Budapesti Hirlap, 1896. április (16. évfolyam, 91-119. szám)

1896-04-14 / 103. szám

10 BUDAPESTI HÍRLAP. (103. sz.) 1896. április 14. — A kiállítási látogatók ellátása. A kiál­lítások legnehezebben megoldható kérdése a láto­gatók elszállásolása. A kiállítási igazgatóság bölcs gondoskodása folytán ez nálunk kedvező megoldást nyert, a mennyiben a kiállítás pártfogása alatt mű­ködő Millenium Utazási és Ellátási vállalat a m. kir. államvasutak közreműködésével arról gondos­kodik, hogy a kiállítás látogatóinak olcsó utazást, jó ellátást és újonnan berendezett hét szállodáiban aránylag igen mérsékelt áron lakást nyújthasson. Miután a vállalat által kibocsátott jegyfüzetek már április hónap második felében kiadásra kerülnek, tekintettel a későbbre várható óriási forgalomra, a közönségnek saját érdekében fekszik ezekre már most megrendeléseket eszközölni, mert csak így lesz lehetséges a támasztandó igényeknek minden irányban eleget tenni. A vállalat központi irodája (Gizella-tér 4. sz. a.) Mindennemű fölvilágosítások­­kal és tervezetekkel díjmentesen szolgál.­­ A római fürdőtelep egyesülete ma tartotta alakuló közgyűlését a tagok élénk érdeklődése mellett. Az egyesület családi ház építése céljából alakult és tagjai nagyobb részt tisztviselők és hír­­lapszerkesztőkből állanak. A telep előnyös helyen fekszik, a fővárostól néhány percnyire és egyrészt gőzhajóval, másrészt vasúttal könnyen megközelít­hető. A közgyűlésen elfogadták az alapszabályter­vezetet és megalakították a tisztikart. Elnök lett: Fellegity Viktor m. kir. pénzügyi ítélő­biró, alelnö­­kök: Borovszky Károly és Buday Zádor, pénztá­ros : Landgraf János műszaki tanácsos, jogtaná­csos: Perl Soma dr. ügyvéd, ellenőr: Kolosváry Ödön, választmányi rendes tagok: Berczik István, Csajthay Ferenc, Harsányi Gáspár dr., Hoffmann Nándor, Lónyay Ferenc Porzsolt Kálmán, Rin­ger Lajos dr., Zilahi Simon, póttagok: Nyáry István gróf, Schmittely József, Zlinszky János, számvizsgálók: Davidovits László, Zomor Ferenc, póttag: Jülek János. — Katonai egyenruhát és díszmagyar ruhát leg­­jutányosabb árban és legjobb minőségben szállíta­nak Blum és társa udvari szállítók. Budapest, sütő­utca 2. sz. — A kiállításra szükséges címtáblák, címerek leg­szebb kivitelben készülnek a hírneves Linhart Vilmos festő műtermében, Bpesten, a­hol a vígszínházi reklám­­függönyre hirdetések is elfogadtatnak. Telefon. FŐVÁROS! ÜGYEK. Budapest, ápr. 13. — Mátray anyakönyvvezető lemondása A budapesti II. anyakönyvi hivatal vezetője, Mátray József elöljáró, fölmentésért folyamodott a belügy­miniszterhez, ki a közigazgatási bizottságot szólí­totta föl, hogy e kérésre mondjon véleményt. A miniszter leiratát a közigazgatási bizottság ma tár­gyalta és Tencer Pál, Wagner Géza dr. és Rudnay főkapitány fölszólalása után kimondotta, hogy a fölmentés tárgyalását addig, míg az anyakönyvvi hivataloknak tárgyalás alatt álló újjászervezése meg nem történik, nem tartja időszerűnek. A bizott­ság erről a miniszternek jelentést tesz. — Jegyzőjelölés. A belvárosi bizottsági ta­gok tegnap értekezletet tartottak, a­melyen a meg­üresedett I. osztályú tanácsjegyzői állásokra: Piper­­kovics Bátort, Melly Béla drt és Baintner Tivadar drt, a kerületi orvosi állásra pedig Demkó Béla drt jelölték ki. — A májusi költözködés. A bizottsági ta­gok azzal a tervvel foglalkoznak, hogy az idei köl­tözködés az ezeréves ünnepre való tekintettel ne május elsején és másodikén legyen, hanem április 25. és 28-ika között. A dolgot legközelebb szóba hozzák a közrendészeti bizottság ülésén s valószínű­leg elhatározzák, hogy a költözködési időt egy-két nappal előbbre tegyék. — A papok fizetése. A budapesti rom. kat. papok a múlt év október hónapjában fizetésjavítást kértek a fővárostól. Ha kérésüket teljesítik, a plébá­nosok évi törzsfizetése 2000, a 32 káplán évi tar­tási díja 500, a 32 segédlekész évi fizetése 600 frtra volna fölemelendő, az alsó-vizivárosi kapucinu­sok és a H. ker. országúti kapisztránusok guardi­­ánja évi 5— 500, két-két káplán pedig évi 3—300 írt jutalomdíjban volnának részesitendők. Fél éve, hogy a kérelmet a tanács elé terjesztették s az ügy máig sem került a döntő fórum, a közgyűlés elé. A fővárosi bizottsági tagok közül sokan szándé­kos késlekedésnek tekintik a kérdésnek ezt a hosz­­szu ideig való pihentetését s a legközelebbi köz­gyűlésen e miatt interpelláció lesz. — Tömeges fölebbezés. Az általános mun­kás betegsegítő és rokkant pénztár a közigazgatási bizottságot minden ülésen elárasztja fölebbezések­­kel, melyek nagyobb részt alaptalanok. Ezért a bi­zottság mai ülésén, hol szintén egész tömeg föleb­­bezését tárgyalták a betegsegítő pénztárnak, Wag­ner Géza dr. azt indítványozta, hogy az alaptalan IRODALOM és MŰVÉSZET. Budapest, ápr. 13. * („Vasárnap délután“) a címe Rónaszéki Gusztáv bohózatának, a­mely vasárnap este került színre az idei szezon első újdonsága gyanánt a városligeti színkörben. A bohóság, a­melyet a borongós időben kevesen néztek meg, két dologról tett tanúságot. Az egyik, hogy milyen jókedvű, bolondos, igazi bohózatb­ó vénája van Rónaszéki­nek, a másik, hogy Feld Zsigmond igen jó társula­tot szervezett az idei nyárra. Különösen Hatvaniné és Nyilassi voltak igen jók.­­ (Az „Alár“ harmadik felvonása.) Az Álár szerzője, Zichy Géza gróf tegnapelőtt a következő levelet intézte az operaház igazgatójához: Kedves igazgató úr ! Alár tegnapi előadásán meggyőződtem arról, hogy a mű túlságosan hosszú. Nem tartozom ama zeneköltők közé, kik minden általuk leírt ütemnek súlyt és fontosságot tulaj­donítanak, azért is kérem, szíveskedjék az egész harmadik felvonást kihúzni. A szöveg megváltoz­tatását megírtam és közölni fogom igazgató úrral. Teljes tisztelettel igaz hive Zichy Géza gróf. Ennek következtében az Alár holnap már a szerző kivánta rövidítéssel kerül szinre, melyet a műről irt tudósításunkban mi is ajánlottunk. * (Műkedvelők.) A Nagyszöllős város előkelő közönségéből alakult műkedvelő-társaság — mint nekünk írják — húsvéthétfőn az állandó színház céljaira műkedvelő előadást rendezett, a­melyen A három Kázmér, Beöthy László bohósága, került színre. A­ jól sikerült előadást, melyben különösen Balizs Évike (Ellen Black), Lator Ilona (Margit), Szentpály Miklós (John Shak) és Csépes Béla (Iva­­lotay Pista) tűntek ki, nagy közönség nézte és tap­solta végig. Utána tánc következett.­­ Érdekes műkedvelői szinielőadás folyt le a múlt húsvét másodnapján Oroson. A kát. olvasókörnek egyszerű földmívesekből és falusi iparosokból álló tagjai kö­zül tizenkilencen léptek a színpadra, hogy a mille­náris év alkalmából a kör kebelében létező nép­könyvtár javára előadják Bodnár Gáspár szatmári tanítóképző tanár A stiglincek című négyfelvonásos színművét. Az előadott darab műkedvelő iparosok részére íratott, igen tanulságos és eléggé mulat­ságos is. A jobb szerepeket Zalánszk­ Andrásné, Takács Veronka, Kozma Annuska, Hajdú Sándor és Kozák János adták igen jól. * (A pólyásbaba jutalomjátéka.) Igen jel­lemző és mulatságos a következő hír, a­melyet a veszprém megyei Devecser­ről kaptunk. Fekete Béla színigazgató társulatával kilenc napon át időzött ott s utolsó előadásul A szegedi menyecske című nép­színművet adták. A szinlap mellett nagy vörös cé­dulán ezt a mulatságos hirdetményt osztogatták. A hirdetésben csak az ujonan született kife­jezés a gyanús. Vájjon a szegény kicsike a társa­ság többi állomáshelyén is ujonan születik? * (Növendékhangverseny.) A konzervatórium ma a Vigadó kistermében meghívott közönség előtt sikerült növendékhangversenyt rendezett. Feltűntek intelligens, kerekded zongorajátékukkal Rennebaum és Tomka növendékei: Hampel Ernesztina, Gráner Antónia, Sehreyer Ilona,­­ Sebes Vilma és Seh­enwald Artur; az utóbbi id. Ábrányi Kornél legújabb zon­­goraszonátáját játszotta. A kitűnő mesternek ez a munkája is méltán sorakozik többi milleniumi szer­zeménye mellé, melyeket nem rég volt alkalmunk e helyen ismertetni. Minden egyes tételt, de kivált a gyönyörű andantét és eleven, briliáns finálét szűnni , nem akaró tetszéssel fogadta a közönség, végül a jelen volt szerzőt valóságos ovációkkal vette körül. Kedves, csengő hangon és rendkívül ízléses elő­adással énekelte Antalik Margit kisasszony a Bűvös vadász egyik áriáját, kitűnő szövegkiejtése és he­lyes, természetes hangképzése Balázsné-Bognár Vilma tanárnő iskoláját dicséri. Hubay egyik tehet­séges tanítványa, Szigeti Dezső, Vieuxtemps hegedű­­fantáziáját játszotta temperamentummal. Kladioko Vilmos, az intézet derék fiatal hegedűtanára elegán­san és ügyesen dirigálta az egyik versenymű zenekarkíséretét. Közreműködtek még: Fischl Ilona, Sonnenfeld Irén, Horváth Ilona, Frenreisz Pál, Goll Elemér, Stein Lajos, kiket együttes dicsérettel említünk meg. * (Lebaudy a színpadon.) A párisi Renais­­sanance-színházban előadták április 10-én Bermant­­nak La meide című színművét, mely a szegény kis Lebaudynak megindító történetét viszi a színpadra. A szerző egész híven mutatja be, mint üldözték halálra a milliomos fiatalembert. Szerepelteti — persze álnéven — mindazokat, igen hatásos cso­portosításban, a kik Lebaudy életére és sorsára befolyással voltak s a kiket az ismeretes pör leple­zett le. Ezeket az alakokat, a pör nyomán, min­denki ismeri, az álnév, melylyel a szerző felruházta, nem takarja őket. A darab egyik legellenszenve­sebb alakjában, Lanspessadeban, a­ki Bennequin (Lebaudy) nővérének a szeretője , roppant furfan­gos módon csalja meg a milliomost, a közönség Sagan hercegre ismert. Sagan herceg, mint ma je­lentik táviratban, provokálta a szerzőt s Hermant elfogadta a kihívást. A párbaj ma reggel a st­­oveni erdőben meg is történt: az író és a her­­ceg négyszer lőttek, eredmény nélkül. Kibékülés nem történt. * (Új színház Kolosvárt.) A közoktatási miniszter, mint egy kolosvári újság értesül, kérdést intézett az ottani egyetemhez, nem lenne-e hajlandó a színház épületét átvenni s az egyetem céljaira használni. A kormány a kolosvári színház államosí­tásával, úgy látszik, új hajlékot is akar emelni Kolosvárt a színészetnek. * (Rákosi Viktort) a felvidéki írók köre, mely tegnap alakult meg Nyitrán, tiszteletbeli tag­jává választotta. * (Tudományos élet.) A kir. magyar termé­szettudományi társulat élettani szakosztálya április 14-én déli 12 órakor az egyetem I. bonctani inté­zetében ülést tart. * (A Csobánc aljából.) Ez a címe Huber Gyula legutóbb megjelent dalfüzetének, mely az ismert író tíz szebbnél-szebb új magyar nótáját tartalmazza. Igazi népdalok, melyek egyszerű, ke­resetlen hangjukkal, mély érzésükkel s a kifejezés meglepő sokféleségével válnak ki az e téren való produkció rengeteg tömegéből. Kivált az első dalt: Valahányszor a Balaton . . ., továbbá a Sir a nóta ... kezdetű lassút, s az egyik csinos friset: Lopva jár az esti szellő . . ., tartjuk sikerültnek. A nótákat, melyeknek gyors népszerűséget jósolunk, melegen ajánljuk a közönség figyelmébe. Az egész füzet ára­­ írt 50 kr., kapható a szerzőnél Káptalan-Fóthi­­ban (u. p. Guides, Zala megye.) fölebbezéseknek az által vegyék elejét, hogy a fö­­lebbezésekre a bélyegkötelezettséget mondják ki, vagy pedig mondják ki, hogy a két első fórum ha­tározata ellen nincs helye a felebbezésnek. A bi­zottság fölkérte a főügyészt, hogy e dologban a jövő ülésre tegyen előterjesztést.­­ A főváros közigazgatási bizottsága mai ülésén a szakelőadók jelentéseit, melyek csak a hivatalok működéséről szóló statisztikai adatokat sorolták föl, észrevétel nélkül tudomásul vették. Vihary Elemér újonan született gyer­mekének keresztelési jutalom játéka. !!!! A szegedi menyecske !!!! (A főváros és vidékc, valamint a külföld első színpadjain óriási sikert aratott énekes színmű. Üt először és utoljára.) Nagyérdemű közönség ! A sors úgy hozta magával, hogy ittlétünk alatt Devecser egy polgárral szaporodott, a­mennyiben a Mindenható itt egy fiúgyermekkel megajándéko­zott. Mint ismeretlen van szerencsém ezen alkalmi jutalomjátékra Devecser és vidéke nemes érzelmű közönségét, mint keresztszülőket meghívni s ez által engem anyagi szűk helyzetemben emberbarát­­ilag segíteni. Tisztelettel: Vihary Elemér. SPORT. Budapest, ápr. 13. * Bécsi lóversenyek. A bécsi negyedik ver­senynapon három oly futás lesz, mely sport tekin­tetében fölötte érdekes. Ezek egyike a Tavaszi ver­seny (6800 kor., 1200 méter) három éves és idősebb lovaknak. Igaz, hogy csak nyolc lovat neveztek e versenyre és igaz,­hogy — sportnyelven szólva — a verseny már le is van futva, a­mennyiben akár Demetrius, akár Páratlan indul a Wahrmann lovai közül, övé a győzelem, de mégis érdekes lesz meg­figyelni, miként fognak e jó lovakkal futni Blitz, Ambrosia és a német Sport. A második még érde­kesebb futás a Margit-verseny (5800 kör., 1800 mé­ter) hároméves és idősebb kancáknak. Ebben Mar­git, Biró lánya és esetleg Ambrosia találkoznak Lorellával, Ciliával és Cascatával. A harmadik futás a Rrieau-verseny (3800 kör., 1600 méter) három­éveseknek, melyben, úgy halljuk, Cigánylegény fogja az idén először bemutatni magát a kiváncsi közönségnek. Könnyű helyzete nem lesz, mert oly jó lovak lesznek a versenyben, mint Proponent, Sir Blask, Válasz, Parbleu és Vignola. * Ganache. Batthány Elemér gróf derby - jelöltje most Bécsben van és ott végzi tulajdonosa és trénerje felügyelete alatt reggeli galoppjait. A­kik látták ezt az angol mént, azt mondják : nincs ló, mely őt májusban leverni képes lesz. A bukmé­kereknél Ganache ma már csak 1 és félszeres pénzs­zel fogadható a derbyre.

Next