Budapesti Hírlap, 1902. június(22. évfolyam, 148-177. szám)

1902-06-01 / 148. szám

10 (bebújó) szintén igen alkalmas a könnyű tisztításra. Nehezebb az ujja, akár felül, akár alul dudoros, mert egyik része mindig vagy berakott vagy , hajtásokba varrottan szűk és nehezen lehet vele elbánni, hacsak egészen e célra való pici kis új vasaló­ deszkát nem készíttetünk magunknak, a­melynek az egyik végét a nagy deszkára srófolhatjuk. A nyár kezdetével szerény, de határozott kísér­letezést is látni a szoros magas gallér mellőzése terén. Vannak, a­kik a nyári ruha elejét egy kissé ki is vág­ják, mások csak a magas és szoros gallért mellőzik, vannak — és ezek a nagy többség — a­kik a magas gallér mellett maradnak, csakhogy nyárra egészen puha, áttetsző csipke vagy hímzett gallérokat alkal­maznak. Mindenkinek a tükre mondja meg, hogy a háromféle divat közül melyik a legalkalmasabb és legkedvezőbb rá nézve. A kalapokról csak annyit, hogy kedvesek, szé­lesek, a szemet jól árnyékolók, virág, csipke és szalag­­diszszel. Vannak igen terheltek is, de nyári kalapon a fő, hogy a könnyűség benyomását tegye. Ide. A Divat Tíjság minden hónapban kétszer jelenik meg. Előfizetési ára nagyon olcsó: negyedévre, postán való megküldéssel, a két korona húsz fillér. Legcélsze­rűbb postautalványon előfizetni a kiadóhivatalban: Budapest, VIII., Rökk Szilárd­ utca 4. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Prielle Kornélia és a férje. Holnap, vasárnap a Nemzeti Színház előcsarnoká­ban még életében leleplezik szobrát Prielle Kornéliá­nak, a­ki megőrizve lelke üdeségét, nagy életkora mel­lett is munkás tagja és igazi büszkesége a magyar szín­padnak. Még nem volt rá példa, hogy magyar szí­­nésznő ennyit és ily soká játszott volna közönségének, mint Prielle Kornélia. Déryné csak negyven évig mű­ködött, Johanne Laborfalvi Róza ötven éves jubileuma már visszavonulása idejére esik. Néb Mária és más kiváló alakjai színészetünknek, ha tettek is sokat a magyar művészetért, de siker tekintetében valameny­­nyit felülmúlja a Prielle Kornélia fényes pályája. Művészete, életrajza ismeretes, a­mit itt elmon­dunk, az bensőséggel teljes családi életéről szól, a­mely neki férje, Szerdahelyi Kálmán oldalán osztályrészül jutott. Csupa derű és fény ez, két ragaszkodó, szerető lélek egyesülése, s ha Prielle Kornélia ma szól a fér­jéről, tekintete elrévedezik, s fájó melankólia tör ki belőle. De meg fog ijedni az én szegény, jó Kálmá­nom, ha oda kerülök majd melléje. Ő az élte delén levő férfi és én a megtört, hogy is mondjam, elpusztí­­tott művésznő. Az uráról sok-sok anekdotát, jellemző törté­­­­netet szokott emlegetni. Ezek közül való ez is, a­me­lyet az ő szavaival próbálunk elmondani. Egyszer kezembe került az én jó Kálmánom pénzestárcája. Kutatgattam, babrálgattam benne. De mit látok! Egy női fénykép!? Ah! Ez nem rossz! P­ersze boszúra gondoltam, de nem ádázra, szenvedel­­mesre, hanem egy kis pajkosságra. Elővettem az ollót és bizony szivtelenül levágtam azt a pénztárcában őrzött női fejecskét és odatettem, odaragasztottam helyébe egy pincsi kutyáét. Aztán visszatettem a tár­cát a helyére és vártam a hatást. De bizony az én Kálmánom nem szólt egy árva szót sem. És én!? _ hát én sem . . . Szomorú emlék is van azonban bőven. Ezek közül az egyik abba az időbe esik, a­mikor Almási Tihamér már konstatálta, hogy Szerdahelyi szív­bajos. A Párbaj­ban játszottak együtt 1872 szeptem­ber 27-én. Szerdahelyi mint Seravezza márki oda­fordult egy jelenetben a feleségéhez, a­ki egy grófnét játszott s a helyett, hogy a szerep szerint azt mondta volna neki: Grófné! én azt hallottam, hogy ön meg­halt, igy szólt: Grófné, én azt hallottam, hogy ön özvegy! Prielle Kornélia megtántorodott a baljóslatú tévedés hallatára, de azután ráhagyta: — Igaza van, én özvegy vagyok. Ez volt az egyik ómen, a­mi úgy bevésődött a művésznő lelkébe. A másik akkor történt, a­mikor Szerdahelyi orvosi tanácsra vidékre akart utazni. 1872 október 10-én, az elutazást megelőző estén Prielle Kornélia játszott a Londoni arszlánok-ba­l. A harmadik fölvonásban volt az első jelenése. Az öltözőjében ült a pipereasztal előtt és gon­dolkozott. — A tükörbe tekintettem, beszéli maga, s ime egy-egy hosszú esik futott alá arcomon: két könycsepp. S mivel a két csepp magával vitte a rizsport, hirtelen a hattyútollhoz nyúltam. A­mikor megráztam, hogy a fölösleges por lehulljon róla, koppanást hallok: a jegygyűrű leesett az ujjamról. Kisiettem a baljóslatú jelenet hatása alatt és odaálltam a színfalak mögé, mint lady Spanker, lovaglóruhában, kis ostorral ke­zemben s vártam a végszót, nézve magam elé a sem­miségbe. Egyszerre ott termett előttem az én szegény Kálmánom s kedvesen elkezdett évődni velem: — Hm! Egész englise raj térné vagy! Ekkor volt utoljára szinpadon. Paulay Ede nem szívesen egyezett bele visszavonulásába, sőt mikor már nagybetegen feküdt Nagybányán, még akkor is leve­let irt Prielle Kornéliának s biztatta, hogy hozassa vissza régi körébe a művészt. Később aztán csakugyan teljesedett Paulay Ede óhajtása. Hazahozták mereven, megüvegesedett szem­mel, a szive ölte meg, az a szív, a melynek minden dobbanása a honáé és a magyar színművészeié volt. * A Prielle Kornélia hetvenhatodik születése­­napja alkalmából holnap, vasárnap rendezendő ün­nepség impozánsnak és nagyszabásúnak ígérkezik. A társadalom legelőkelőbb körei is az ünneplők sorába léptek. Képviselőket küldenek: a Magyar Tudomá­nyos Akadémia, a Kisfaludy-Társaság, a Petőfi­ Társaság, a Nemzeti Kaszinó, az Országos Kaszinó, a Lipótvárosi Kaszinó, az Otthon, a Fészek, a fővárosi színházak stb. Az ünnepségen, a­mely déli tizenkét órakor lesz a Nemzeti Szín­ház első emeleti csarnokában, a helyiség szűk voltára való tekintettel csak meghívott vendégek ve­hetnek részt. Az ünnep programja a következő: 1. Megnyitó beszéd, mondja Somló Sándor, a Nemzeti Színház igazgatója. 2. Szápáry Pál gróf a Teles Ede szobrász készítette szobormintát az egybe­gyűlteknek bemutatja. 3. Somló Sándor igazgató kö­szönő szavai. 4. Költemény Prielle Kornéliához, irta Martos Ferenc, szavalja Mihályfi Károly. 5. A ko­szorúk átadása. 6. Zárószó. Este a Nagymama kerül színre a Nemzeti Szín­házban, Szerémy grófnő szerepében Prielle Kornéliá­val, az ünnepelt művésznővel. Az ünnep rendezősége ez után fölkéri az előadáson megjelenő közönséget, hogy a nagy művésznő iránt érzett mély tiszteleté­nek oly módon is adjon kifejezést, hogy a színház­ban est­ ruhában jelenik meg. * (Nemzeti Színház.) Az attasé­nak, Meilhac régi jó vígjátékénak felújítása is szerencsés gondo­latnak bizonyult, a színház a korai kánikula ellenére is majdnem egészen megtelt és a közönség éppen nem sajnálta, hogy megnézte a darabot. Az attasé finom szövésű munka, melynek rajza nem igen marad meg az emlékezetben, a mai ízlés kissé kacskaringósnak is találja a mintáját, mégis jó kedvvel nézzük. Milyen szép idők is voltak azok, mikor ezt a darabot nagyon ironikusnak, élesnek találták! A hősnő milliomos, a hős ezért nem mer neki szerelmet vallani és végül mégis győz. De mily kitűnő szerepek! Császár Pradis gróf szerepében fényes volt: könnyedén játszott, jó­kedvűen, a felsőséges hangot környezetével, a mélyebb érzésűt a milliomos nővel szemben, az igénytelenséget, a jószívűséget oly meggyőzően mutatta, hogy tiszta, zavartalan élvezetünk támadt. Császár mindig érté­kes, ma még kitűnő diszpozícióban is volt. Lánczy Ilka is pompás szerephez jutott, mely nem nagyon terje­delmes ugyan, de megengedi neki, hogy beszélő mű­vészetét, finom magatartását és lelkes hangját is be­mutassa. Vízvári és Újházi méltó módon csatlakoztak kettőjükhöz. Vízvári a diszkrét, tartózkodó titkár alakjával igazi és kedves illúziót keltett. Újházi a maga diplomatáját ma mérsékeltebben torzította és annál nagyobb hatást tett. Egy kis mellékszerepben Gál jeleskedett és Pálfi, Gyenes, Horváth, ifj. Náday a kellemes összjáték hatását növelték. Jó előadás volt, csak itt-ott kissé lassú és drasztikusabb, mint sza­bad volna. De ebbe a „magyarításba“ bele kell törőd­nünk; a francia darabok ilyetén magyar tónusa el­kerülhetetlen. De hogy miért kelljen a régi fordítások rossz magyar nyelvét is elviselnünk, ennek okát nem tudjuk. A közönség jól mulatott és sokat tapsolt. * (Hírek a Nemzeti Színházból.) A Nemzeti Színház legközelebbi újdonsága az Yvette című há­­romfelvonásos színmű lesz, a­mely Guy de Maupas­sant ugyanilyen című híres regényének drámai át­dolgozása.­­— A jövő hét műsorán Fernande és Kon­stantin abbé egyszer-egyszer szerepel, az új betanulás­sal bemutatott Attasé­nak, szerdán, június 4-én lesz a második előadása. Hétfőn Lear király kerül színre. BUDAPESTI HÍRLAP, (148. sz.) 1902. június 1. * (Magdolna.) Rákosi Jenő paraszttragédiája, a Magdolna, mióta Pálmay Ilka benne szenzációs ta­núságát tette nagy teret foglaló, gazdag tehetségé­nek, egyike lett azoknak a szerepeknek, a­melyeket eljátszani ambíciója minden drámai színésznőnek. Ma a Magyar Színház új drámai hősnője, Angyal Ilka vállalta magára a nagy szerepet s nagy odaadással, ihlettel és az igazság erejével oldotta meg az érdekes feladatot. Kétségtelenül értékes és a színpad áhitatos tiszteletében fejlődött színésznő, a­ki megérdemelte a tapsokat és az érdeklődést. A nézőtéren ugyanis a fővárosi művészvilág­ számos tagja jelent meg s szíves ovációval kisérte a kisasszony szereplését. Nagyon­ kedves és igaz alak volt Boross, a hordárrá degradált segédjegyző szerepében, Tomcsányi Rusi bájos egysze­rűséggel mondta el szerepét s a többi szereplő : Lub­­rincz Julia, Sziklayné, Lányi Edit, Mátrai, Hidvéghy, Palásthy, Dekli és Irányi is a legjobb igyekezetükkel vettek részt az előadásban, a­melyet sok tapssal kísért a színház közönsége. * (Kin-fu.) Jules Vernenek egyik regénye nyomán látványos színművet írtak Faragó Jenő és Márkus Géza s az újdonságnak ma volt a bemutató előadása a Népszínházban. Kin-fu, vagyis inkább Egy kínai ember kalandjai Kínában, a híres francia író­nak filozófikus és bölcselkedő regényei közül való. Célja és tendenciája: bebizonyítani az élet értékét, ka­landos, regényes, romantikus és látványos mese kereté­ben. Kin-fu nagy, gazdag kínai úr, annyira gazdag, hogy teljesen blazirt az élet minden szépsége iránt, unott és kedvetlen, javait és magát az életet semmire sem becsüli. Ekkor egyszerre hírt vesz, a­mely tudtára adja,hogy vagyonbukott, tönkrement ember. Mitévő le­gyen Kin-fu, a­ki gazdagságában sem becsülte az éle­tet? Elhatározza, hogy elemészti magát. De neki ma­gának nincs elég lelki ereje az öngyilkos tett végre­hajtására, fölkéri tehát, sőt kötelezi egyik bölcselkedő barátját, hogy vállalja el az ő meggyilkolását. A jóbarát megfelelő kínai föltételek mellett rááll s e szerint megállapodnak, hogy Kin-fu egy bizonyos na­pon, mondjuk, június 25-én már nem fog élni. A jó­barát távozik. Ekkor jön egy levél, a­mely jelenti Kin- funak, hogy a bukásáról szóló hír csak börzei fogás volt; a manőver sikerült s ő most gazdagabb, mint valaha. A halálra szánt emberben erre föltámad az ösztön, hogy ő élni akar. Keresteti a filozófus barát­ját, de az nincs sehol. Az egész darab azután nem áll másból, mint izgalmas hajszából ez után az ember után, a­ki kezében tartja Kin-fu életét. A filozófus bujdosik s mindenféle veszedelmes kalandon, rablótá­madáson, hajósü­lyedésen, stb. viszi át a gazdagot, de csak azzal az emberbaráti célzattal, hogy életét féltvén, tanulja megbecsülni az élet adományát s legyen bol­dog ember, a mivé nem lehetett addig, míg meg nem ismerte az élet veszedelmeit. Ez a regénynek és a mai újdonságnak tartalmi része, a­melyet a társszerzők ügyesen csoportosítottak és használtak ki hatásos színpadi jelenetek fölépítésére. De az ilyen darabnak természetesen csak úgy lehet sikere, ha megfelelő lát­ványosság támogatja, a­minek voltaképpen készült. A látványosság azonban, a­melyet a Népszínház ad, nem megfelelő. A kiállítás kezdetleges és szegényes, a rendezés sablonos és ötlet nélkül szűkölködik. Ez az oka, hogy ma nem számolhatunk be nagy siker­ről, a­mire a darab maga elég alkalinul szolgál. A kö­zönség szimpatikusan fogadta az újdonságot, figyelme­sen hallgatta a szépen megírt szöveget és sokat tapsolt a szereplőknek, főképpen Szirmainak, Kovács Mihály­nak és Kápolnai Irénnek. A darab némely komoly ré­szét nagyon szépen játszotta Dóri Margit. A szerző­ket is minden fölvonás után háromszor-négyszer ki­tapsolták a kárpit elé. Mik. * (Rákosi Szidi) asszony növendékei holnap, vasárnap délután tartják harmadik vizsgálati előadá­sukat a Magyar Színházban. Ez az előadás kivéte­lesen délután fél háromkor kezdődik. A drámai növen­­­dékek eljátszszák a Vörös talár egyik fölvonását és szinre kerül Pauszt­ból Margit egyik nagy jelenése. Az operett-személyzet a bornevillei harangok két első­ fölvonásában vizsgázik. Szerpelettet Komár Berta fogja énekelni. * (Új operett.) Kern Aurél és Bendtner Nándor' Hipp Hipp Hurrá! címmel Góth Ernő és Uray De­zső szövegére operettet imák. Művészi körökben nagy, érdeklődéssel tekintenek az ismert nevű zeneszerzők­ műve elé, melynek tárgya teljesen modern és a mély, az előkelő fővárosi életet viszi egy margitszigeti re-i gatta-ünnepség keretében a színpadra. * (A postásfia és a húgja.) A Magyar Szín­ház bohózati újdonsága, A postásfiú és a húga pén­teken kerül először színre. A postásfiú, egy szeles és"

Next