Budapesti Hírlap, 1912. március (32. évfolyam, 52-78. szám)
1912-03-21 / 69. szám
Budapest, 1912. XXXII. évfolyam, 69. szám. Csütörtök, március 21. megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor, egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fil. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. a——------------ ' ; ----- ------------------■■■ -Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: VIII. ker., Bökk Szilárd utca 4. sz. Telefon 54—63. Kiadóhivatal: VII. ker., József körút 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 55-95. Kiárusítás 92*90. Apróhirdetés 55-95. Hirdetés 55-53. Könyvkiadó 92*90. Igazgató 9-38. Szivák Imre , Budapest, műre 20. Szivák Imre dr., a budapesti ügyvédi kamara népszerű elnöke, a képviselőház régi és nagytekintélyű tagja, ma reggel idegen földön, egy robogó vonat elzárt fülkéjében agyonlőtte magát. A Browningból kilőtt golyó nyomban megölte. Nem volt szüksége a méregre, amelyet szinténmegtaláltak nála, bizonyságául annak, hogy minden áron és végképpen meg akart szabadulni életétől. Az egyetlen jól célzott lövéssel nagyarányú közéleti pálya záródott le, hogy divatosabb és talán szabatosabb szólással éljek, fényes karrier jutott tragikus befejezéshez. És itt a világért sem gondolunk, karrierről szólva, egy kívülről ragyogó, belül üres pályafutásra, hanem egy nagytehetségű, jeles képzettségű, szeretetreméltó jellemű, a tömegből kiemelkedő férfiú érvényesülésére. A tragikumot csak éppen ennek az érvényesülésnek hangsúlyozott voltában látjuk, a szakadatlan törekvésben arra, hogy belső értékünknek külső sikerek legyenek a taértékieT,fri és hitelesítői; hogy az egész Világ lássa, bámulja és irigyelje haladásunkat az emberi akció minden terén is. Végre azzá váljunk, a mivé földi halandó sohasem válhat az istenekirigységének Vakmerő fölidézése nélkül: a szerencse fiaivá. Szivák Imre az volt, amit a francia közélet (sokban átkozottul hasonlatos a miénkhez a viszonyok, tehetségek, a parlamenti rendszer rokonvonásai következtében) anivé-nek nevez. Szivák Imre eljutott oda, ahová törekedett. Elérte díszben, rangban, méltóságban, népszerűségben azt, ami nálunk egyáltalán elérhető. Talán elég miniszter is lehetett volna: válságos fordulóknál csak rajta múlt, hogy nem ült bele a vörös bársonyszékbe. Hogy ennyire emelkedjék, roppant erőfeszítésre volt szüksége, hiszen ő is, mint megannyi más jelesünk, alul kezdte, a homályban. De ez az erőkifejtés nem marad ,megtorlatlan. Megviseli, a testet, a szellemet, megöli az idegeket, a folytonos feszültség meglazítja az akarat izmait, és"végül el "kell "következnie az őszszébomlásnak. És mégis a szépen lendült pálya harmonikusan zárulhatott volna be, ha nem avatkozik bele egy tényező, amely korunknak kétségtelenül leghatalmasabb tényezője, talán legfőbb mozgatója, de szinte ismeretlen, mindenesetre' erő télen szám volt a magyar közélet Aranykorában.. & 'gazdasági U.tesző. A múlt század vezérszellemei közt, *a kik ujjáalkották, talán megteremtették ezt az országot, akárhány szegény ember volt. .Szegény és független. Sztoikus a szó legnemesebb értelmében, aki annál, boldogabbnak tartotta magát, mennél kevesebbre volt szüksége. És a lemondás, az önzetlenség e héroszaira úgy tekintett föl a kortársak tisztelete, mint a hellén és római bölcsekre, akik e világ tanítómesterei és azban kizáróan és teljesen magyar zenei elemekkel kezdett dolgozni. S ime: abból a művészeti anyagból, melyet törmelékesnek, széthullónak, darabosnak, tematikus szerkezetre, melodikus ívelésre, instrumentális sulybizásra alkalmatlannak, örökös egytagúságra kárhozottnak mondott a pesszimizmus, — hatalmas hármas épület emelkedett. Az egyperiódusos nóta, — szinte kedvünk volna mondani: az egysejtes csira — az alkotó géniusz csodájából megnövekedett a legnagyobb műformává, melyet a zene ismer, három színházi estét betöltő egységes, szervesen összefüggő trilógiává. Hogy ilyen munka egyszerre minden részletében ki nem csiszolódhatik, hogy lesznek fogyatékosságai, nehézkességei, egyenetlenségei, az természetes. A legkevesebb művészi reformátornak adatott meg, hogy formákban is tökéleteset alkosson. Elég, ha irányt jelöl, s ezt nagy vonásokban megrögzíti. Elég, ha tartalmának újszerűségét érthetővé tudja tenni. A csiszolás, a részletmunka, az ornamentika a követők dolga. Mikor a trilógia első és második estéjéről beszámoltunk, részleteztük, mik a Zichy gróf zenei stílusának formális tévedései, szerkezeti hibái. Hogy nagyrészt megvannak a Rodostóban is, azon nincs mit csodálkoznunk. Elvégre egy embernek egyöntetű, folyamatos munkájáról van szó. Talentumról, mely egyéni minden értékében, de minden hibájában is. A hiba benne él és szinte nem is szabad megtagadnia, ha őszintének akar maradni. Sokan szemére vetik Zichynek, hogy túlságosan népies, kevéssé stilizálja a magyar dalt. Bizonyára kísérletezeit a deevangélium szerinti kereszténység hírhozói voltak.. . Visszasírni ezt a közfelfogást ma, a gazdasági világnézet, a nagyüzemek, a világforgalom hallatlan fölvirágzásának korszakában, éppen oly meddő és gyermekes dolog volna, mint megpróbálkozni a patriarkális gazdálkodó rendszerrel. És mégis megannyiszor azt látjuk, hogy a közpályára nagy vagyon nélkül indult kitűnő tehetségek vagy leszorulnak, vagy időnek előtte kidőlnek, vagy meginognak,, elvesztik egyensúlyukat, biztosságukat az emésztőküzdelemben, az anyagi javakért való sivár versengésben. Szivák Imrét a sors arra rendelte, hogy első legyen az elsők között és nyílegyenesen, meg nem tántorodva, sem jobbra, sem balra nem tekintve haladjon azon az útón, amely dicsősége neki, családjának, a köznek. A fórumon mindenkit elragadott nemes csengésű hangja, könnyed és folyamatos ékesszólása, egész lényét megszépítő hevülete. Szaktársai között tekintély ves, mert pozitív tudása a hagy árlag föl emelte, mert a magányjog minden bonyodalmában otthonosnak érezte magát, mert jogászi esze biztos ítélettel találta meg az igazságot és melegszive tudott, lelkesedni rendjének nagy és széli javaiért. A társaságban vidám volt és elmés, szerette a tréfát, a régi táblabirák jókedvéből megőrzött még egész frisseségébeli egy nagy adagot, nagyképűség és gőg nélkül hordozta virágzása* éveiben is méltóságai díszét. Es .r--.... .|r --- -...T......— !«■-— M—Irt Eüsnan--------r :7~jZT~~T. -------------------------------sbü Rodostó. — Dalműr három felvonásban, a Rákáczi-trilógia befejező része. Szövegét és zenéjét írta Zichy Géza gróf. Először adták a m. kir. Operaházban 1912. márc. 20-án.— Elkészült a Rákóczi-trilógia. Van egy nagy zenei költeményünk, mely emléket állít a nemzet első szabadságharcának, de monumentális emléke egyszersmind annak az ideális küzdelemnek is, melyet egy sokoldalú tehetséggel a legnagyobbra törekvő, rajongó, elszánt munkájában csodálatosan kitartó és tudatos poéta-főúr küzdött végig a magyar zenés művészet szabadságáért, önállóságáért, fölmagasztaltatásáért. Ebben látjuk a Rákóczi-trilógia korszakos jelentőségét. Van egy nagy szubjektív diadal benne, a Zichy Géza gróf akarásának, nagyszabású tervének hiánytalan megvalósulása, s egy objektívdiadal, kézzelfogható példával bizonyíthatjuk, hogy a magyar drámai muzsika határai igenis kiszélesíthetők a zenés trilógia beláthatatlanságáig. Hisz alig néhány esztendő választ el attól az időtől, mikor még komoly és hozzáértő emberek egyáltalán tagadták, hogy a magyar zene széles formákban, tematikusan továbbfejleszthető. Erkel Ferencet valamilyen kivételnek mondották, kinek a művészete inkább szerencsés applikálása volt a magyar faji zenének az olasz formákra, semmint egy eredeti formanyelv megalkotása. Mások ismét úgy oldották meg a problémát, hogy a német zenei frazeológiát tűzdelték tele magyar faji motívumokkal. Zichy Géza gróf az első, aki a Rákóczi-trilógiajoggal és tudva szabta meg a mértéket. Nehéz itt eltalálni azt a határt, mely egyszersmind a faji karakter határa. A túlságos stilizálás, élfinomítás a jellemzetesség rovására van. Az irodalom is átment atúlzott népiesség korszakán, amíg kialakult a magyarosan művészies drámai, lírai és prózai nyelv. És mindig kedvesebb a népiesség, mint a mesterkéltség. Épp úgy vagyunk a harmóniákkal. Idősb Ábrányi Kornél még vaskalapos szigorúsággal megjelölte a specifikusan magyaros meneteket. Azon, hála Istennek, túl vagyunk. De viszont nem szabad tobzódnunk a legmodernebb disszonanciákban, miket egy túlfinomodott, dekadens idegélet vitt a muzsikába. Ez ellentmond az egészséges, becsületes, tiszta magyar érzésnek. Itt is találó az irodalmi párhuzam. Vájjon igazán magyarnak érezzük-e a hipermodern, nyugati impressziómómust, ha akármilyen népies szólamokkal is transzponálják nyelvünkbe? És következetesnek kell lennie ezek után a hangszerelésnek is. Lehetnek tulajdonságai, amik úgyszólván a magyar faj lelkéből nőttek ki: a fény, a pompaszeretet, bizonyos érzések, a keserűség, a bánat, a melankólia hangsúlyozása, viszont a vidámság tobzódása. Mindez alapja lehet valamelyes különlegesen magyar instrumentációnak. Gyönyörű példáit adta Erkel, Liszt, Goldmark. De az úgynevezett differenciált finomságok itt is kétséges értékűek. Idővel okvetetlenül eljut a magyar zene is a fejlődés legfelsőbb fokára, a nyugati muzsika mai elfinomodásáig, hisz óriás léptekkel haladunk máris, de bizonyos fokozatokon át kell esnünk és jól telte Zichy gróf, ha egy Mai számunk 32 oldal