Budapesti Hírlap, 1920. március (40. évfolyam, 53–78. szám)

1920-03-26 / 74. szám

fölosztását, hogy a maga munkáspolgá­rainak szaporodását, boldogulását elő­mozdítsa, gyarapítsa a saját védelmi és közgazdasági erejét s elősegítse a társa­dalmi megnyugvást, az elégedett és a jö­vőben bízó, a Laza földjéhez ragaszkodó családok számát. Mindenféle más elmé­let és megokolás haszontalan s hogy mire vezet, véresen és szennyesen m­egmutatta a Károlyiék nyomán tapadt bolysevista­­uralom. Az országnak itt hangsúlyozott érdekeit keressük akkor, a mikor földet osztunk azok között, a kiknek nincs, vagy nincs elég s akkor is, a mikor azt a kárpótlást megállapítjuk, a­mely a föld előbbi tulajdonosainak jár.­­Végül még egyet kívánnánk hangsú­lyozni a magyar föld jövőjét elhatározó birtokrefom­ küszöbén. Magyarország lakosságának, nemzeti erejének törzse kétségtelenül a kisbirtokos földművelő­­nép. De semmivel sem kétségtelenebb igazság, hogy a középbirtokosság a nem­zet összealkotásában legalább is olyan fontos. Hazánk történelmének utolsó év­tizedeiben semmi sem sújtott bennünket olyan végzetesen, mint középbirtoko­saink megfogyása. Ezt a fogyatkozást megérezte politikai, közgazdasági és kul­turális életünk egyaránt. A magyar poli­tika, ha erős középbirtokosság tartja a gyeplőjét, nem tévedt volna olyan sok­szor ingoványra s a magyar politikai és szellemi életnek nem fejlődhettek volna ki olyan alakja, mint a radikálisok és nemzetiségi agitátorok, az ország kor­mánya nem juthatott volna kalandorok kezére s az ország határvidékei nem nyögnék zsákmányszomjas és gyűlöl­ködő kis szomszédhatalmasságok kínos jármát. Az lenne hát a kívánatos, hogy a birtokreform, ne csak kínálja a még meg­levő kevés középbirtokot, hanem inkább erősítse az ország erejének­ ezt a fontos tényezőjét. Ezzel nem mondjuk azt, hogy az eddigi kisbirtokos földmívesnép alkal­mas elemeit ne segítse az állam közép­­birtokosok közzé való emelkedésben. Sőt inkább azt tartjuk, hogy a dolgok természetes rendje szerint, kisbirtokos­ból legyen középbirtokos, ha elég va­gyona, szakértelme, és elüveltsége van hozzá; de figyelemmel ilud­ lennünk a nagybirtokukon most­­élős, számos szak­értő gazdára, a­kik szintén nagyon alkal­masak arra, hogy a magyar középbirto­­kosság megfogyatkozott erejét a legrövi­debb idő alatt­ pótolják. A nemzetgyűlés ma az országnak csak egy kis részére alkot törvényt. De legyen tekintettel arra, hogy a magyar nemzet ezredéves jogos tulajdona, ha ma nem, hát holna­p megint, csak igazi gazdá­jához kerül s hogy ezek, a most árva or­szágrészek olyan birtokreform hatálya alá jöjjenek, a melyek a most meglevő földön nyugodt és biztos gazdasági fejlő­dést, társadalmi békét és reményteljes jövőt biztosítottak. ■sabb s estére kelve megint csak elsírta magát s egész éjjel sóhajtozott. — Estenem, erdes jó Estenem, mért nem világosit hadd meg jó magyar néped elméjét, kik biztosan es még egymást marik es nem a románt verik! Telt-mult az idő, a kocsmáros ismét kinyi­totta a boltot s az ivó megtelt vig arcú embe­rekkel. Politizáltak és szidták Károlyi Mihályt, a ki sírba döntötte a nemzetet. Szidták a drágasá­got, szidták az éhes városi népséget s szidtak mindenkit, a ki nem földmivelő ezen a koldus világon. Közben nagyokat ittak s alapjában igen jól érezték magukat, így folyt a mulatozás minden este, mig egyszer valaki fölvetette az újságot: követválasz­tás lesz! Ettől fogva azon vitatkoztak, ki legyen a követ s nemsokára két pártra szakadt az egész társaság. Végre megjelent egy úr és nagy beszédet mondott, mire az ellenpárt kiment a kocsmá­ból, a másik párt pedig nagy vacsorát rendezett a jelölt tiszteletére. A kis székely leány sajgó szívvel szem­lélte mindezt. A románok elfoglalták Erdélyt s ezek itt nyugodtan és jó étvággyal mulatnak, politizálnak, éltetik a Hazát s voltaképpen a Hazával semmit nem törődnek! Bent az ivóban egyik pohárköszöntő a má­sikat érte. Végre harsány „halljuk!“ kiáltások közt fölállt a jelölt és a bortól csukló hangon beszélni kezdett. — Uraim! Mi tűrés-tagadás, be kell val­lanom, hogy a nemzetnek gyásza van! Nagy gyásza! Elvesztettük Erdélyt! Egész Felső- Magyarországot s a Bánságot! . . . Nagy­ csendesség támadt s a kis székely leány a szivéhez kapott odakint a konyhában.. . csak ennyit hallott: Elvesz­tettük Erdélyt! S érző kis székely szive összeroppant a fájdalom súlya alatt. Hallgatta, mi lesz, a szónok mit mond tovább, mondja-e, hogy fegyverre, magyarok, nem halljátok véreitek jajkiáltásait a gyergyói havasok felől? Fegyverre, ifjak és öregek, ver­­jü­k ki az ingyen prédára csapolt rabló keselyü­ket, menjünk nekik a puszta öklünkkel, ha nincs fegyverünk, tépjük szét a körmünkkel, marcan­goljuk a fogunkkal, de verjük ki arról a szent földről, melyet apáink vérükkel szereztek! A szónok azonban mindezt nem mondta. Csak arról beszélt, hogy a jövőben össze kell tartanunk, nehogy az ellenpárt arasson diadalt a parlamentben s a végén éltette a hazát s a szebb és boldogabb jövő elé takjam Magyar­­országot! A poharak összecsend­ü­ltek, orkán,­zem­­éljen harsant fel s a pártvacorra jókedvben folyt tovább. Csak a kis székely leány ború'! le , pad­kára kint az ételgőztől párolgó konyhában és sir* keservesen. — Nincsen már hazám! El­in' st Székely, ország! — sóhajtozta keservesen. Nem háborgatta fájdalmában senki. A nagy hazafias lelkesedés közepett nem is vette­­ észre senki sem. Budapesti Hírlap 0**0 jrm 1920 március 26. :---------------------: ttt r—::: —rafc: :-------------r~ Vergődések a politikában. — A kormány átalakítása. — Apponyi minisz­terelnöksége ? — JkDfelü­gyi és a'Mirigyi tárca betöltése. — Budapest, m­árc. 25. Minthogy a pártszövetség belső villongá­sok s egyéb súlyos gyöngeségek folytán a csőd szélére jutott, a politikai körökben fölmerült az a gondolat, hogy vissza kellene térni az erők koncentrációjára s ezzel segíteni — nem a pár­tok haján, hanem az országnak kátyúba rekedt szekerén. Nevezetesen Gaál Gaszton vetette föl a nagy nyilvánosság előtt azt az ötletet, hogy új kormányt kell alakítani, tekintet nélkül a mai pártokra és a pártok számarányára s a kormány élére Apponyit kell megnyerni miniszterelnök­nek s a miniszteri tárcákat kipróbált szakértőkre kell bízni, tekintet nélkül arra, hogy az illetők milyen párthoz tartoznak. Ez tetszetős gondolatnak tetszik s minden­esetre nemesebb s önzetlenebb érzelmek sugal­lata, a kérdés csak az, hogy a mai ambiciózus pártok képesek-e még e gondolat magasságára emelkedni. Apponyi miniszterelnöksége már eddig is ott lebegett az aggódó hazaszeretet lelki szeme előtt, mint végső segítség a sarkaiból kifordult időknek belső és külső veszedelmeivel szemben. Apponyi azonban kétségkívül csak akkor volna hajlandó vállalkozni, ha az ország egyhangú akarata, s a pártok egyértelmű óhajtása szólí­taná az ország élére. Mert odaállni belső párt­harcok ütközőjéül: erre az ország ez u­tolsó re­ménységét kijátszani nem szabad. De ilyen sze­repre Apponyi nem is volna kapható. Ez érdekes ötlet mellett a következő poli­tikai híreket regisztrálhatjuk. A Friedrich-csoport egyik-másik tagja már nyíltan hirdeti kiválási szándékát a keresztény nemzeti párt kötelékéből. Az érdekelt csoport maga tizenöt-húsz főre teszi a kilépők szám­át; ezt a beállítást azonban mások igen túlzottnak tartják s azt mondják, hogy legfeljebb öten­­hatan követnék vezérüket a disztansziéban, de a végső eredményben kétségbe vonják a kiválás komoly szándékát Maga Friedrich István egy nyilatkozatában kijelenti, hogy kiválásról szó­ sincs, mert a­­ helyiséget mindenesetre meg-, tartaná, mivelhogy az egyesülés keletkezésekor az ő pártja jóval számosabb volt, mint az, a­mely vele egyesült. Simonyi­ Semadam miniszterelnök elhatá­rozta a belügyi tárca betöltését, bárha eredetileg­ tudvalévően az volt a felfogása, hogy a belügy­minisztérium hatalmi körének kézben tartásai nélkül a miniszterelnök pozíciója támasz nélkül­ marad. A kisgazdapárt körében tegnap este az Uj Barázda szerint állítólag a következő nyilatko­zat hangzott el:­­ ,, Ha nem nyugszanak s a kisgazdapárt támadását abba nem hagyják, akkor szét kell ütni köztük az uj választás botjával. Az uj vá­lasztás biztosan meghozza a kisgazdapárt teljes győzelmét. De az idők járására és a súlyos aggodal­makra, a­melyek a legszilajabb politikusokat is­ zavarni kezdik, jellemzőnek tartjuk Friedrich István következő nyilatkozatát, a­mely az U. N. mai számában látott napvilágot: — A­mi a személyi kérdéseket illeti, kijelen­teni és­­hangsúlyozni kívánom, hogy sem nekem, sem barátaimnak semminemű ambíciónk nincs. Legfőbb törekvésünk az, hogy ezt a nagytekintélyű és sze­mélyi súly és jelentőség dolgában kiváló kabinetet,­ mint közlegények támogassuk. Igen megnyugtató­ megoldásnak találnám, ha Apponyi Albertet meg le­hetne nyerni a miniszterelnökségre. A külügyek ve­zetésére föl kellene szólítani azt a férfiút, a­ki nem­csak hazánkban, hanem külföldön is e tekintetben a legnagyobb tekintélynek örvend­, Andrássy Gyulát. A pénzügyek vezetését rá kellene bízni Popovics Sándorra, a belügyi tárcát pedig Ráday Gedeonra,­ vagy Szmrecsányi Györgyre, a földművelést Rubinek Gyulára, vagy Czettler Jenőre. Az igazságügyet újból vissza kellene adni Zoltán Bélának, a­ki megmutatta,­, hogy elsőrendű resszort­ erő és a nemzetközi jog te­rén olyan ismeretekkel és tudással bír, mint senki­ ma Magyarországon. Az élelmezési ügyeket szintén szakember kezébe adnám és a tekintetben utalok­ arra, hogy a legnagyobb sikereket e tárca körében annak idején Kürthy báró érte el. Jó volna, ha a had­ügyminisztérium vezetésére Lukachich tábornokot, vagy Szurmay Sándor volt honvédelmi minisztert le­hetne megnyerni, a­kinek ismert erélye bizonyára nagy értéket jelentene a hadsereg megszervezése terén. Hát ez, ha nem komédia, akkor érdekes jele az időknek. Magyarra fordítva tán ezt je­lenti: Ha én nem, hát te sem. Inkább azok, a ki­ket közös erővel elkergettü­nk. m ?IF^ f ▼ ' A keresztény nemzeti egyesülés pártjából. 'A Kej.eí£lény Nemzeti Egyesülés Partjában leg­ul­óbb csapott eseményeknek és összeütközéseknek az eddigi jelenségek szerint messzebbmenő követke­zései lesznek. A Friedrich-csoport néhány tagja már­ napok óta az eddiginél határozottabban hirdeti a pártból való kiválását. Tizenöt-tizenhat képviselő elszakadására számítanak, de az avatottak abban a meggyőződésben élnek, hogy­ Friedrichc­el leg­­jelebb hat-nyolc képviselő lép ki a pártból. A párt­­vezetősége azonban mindenképpen meg akarja óvni­­­a pártegységet. A keresztény nemzeti pártnak egyik aktív tagja a következőkben fejtette ki felfogását a tudósítónk előtt: — A Csuszár-kormányt a gáncsvetések mellett főképp a koncentráció miatt támadt súrlódások és a parlamentáris kormányzás megvalósításának ne­hézségei akasztották meg munkájában. Viszont a Simonyi-kormánynak alapvető hibája az, hogy nem sikerült egységes kormányzópártot alakítania. Ere­deti szándéka és álláspontja ellenére „ pártközi hely­­­­zet miatt kénytelen volt koalíció kormányzást vál­lalnia, a­minek káros hatását, sajnos, napról-napra tapasztaljuk. A kölcsönös féltékenység ingerültséget, s összeütközést támasztott, holott az ország valamennyi­ érdeke azt kívánja, hogy hosszabb ideig, de legalább­­is a tiszántúli választásokig a koncentráció most már együtt maradjon és a kormányzás nyugodt mederben történjék. Reméljük és hisszük, hogy a nyugatma­­gyarország­i visszaélések megvizsgálására kiküldött

Next