Budapesti Hírlap, 1920. március (40. évfolyam, 53–78. szám)
1920-03-26 / 74. szám
fölosztását, hogy a maga munkáspolgárainak szaporodását, boldogulását előmozdítsa, gyarapítsa a saját védelmi és közgazdasági erejét s elősegítse a társadalmi megnyugvást, az elégedett és a jövőben bízó, a Laza földjéhez ragaszkodó családok számát. Mindenféle más elmélet és megokolás haszontalan s hogy mire vezet, véresen és szennyesen megmutatta a Károlyiék nyomán tapadt bolysevistauralom. Az országnak itt hangsúlyozott érdekeit keressük akkor, a mikor földet osztunk azok között, a kiknek nincs, vagy nincs elég s akkor is, a mikor azt a kárpótlást megállapítjuk, amely a föld előbbi tulajdonosainak jár.Végül még egyet kívánnánk hangsúlyozni a magyar föld jövőjét elhatározó birtokrefom küszöbén. Magyarország lakosságának, nemzeti erejének törzse kétségtelenül a kisbirtokos földművelőnép. De semmivel sem kétségtelenebb igazság, hogy a középbirtokosság a nemzet összealkotásában legalább is olyan fontos. Hazánk történelmének utolsó évtizedeiben semmi sem sújtott bennünket olyan végzetesen, mint középbirtokosaink megfogyása. Ezt a fogyatkozást megérezte politikai, közgazdasági és kulturális életünk egyaránt. A magyar politika, ha erős középbirtokosság tartja a gyeplőjét, nem tévedt volna olyan sokszor ingoványra s a magyar politikai és szellemi életnek nem fejlődhettek volna ki olyan alakja, mint a radikálisok és nemzetiségi agitátorok, az ország kormánya nem juthatott volna kalandorok kezére s az ország határvidékei nem nyögnék zsákmányszomjas és gyűlölködő kis szomszédhatalmasságok kínos jármát. Az lenne hát a kívánatos, hogy a birtokreform, ne csak kínálja a még meglevő kevés középbirtokot, hanem inkább erősítse az ország erejének ezt a fontos tényezőjét. Ezzel nem mondjuk azt, hogy az eddigi kisbirtokos földmívesnép alkalmas elemeit ne segítse az állam középbirtokosok közzé való emelkedésben. Sőt inkább azt tartjuk, hogy a dolgok természetes rendje szerint, kisbirtokosból legyen középbirtokos, ha elég vagyona, szakértelme, és elüveltsége van hozzá; de figyelemmel ilud lennünk a nagybirtokukon mostélős, számos szakértő gazdára, akik szintén nagyon alkalmasak arra, hogy a magyar középbirtokosság megfogyatkozott erejét a legrövidebb idő alatt pótolják. A nemzetgyűlés ma az országnak csak egy kis részére alkot törvényt. De legyen tekintettel arra, hogy a magyar nemzet ezredéves jogos tulajdona, ha ma nem, hát holnap megint, csak igazi gazdájához kerül s hogy ezek, a most árva országrészek olyan birtokreform hatálya alá jöjjenek, a melyek a most meglevő földön nyugodt és biztos gazdasági fejlődést, társadalmi békét és reményteljes jövőt biztosítottak. ■sabb s estére kelve megint csak elsírta magát s egész éjjel sóhajtozott. — Estenem, erdes jó Estenem, mért nem világosit hadd meg jó magyar néped elméjét, kik biztosan es még egymást marik es nem a románt verik! Telt-mult az idő, a kocsmáros ismét kinyitotta a boltot s az ivó megtelt vig arcú emberekkel. Politizáltak és szidták Károlyi Mihályt, a ki sírba döntötte a nemzetet. Szidták a drágaságot, szidták az éhes városi népséget s szidtak mindenkit, a ki nem földmivelő ezen a koldus világon. Közben nagyokat ittak s alapjában igen jól érezték magukat, így folyt a mulatozás minden este, mig egyszer valaki fölvetette az újságot: követválasztás lesz! Ettől fogva azon vitatkoztak, ki legyen a követ s nemsokára két pártra szakadt az egész társaság. Végre megjelent egy úr és nagy beszédet mondott, mire az ellenpárt kiment a kocsmából, a másik párt pedig nagy vacsorát rendezett a jelölt tiszteletére. A kis székely leány sajgó szívvel szemlélte mindezt. A románok elfoglalták Erdélyt s ezek itt nyugodtan és jó étvággyal mulatnak, politizálnak, éltetik a Hazát s voltaképpen a Hazával semmit nem törődnek! Bent az ivóban egyik pohárköszöntő a másikat érte. Végre harsány „halljuk!“ kiáltások közt fölállt a jelölt és a bortól csukló hangon beszélni kezdett. — Uraim! Mi tűrés-tagadás, be kell vallanom, hogy a nemzetnek gyásza van! Nagy gyásza! Elvesztettük Erdélyt! Egész Felső- Magyarországot s a Bánságot! . . . Nagy csendesség támadt s a kis székely leány a szivéhez kapott odakint a konyhában.. . csak ennyit hallott: Elvesztettük Erdélyt! S érző kis székely szive összeroppant a fájdalom súlya alatt. Hallgatta, mi lesz, a szónok mit mond tovább, mondja-e, hogy fegyverre, magyarok, nem halljátok véreitek jajkiáltásait a gyergyói havasok felől? Fegyverre, ifjak és öregek, verjük ki az ingyen prédára csapolt rabló keselyüket, menjünk nekik a puszta öklünkkel, ha nincs fegyverünk, tépjük szét a körmünkkel, marcangoljuk a fogunkkal, de verjük ki arról a szent földről, melyet apáink vérükkel szereztek! A szónok azonban mindezt nem mondta. Csak arról beszélt, hogy a jövőben össze kell tartanunk, nehogy az ellenpárt arasson diadalt a parlamentben s a végén éltette a hazát s a szebb és boldogabb jövő elé takjam Magyarországot! A poharak összecsendültek, orkán,zeméljen harsant fel s a pártvacorra jókedvben folyt tovább. Csak a kis székely leány ború'! le , padkára kint az ételgőztől párolgó konyhában és sir* keservesen. — Nincsen már hazám! Elin' st Székely, ország! — sóhajtozta keservesen. Nem háborgatta fájdalmában senki. A nagy hazafias lelkesedés közepett nem is vette észre senki sem. Budapesti Hírlap 0**0 jrm 1920 március 26. :---------------------: ttt r—::: —rafc: :-------------r~ Vergődések a politikában. — A kormány átalakítása. — Apponyi miniszterelnöksége ? — JkDfelügyi és a'Mirigyi tárca betöltése. — Budapest, márc. 25. Minthogy a pártszövetség belső villongások s egyéb súlyos gyöngeségek folytán a csőd szélére jutott, a politikai körökben fölmerült az a gondolat, hogy vissza kellene térni az erők koncentrációjára s ezzel segíteni — nem a pártok haján, hanem az országnak kátyúba rekedt szekerén. Nevezetesen Gaál Gaszton vetette föl a nagy nyilvánosság előtt azt az ötletet, hogy új kormányt kell alakítani, tekintet nélkül a mai pártokra és a pártok számarányára s a kormány élére Apponyit kell megnyerni miniszterelnöknek s a miniszteri tárcákat kipróbált szakértőkre kell bízni, tekintet nélkül arra, hogy az illetők milyen párthoz tartoznak. Ez tetszetős gondolatnak tetszik s mindenesetre nemesebb s önzetlenebb érzelmek sugallata, a kérdés csak az, hogy a mai ambiciózus pártok képesek-e még e gondolat magasságára emelkedni. Apponyi miniszterelnöksége már eddig is ott lebegett az aggódó hazaszeretet lelki szeme előtt, mint végső segítség a sarkaiból kifordult időknek belső és külső veszedelmeivel szemben. Apponyi azonban kétségkívül csak akkor volna hajlandó vállalkozni, ha az ország egyhangú akarata, s a pártok egyértelmű óhajtása szólítaná az ország élére. Mert odaállni belső pártharcok ütközőjéül: erre az ország ez utolsó reménységét kijátszani nem szabad. De ilyen szerepre Apponyi nem is volna kapható. Ez érdekes ötlet mellett a következő politikai híreket regisztrálhatjuk. A Friedrich-csoport egyik-másik tagja már nyíltan hirdeti kiválási szándékát a keresztény nemzeti párt kötelékéből. Az érdekelt csoport maga tizenöt-húsz főre teszi a kilépők számát; ezt a beállítást azonban mások igen túlzottnak tartják s azt mondják, hogy legfeljebb ötenhatan követnék vezérüket a disztansziéban, de a végső eredményben kétségbe vonják a kiválás komoly szándékát Maga Friedrich István egy nyilatkozatában kijelenti, hogy kiválásról szó sincs, mert a helyiséget mindenesetre meg-, tartaná, mivelhogy az egyesülés keletkezésekor az ő pártja jóval számosabb volt, mint az, amely vele egyesült. Simonyi Semadam miniszterelnök elhatározta a belügyi tárca betöltését, bárha eredetileg tudvalévően az volt a felfogása, hogy a belügyminisztérium hatalmi körének kézben tartásai nélkül a miniszterelnök pozíciója támasz nélkül marad. A kisgazdapárt körében tegnap este az Uj Barázda szerint állítólag a következő nyilatkozat hangzott el: ,, Ha nem nyugszanak s a kisgazdapárt támadását abba nem hagyják, akkor szét kell ütni köztük az uj választás botjával. Az uj választás biztosan meghozza a kisgazdapárt teljes győzelmét. De az idők járására és a súlyos aggodalmakra, amelyek a legszilajabb politikusokat is zavarni kezdik, jellemzőnek tartjuk Friedrich István következő nyilatkozatát, amely az U. N. mai számában látott napvilágot: — Ami a személyi kérdéseket illeti, kijelenteni éshangsúlyozni kívánom, hogy sem nekem, sem barátaimnak semminemű ambíciónk nincs. Legfőbb törekvésünk az, hogy ezt a nagytekintélyű és személyi súly és jelentőség dolgában kiváló kabinetet, mint közlegények támogassuk. Igen megnyugtató megoldásnak találnám, ha Apponyi Albertet meg lehetne nyerni a miniszterelnökségre. A külügyek vezetésére föl kellene szólítani azt a férfiút, aki nemcsak hazánkban, hanem külföldön is e tekintetben a legnagyobb tekintélynek örvend, Andrássy Gyulát. A pénzügyek vezetését rá kellene bízni Popovics Sándorra, a belügyi tárcát pedig Ráday Gedeonra, vagy Szmrecsányi Györgyre, a földművelést Rubinek Gyulára, vagy Czettler Jenőre. Az igazságügyet újból vissza kellene adni Zoltán Bélának, aki megmutatta,, hogy elsőrendű resszort erő és a nemzetközi jog terén olyan ismeretekkel és tudással bír, mint senki ma Magyarországon. Az élelmezési ügyeket szintén szakember kezébe adnám és a tekintetben utalok arra, hogy a legnagyobb sikereket e tárca körében annak idején Kürthy báró érte el. Jó volna, ha a hadügyminisztérium vezetésére Lukachich tábornokot, vagy Szurmay Sándor volt honvédelmi minisztert lehetne megnyerni, akinek ismert erélye bizonyára nagy értéket jelentene a hadsereg megszervezése terén. Hát ez, ha nem komédia, akkor érdekes jele az időknek. Magyarra fordítva tán ezt jelenti: Ha én nem, hát te sem. Inkább azok, a kiket közös erővel elkergettünk. m ?IF^ f ▼ ' A keresztény nemzeti egyesülés pártjából. 'A Kej.eí£lény Nemzeti Egyesülés Partjában legulóbb csapott eseményeknek és összeütközéseknek az eddigi jelenségek szerint messzebbmenő következései lesznek. A Friedrich-csoport néhány tagja már napok óta az eddiginél határozottabban hirdeti a pártból való kiválását. Tizenöt-tizenhat képviselő elszakadására számítanak, de az avatottak abban a meggyőződésben élnek, hogy Friedrichcel legjelebb hat-nyolc képviselő lép ki a pártból. A pártvezetősége azonban mindenképpen meg akarja óvnia pártegységet. A keresztény nemzeti pártnak egyik aktív tagja a következőkben fejtette ki felfogását a tudósítónk előtt: — A Csuszár-kormányt a gáncsvetések mellett főképp a koncentráció miatt támadt súrlódások és a parlamentáris kormányzás megvalósításának nehézségei akasztották meg munkájában. Viszont a Simonyi-kormánynak alapvető hibája az, hogy nem sikerült egységes kormányzópártot alakítania. Eredeti szándéka és álláspontja ellenére „ pártközi helyzet miatt kénytelen volt koalíció kormányzást vállalnia, aminek káros hatását, sajnos, napról-napra tapasztaljuk. A kölcsönös féltékenység ingerültséget, s összeütközést támasztott, holott az ország valamennyi érdeke azt kívánja, hogy hosszabb ideig, de legalábbis a tiszántúli választásokig a koncentráció most már együtt maradjon és a kormányzás nyugodt mederben történjék. Reméljük és hisszük, hogy a nyugatmagyarországi visszaélések megvizsgálására kiküldött