Budapesti Hírlap, 1920. szeptember (40. évfolyam, 207–231. szám)

1920-09-16 / 219. szám

1920 szeptember 16. Budapesti mmtr (219. sz.) Keresztényi magyar, vidéki t® urak és hölgyek köztisztviselők, magántisztviselők,nyugdíjasok stb., akik jó mellékkeresetet óhajtanak, címüket „Köz­érdek 11 jelige alatt küldjék be e lap kiadóhivatalához. ” . (A mag­yar szó fegyelmi vétség.) Po­zsonyból jelentik: A pozsonyi cseh minisztérium a minap rendeletet bocsátott ki, a­mely fegyelmi bün­tetés mellett megtiltja a tisztviselőknek, hogy a hi­vatalos helyiségekben az egymással való érintkezés­ben a magyar nyelvet használják, mert — úgymond a rendelet — ennek a nyelvnek a használata a többi lakosságra provokálóan hat. A katonatiszteknek már egy régebbi rendelet ugyancsak megtiltotta a német nyelv használatát az egymás között való tár­sas érintkezésnél.­­ (A Duna áradása.) Az elmúlt 24 óra alatt a Duna ismét 23 centiméterrel áradt és elérte a lánc­­hídi mérce szerint a 663 cm. magasságot. Még min­dig nem érkezett el a válságos legnagyobb vízállás ideje. Ilyen nagy vízállásnál, mint a mai, Óbuda mélyebben fekvő utcái még a közelmúltban is velen­cei képet nyújtottak, csakhogy a lagúnákat óbudai kispolgárok házacskái szegélyeztek s a vizen gondo­lák helyett ladikok eveztek biztos helyre az elöntöt­tek ingóságával és apró jószágával. Az áradás az­után pár nap alatt visszahúzódott ugyan, de ott maradtak nyomában a megrongált lakások, tönkre­tett kertek s nem egyszer bizony néhány összeros­tad­t ház. Az áradás hírére megint a padlásaikra rakódtak Óbuda sok árvizet szenvedett lakói, de nagy a meglepetésük és az á­lm­él­kodásnál csak az örömük nagyobb: künn a magas Duna s­ok ártól védetten állanak és még a fürge fotó­riporter is csalódottan fordul most vissza, ha árvízi képet keres kodakja számára. A főváros út- és csatornaépítésügyi osztálya — a­hová az árvízvédelem is tartozik — teljesen megoldotta Óbuda régen vajúdó ármentesí­­tését E városrész veszedelme mindig az aranyhegyi árok volt, ezen talált a Duna árja kényelmes utat az utcákba, a torkolatát meg lezárni nem lehetett, mert maga is bővizű patak s akkor ennek a vize öntene el mindent. Kösben azonban már annyira elkészült az újonnan tervezett meder, — egy hosszú, hatalmas vasbeton-mű — hogy a patak folyása pár f­apvágással az uj mederbe völt terelhető. A régi mederben egy pillanat alatt polykák és keszegek serege maradt szárazon és most már minden to­vábbi nélkül el lehetett zárni a patak veszedelmes torkolatát és hatalmas agyagzsilip állja ott útját a Duna árjának. .Az utcák és házak elöntéséről tehát e pi­­lanatig szó sem lehet. Az aranyhegyi árok zsi­lipjénél a belvízihez képest másfél méter magasan áll a kirekesztett Duna, de éberen őrködik Mathie­­vits, Molnár és Farkas műszaki tanácsosok vezeté­sével az árvízvédelmi kirendeltség, mérnökök, gépé­szek és nagy munkás­ személyzet, hogy­ az áradás utat ne törhessen és veszedelem­ esetén a gőzszivaty­­tvüket azonnal megindíthassák. A budai Dunapart árvízvédelmi zsilipjei különben a Műegyetemtől egész a Filatori-gátig a szokásos módon gondosan le van­nak zárva és tizenöt gép szivattyúzza éjjel-nappal a belvizeket a városból a Dunába.­­ (Gyáurovat.) Loibl Istvánná született Breier Lujza e hónap 13-án negyvennégyéves korában meghalt és ma délután három órakor temették el nagy részvét­tel a rákoskeresztúri temetőben. Halálát férjén, Ifial Istvánon, a Budapesti Birlap ujságvállalat könyvkötő­­mesterén, és Paula leányán kiről sok jó ismerőse gyá­szolja. Halála vesztesége a mi vállalatunknak is, mert az elhunyt tizenhárom év óta mint férjének hűséges munkatársa ott dolgozott a könyvkötőműhelyben, nagy kötelességtudással és szorgalommal.­­ (A haldokló corki polgármester.) Pak­s­ból jelentik: A corki polgármestert tegnap egy ba­rátja meglátogatta s a fogházból visszatérve el­mondta, hogy az agóniában fekvő polgármestert két betegápolónővér ápolja. A kormány intézkedése­ket tett, hogy a corki polgármester halálakor vár­ható zavargásokat meggátolja.­­ Bécsi tudósítónk telefonozza: Londonból jelentik: Dublinban és több ír városban tüntető felvonulások voltak a corki pol­gármester mellett. Az angol kormány minden lehe­tőt elkövetett a zavargások elfojtására arra az esetre, ha a corki polgármester halálát megakadályozni nem tudná. Dublinban a munkások háromórás tüntető­­sztrájkot rendeztek a corki polgármester mellett. Ebben a tü­ntetősztrájkban minden sinnjein mun­kás, kereskedő és hivatalnok részt vett. A corki pol­gármester halálának hírét minden pillanatban várják.­­ (A német nők­­én a nemzetközi női kon­gresszus.) Kopenhágából jelentik: Krisztiániában meg­nyitották a nemzetközi női kongresszust, a­melyen a világ valamennyi országából 310 asszony vesz részt. A német asszonyok szónoka tolmácsolta a német nők üdvözletét és közölte, hogy ezek nem kívánnak részt­­vet­ni a kongresszuson, mert céltalannak tartják a ta­nácskozásokban való közreműködést mindaddig, a­míg Németországot föl nem vették a népszövetségbe. Fran­ciaország és Anglia képviselői indítványozták, hogy a kongresszus fejezze ki sajnálkozását, hogy a német as­szonyok nem vesznek részt a kongressuson.­­ (A búza és liszt szállításának korláto­zása.) A kormány észrevette, hogy a gabonának és őrleményeinek tengelyen való szállítása sok vissza­élésre adott okot és ennélfogva elhatározta, hogy a gabonának és őrleményeinek tengelyen való szál­lítását szállítási igazolványhoz köti, nehogy a kész­letek illetéktelen kezekbe kerüljenek. Az erre vo­natkozó miniszteri rendelet a napokban jelenik meg és intézkedni fog arról, hogy búzát, rozsot, kétszerest, árpát, zabot, tengerit, tatárkát, kölest, lisztet és darát az egész ország területén tengelyen csakis szállítási igazolvánnyal lehet szállítani. Ezzel kapcsolatban intézkedés történik arról is, hogy a posta se szállíthasson úgy mint eddig, tíz-húsz kilo­­gramos csomagokban lisztet, illetve gabonaőrlemé­nyeket, hanem a postán való szállítás is meg lesz tátva, illetve szállítási igazolványhoz lesz kötve. A­mi a kézipodgyászban való szállítást illeti, a minisz­teri rendelet úgy intézkedik, hogy ezentúl gabona­­őrleményekből legfeljebb 1 kilogram számítható. Minden további mennyiséget elkoboznak.­­ (Finn szeretetedomvány a magyar nép­­tudománynak.) A Folklose Fellows néphagyo­­mányt kutató nemzetközi tudományos szövetség ma­gyarországi elnökét, Sebestyén Gyula dr. nemzeti múzeumi igazgatót a vallás- és közoktatásügyi mi­nisztérium megbízta, hogy a magyar néphagyomány emlékeinek háború előtt megkezdett rendszeres gyűj­tését a vidékenként szervezett szövetségekkel foly­tassa és az egész országra terjessze ki. Eddig a sáros­pataki, egri, pápai, győri és nagyszalontai szövetsé­gek mentették sikerrel a néphagyomány emlékeinek gazdátlan kincseit E kincsek a Nemzeti Múzeumba kerültek, a­hol Jankovich miniszter dán és finn min­tára külön folklose-osztályt szerveztetett. Haller mi­niszter megbízásából folyólag Sebestyén igazgató most vármegyénként szervezi a gyűjtőmunkálatokat, így jöttek létre az idén a hajdúsági és tolnamegyei gyűjtőszövetségek. Tolnas megye e célra ötezer koro­nát adományozott és a közoktatásügyi minisztérium is nagyobb összeget kíván rendelkezésül bocsátani. Egyidejűleg Sebestyén igazgató nagyarányú és a nemzetközi tudományosság szempontjából is nagy­ jelentőségű magyarországi vállalkozásról értesítette a Folklose Fellows dán, svéd és finn osztályait. A finn osztály elnöke Ksolm Károly helzingtorszá egye­temi tanár, a­ki a Kisfaludy-Társaságnak is világ­hírű tagja, nyomban felszólította sima testvéreinket, hogy a nagyon időszerű magyarországi mozgalmat szeretetadományaikkal támogassák. E felhívásra a Finn Papírgyárak Egyesülete tízezer iv írópapírt adományozott, a rpety küldemény huszonhat postai küldeménnyé elosztva, három­ hónapi késedelem után már megérkezett a Nemzeti Múzeumba. Egy újabb értesítés szerint összesen negyvenkét küldeményt indítottak útnak. Mielőtt gyűjtőink az értékes szere­­tetadományt felhasználnák, minden egyes ívre rá lesz nyomatva: „A papír finn szeretetadomány“. —« (A népbiztosok pere.) A mai tárgyaláson csak egy tanút hallgattak­­ki. Lenkey Lehel tanár tett vallomást arról, hogy az ellenforradalomban milyen szerepet játszott. Ezután jelentette az elnök, hogy Ágoston Péter védője, Blauner Mór dr., beteg­ségére való hivatkozással felmentését kéri. A bíró­ság Agoston védőjéül hivatalból Kollmann Dezső ert rendelte ki. A tárgyalást pénteken folytatják.­­ (Ostálysorsjáték.) Az osztály-sorsjáték mai hatásán 400.000 koronát nyert a 629 számú sorsjegy, 30.000 koronát a 28438, 10­00 koronát az 55917, 5000 koronát az 5884 7512 10049 10273 24851 28014 45723 58787, 3000 koronát a 11266 27763 29452 30135 46207 50183, 2000 koronát a 464 5904 5962 7907 8784 9364 13635 14140 15667 16017 17585 19294 21602 21618 24062 28218 28553 29158 31193 34048 35342 35772 36300 36385 37089 39221 40448 40741 41010 41094 41300 41020 41641 42559 45124 45178 45861 46834 49199 52989 53521 54300 54742 55213 55647 57019 57782 58202 58740 59109 59871. A következő húzás holnapután lesz.­­ (Genovában letartóztatott orosz agitá­torok.) Bécsből jelenti tudósítónk telefonon. Ró­mai jelentés szerint Genovában több orosz agitátor partraszállást kísérelt meg. A rendőrségnek azon­ban idejekorán tudomására jutott az oroszok érke­zése és így őket partraszállásuk után nyomban le­tartóztatták.­­ (Meghosszabbították a cukor­szelvények érvényességét.) A székesfőváros tanácsa közli, hogy az augusztusi élelmezési jegy K 18 számú szelvényére szeptember 30-ig szelvényenként 50 dekagram import­cukor vásárolható, kilogramonként 119 koronáért.­­ (A horvátországi paraszt mozgalom.) A Magyar Távirati Iroda jelenti: Beérkezett jelentések szerint Horvátországban a parasztmozgalmakat egyelőre elnyomták. Az eddigi áldozatok számát 150 halottra becsülik.­­ (A cukorkatolvajok.) A Gerbeaud-cég föl­jelentést tett, hogy pincéjében elrejtve rondant-cukrot talált. Lesbeálltak és meggyőződtek arról, hogy néhány alkalmazottjuk lopja a cukrot, a­melyet ezen a helyen rejtenek el, mielőtt az üzletből elszállítják. A rendőrségi nyomozás befejezésével letartóztatták Gönczi Béla tizen­nyolcéves cukrászsegédet, Sincs Benjámin huszonötéves kihordót, Misik Adolf harminchétéves kocsist, Kovács Imre húszéves és Fejes Sándor huszonkétéves szolgá­kat és egy fiatalkorút. Azt vallják, hogy körülbelül 250 kilogram cukrot loptak el, a­melyet eladtak , a piacon osztozkodtak.­­ (Skót misszió Debrecenben.) Debrecenből jelentik: Tegnap skót misszió érkezett ide, a­melynek­ az a célja, hogy a magyar református egyház egységét megvédje. A város tanácsa hivatalosan fogadta a misz­­sziót és a város díszhintajából hármat bocsátott­ a misz­­szió tagjainak rendelkezésére debreceni idézésük tarta­mára. A vendégek elhelyezéséről ugyancsak a város ta­nácsa gondoskodott. Szerdán délelőtt a debreceni nagy­templomban istentisztelet volt, a­melyen részt vett a vá­ros egész tanácsa, úgyszintén az egyház képviselői is, valamint nagyszámú közönség. A misszió tagjai néhány napig maradnak Debrecenben és ezidő alatt többrend­beli tanácskozást fognak folytatni.­­ (Egy délután a magyar földért.) A Védő Ligák Szövetségének VI. kerületi szervezete fényes dísz­előadást rendez szeptember 21-én délután három óra­kor a Fővárosi Cirkuszban. A cirkuszi műsoron kívül a délután kiemelkedő pontjai Király Aladár úrnak, az Erdélyi Magyar­ Székely Egyesület elnökének ünnepi be­széde, Onódy Ákosnak, a Nemzeti Színház tagjának irre­denta szavalata, a Lyra-daloskör dalszámai stb.­­ (A bélyeggyűjtő.) Gácsér Ödön régebben gyári tisztviselő volt, most bélyeggyűjtő lett. A bélyeg­­gyűjtésnek azonban egésze­n különös módját találta ki. Tettenérték, a­mikor fiával, Gácsér József tizennyolc­­éves esztergollyosinassal Kemény Jenőnek a Veres Pilné­­utca 5. számú házban levő bélyegüzletébe betörtek és nagymennyiségű bélyeget akartak ellopni. Gácsérnak a­ Hengermalom­ utca 28. számú házban levő lakásin ren­geteg mennyiségű bélyeget találtak, a­melyeknek értéke meghaladja az egymillió koronát. Találtak ott azonkívül egy postabélyegzőt is, a­mely valószínűen szintén lopási­ból ered. Gácsér csak ezt az egy betörést ismeri be, valószínű, hogy a többi bélyeget se lopva szerezte. Gá­csért fiával együtt letartóztatták.­­ (A MOVE nagy jótékonycélu sportcik­lnus.) A MOVE Világsportja és Testnevelése címmel nagy jótékonycélu sportciklust rendez Horthy Miklós kormányzó védőségével a székesfővárosi Vigadó nagy­termében. A négy hétig tartó sportciklusban bemuta­tásra kerül 40 különböző sportig 1500 vetített kép­pel, 40 sport-raosgófényképpel­, a­melyek egymást m­­­egészítve ismertetik a világon elterjedt összes sportot fajait. Megelevenednek majd az összes magyar sport­­nagyságok, a külföldi nemzetek világhírű bajnokai és mérkőzései. Az idei leghíresebb sportesemények (evezős­­regatta, a balatoni Jakt Klub vitorlásversenye, a MASS bajnoki viadala, a MAC nemzetközi atlétikai versenye, a WAC—MAC nemzetközi hekker-mérkőzése, a Prónay­­zászlóalj(MOVE futballmérkőzése, Lorévi cserkésztábor, a MAC országos tennisz-versenye, országos birkózó ver­­­seny stb.) mellett svéd, amerikai, angol, japán, német, svájci, norvég sport-mozgófényképek kerülnek bemuta­tásra. Az előadásra kerülő humoros sport­ tréfákban Szől­­lőei Rózsi, Kökény Ilona, Ilosvay Rózsi és Jankovscki Magda, valamint Rátkay Márton, Kőváry Gyula, Ba­ross Géza, Békeffy László, Latabir Árpád, Ujváry La­jos, Szenes Béla, Tanay Frigyes, Herczeg Jenő, Feren­­czy Károly és Rott Sándor lépnek föl. A ka­rikaturé­­­kat Bér, Makoldi, Mühlbeck, Dorre, Panlini, Pólya és Szada készítették. A ciklus szeptember 18-in hete nyolc óraikor díszelőadással kezdődik. Jegyek kaphatók kor­látolt számban az összes jegyirodákban, a MOVE jegy­irodájában (Haris-köz), a Vigadó pénztáránál és a hely-. Szinen. . . (Lóverseny.) A káposztásmegyeri mi­ting har­madik napjának programja jó sportot ígér. Népes me­zőnyök várhatók. Jelöltjeink ezek: I. Sigray-telálló— Kaballa. II. Helyre Kata—Miezike. III. Nóra—Lija as­­­szony. IV. Kártyás II—Hogyhogy. X. Qued*—Kitty. VI. Dajka—Djilvekiaz­­i — (Kerékpáros-verseny.) Nagy sportesemény, színhelye lesz szeptember 19-én délután fél négy órákon a millenáris versenypálya. Itt fognak lezajlani a N­érvaa legizgalmasabb motoros- és kerékpár-versenyei az öer­é­szes bajnokok és rekorderek részvételével. — Sárcipős&vitás Ken mannál, Nagymező.u. 44. — Sirkeritések vaskeretes drótfonatból Haidekker Sán­dor gyárosnál Budapest, Ürlói-ut 48/1. Árjegyzék ingyen. — Földváry Imre férfidivat-, fehérnemű- és kalapeikkei (Kossuth Lajos-u. 18. és Rákóczi-ut 7.) feltűnést keltenek. TÁVIRATOK: A brüsszeli konferencia szeptember 34-én­­ kezdődik. London, szept. 15. A­­teuter-ügynöksé© je­­­lenti: A szeptember 24-én kezdődő brüsszeli érte-' kezleten*az összes államok, az amerikai Egyesült­ Államokkal együtt három-három delegátussal kép­viseltetik magukat. Németország, Ausztria és Bul­gária tanácskozó szavazattal bíró képviselőket küld (M. T. i.y •' «-**» — •••• ------­ Deschanel állapota rosszabbra fordult. Paris, szept. 15- (Havas.) A Figaro Deschanel elnök állapotáról cikket közöl, a­melyben azt írja,­ hogy pénteken valószínűen értekezlet lesz kiváló politikai személyiségek közt, a­melyen fontolór­ veszik, hogy kit jelöljenek arra a nagygyűlésre, a­­mely a versaillesi kongresszust fogja megelőzn.­.. Politikai körökben gyakran emlegetik Miltemad miniszterelnök nevét. Minden csoportnál különös szimpátiával fogadják ezt­e a jelölést. Ha a miniszter-­­elnök minden kérdés dacára vonakodnék jelöltetni­ magát, akkor Jonnard Paul Bérét, León Bosargeoio Ribot, Paris és Leygues neve jöhet tekintetbe. A Matin azt írja, hogy Deschanel állapota az­ elmúlt pénteken hirtelen rosszabbra fordult. Azon­nal orvosi tanácskozás volt Steeg külügyminiszt­er, Ais­les Bainsbe utazott, hogy Mil­randnak beszá­­­mol­jon a helyzetről. (St. T. f) 5

Next