Budapesti Hírlap, 1921. január (41. évfolyam, 1–24. szám)

1921-01-13 / 9. szám

* 6 . ..................... ............................---------------------------­ * (A Magyar Nemzeti Szövetség Alman­nakja.) A Varga Béla dr. szerkesztésében a Magyar­­ Nemzeti Szövetség almanakot adott ki az 1921. esz­t­­endőre. A most megjelent évkönyv Perényi Zsig­mond­ bárónak, a szövetség elnökének az előszavá­val indul útjára. Közéletünk — írja a szép előszó­ban Petényi báró — beteg; jóság, emberszeretet, ön­zetlenség szinte ismeretlen fogalmakká sülyedtek. Egymás iránti­ gyűlölet, önzés, haszonlesés sfti úrrá a lelkeken. A hazaszeretet tüzét a szivekben a kö­zöny hamuja szórta be. A Magyar Nemzeti Szövet­ség adnanakja az írás erejével gyomlálja a magyar szivekbe plántált idegen dudvákat és nemes magot hint a lelkek kopár ugarára, melyből nemzeti mul­­tunk szeretettnek, ezeréves hazánk eszméjének s jövendő nagyságunk hitének a virágai fakadnak.­­ A Magyar Nemzeti Szövetségre vonatkozó közlemé­nyeik után első­ helyen Rák­osi Jenőnek a békeszer­ződés aláírásáról szóló cikkét közli az évkönyv. Ezt követi a Kit tették tönkre Magyarországot című igen érdekes és tanulságos visszapillantás a leg­utóbbi éveik eseményeire. A könyv ért­ékes és gazdag tartalmának a derekát pedig azok a a szebbnél-szebb elbeszélések és költemények teszik, melyeket a szép­irodalmi részbe Gárdonyi Géza, Herczeg Ferenc, Pekár Gyula, Tormán Cecil, Sajó Sándor, 1­oross Sándor és más neves írók írtak. A szépirodalmon kívül értékes gazdasági­ vonatkozású cikkeket is közöl az álmainak. A díszes kiállítású kötet ízléses címlapját Remsey György rajzolta. A naptári rész előtt Horthy Miklós kormányzó, a szövegrész előtt pedig Petényi Zsigmond­ báró jól sikerült fényképe diszü­li az évkönyvet. Kapható a Magyar Nemzeti Szövetségnél (Budapest, IV., Gerlóczy utca II.) és lapunk könyvosztályában is. /ra 40 korona. KÖZGAZDASÁG. — A magyar-angol kereskedelmi kamara megalakulása. A magyar-angoll kereskedelmi ka­marát előkészítő bizottság Sándor Pál nemzetgyűlési képviselő, az OMKB elnökének elnöklete alatt be­fejezte az előkészítő­­munkálatokat és a kamara ala­kulói közgyűlését január 29-ére tűzte ki.­­ Az Osztrák-Magyar Bank fölszámo­lása,m­a holna­p, csütörtökön, lesz az Osztrák-Magyar Bankban az az értekezlet,­ melyet a párisi jóvátételi bi­zottság hívott össze. Az értekezleten a bizottság Pá­­risból Bécsibe delegált tagjainak egyike fog eln­ö­­kölni. Erre az értekezletre a meghívókat a likvidá­torok küldték szét. Meghívót kapott az osztrák és a magyar kormány, továbbá a többi nemzeti államok kormánya, a­melyek mind kormánybiztosokkal kép­viseltetik magukat. Az értekezlet főtárgya a hollan­diai hitelből hátralékos 16 millió tartozás, illetve ennek az esedékessé vált adósságnak visszafizetési módozatai megbeszélése lesz. Ezzel kapcsolatban kérni szóba az Osztrák-Magyar Bank likvidál­ója. Az értekezlet szervesen hozzákapcsolódik azokhoz a tárgyalásokhoz, a­melyeket az Osztrák-Magyar Bank vezetői december hónapban Párisi cam folytat­tak. A jóvátételi bizottság ugyanis azt az álláspon­tot foglalta el, hogy a bank, a­mely likvidáció alatt áll, fizetőképességének megállapítása előtt nem fizet­heti meg az esedékessé váló adósságait. A bank ve­zetősége tiltakozást emelt e felfogás ellen, majd a jóvátételi bizottság úgy határozott, hogy Bécsben értekezletre hívja össze az érdekelteket, a­melyen elsősorban a hollandiai adósság kérdése vétetik tárgyalás alá. — Milánói Áruminta,vásár. Nagy érdeklődés mutatkozik úgy külföldi, mint hazai gazdasági körök­ben ez április 12. és 27. közt tartandó milánói árumin­tavásár iránt. A magyar osztály szervezését a Magyar- Olasz Kereskedelmi Kamara végzi, melynél már hídig tö­bb mint 70 cég jelentkezett részvételre. Jelentkezé­seket még február­­ég fogad el a Magyar-Olasz Keres- Jjjedelmi Kamara irodája (IV., ICecakemiéti­ u. 10. Tele­fon SOI.), a­hol ez ügyben hétköznap délelőtt 10—12 fa délután 4—6-ig bővebb felvilágosítások nyerhetik. — Oszttrák-lengyel kereskedelmi szerződés. Varsóból jelentik: Az osztrák és lengyel kormányok megbízottai tegnap kereskedelmi szerződést írtak alá, mely egyelőre hat hónapig lesz érvényes. A szerződés értelmében Lengyelország 35 vasúti mozdonyt, vasúti anyagot, vasat, acélt és szerszámokat vesz Ausztriában. Anastria ezenkívül kötelezi magát 500 lengyel vasúti­­mozdony kijinsítására. Ezel szemben Lengyelország pet­róleumot, szenet és tojást szállít Ausztriának. — Külkereskedelmi kérdések. A Budapesti Ke­reskedelmi és Iparkamara külkereskedelmi szakcsoport­jának alakuló ülésén Belaliny Artúr kamarai elnök üdvözölte a kamara elnöksége által a szakcsoport elnö­kéül meghívott Palugpay Ferencet, a­ki megnyitó be­szédében üdvözölte az új pénzügyminiszternek a szabad­­­­eresked­elem irányában tett kezdeményező intézkedé­seit, ez átutalási és devizaforgalom szabaddátételét. ..■Rámutatott annak szükségességére, hogy kivitelünk a ■legfontosabb élelmiszerek és nyersanyagok kivitelével ■libáddá tétessék, e kompenzációs forgalmat mellőzzék, a behozatal korlátait a legszükségesebbre csökkentsék,­­■ a kikészítési eljárást könnyítsék meg és a kereske­delmi szerlődéseket a külfölddel minél előbb kössék meg. Dr. Székely Artúr f.­titkár előterjesztéseire el­ i ~ ■ ............ ■■■111 -................■ ■ j—■ ■ i i SüDAPtSTI HirlLAP i9. az.) 1921 január 13. határozta a szakcsoport, külkereskedelmi címtár össze­állítását, az előjegyzési raktárak tárgyában a fővám­­igazgatóhoz benyújtott kérvényei­ elintézé-sének meg­­sürgetését, szabad vámraktárak létesítésének és a min­­taküldeményeső behozatala és kivitele szabaddátételé­­nek indítványozását. — A mai texadói magánforgalom üzlettelen vett. Tőképpen a Phöbusban volt üzlet, mely 1230-ig emelkedett. A dollár 550-ig esett vissza. — A xuriki devizapiac jegyzése, összehason­lítva a tegnapi zárlattal: Budapest 1.15 f1.12%), Bécs 1.45 (1.45). Osztrák bélyegzett 1 (1). Kenyork 639 (642). London 24.07 (24.05), Páris 39.55 (39.25), Prága 7.65 (7.45), Zágráb 4.85 (4.30), Bukarest 8.70 (8.65), Varsó 0.85 (0.95). SZÍNHÁZAK. Budapest, csütörtök, 1921 Január 13-án. Kiagyar Kix. Operah­áz: Mignon (kezdete 6 óra). 1. Nemzeti Színház: Bábjáték (kezdete 6 óra). Vígszínház: A hattyú (kezdete 6 óra). Magyar Színház: Peer Gynt (kezdete 6 óra). Király-Színház: (A Várszínház vendégjátéka) A pi­ros bugyollária (13), este: Offenbach (147 óra). Városi Színház: Bucsukeringő (kezdete 6 óra). Belvárosi Színház: A lányom (kezdete %7 óra). Ambrássy-úti Szirház: Új műsor (kezdete 7 óra). Beve Színházi Szilveszter (kezdete %7 óra). Intim-Kudaré: Januári új műsor (kezdete %7 óra). Fővárosi Orfeum: Művészvér és a fényes januári mű-,­sor (kezdete 347 óra). Kiadótulajdonos: Rákosi Jenő Budapesti Hírlap Újságvállalata R.-T Felelős szerkesztő: TORDAI ADÓKJICrt. felelős kiadó: BÖHM ALAJOS ügy­vezető igazgató Kéziratokat nem adí­viaza­i szerkesztőség. NYI­TTÉR: BRILLIANSOXAT Sirály- (Eég vessek. Telefon utca h# 8c (!i:fi­tut!iaul mali.) Széked Estiéi m $ 8 U V m­ez gyöngy, platina, régi pénzeket, ezüst, MJ9 B A R ML L && L£.£& arany, gyémánt­ok szűreit horribilis napt árban legelésyz­­ékeze­sebben értékesítheti Budapest, Rákóczi-ut 9, Pannónia résznél m­ellett, Alapittatotd­ 1699. aranyat, gyön­gyöt, ezüstöt horribilis áron vesz: SINGER, Rottenbil­er­ utca 24.Telefon 52-64. m mm, ezüstöt, régiségeket,BBlblilÁHST, gyöngyöke­t még mindig Ont,ma­ Tri- Ronn Károly király-ut 28 Központi legmagasabb svakon vesz a LIIINIBIldI uEllu városház, a főkapu mellett. -y, raig meg nem mutatta JÁKBOR ® 2Sáíj?íf& ékszer üzletében Üllől-ut 3. ez., ~ Kálvin-tér mellett. Aranyat^ ezüé­íf töt, briliiánst, régiséget iegmaga- S- tZVÍSÍ, A—ÖL. 3,$ sabb árban veszek. Hamisfonat drb.-ként 550 K-ért Ezüstöt grammonként K-ig. Briliiánst, aranyat, platinát legmagasabb árban VESZ ORBÁN, aranyműves, Wesselényi­ utca 10. gyöngyöt, aranyat, eatistöt, platinát ‘ * — Brilliánst, Singer J., Egyetem­ utca 11.Telefon: 124 platinát és ékszert legmaga­sabb napi árban veszek.­­21. sz. Arany, ezüst, ékszert legmagasabb áron vesz: órás és ékszerész, törv. hites szak- P . - értő, Budapest, Vilmos császár-utTM1 A* 12609 PERZSASZŐNYEGET veszek Bolgár István Révai-utca 18 ‘KIS KOMÉDIA' Telefon 14-23 Kezdete 7 órrakor a Rott és Steinhardt uj műsorukban. Vasárnap d.u. előadás. ""NEMZETI ROYAL-ORFEUM' Vll, Járzoebet-köruc 31, Telefon: Jozepf fél-fü, Min' ■ “ -■A* Minden «tc j?aju Kurta Kocsma, Petőfi Sándor költeménye 8 kepben és szenzációs varieto-műsor. ' 220.TGI HAMISFOG­AT *» 55 k ARANYAT. 1A9-800 K ezüstöt gr.-ként 4.—­iv-tel feljebb vásárol &F/PU& l­ob- 152^5 föld- Kivonatra házba* utca szint & • kttldnok. 20091 OCCtSL&Si&^ÚFfíKÍT&fe mint mindm *” béri, úgy ez idén is, Január* végéig érvényesek. Nyakkendőház, JT.­ Jxigyó-utca 5. (Klotild-palota) és V„ Jnea­ c Ferenc­­utca 14. szám. — Árjegyzéket 3 korona ellenében küldünk. A­próMFdetés. Egy szó 3 korona, vastagabb betűből 6 korona. A legf­­kisabb hirdetés 30 korona. Zavrkrrés Jipafjszar* ,ösz.* Szerotczn, mindig Ma­gára gondolok. Tudasson Drá­gám, mi van ? Várom.1 Csóko­lom sokszor, forrón. 8005 Gramofonlemezen: Boxtrotz, Yansztep tánou,idonságok ! Leg* frissebb dalf­elvételek ! Stern­­berg hangszergyárban,Rákóczi­­ut 60. 3001 Sándor fiam! Veszprémből rág van itt irás, sürgősen var Édesanyád. 1511 Kényelmes gramofonozni.Sla­­by* lartostüvel kizárólagos ügyedárusitás: Sternberg hang- Ezergyárban, Rákóczi­ ut 60.­­ 8001 Momtsssélg Davidovics-iroda, Erzsébet­­körut 17. Kölépcsőház. Házas­­ságsz­erzés. 8030 Gramofonlemez ujdonságok­­rol bérmentve küldjük ingyenen műsor­jegyzékünket!­­Sternburg zenepalota, R­ákóczi-ut 60. 0000 All&st Arrts 6'A Vidék!, háztartásból, polgárit végzett árvaleány házikis­­asszonynak, gyermekekhez ajánlkozik. Petro, Verseny­utód Ia, III, L 1505 Birtokok: Budapesthez közel, major, négyszobás ubilakkal, gazdasági épületekkel, élő-holt felszereléssel, 20 hold zölddel négyz­ilió ötszázezerért, Csen­gődön 03 holdas, élő-holt fel­szereléssel kettőmillióért, sza­badkai vonalon 10 holdas, öt­szobá­s ab­lakkal, holt felszere­léssel eladó vagy bérházért el­cserélhető. Mattyók mérnök­nél, Lónyay­ utca 15. 8017 Üzlettulajdonosoknak ingyen küldünk gyönyörű 1921. falinap­tárt Sternberg hangszergyár, Rákóczi-ut 60. 8001 Három törött gramofon leme­zért adunk egy egészet ! Stern­­berg hangszergyár, ilákóczi-ub 60. 3001 Tizenöt koronát Űzetünk egy használt gramafonlemezért Sternberg hangszergyár, Ilá­­kóczi-ut 60. 8001 Zongorát és planinot magas áron vásárolok, f­ekete Mihály, József körút 9. 8001 Harmoniumot és cimbalmot vásárolok.­­Fekete Mihály, Jó­­zsef­ körút 9. 80S7 Birtokok: 7, 12, 65. 200 holda­sak. Bérházak. Beköltözhető villák, paloták eladóse. Hen­­nings Halmi mérnöknél, Aulich­­utca ötv Telefon 38—14.­­WOO Villat, dlatina Mannafogiakat darabját 55 K veerek és ékszereket Wyecho­­grod, Tisza Kalman-tér 13, I,o­­relezölaphivásr. jövök. 1506 Kettó-háromszobás villát ke­resek (esetleg villany-, vízve­zetékkel). Leveleket a Csalidi ház* jeligére kiadóhivatalba. Urilak mell­éképül­etekkel, kert­tel, ezerháromszáz négyszögöl. Gyomé. Bókég 650.GCO­M-ért el­adó. Dr. Christian ügyvéd. Gyomna. 8002 Hamisfogakat mindenkinél legtöbbet fizet Áusoh, Erzsé­­bet­ körut 50. I. 6. 8011 Brilliánsokat, hamis fogakat ékszert, legdrágábban veszek Gross Antal, Budapest, József­­körut 23. félemelet, 8013 Eladó gözmalom. Nagy al­földi városban, 160 HP gőzgép, 14 járat, 2 óra. lakóházzal, hiz­laldával, pálinkafőzővel, raktá­rakkal stb. Ára 0,000.000 K. Budapesttel 20 percnyire, vil­lamos mellett, gyári ingatlan nagy munkatermekkel, 5 szo­bás lakóházzal 2,500.000. Eladó bérházak: Baross-u. közelében, Koszoru­ utcában földszintes bérhez, 3SQ úi. 70 lóra istálló­val, 5 kocsiszínnel, BO.OCO hoza­­dók 1,100.000, Nyugatitól főút­vonalon, térré nyíló, 8 házból álló bérhezcsoport, teleknagy­ság 310­-430 öl, egyenként 600.000-1,000.000 K-ig eladók. Orczi­nton 4 em­ adómentes sarokbérpalota, 8­00.000. Nép­színház-utcéban 5 em. palota, májusban elfoglalható lakás­sal 8,500.000. Lánchid közelében Budán magánpalota, májusban lakással, 1,600.000. Vállalkozás, Teréz-körút 12, Telefon 137—91, 8082 Szőnyegeket, minden fajtát veszek ea oladok, Somogyi, Ká­­roly-körút 5. Telelőn: József 115—1. 6029 Olajfestményeket veszek Frankl, Lipót,körút 13. 1. erő.­­ Telelőn 166—47. Munkácsy Szin­­nyei, Padi László, Mészöly, Markó, Borsos, Barabás stb* 6004 O&tatáji Tovabbhejsce-tautóig em Ke­­bes Erzsébet­ leányiskolájában. Vill., Gyulai Bal­ utca 6. zöldké­­szités. Korrepetálás. Telefon. Belvárosi tanintézet Veress Pálné­ u. 42. Előkészít minden­­féle magánvizsgálatokra. 3020 Angol, francia, német csoport­­tanutás kezdődik , gyorsírás ta­nítás, előkészítős magánvizsgá­latokra .Progress Academ­y* Kálvin-tér hat (sarokban). 6006 C­ongrád megyében 1609 ka­­tasz­­rálist hold birtokbérlet azonnal átadó. Csak kereszté­­nyek pályázhatnak. Megbízott: Értékeeitó, t­erano-körut 91. 6039 Angol, francia, német nyelv­kurzusok kezdődnek „Haladás” nyelviskolában, Gróf Zscky J­enő­ utca 19. 802? FehérmegyébenS6 holdas bir­tok, 11 szobás kastéllyal, Le­­hel-térnél kétemeletes sarok­­bérház, nagy jövedelemmel, Ferencvárosban kétemeletes bérház, tőkebefektetésre alkal­mas, Mester-utcánál modern családiház, lakáscsere ellené­­ben, Rákosligeten modern villa, környéken családiházak, beköl­­tözh­ető lakással eladok Érté­kesítőnél, Ferenc-körut 21. 8039 Butos* Ha­lók, ebédlők, garnitúrák vétele, eladása. Andrássy-út­­AL Bejarat Eötvös-utcában. 6005 Sándor Ignác butoréraháza, Lessewffy­ utca 18., szállit első­rendű lakberendezéseket. 8010 Remek hálószoba 16.000 koro­náért eladó. Kapható ebédlő, szalon garnitúra, konyhaberen­­dezések, asztalok, székek, áll­ványok stb. Rákoczi­ út 74. 3028 Városligetre néző háromeme­letes szép ház sürgősen eladó. Taubner, Csáky­ utca 88. 1510 flufoámRodos Fehérlakk csiszolt hálok, uri­­sapda, ebédlők, príma műasz­­talos munka eladó. Izabella­­utca 81. L 15. 1509 Viselt férfiruhát magas éren veszek. Hívásra jövök. Kertész, Lónyay-utca 28. szaboüzlet. 3016 Vagyon Viselt fér­uhát veszek. Hí­vásra jövök. Szabóüzlet, Sip­­utca 27. 3015 Tüdőcsucshorntosoknak ajantom biztos hatása dietikus gyógy­mó­domat. Boretakyne. Abaujongo. 1068 KepmapaBabban veszek férfi ruhát, szőnyegeket. Buck,Nagy­mező­ utca 12. T. 106—89. Süld Elscrendtt ellátás meleg szo­bával üdülőhelyen 116 kor. Vá­­radyné, Balatonszepezd, Zala­­megye. 6004 Viselt férdruhát, cipőt veszek Lapkivá­ra jövök. Király­ utca 24. 1. em. 6. Hönigi, 8018 Budapest, 1021. Nyomatott a Budapesti Hírlap nyomdájában­­VÜL, Rökk Sal­rd­ utca 4 Zsámf.

Next