Budapesti Hírlap, 1921. április (41. évfolyam, 69–93. szám)

1921-04-08 / 74. szám

A Budapesti Hírlap on­­ tűnt, — írja a lap — jel­zi-, hogy a minis­zter­elnök­­ milyen híven tolmácsolta az ország valódi érzéseit , és mennyire unják már, hogy a legyőzött örökösen, csak orruknál fogva vezesse őket. A Petit Parisien hosszasan kifejti, hogy Franciaország már hónapok óta mily türelmet és jóakaratot tanúsít a jóvátételi kérdésben. __ (Megszüntették a fajegyek használa­tát.) A főváros tanácsa értesíti a közönséget, hogy további intézkedésiig megszüntették a fajegyek hasz­nálatát és a közönség­füzifát bármely mennyiségben minden akadály nélkül beszerezhet. A tüzifajegye­­ket továbbra is gondosan kell megőrizni.­­ (Megtiltották a Köztársasági Párt nagygyűlését.) Jelentettük, hogy az Országos Köz­társasági Párt április 14-én országos nagygyűlést akart tartani. Nádassy Imre dr. főkapitány a nagy­­gyű­ést és a vele kapcsolatban tervezett im­lékün­­nepet és fölvonulást megtiltotta, utalva arra a mi­niszteri rendeletre, a­mely politikai jellegű népgyű­­lések, körmenetek, fölvonulások tartása)­ tiltja. A döntés el­en Nagy György dr. és társai felebbezést adtak be a belügyminiszterhez.­­ (Részleges napfogyatkozás lesz hol­nap.) Ha holnap derül­ lesz az ég — és a meteoro­lógiai intézet véleménye szerint minden valószínű­ség szerint az lesz — akkor Budapest lakói, ha ide­jük engedi és kedvük tartja, végignézhetik azt a részleges napfogyatkozást, a­mely reggel 8 óra 53 perckor kezdődik és 11 óra 38 perckor ér véget. Két és fél órai ideje lesz tehát mindenkinek, hogy jól bekormozott üvegen át figyelemmel kísérhesse a nap elsötétülését, a tűinek 10 óra 11 perckor lesz a csúcspontja. (A Dunamelléki Református Egyház­­kerület püspök­választása.) A Dunamelléki refor­mátus egyházkerület szerdán közgyűlést tartott Da­rányi Ignác főti­mid nők elnöklésével. A közgyűlés Petri Elek halála folytán elrendelte a püspökvá­­lasztó közgyűlést. A püspöki székre a következők a jelöltek: Takács József ceglédi lelkész, Ravasz László­­kolozsvári tanár, Nagy Ferenc esperes és Kovács J. István teológiai tanár, nemzetgyűlési kép­viselő.­­ (A légi forgalom kiépítése.) Bécsi tudó­­sítónk telefonozza. A francia szenátus legutóbbi ülé­­sén a légi forgalom kiépítéséről tanácskozott. Elha­tározták, hogy a Paris—Strassburg—Prága közötti vonalat Varsóig hosszabbítják meg. E szerint Varsó Parisból egy nap alatt volna elérhető. A paris—kon­stantinápolyi vonal megindítását is elhatározták. • - » — (Bécsben megszűnik a kapupénz.) Bécsi tudósítónk telefonozza. A községi tanács elhatározta, hogy Becs­­ község terü­ltén­ megszünteti a kapupénzt. Minden egyes lakó megkapja a maga kapukulcsát. — (Modern világvárosi üzlet) a Károly­­körút 24. alatt ujonan megnyílt Fleischmann Samu divatáruháza, hol divatos elsőrendű férfi és női­­szövetet a mai viszonyokhoz mérten rendkívüli ol­csón kaphatnak. Látványos kirakatai megtekin­tésre méltóak.­­ (Házasság.) Thuriki és komjátnai Thu­ránszky László, thuriki és komjátnai ids Thuránszky László zem­­­plénmegyei­ főispánnak és feleségének, szül. pilisi Pilissy Jemenek a fia, házasságot kötött hajnácskői és her­­nádvécsei Vécsey Teréz bárónővel, hajnácskői és her­­nádvécsei Vécsey Alfonz és felesége, szül boddai Gyer­­tyánffy Eleonóra leányával. Rákóczy Mihály miskolci postafőigazgató házas­ságot kötött Balogh Margittal, Balogh József postafővel­­­üigyelő leányával Békéscsabán.­­ (A KANSz és a destruktív sajtó.) Isme­retes, hogy a Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége is csatlakozott ahhoz a társadalmi moz­galomhoz, a­mely a destruktív sajtó bojkottját ha­tározta el. A szövetség állásfogla­llával szemben azonban soproni csoportja kijelentette, hogy a boj­kotthatározatot nem teheti magáévá, mert pártpoli­tikai jellegűnek tekinti. A KANSz tegnapi országos választmányi ülésén megjelentek Sopron képviselői: Kurcsy János megyei főjegyző és Völker József si­­ketnémaintézeti igazgató is és bejelentették, hogy a soproni állásfoglalásnak egyáltalán nem volt célja a destruktív sajtó védelme s mag­­vannak győződve, hogy felvilágosításuk alapján Sopron is határozot­tan szembe fog fordulni a destruktív sajtóval. A KANSz országos választmánya különben Győr me­­gye küldöttjének, Feichtinger Ernő kúriai birónak fölszólalása után egyhangúan fegyelmetlenségnek minősítette a soproni határozatot s ujból elhatá­rozta, hogy a sajtóbojkottot megalkuvás nélkül végrehajtja.­­ (Egyesületi élet.) A Magyarországi Zenészek Nyugdijegyesü­lete április 24-én (vasárnap) délelőtt ti­zenegy órakor IV. ker., Semmelweis­ utca 23. sz. I. em. (Nemzeti Zenede) évi rendes közgyűlést tart. Határozat­­képtelenség esetén április 30-án (szombat) délután négy órakor ugyanott újabb közgyűlés lesz, a­mely a megje­­l­lentek számára való tekintet nélkül határoz. Tárgysoro­zat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Évi jelentés. 3. Pénztári je­lentés. 4.. Alapszabálymódosításról jelentés. 5.­ Tisztvise­­l­­ők, választmányi tagok és számvizsgálók­ választása. 6.­­ Tisztviselők tiszteletdíjának megállapítása. 7. Jegyző- I kányi hitelfoltok kiküldése. 8. Esetleges indítvány?! * — (Újabb rendelet a mozikról.) A belügy­miniszter újabb rendeletet adott ki, mellyel a mozgó­képszínházak tulajdonosaira néhány kötelezett­séget ró. A rendelet szerint a mozisok kötelesek a jótékony célokra havonta egy-egy előadást tartani. Ezeken az előadásokon csakis a Filmtanács ki­elölte hazafias és nemzetnevelő mozgóképek mutathatók be. Kötelesek havonta két műsor keretében a kul­tuszminiszter által e célra kijelölt hazafias és nem­­zetnevelő filmeket min­den ellenszolgáltatás nélkül legalább egy héten keresztül bemutatni. Köteleseik helyiségeiket, felszereléseiket és személyzetüket min­den hét egy hétköznapjának délelőttjén ifjúsági ha­zafias ismeretterjesztő előadások céljaira rendelke­zésre bocsátani, a felmerülő üzemi önköltségek meg­térítése ellenében. Mindezeken kívül kötelesek min­den vasárnap délelőttjén 11 órától saját költségü­kön hazafias irányú ismeretterjesztő ifjúsági és munkás ingyenes szabad előadásokat tartani. (MTI.) — (Az amerikai segítőakció üzenete.) Az America Kellet Administration (IV., Váci­ utca 31.) közli, hogy cipő, ruha és pamut szétosztásával egyáltalá­ban nem foglalkozik, hanem kizárólag iskolás gyerme­kek, terhes nők és menzák élelmiszerrel való ellátásá­val. Egyúttal közli, hogy az élelmiszercsomagok kiadá­sát megszüntették. — (Gyászrovat.) Winkelsteini Winkler Jánosné, szül. Bidló Ida április 1­5-én életének negyvenhetedik évében meghalt. Temetése 8-án, pénteken délután fél­négy órakor lesz a farkasréti temető halottasházából. — (Kultur-matiné.) A Pesti Izr. Hitközség kulturügyosztálya április 10-én, vasárnap délelőtt 11 órakor az Omnia-mozgóképszínházban kultur­­malinét rendez. Elnökei: Lederer Sándor, a hitköz­ség helyettes­ elnöke. Közreműködik: Kiss József, Adler Illés dr. főrabbi, Szabolcsi Lajos dr., Hajdú Marcell dr., Bródy Miksa, Bársony Dóra, Forgách Rózsi, Pogány Ferenc dr., Neumann E­va, Gellért Lajos, Székely Fülöp. Jegy Egyenlőség, Bárd, Szín­házi Élet, A Nap és az előadás he­tén kapható.­­ (Menekülés az élettől.) Ma éjjel az Aréná­ul 84. számú házban Kebel Károly 25 éves iparművész főbelőtte magát. Az életunt fiatalember­ nyomasztó anyagi gondjai miatt követte el végzetes tettét. A men­tők veszedelmes állapotban a Rókus-kórházba szállí­tották.­­ (A székesfehérvári terroristák.) Székesfe­hérvárról jelentik: A székesfehérvári királyi törvényszék ötös tanácsa monstre bűnper tárgyalásába kezdett a Gombos terror­különítmény ügyében. A különítménynek 41 tagja áll a bíróság előtt, hogy számot adjon a prole­tárdiktatúra idején elkövetett bűncselekményeiről. Az ügyészség gyilkosságra való szövetkezéssel, gyilkosság kísérletével, lázadással, izgatással és magánlaksértéssel vádolja a terroristákat. A terrorcsapat annak idején a püspöki palotába fészkelte be magát. A Gombos-terroris­ták voltak azok, a­kik 1919 augusztus 2-án délután, a­mikor a diktatúra már megbukott volt, gépfegyverek­kel megrohanták a honvédlaktanyát, a­hol a terroristák és a katonák közt másfélórás tűzharc fejlődött ki. Az utcai harcnak két halottja is volt. A vádirat felolvasása után a vádlottak kihallgatása kezdődött.­­ (Lóverseny.) Mozgalmas, érdekességekben bő­velkedő napja volt ma Káposztásmegyernek. Mindjárt bevezetésül, az űrlovasok részére fönntartott Esterházy Alajos emlékversenyben megtörtént az a ritkaság, hogy három ló holtversenyben érte be elsőnek a célt. Hasonló eredményt nálunk csak egyet jegyeztek föl a túri anne­­lesei: a budapesti pályán volt egy ízben hármas holt­verseny, akkor azonban nagy mezőny volt, most ellen­ben csak öt ló között vált ki a három győztes. Külön érdekessége volt a versenynek a totalizatőr osztaléka. A­kik a reál favoritot, Violantát játszották meg, tíz­­koronánkint négy koronát kaptak vissza, Rasputinnak 10,9 volt az osztaléka, Kázmér hívei azonban több ,mint tizenhétszeres kvótához jutottak. Az Esterházyék - verseny szenzációját követte az Infortune-gálverseny hatalmas finisének az izgalma. Már a fogadásokban ke­mény viaskodás indult meg Berbert és Inga körül. Kez­detben Berbert volt a favorit, majd felváltotta ebben Inga. A verseny azután Inga híveit igazolta. A rákosi­­díj győztese abszolút nagy súlya alatt is ki tudta vívni a győzelmet, fejhosszal vervén Berbertet, a­melyet nyo­mon követett Szaniszló harmadikként. A Czipész-akadály­­verseny körülbelül tisztázta a Jankovich-emlékverseny sorsát. Miribor ugyanis végigjutott a nehéz kurzusa, míg Tövis Jankó még Lcbedamot sem tudta verni. Edith elbukott, ilyen módon Molnár alezredes krékjei kiestek a komoly kombinációból. A nyeretlen háromévesek verse­nyében ismét sikerült egy Gombolai-féle roham. Ezúttal Bojárral arattak le mindent a titokzatos istálló beava­tottai. A rákosi-díj résztvevői közül Inga mellett még Somló és Sunbeam jutott ma győzelemhez. A részletes eredmény ez volt: I. Gróf Esterházy Alajos-emlékverseny: 1. Ras­­putin (2), 1. Kázmér (50), 1. Violanta (1*4 reá), (hár­mas holtverseny). Tót.: 10:9, 10:172, 10:4, 10:10, 10: 10. II. Vecsé­si gátverseny: 1. Somló (21,4 reá), 2. Ga­­ram (8), 3. Kaballa (3). Tót.: 10:12, 10:11, 14. K­í Infortunó gálverseny: 1. Inga (114), 2. Herbert (3), 3. Szaniszló (6). Tót.: 10:25, 10:15, 18. IV. Péda-gát­­verseny: 1. Sunbeam (11:10),,2. Duda (pari), 3. Csikós (4). Tót.: 10:17. V. Cipész-akadályverseny: 1. Miriboj (11:10), 2. Labedame (10), 3. Tövs Jankó. Tót.: 10 : 19, 10 : 14, 26. VI. Vilidm-kandicap. 1 Tigris (3), 2. Mr. Vu (10), 3. Harmat (11:10). Tot.: 10:37, 10:20, 41: 49. VII. Hároméves nyeretlenek ver­senye: 1. Bojár (14), 2. Varázsfuvola (14), 3. Fétisé (1 tú rea). A budapesti ügetőverseny második-s­mitingjének holnap, pénteken zajlik le a második napja. A program legérdekesebb számában, a Shady d'Iban León győzelme várható Moos előtt.­­ (Frankfurti vásár.) Az idei frankfurti vá­sár, a­mely április 10-től 16-ig lesz Majna-Frankfurt­ban, a legmesszebbmenő érdeklődést kelti az összes gyártmányok mintáinak kifogástalan mintakiállítási­­val. Az érdeklődőket felhívják, hogy szándékukat szemé­lyesen jelentsék be a Német-Magyar kereskedelmi ka­marának (IV., Szervita-tér 3.) .— Sebes Erzsébet továbbképző leányiskolája Vill., Gyulai Pál­ u. 6. Telefon, Irodalmi előadássorozat. ÜtQOdin­ti ES HuitánEET. * (Vargha Gyula írói jubileuma.) Szerényen — a­milyen ő maga — érkezett el Vargha Gyula írói pályafutásának zenitjére. A Kisfaludy-Társaság teg­nap tartott ü­ésén Beöthy Zsolt huívta föl a figyelmet arra, hogy Vargha Gyula első költeményei éppen fél­századdal ezelőtt jelentek meg Kiss József Képes Világ című­ folyóiratában. Ötven esztendő — hosszú idő. Most talán megtört volna az egymásra halmo­zódó évek és az aszókkal szaporodó gondok súlya. Vargha Gyica azonban behavazott fejjel, de lelkében a tavasz ifjúságával, elméjében a nyár termékenysé­gével jár közöttünk és ihletett ajakkal megszólaltatja az elmút század magyarjainak rajongó hazafiságát. * (A Kisfaludy­ Társaság) tegnap tartott zárt ülésén elhatározták, hogy ifjúsági hazafias olvas­mányra kiírják a Halmos-pályázatot. Ugyanezen az ülésen megállapították a jövő évi ünnepi közgyűlés tárgysorozatát és elhatározták, hogy a székely egye­temi hallgatók könyvtárát könyvadományokkal gya­­rapítjá­k. * (Feszty Árpádné és Feszty Mária aján­déka Lörinczy Györgynek.) Kedves meglepetés érte Lörinczy György k­ét negyvenéves jubileuma alkalmával Feszty Árpádné, Jókai Róza és leánya, Feszty Mária festőművésznő elküldte neki Jókai Fekete gyémántok című regényének eredeti kézira­tát és egy ceruzarajzot a melyet Feszty Árpád a kezelőjére rajzolt. A becses ereklyéhez Feszty Má­ria né­hány meleg sort irt. Lőrinczy is levélben kö­szönte meg a megemlékezést. * (A frankfurti Goethe-ház műkincseinek sorsa.) Bécsi tudósítónk telefonozza: A frankfurti Goethe-ház annak idején az 1914-ben megnyílt lyoni kiásatásra sok műkincset küldött: Goethe-képmáso­­kat, rézkarcokat, a weimari nagy Goethe-kiadás egy példányát stb. Ezeknek a műkincseknek — a­melyek a háború kitörésekor Franciaországban rekedtek — a kiadását a francia iromány megtagadta. Egy német műtörténész, Heuer dr. tanár, most levelet intézett Millerandhoz és abban kifejti, hogy vannak bizonyos do­gok, a­melyek fölötte állanak a népek ellentétei­nek, így elsősorban költők és gondolkodók életművei. Ennek ellenére a francia kormány most újból meg­tagadta a műkincsek kiadását.­­ (A medikusok Lavotta-estéje.) Most van száz esztendeje, hogy Lavotta János, az Első szere­lem, a Cserebogár, sárga cserebogár, a Homoródi nóták és sok más örökéletű, szép magyar nóta szer­zője meghalt. Az évforduló alkalmával, május 2-án az orvostanhallgatók a fővárosi Vigadóban Lavotta­­díszestét rendeznek Auguszta kirá­li hercegasszony védőség­ével, segítőegyesületük javára. Az estén leg­kiválóbb művészeink működnek közre: Hubay Jenő dr., Jászai Mari, Szendy Árpád, Hegyi Anna, Palló Im­kre, Kemény Melinda bárónő, Vikár Béla min. ta­nácsos. Bakó László, Zsámboky Miklós gordonka­művész, Váczy Károly tárogatóművész, az egyetemi énekkar. Kereszti Jenő karigazgató vezetésével és a Medikus Zenekar. Az egyes számokat zongorán Dienzl Oszkár kíséri. Az estén csak meghívott ven­dégek jelenhetnek meg. Meghívó kérhető és jegy előjegyezhető (300, 250, 200, 150, 100 és 60 koro­nás árban a Lavotta-est előkészítő­ bizottságánál (üllői­ út 26., központi klinika. I. em. délelőtt 10 Telefon: 1. 12—78.) és a Társaság kiadóhi­vatalában (IV., Múzeumkörút 1. sz. IV. em. dél­előtt 10—1-ig.) Megjelenés esti öltözetben, vagy nemzeti díszben. . * (Fölolvasás.) A Matematikai és Fizikai Társulat április 8-án, pénteken délután 6 órakor az egyetem első fizikai intézetében rendes felolvasó üléstt tart, a­melyen Boór Tempis Mór dr. műegyetemi tanár az energiagazdálkodás fejlődéséről, Prvovszky Alajos dr. főiskolai tanár egy elemii geometriai szerkesztésről fog előadni. 1921 április 8. Kürtfülői hírek. Oroszország. Posta forgalom Anglia és Oroszország között. Londonból jelentik. A mai napon ismét meg­nyílik a postai forgalom Angolország és az európai és az ázsiai Oroszország egész területe között. (MTI.) Anso­orszag: Anglia álláspontja Felső Szilézia dolgában. Varsóból jelentik: A Gazet­­e Worszawska lon­doni levelezőjének táviratát közti, a­mely serint az angol kormány ellenzi a felső-sziléziai iparvidéknek Lengyelországhoz való csatolását. (M. T. I.)

Next