Budapesti Hírlap, 1930. július (50. évfolyam, 146-172. szám)

1930-07-30 / 171. szám

1930. július 30, szerbia T­ető alatt a fedett uszoda Négy hónap alatt jutott el a bokrétaünnepéhez az úszó­sport margitszigeti hajléka A magyar úfezósportnak is a hegyekben el­induló vízcsöpp útját kellett megfutni, hogy patakokká egyesülve és folyamokká dagadva kiérhessen a roppant horizontot betöltő ten­gerhez. Hosszú volt az útja és kemény szikla­tömbökön kellett átvágni magát­ A közöny sziklabércei állottak ellen, de végül is diadalt aratott rajtuk. Apró, kellemetlen és alkalmatlan uszodács­­kákban nőttek fel a magyar úszósport világ­nevet szerzett nagyságai, mindez azonban év­tizedeken át érzéketlenül hagyta mindazokat a tényezőket, amelyeknek­­módjukban állott volna az uszodamizériákon segíteni. El kellett érkezni Klebehberg Kunó gróf kultuszminisz­­tésége korának, hogy megkaphassa az úszó­sport azt, ami már régen megillette, hogy Budapest megkaphassa a maga fedett uszo­dáját, aminő minden valamirevaló nagyváros­ban már régesr­égen föltalálható. A jó szándékok és a nemes megértés sze­rencsés találkozásának a gyümölcse tehát a margitszigeti fedett uszoda, amelynek égnek meredő falai között ma délután folyt le a bokrétaünnep s amelynek medencéjében négy hónap múltán már megtartják az első ünnepi versenyt is. A bensőséges, meghatóan szép ünnepnek tanúja volt mindenki, aki közel­állónak tartja magát a magyar úszósport nagy ügyéhez. A kultuszminiszter, a székes­­főváros, a Testnevelési Tanács, a Magyar Úszó Szövetség, a társszövetségek képviselői és néhányszáz főnyi sportközönség együtt lel­kesedett az épülő mű előtt a bokrétaü­nnepet ülő munkássággal. A meghatódottságnak a­­ perceiben pedig a magyar léleknek nem lehetett másra gondolni, mint arra, hogy bár­csak a magyar életnek minden vonalán így tudnának egybeforrni a magyar szívek és így tudnának összefogni a magyar kezek, az újraépítés sziszifuszi munkájában. Délután 6 órakor tűzték ki a bokrétaünnep megkezdését. Az épületen ma korábban véget ért a munka s a munkások mindenfelől az Uszoda hátulsó részén kijelölt hely köré sereg­­lettek, ahol hatalmas táblán ez a felírás sze­rénykedett .­ Június 15-én megmozdult egy erdő és 50 vagonnyi faállvány kezdte elfoglalni az úszó­medence helyét, hogy a tetőzetet hordó vasbe­tonívek és menyezetek súlyát vállalra vegye. Július 1-én a vasbeton vasszerelései készül­tek el és hordottak az állványokra, ahol azo­kat július 15-tőll kezdődőleg állították össze és amely munka e hét folyamán befejezést nyer és a jövő héten megkezdődik a nagy ívek és a tetőzetűek betonozása. A munka fele elkészült, a fő front és a hátsó rész hetek óta tető alatt áll. A középső rész alól szeptember elején kiemelik az áll­ványszerkezeteket és megkezdődik a nagy me­dence építése. Az asztalos, lakatos, vízvezetéki és fűtési szerelőműhelyekben az elhelyezendő anyagokon már hetek óta dolgoznak, hogy az állványok szétbontása után a kész munkák megfelelő módon elhelyeztessenek. Még négy hónapi erőfeszítésnek kell következni, hogy a magyar sport és a magyar kultúrának új haj­léka átadassák rendeltetésének. Lelkes éljenzéssel fogadott beszédét ezzel fejezte be Hajós Alfréd, az egykori olimpiai úszóbajnok s a párizsi szellemi olimpiász győztese: " Mielőtt a munkások szószólója, az építő­munkások ez ősi tradicionális ünnepén köszön­teni kívánja az építtetőt és az ünnepségen megjelent közönséget, méltóztassanak megen­gedni, hogy megállapíthassam e négy hónap tapasztalatai nyomán, hogy a magyar építő­munkásnál szakértőbb, lelkiismeretesebb és szorgalmasabb munkást a föld kerekségén alig találni. Most Balla Ferenc előmunkás lépett elő­térbe a magasban és messzire halló hangon, zamatos magyarsággal elszavalta egy kis diáknak, ifjabb Balázs Dezsőnek, Hajós Al­fréd unokaöccsének erre az alkalomra írt alkalmi versét. Hatalmas taps jelezte az­ általános tetszést, de Balla Ferenc ezzel a sikerrel még nem érte be. Egyenként éljent kiáltott az uszoda falán ékeskedő táblán felsorolt nevekre, legelőször a kormányzóra, majd a kultuszminiszterre és sorba a többiekre s mindannyiszor fenékig ürítette az áldomás boros poharát. A bravú­ros köszöntőt a közönség és a munkások jó­ízű derültsége kísérte. A bokrétaünnep most az épület előtt foly­tatódott. Mészáros Károly dr. államtitkár a kultuszminiszter nevében üdvözölte az építke­zés vezetőit és a munkásságot, kijelentve, hogy Klebelsberg Kunó gróf lélekben maga is itt van és teljes szívéből örvend a magyar úszó­sport újabb nagy külföldi sikereinek. Farkas Rezső műszaki tanácsnok a székes­­főváros és Sipőcz Jenő dr. polgármester ne­vében mondott köszönetet, Demény Károly dr. államtitkár pedig az Országos Testnevelési Tanács nevében kérte Isten áldását a műre és a magyar hazára. Ezután Hajós Alfréd vezetésével a közön­ség megtekintette az építkezést, amely most már egészen áttekinthetően tárja a szemlélő elé az uszoda hatalmas méreteit, szépségeit és művészi kivitelét. ÉLJEN örönnéltóságú vitéz nagybányai HORTHY MKLÓS Magyarország kormányzója. Nagyméltóságú Klebelsberg Ernó gróf dr. vallás- és közoktatásügyi miniszter, Budapest székesfőváros tanácsa és vezére Sipőcz Jenő polgármester, Országos Test­­nevelési Tanács és elnöke Karafiáth Jenő dr., Versenyuszoda műszaki bizottsága és elnöke Mészáros Károly dr. államtitkár, Fővárosi Közmunkák Tanácsa és elnöke Rakovszky Iván, Magyar Úszó Szövetség és vezére Homonnaty Tivadar dr., vitéz Tár­­czay Feticides Román miniszteri tanácsos, testnevelési osztály főnöke, Wild József, a Margitszigeti Gyógyfürdő r­­t. vezér, igazgatója, Hajós Alfréd tervező- és vezetőépítész, Gergely Jenő vasbeton tervezőmérnök, Lázár Lajos központi fűtés tervezőmér­nök, Vértes Dezső villamos berendezési tervezőmérnök. Stabilépítő vállalat vezetősége: Darvas Jenő, Lipthay Ervin, Takács­­Árpád igaz­gatók. Az építkezés vezetői, tisztviselői, munkásai. Isten áldása lebegjen e mű felett s legyen örök értéke és dicsősége a magyar erő és akarás próbáinak. Itt állították föl azt az asztalkát ame­lyen tizenhét borospohárka várta, hogy tartalma áldozata lehessen az áldomásnak. Az ünneplő közönség lent foglalt helyet széles karéjban, fönt pedig előlépett Hajós Alfréd műépítész, az uszoda tervezője, hogy el­mondja, mily nagyszerű és gyors munka el­végzésével jutott tető alá a fedett uszoda. Az első kapavágástól a bokrélaünnepig Március 17-én történt az első kapavágás — mondotta Hajós Alfréd, — de a munka igazi startja április 1-én volt. — 300 kubikus egy­e­ét alatt 5000 fuvarnyi kavics t­alajt emelt ki. Április 15-én már lerakták az utca széles­ségű vasbetontalpakat és a 6­00 méter mély­ségre tervezett kazánház falai a Duna emel­kedő vizétől hajtva, a föld színe fölé kerültek. Május 1-én már álltak az előcsarnok oszlop­korai, melyre a hó közepén a menyezetek vas­beton szerelése került. Június 1-én a nagy boltíveket alátámasztó pilléróriásokat betonozták és megkezdődött a tribünök építése is. A Capitol filmpalota büféje lei­adó. Bővebbet a helyszínen. B.H A rákosszentmihályi ház, ahonnan a Byrd expedícióval beszélgettek Szandovics József külü­gyminisztériumi tisztviselő hat világrésszel érintkezett már rádión . Nemzetközi dip­lomákat kapott a legjobb magyar rövidhullámú amatőr Rákosszentmiihályon a templom mellett van egy kis családi ház, amelynek kéményéről csu­pasz drót húzódik a kert földjébe vert húsz­méteres árboc csúcsáig. Ez a lengő drótszál — fölösleges talán külön megjegyezni: — an­tenna. Abban különbözik a többi szentmihályi és budapesti antennától, hogy ezideig beszél­getést folytatott mind a hat világrésszel, mind­ezen felül pedig a déli sark tengerén kóválygó Eleanor Bolding nevű hajóval, amely, mint az újságok híradásaiból emlékezetes, a Byrd ex­pedíció bázishajója volt. Egy zimankós hajnalon ez a drótocska vi­lággá sugározta, hogy a szentmihályi villa la­kója, Szandovics József külü­gyminisztériumi tisztviselő éppen abban fárad, hogy ismeret­len jóbarátot, rövidhullámú amatőrt keressen az éterben. Egyszerre csak jelentkezett valaki, aki a rövidhullámúak rejtélyes hieroglifnyel­vén történt bemutatkozás után váratlanul a következőket mondotta: „Many greetings from Byrd expedition'1. Ami magyar nyelven annyit jelent, hogy: Sok üdvözlet a Byrd expedíciótól. Szandovics József, aki már néhány meglepő ismeretséget kötött az éterben, fölöttébb el­csodálkozott a szívélyes üdvözleten, mert a be­mutatkozásból arra következtetett, hogy egy újzélandi amatőrrel beszélget. Kiderült aztán, hogy a Byrd expedíció bázishajója éppen Új- Zéland kikötője, Dunedin városa felé tartott, hogy szenet vegyen föl. Történetesen a gőzö­sön tartózkodott az újzélandi amatőr, akinek a hívójelét használta a hajó rádióstisztje, mert rendkívül szeretett volna érintekzésbe lépni egy európai kollégával, már pedig, ha saját hajójának a hívójelét meneszti világgá­, akkor erre nem lehetett sok sansza, tekintve, hogy európai amatőrök nem igen keresgéltek az Eleanor Bolding nevű hajó hullámhosszú­ságán. Persze mind­ez csak hosszas faggatás után derült ki, de ugyanakkor kitűnt az is, hogy mennyire eredeti a szituáció. Mert közben a rákosszentmihályi magyar amatőr a hideg téli hajnalban felesége, bundáját nyakába akasztva vacogott masinája előtt, a délsarki expedíció hajójának rádiósa közölte, hogy ing­ujjra vetkőzve nyitott ablaknál ventillátor se­gítségével hűtőzik az égető délévi napsütésben, de eredménytelenül. Épp ezért még egyszer sok üdvözlet s a viszonthallásra. Beszélgetés az újzélandi földrengés egyik szemtanújával Szandovics József azonban, aki most egy­szerre két diplomát is kapott, és nevet sze­rezne­­vezei a magyar rádióamatőröknek, nem a Byrd expedícióval folytatott rövid eszme­cseréjét tartja legkiválóbb teljesítményének. Hajnalokba nyúló éterbeli száguldása közben volt egynéhány kiváltkép emlékezetes ka­landja. Ő volt az első magyar rövidhullámú amatőr,­­akinek sikerült összeköttetést teremteni Tij Zé­­­landdal. Ujmódon nagyon is összemelegedett a húszezer kilométerre lakó ottani amatőrökkel­­és komoly barátságba keveredett a Christchurch városából való Bill Toon nevű tüzértiszttel. Pontosan 18.600 kilométer, tehát kör­ül­, a föld két legszélsőbb pontja közt elérhető legna­gyobb távolság választotta el a két barátot, a­kik úgyszólván napról-napra üzengettek egy­másnak. Nálunk hajnal volt, odaát szürkület, a közbülső félgömbre tehát árnyék feküdt, ami­kor a két barát beszélgetni szokott egymással. Csak árnyékban sikerült egymás üzenetét meg­hallani, mert a húszméteres hullám, amely gondolataikat közvetítette, úgy látszik, szereti az árnyékot, napfényben nem terjed. " Ebben az időben történt a napokig tartó új­­kélandi földrengés, amikor is Szandovics József hajnalonkint a rákosszentmihályi villában pon­tos és kimerítő jelentéseket kapott a szörnyű­­pusztításról, amelyet az elemi csapás a távoli Világrészben okozott. Természetesen jó huszonnégy órával előbb kapta a jelentéseket, mint a hivatalos távirati ügynökségek, úgy hogy mindennap megjósol­hatta, mi fog történni a következő napon Új­­-Zélandban. Így esett meg a különös eset, hogy Szandovics József egy délelőtt fogadott bará­taival, hogy a következő napon le fog csúszni Új-Zéld­ndban egy hegy. Mondani sem kell ta­lán, hogy merész fogadását megnyerte: a más­napi lapok közölték a csodálatos természeti tü­neményt jelentő táviratokat. A magyar amatőr évek óta űzi ezt az éjsza­kánként való kalandozást az éterben, ahol most már a tudománynak a világ különböző részein élő hatvanezer fanatikusa üzenget egymásnak, hogy a messzi világokból jött és adott üzenetek tanulságaiból lassan kint megállapítsák az éter­óceán rejtelmes sajátosságait. Most van kiala­­­kulóbm az új navigációs tudomány, amely majd rendszerbe foglalja az űrben való gondolatka­­landozás törvényeit és lehetőségeit. A szovjet itt is zavar Ez a hatvanezer amatőr nem ismeri ugyan egymást, de a közös cél, a tudomány előbbre­­vitele olyan meleg barátságba egyesítette a hatvanezer ismeretlent, amilyen ismerősök közt is ritkán fordul elő. Jellemző, hogy ebben az eddig példátlan, az egész földet át­fogó barátságban i­s zűrzavart igyekeztek kel­tei a szovjet emberei. Az amatőröknél az a szokás, hogy ha egy­mással beszélgetnek, utána egymásnak lapot küldenek, nyugtázzák az éterben való talál­kozást. Egy ideig az orosz amatőrök is tar­tották magukat a nemzetközi szokásokhoz, el­küldték a nyugta-levelezőlapot, mígnem aztán eszükbe jutott, hogy eszeket a levelezőlapokat ia felbomolják a szovjet­ propaganda cél­ A kilencvenöt pont története Hogy valaki ilyen diplomát nyerjen, ahhoz szükséges, hogy a hat világrész amatőr kol­légáitól kapott nyugta-levelezőlapokat elküldje Amerikába, a nemzetközi ligához. Itt aztán megvizsgálják ezeket a lapokat és ha valami gyanúsat találnak, akkor Connecticut-ből, a központi nagy leadó-állomásról felhívják az illetőt, kikérdezik, kivaratják­. Ha aztán minden feltételnek megfelel, ak­kor elküldik a diplomát. Ezt a diplomát kapta meg most Szandovics József külügyminiszté­­riumi tisztviselő, az első magyar rövidhullámú rádióamatőr, aki valamennyi kontinens ama­tőr rádiósával beszélgetett már. De ugyanakkor egy másik diplomát is ho­zott neki a posta. Ebben a diplomában bizo­nyítják, hogy Szandovics József a rádió­ama­tőrök nemzetközi nagy versenyén a legjobb magyar rövidhullámú amatőrnek bizonyult,­lj módon tehát bekerült a nemzetek legjobb­jainak listájába. Ezt a versenyt igen nehéz feltételekkel nemrégiben rendezték Európa és Amerika kö­zött. Azt eldönteni, hogy ki a világ legjobb­ rövidhullámú amatőrja, nem lehet. Az ama­tőr jóságát és tudását ugyanis készülékének minőségén kívül a légköri viszonyok is rend­kívüli módon befolyásolják, úgy, hogy rossz amatőr rossz készülékkel sokkal jobb eredmé­nyeket mutathat fel kedvező légköri viszo­nyok mellett, mint szerencsétlen szériában a legkiválóbb rádiós a legtökéletesebb készülék­kel. Éppen ezért a versenyen azt igyekeztek eldönteni, hogy egy-egy országban ki a leg­jobb rövidhullámú rádióamatőr. , E végből az Egyesült­ Államokban és Kana­dában kérdést tartalmazó sürgönyöket menesz­tettek világgá, ezeket szó szerint és írásjel szerint el kellett fogni az európai amatőrök­nek, majd pedig egy másik amerikai amatőr részére le kellett adni a feleletet. Egy helye­sen felfogott kérdés egy pontot jelentett, egy hibátlanul leadott és Amerikában fölvett vá­lasz pedig két pontot. . A verseny két hétig tartott és az első héten olyan balszerencse üldözte a magyarokat, hogy a légköri viszonyok következtében úgyszólván egyetlen pontot sem tudtak szerezni. Szando­vics József éjjelt nappallá téve ült készüléke mellett és valóságos kutató expedíciókra in­dult az életban, mígnem sikerült megállapí­tania azokat a napszakaszokat, amikor az ame­­rikai barátiakkal érintkezni lehetett, így aztán a második héten már ment az üzenetváltás, de akkor is a legnagyobb nehéz­ségekkel. Amerikában ugyanis a parti amatőr­állomások kikötőszolgálatot is teljesítenek, így aztán gyakran megtörtént, hogy miközben Szandovics javában vette a kérdést, vagy adta, a feleletet, egyszerre csak „ráfeküdt" az ő hul­lámhosszúságára valamelyik bajba jutott ame­rikai hajó. Ilyenkor hirtelen kérni kellett a távoli barátot, hogy változtasson minél hama­rabb hullámhosszúságot és úgy folytassa üze­netét. Ugyanekkor azonban keresgélni kellett, míg az új hullámhosszúságot megtalálta a kósza éterhullámok között. Ezzel a hatalmas munkával sikerült aztán el­nyerni a kilencvenöt pontot, amely meghozta a nemzetközi diplomát és ezzel a magyarok neve bekerült a verseny győzteseinek nemzet­közi listájára. Ezek a rövidhullámú történetek valósággal a fantasztikum határán mozognak. A legfan­tasztikusabb azonban az, ahogyan a rádió, a technikának ez a talán legcsodálatosabb alko­tása, átalakította az emberek érdeklődését és gondolatvilágát. Jellemző ugyanis, hogy Szan­dovics József, az éterkalandok diplomás ma­gyar hőse, búcsúzóul ezt a vallomást tette: — Annyira nem értettem az elektrotechni­kához, hogy hat esztendővel ezelőtt még az el­romlott villany­csengőt sem tudtam, megjaví­tani. Távoli kontinenseknek üzengető kis masiná­ját azonban már maga készítette. i­n Mafoesh Kagofe » jaira. A lapokra rányomatták Lenin arcké­pét, továbbá egy földgömböt, amelyből lán­gok csapnak elő, miközben egy vörös elv­­társ pöröllyel veri le a földet gúzsba kötő láncokat. Végül öt-hat nyelven az elmarad­hatatlan felhívás: Világ proletárjai egyesül­jetek! A magyar amatőrök testületileg be is szün­tették az orosz „kollégákkal“ való érintkezést. Ezt a disszonáns megnyilatkozást nem te­kintve, a legszebb harmónia uralkodik az egész vonalon és a derék amatőrök a tudo­mány fanatikusainak szeretetével pontosan számo m t­artjá­k egymás ténykedését. Különböző erkölcsi kitüntetésekkel és elis­merésekkel buzdítják egymást: a legnagyobb­ megtiszteltetés, ha valakit fölvesznek a WAC-ba és erről diplomát adnak az illető­nek. WAC annyit jelent, hogy: Working all Continents, aminek viszont az a magyar ér­telme, hogy: dolgozott valamennyi világr­ész­­szel.

Next