Budapesti Közlöny, 1881. június (15. évfolyam, 124-146. szám)

1881-06-01 / 124. szám

Goldstein Lipót aradi lakos saját, valamint Henriette, Adolf, Gyula, Debora, Leonóra, Árpád, Julia, Rachel és Bella nevű kiskorú gyermekei ve­zetéknevének .Gáncra kért átváltoztatása, folyó évi 25.758. számú belügyministeriumi rendelettel meg­engedtetett. Richter János komáromi lakos saját, vala­mint János, Terézia és Krisztina kiskorú gyerme­kei vezetéknevének a Biró*-ra kért átváltoztatása, folyó évi 25.978. számú belügyministeriumi rende­lettel megengedtetett. Kriskó István hódmezővásárhelyi lakos veze­téknevének a Földvári*-T& kért átváltoztatása, folyó évi 25.985. számú belügyministeriumi rendelettel megengedtetett. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. ministerium, f. évi k­f. 549. sz. a. kelt rendele­tével megengedte, hogy az Árvamegye területéhez tartozó Trsztena községben f. évi julius hó 16-ra eső országos vásár, ez évben kivételesen ugyanazon hó 15-én tartassák meg. Folyó évi junius hó 1-én Zala megye Kövdgóörs mezővárosában kir. postahivatal lép életbe, mely levél- és kocsiposta-küldemények, nemkülönben 200 forintig terjedő pénzutalványok és utánvételek fel­vételével, továbbításával és kiadásával, illetőleg kifizetésével fog foglalkozni, és a Köveskálla és Ta­­polcza közt naponkint egyszer oda- és visszaközle­kedő kocsiküldöncz-postajáratok által lesz az emlí­tett két helyen lévő postahivatalokkal összekötte­tésben. Ezen új postahivatal kézbesítő kerületét Kékkút, Kisfalud, Kővágóörs, Kisörs, Rendes, Sal­­föld és Szepezd községek, és az azokhoz tartozó Ábrahám, Ecser, Fülöp, Pálköve, Sásdi és Sóstó puszták fogják képezni. A felső-bajomi postahivatal f. évi június hó 1 -én megnyittatván, augusztus hó végéig Felső-Bajom és Medgyes közt naponkint küldönczkocsi-postajá­­rat rendeztetik be. A menetrend következő: indulás Medgyesről reggeli 6 óra 30 perczkor, érkezés Felső-Bajomra reggeli 7 óra 30 perczkor, indulás Felső-Bajomból d. u. 4 órakor, érkezés Medgyesre d. u. 5 órakor. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. ministeriumnak m. évi 32.999. sz. a. kelt in­­tézvénye alapján, torontálmegyei Háncsa község­ben f. évi junius hó 1-én uj postahivatal lép életbe. Ezen naptól kezdve a postahivatal a levél- és kocsiposta küldemények felvételével és kiadásával, s 200 órtig terjedő utalványok és utánvételek fel­vételével és kifizetésével fog foglalkozni, és a pos­taküldeményeket a Dobricza és Alibunár közt he­­tenkint négyszer közlekedő küldönczkocsi-postame­­netekkel fogja közvetíteni, megjegyezvén, hogy kocsiposta-küldemények csak 10 kilogram súlyig szállíthatók. NEMHIVATALOS RÉSZ. Ifj. gróf Eszterházy Móricz a pápakovácsii és kapi­r. kath. iskolák építésére 31,100 drb. téglát adott s a somhegypusztai községi iskolát saját költ­ségén teljesen átalakíttatta; gróf Wallis Gyula a kupi és tapolczafői iskolák építésére 300 irtot ado­mányozott ; Aszner János pápakovácsii plébános pedig a pápakovácsii, kupi, kéttornyalaki és tapol­czafői r. kát. iskolák felszerelése és építkezésének előmozdítása iránt fáradhatlanul buzgólkodott. Mi is azzal hozatik köztudomásra, hogy a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister nevezetteknek ezen szép és nemes tettükért és ügybuzgó fáradozásu­kért, őszinte elismerését nyilvánította. A KÉPVISELŐHÁZ 1881. ÉVI MÁJUS HÓ 21-ÉN TAR­tott 403-ik ülésének jegyzőkönyvi kivonata. 5715. Áttérve a napirendre, következett az 55. sorjegyzékben foglalt kérvények tárgyalása. Czegléd város összes iparosainak 6212. sz., az egri átalános ipartársulatnak 6460. sz., a nagy­szalontai átalános ipartársulat 6497. sz., a Tab községbeli ipartársulat 6513. sz., a zsombolyai ipartársulat 6575. sz., Debreczen sz. kir. város összes iparosainak 6577. sz. és a békés-endrődi átalános ipartársulatnak 6588. sz. kérvények, me­lyekben kérik törvényhatóságilag kimondatni, az 1872: VIII. t.-cz. módosítása alkalmával, a köte­lező ipartársulás s szakképzettségi kimutatás el­­kerülhe­tlenségét, az országos vásárok számának pedig korlátozását. Mindezen kérvények az 1880. évi november hó 27-én tartott 308. ülésben 4457. sz. a. hozott ha­tározat értelmében, a földmivelés-, ipar- és keres­kedelemügyi ministernek, a folyamatban levő szak­­tanácskozásokban való használat és tekintetbe vétel végett kiadatnak. 5716. Pest-Pilis-Solt-Kiskunmegye közönségé­nek 6229. sz. és Ugocsamegye közönségének 6358. sz. feliratuk, melyekben kérik az 1874: XXXIV. t.-cz. módosítása alkalmából annak kimondását, hogy peren kívüli munkálkodásaikért a községi és közjegyzők zugirászokul nem tekinthetők s nem fenyíthetők.­­ Az igazságügyi bizottságnak, »az ügyvédi rendtartásról« szóló törvényjavaslat tár­gyalása alkalmával leendő használat végett ki­adatnak. 5717. Beregmegye közönségének 6248. sz. fel­irata, melyben Hajdumegye feliratát pártolván, kéri, hogy addig is, mig a regale-jog véglegesen rendeztetik, az italmérési kihágások az elkobzás büntetésén felül fokozatos birsággal is Bujtassa­nak. — Ezen felirat a háznak 319-ik ülésében 4603. sz. a. hozott határozata folytán, a belügy­­ministernek adatik ki. 5718. Torontálmegye közönségének 6210., He­vesmegye közönségének 6364., Ugocsamegye kö­zönségének 6365., Zemplénmegye közönségének 6366., Győr sz. kir. város közönségének 6367., Szeged szab. kir. város közönségének 6368. és Székes-Fehérvár sz. kir. város közönségének 6369. számú feliratuk, melyekben Győrmegyének felira­tát pártolván, kérik a magyar ezredeknek az or­szág területén való elhelyezését és tiszti állásaik­nak magyar honpolgárokkal leendő betöltését.­­ Mindezen feliratok és kérvények a folyó évi már­­czius hó 19-én tartott 371. számú ülésben 5239. sz. alatt hozott határozat értelmében, a miniszer­­elnök útján a kormánynak oly czélból rendeltet­nek kiadatni, hogy a szükségesnek tartott alkot­mányos előterjesztéseknél azokra tekintettel legyen. 5719. Beregmegye közönségének 6347. sz., He­ves megye közönségének 6374. sz., Arad szab. kir. város közönségének 6211. sz., Győr szab. kir. vá­ros közönségének 6375. sz. és Szeged szab. kir. város közönségének 6376. számú feliratok, me­lyekben Hajdu-Dorog város kérvényét pártolva, kérik, hogy Hajdu-Dorogon magyar szertartású görög katholikus püspökség állíttassák fel.­­ Ezen feliratok a f. évi február hó 19-én tartott 353. ülésben 5026. sz. a. hozott határozat értel­mében, a vallás- és közoktatásügyi ministernek mielőbbi elintézés végett kiadatnak. 5720. Szabadka sz. kir. város közönségének 6249. sz., Kecskemét szab. kir. város közönségé­­ ­­ nek 6323. sz., Arad szab. kir. város közönségének 6377. sz., Győr szab. kir. város közönségének 6378. sz., Pécs szab. kir. város közönségének 6379. sz., Szeged szab. kir. város közönségének 6350. számú feliratuk, melyekben Sopron szab. kir. vá­ros feliratát pártolva, kérik az állami közigazgatás közvetítése folytán az önálló törvényhatósági jog­gal biró városokra háruló költségeknek az állami kincstárból való visszatérítését.­­ Ezen feliratok a 358. ülésben 5097. sz. a hozott határozat értel­mében, a közigazgatási reformjavaslatok előkészí­tésénél leendő felhasználás végett, a belügyminis­­zterium vezetésével megbízott ministerelnöknek adatnak ki. Értesítés a keleti marhavész állásáról s egyéb ra­gályos és járványos állati betegségekről, 1881. évi május hó 22-től 31-ig.­­ Keleti marhavész. Magyarország, Horvát-Szlavonország, a horvát­­szlavon végvidék és Fiume, valamint kerületi vészmentes. II. L é p f e n e. Alsó-Fehérmegyében M.-Igen községben 1 sz-m., N.-Enyed községben 1 sertés, Bács-Bodrog­­megyében Kula községben 7 sertés, Baranya­­megyében Siklós községben 1 sz.-m., Bicsérd községben 1 sz.-m., Bereg megyében Munkács köz­ségben 1 ló és 1 sz.-m., Esztergom megyében Ebed községben 1 ló, Hajdu megyében H.-Böszörmény községben 1 sz.-m., Balmáz községben 1 ló, Pest- Pilis-Solt-Kiskun megyében Liget községben 1 sz.-m., Pozsony megyében Vatra-Suár községben 1 sz.-m., F.-Korompa községben 1 ló, Gajár köz­ségben 1 sz.-m., Szt.-György községben 1 sz.-m., Somogy megyében Vais községben 4 sz.-m., F.-Gyé­­kényes községben 1 sz.-m., Sopron megyében Harka községben 1 sz.-m., Torda-Aranyos megyé­­ben Décse községben 3 sz.-m., Torontál megyében M. -Ittebe községben 1 sz.-m., Ung megyében Orosz- Kamarócz községben 4 ló, Vas megyében Paty községben 1 sz.-m., Zala megyében Hodosány köz­ségben 1 sz.-m., Zala-Egerszeg községben 2 sz.-m., ugyanott 2 sertés, Zemplén megyében Papina községben 1 sz-m, Temesvár városban 1 ló, N. -Kanizsa városban 1 sz.-m. és 2 sertés; összesen tehát 25 szarvasmarha, 12 ló és 10 sertés lépfené­­ben elhullott, in: Takonykor (és bőrféreg.) Árva megyében Vavrecska községben 1, Arad­­megyében Szederhát községben 1, Szemlak köz­ségben 1, Magyarád községben 1, Glogovácz köz­ségben 2, Villány községben 1, Mikalaka község­ben 1, Baranya megyében Vaiszló községben 1, Harkány községben 2, B­ékés megyében B.-Csaba községben 2, Endrőd községben 3, Bihar megyében F.-Ábrány községben 2, Brassóm­egyében Kriz községben 2, Csanádmegyében Makó községben 1, Maros-Torda megyében Szász-Régen községben 2, Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyében Gederlak köz­ségben 1, Pozsony megyében N.-Szombat község­ben 2, Szeben megyében N.-Disznód községben 3, Temes megyében Vinga községben 1, Becskerek községben 2, Nikolicze községben 2, Torontál me­gyében Torda községben 1, Dobricza községben 1, Hancsa községben 1, Német-Ecska községben 2, Kis-Becskerek községben 1, Török-Becse község­ben 1, Veszprém megyében Pákó községben 1, Szűcs községben 1, Budapest fővárosban 1, Ma­ros-Vásárhely városban 1 és Debreczen városban 3; összesen tehát 47 ló takonykor (bőrféreg) mi­att kiirtatott. IV. R­ü­h k­ó r. Alsó-Fehér megyében Ohába községben 9 ló, Bács-Bodrog megyében Zenta községben 5 ló, Be­­reg megyében Munkács községben 1 ló, Bihar me­gyében Bogyoszló községben 1 ló, Margitta köz­ségben 19 ló, Szék­álló községben 5, Terebes köz­ségben 2, F.-Ábrány községben 3, Récz község­­ben 4, Táté községben 9, Mező-Telegd községben 35, H.-K.-Sz.-Miklós községben 16, Micske köz­ségben 2, N.-Rábé községben 4, Torda községben

Next