Budapesti Közlöny, 1882. március (16. évfolyam, 49-74. szám)

1882-03-01 / 49. szám

védkötelezettség teljesítése után, viselt tiszti rend­­fokozatának megtartása n­élkül, megengedtetett. Brunkala László, és , Schmidt József szolgálaton kívüli viszonyban levő honvédhadnagynak, a m. kir. honvédség köte­lékéből kérelmezett kilépés, a védkötelezettség teljesítése után, viselt tiszti rendfokozatának meg­tartása nélkül, megengedtetett. Pfeifer Lajos hőnyi lakos saját és Izabella, Lajos, Lenke, Ödön és Kálmán nevű kiskorú gyer­mekei vezetéknevének »Pálmai«-ra kért átváltoz­tatása, folyó évi 10.651. számú belügyministeriu­­mi rendelettel megengedtetett. Reiser Adolf aradi illetőségű ugyanottani lakos saját, valamint Gyula nevű kiskorú fia veze­téknevének »Révész«-re kért átváltoztatása, folyó évi 10.734. számú belügyministeriumi rendelettel megengedtetett. R­o­m­á­n István szászbrétei illetőségű ugyan­ottani lakos vezetéknevének »Cserhalmi«-ra kért átváltoztatása, folyó évi 10.932. számú belügymi­nisteriumi rendelettel megengedtetett. M­a­r­u­s­á­n Bogdán (Adeodatus) szamosujvári illetőségű egyén Kolozsvártt lakó kiskorú Tivadar nevű fia vezetéknevének »Törös«-re kért átvál­toztatása, I. évi 10.948. számú belügyministeriumi rendelettel megengedtetett. Friedenstein Simon kisvárdai illetőségű egyén saját, valamint Jakab, Rozália, Mari, Jó­zsef, Bernát és Sarolta nevű kiskorú gyermekei vezetéknevének »Frigyesi«-re kért átváltoztatása, folyó évi 10,964. számú belügyministeriumi ren­delettel megengedtetett. Rathauser Lajos (azelőtt Lipót) veszprémi illetőségű győri lakos 19. számú cs. kir. gyalogez­redbeli őrmester vezetéknevének »Rónai«-ra kért átváltoztatása, folyó évi 10,965. számú belügymi­nisteriumi rendelettel megengedtetett. Papp Pál Endre nagyváradi lakos vezeték­nevének »Tői«-rákért átváltoztatása, folyó évi 10,966. számú belügyministeriumi rendelettel meg­engedtetett. Fritz Sándor veszprémi illetőségű egyén ve­zetéknevének »Hunyadi«-re kért átváltoztatása, folyó évi 11.027. számú belügyministériumi ren­delettel megengedtetett. Pályázat. A budapesti kir. tudomány-egyetem hittudomá­nyi karánál, az egyházjog és a keleti, u. m. arab, syr és b­ald nyelvek tanszékei megüresedvén, az egyházjogi tanszék betöltése végett 2500 frt ren­des fizetéssel, 400 frt lakbérrel és 10, illetőleg 20 évi szolgálat után 315 és 630 frt évtizedes pótlé­kokkal nyilvános rendes tanári állásra, a keleti nyelvek tanszékének betöltése végett pedig 1500 frt fizetéssel és 300 frt lakbérrel nyilvános rendkí­vüli tanári állásra pályázat hirdettetik. E tanszékek elnyeréséért folyamodó kath. egy­házrendbeli férfiak, készültségüket és tanítóképes­­­ségüket kellőleg bizonyító okmányaikkal, püspöki elbocsátó levéllel és életirati vázlattal felszerelt folyamodványukat a budapesti kir. tudomány-egye­tem hittudománykari dékáni hivatalánál, folyó évi márczius hó 25-ig nyújthatják be. Kelt Budapesten, 1882. évi február hó 21-én. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministerium. Pest-Pilis-Solt-Kiskunmegye törvényhatósági bizottságának azon határozata, mely szerint az 1881. évi LXIII. t.-cz. által azon megyébe kebe­­ ­­ lezett Kis-Oroszi község közigazgatásilag a p­é­l­i­­si felső szolgabirói járásba osztatott be, 7148/882. számú belügyministeri rendelettel jóváhagyatott. A szerdahelyi ipart segélyző egylet alapszabá­lyai, a m. kir. belügyministerium által, folyó évi 7952. szám alatt, a bemutatási záradékkal ellát­tattak. A kun­ szent-miklósi korcsolyázó egylet alap­szabályai, a m. kir. belügyministerium által, folyó évi 10,881. szám alatt, a bemutatási záradékkal elláttattak. A bellatinczi önkéntes tűzoltó-egylet alapsza­bályai, a m. kir. belügyministerium által, folyó évi 11.160. szám alatt, a bemutatási záradékkal elláttattak. Nógrádmegyébe kebelezett Karancs-Ság köz­ségben f. évi márczius hó 1-én kir. postahivatal lép életbe, mely naponkint egyszer közlekedő kül­­dönczkocsi-postajárat útján, a karancsság-pálfal­­vai út kiépítéséig, ideiglenesen Pelinyen át a szécsé­­nyi kir. postahivatallal lesz összekötve. E postahivatal kézbesítési kerületébe beosztat­nak Etes,Kishartyán,Sághujfalu,Szalma-Teres köz­ségek és Teres puszta, melyek eddig Karancs-Sággal együtt a pilinyi postahivatal kézbesítési kerüle­tébe tartoztak. Ezen új postahivatal fel van hatalmazva levél- és 10 kilogram súlyig terjedő kocsiposta-küldemé­­mények felvételére és kézbesítésére, továbbá pos­tautalványok felvételére és kifizetésére, és pedig az osztrák-magyar birodalomban, valamint Bel­gium, Észak-Amerika egyesült államai, Franczia­­ország és Algéria, Luxemburg, Németalföld, Né­metország és Helgoland, Olaszország, Tunis, San­ Marino és Svájc­czal való forgalomban 200 írtig, utánvételes küldemények felvételére és kézbesíté­sére, és pedig az osztrák-magyar birodalomban 200 írtig, Németország, Luxemburg, Helgoland és Svájczba 75 frt erejéig. Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyébe kebelezett Alsó- Némedi községben 1. évi márczius hó 1-én kir. postahivatal lép életbe, mely naponkint egyszer közlekedő gyalogküldöncz-postajárat utján az ócsai postahivatallal lesz összekötve. Az alsó-némedii postahivatal kézbesítési kerüle­tébe beosztatik Felső-Pakony és Felső-Rada pusz­ta, melyek eddig az ócsai postahivatal, Alsó-Né­­medi község pedig a soroksári postahivatal kézbe­sítési kerületébe tartoztak. Ezen új postahivatal fel van hatalmazva levél- és 21/b klgrm súlyig terjedő kocsiposta-küldemé­­nyek felvételére és kézbesítésére, továbbá posta­­utalványok felvételére és kifizetésére, és pedig az osztrák-magyar birodalomban, valamint Belgium, Észak-Amerika egyesült államai, Francziaország és Algéria, Luxemburg, Németalföld, Németor­szág és Helgoland, Olaszország, Tunis, San-Ma­­rino és Svájczczal való forgalomban 200 órtig, utánvételes küldemények felvételére és kézbesí­tésére, és pedig az osztrák-magyar birodalomban 200 írtig, Németország, Luxemburg és Helgo­land, valamint Svájczba 75 frt erejéig. Somogy megye Hedrahely községében f. évi már­czius hó 1-én kir. postahivatal lép életbe, mely le­vél- és kocsiposta-küldemények, nemkülönben 200 írtig terjedő pénzutalványok és utánvételek felvé­­elével, továbbításával és kézbesítésével, illetőleg kifi­zetésével foglalkozand, összeköttetését a Csököly és Németlad közt Kadarkúton és Hedrahelyen át be­rendezett naponkinti kocsiküldöncz-postajárat ál­tal nyervén. Ezen új postahivatal kézbesítő kerületét Alsó- Visnye, Bécz, Hedrahely községek, s az azokhoz tartozó Diós, Hárserdő, Kápolnás- Visnye, Pacsér- Visnye, Pataj és Széplak puszták fogják képezni. Legenye-Mihályiban Zemplén megyében postá­val egyesitett uj államtávirda-állomás nyittatott meg, korlátolt napi szolgálattal. NEMHIVATALOS RÉSZ. Gróf Dessewffy Ottó Nagy-Kállóhoz tartozó Butyka nevű pusztáján egy elemi népiskolát állit­ván fel, azt kellően felszerelvén, s mellette egy törvényszerű javadalmazással ellátott tanítói ál­lomást rendszeresítvén, a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister nevezett grófnak elismerő köszö­netét nyilvánította. Az 1881. évi október hóban érvényességük idejének lejárta miatt megsemmisült szabadalmak kimu­tatása. 1576. Pokorny Albert, javított mesterséges egyes fogak és fogazatok sej­tényből; a szab. kelt 1880. okt. 27.; megs. 1881. okt. 27. 1577. Sederl Tamás, javítás a revolvereken a töltények vagy tölténytokok gyors kilökése körül; a szab. kelt 1880. okt. 27.; megs. 1881. okt. 27. 1578. Lehmann Rikárd, gyurógép; a szab. kelt 1880. okt. 30.; megs. 1881. okt. 30. 1579. Schlaeger Frigyes, eljárás a csillagfürt kesertelenitésére; a szab. kelt 1880. okt. 30.; még­sem. 1881. okt. 30. 1580. Genteur Győző, hó-és jégeke; a szab. kelt 1880. okt. 30.; megsem. 1881. okt. 30.­­ 1581. Perrigault R. M. J., javítások a kiüritő­­ikön;a szabad. kelt 1880. okt. 30.; megs. 1881.­­okt. 30. 1582. Puschmann Henrik Miksa, készülék az üstdobok hangolására; a szab. kelt 1880. okt. 30.; megs. 1881. okt. 30. 1583. Bengtsson Nils, hangjegy-irógép és ahhoz tartozó mesur-hangjegyrendszer; a szab. kelt 1880. okt. 30; megs. 1881 okt. 39. 1584. Berrens Hyppolit, készülék a dohánynak és más fünemek szívására »egészségi pipa« elneve­zés alatt; a szab. kelt 1880. okt. 30.; megs. 1881. okt. 30. 1585. Neill S. O. és Schmidt Ottó, sajátszerü hozzávezetése a lánczfonalnak a mechanikai szövő­székhez; a szab. kelt 1880. okt. 30.; megj. 1881. okt. 30. 1586. Pietsch Adrian Vilmos, javítások a tar­­gonczákon; a szab. kelt 1880. okt. 30.; megsem­ 1881. okt. 30. 1587. Czukor Ignácz, eljárás mintáknak a tö­röksapkákon való előállítására; a szab. kelt 1880 okt. 30.; megs. 1881. október 30. 1588. Pozdéna Adolf, gőzgép-kormányzás; a szab. kelt 1880. okt. 30.; megsem. 1881. októ­ber 30. 1589. Koppe Róbert, edény, mustár és hasonló állagok számára; a szab. kelt 1880. okt. 30.; megs. 1881. okt. 30. 1590. Hagemann G. A., folytonosan működő fékirányulag elhelyezett központfutó; a szabad, kert 1880. okt. 30., megsemmisittetett 1881. ok­­­óber 30. 1591. Clemens Rudolff javítások a szénkavics és effélék szállítására szolgáló vasúti kocsikon a végre, hogy ezek egyúttal közönséges nyílt teher­kocsikat is használtathassanak; a szab. kelt 1880. okt. 30.; megj. 1881. okt. 30.

Next