Budapesti Közlöny, 1919. november (53. évfolyam, 151-178. szám)

1919-11-08 / 156. szám

1919 november 8 Budapesti Közlöny ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Szolnok, 1910. évi szeptember hó 27. nap­ján. A szolnoki járásbíróság. 422 3—2 Hirdetmény. Pk. 2079/1919. szám. A szolnoki járás­bíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett követ­kező okirat: az Alföldi Általános Bank Részvénytársa­ság által I. könyv, 409. lapszám 935. számú, 49366 koro­náról Sámuel Béla névre kiállított betétkönyv meg­semmisítése iránt az eljárást Sámuel Béla budapesti (VI., Andrássy­ út 88. szám) lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számí­tott egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határ­idő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmis­nek fogja nyilvánítani. Szolnok, 1919. szeptember hó 20. napján. A szolnoki járásbíróság. 423 3—2 Hirdetmény. Pk. 2080/1919. szám. A szolnoki járás­­bíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett követ­kező okirat: a Külső Szolnok megyei Takarékpénztár szol­noki bel. cég által 31541., 15­41. számmal jelölt, 15000 koronáról Sámuel Béla névre kiállított betétkönyv meg­semmisítése iránt az eljárást Sámuel Béla budapesti (VI­, Andrássy­ út 88. szám) lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Szolnok, 1919. évi szeptember hó 20. nap­ján. A szolnoki járásbíróság: 424 3—2 Hirdetmény. Pk. 2078/1919. szám. A szolnoki járás­bíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett követ­kező okirat: a Kereskedelmi Bank és Takarékpénztár részvénytársaság által IX. könyv 346. lapszáma 691. számú Sámuel Béla névre kiállított betétkönyv meg­­semmisítése iránt az eljárást Sámuel Béla budapesti (VI­, Andrássy­ út 88. sz.) lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben tör­tént harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert az ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő le­telte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Szolnok, 1919. évi szeptember hó 20. nap­ján. A szolnoki járásbíróság. 425 3—2 Hirdetmény. Pk. 2203/1919. szám. A szolnoki járás­bíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett követ­kező okirat: a Szolnokon székelő Kereskedelmi Bank és Takarékpénztár r.­t. által kiállított IX. 201/402. számú, Berta Mánuel névre szóló és 910 korona 30 fillér összeget tartalmazó betétkönyv megsemmisítése iránt az eljárást Berta Mánuel szolnoki lakos kérel­mére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a­­Budapesti Közlönyében történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Szolnok, 1919. évi szeptember hó 27. nap­­ján. A szolnoki járásbíróság. 426 3—2 Hirdetmény. Pk. 2205/1919. szám. A szolnoki járás­bíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett követ­kező okirat: »A Szolnokon székelő Kereskedelmi Bank és Takarékpénztár Részvénytársaság által kiállított IX. 404/808. számú Blaskovits-Waldek Kornélia grófnő nevére szóló 194554 korona 26 fillér összeget tarta­lmazó betéti könyv megsemmisítése iránt az eljárást Blasko­vits-Waldek Kornélia grófnő budapesti lakos kérel­mére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Szolnok, 1919. évi szeptember hó 27. nap­ján. A szolnoki járásbíróság. 427 3—2 Idézési hirdetmény. 2568/1919. szám. A mezőkövesdi járásbíróság közhírré teszi, hogy Hunyadi Mátyás andor­­naki lakos felperesnek, Szilágyi Lajosné szül. Mészáros Eszter és társai alperesek ellen 2499 korona 36 fill. tőke és járulékai iránt indított perében a per felvételére és érdemleges tárgyalására határnapot tűzött és felhívja a feleket, hogy 1919. évi november hó 25. napján dél­előtt 9 órakor hivatalos helyiségében Mezőkövesden (1. ajtószám alatt) jelenjenek meg, egyszersmind pedig Szilágyi Lajosné Mészáros Eszter, valamint néhai Szilágyi Lajos ismeretlen örökösei részére, akik ismeretlen helyen tartózkodnak ügygondnokul Fodor Ferenc ügyvédet (lakik Mezőkövesden) nevezte ki. A bíróság felhívja az alpereseket, hogy a fent meg­jelölt határnapon és órában meghatalmazott ügyvéd által jelenjenek meg, mert ellenkező esetben az ügy­­gondnok fog helyettük eljárni. Mezőkövesd, 1919. évi november hó 3. napján. A mezőkövesdi járásbiróság, 428­3—2 Idézési hirdetmény. P. 2489/1919. szám. A mező­kövesdi járásbiróság közhírré teszi, hogy Murányi János napszámos felperesnek, Murányi József alperes ellen eredeti tulajdonjog visszaállítása iránt indított perében a per felvételére és érdemleges tárgyalására határnapot tűzött és felhívja a feleket, hogy 1919. évi november hó 25. napján délelőtt 9 órakor hivatalos helyiségében (1. ajtószám alatt) jelenjenek meg, egyszersmind pedig Murányi József alperes részére, aki ismeretlen helyen tartózkodik, ügygondnokul dr. Csák István ügyvédet (lakik Mezőkövesden) nevezte ki. A bíróság felhívja az alperest, hogy a fent megjelölt határnapon és órában személyesen vagy jogosult és igazolt meghatalmazott által jelenjen meg, mert ellen­kező esetben az ügygondnok fog eljárni. Mezőkövesd, 1919. évi október hó 25. napján. A mezőkövesdi járás­biróság. 429­3—2 Hirdetmény. 11. P. 37285/1. 1919. sz. A budapesti törvényszék ezennel közhírré teszi, hogy a Magyar Ál­talános Kőszénbánya r.-t. által Budapesten 1893. évi március havában 5170. sz. a., az u. a. által és u. o. 1894. február havában 6002 sz. a., az u. a. által és u. o. 1895. február havában 20557. és 20558. számok alatt, az u. a. által és u. o. 1896. junius havában 23452, 23453, 23454, 23455, 23456, 23457, 23458,23459,23460,23461, 25786, 25787, 25788, 25789, 25790, 28931, 28932, 28933, 28934, 28935,­ 28930, 28937, 28938, 28939, 32434, 32435, 32436, 32437, 32438, 32439, 32440, 32441. számok alatt, az ugyanaz által és ugyanott 1898. január havában 34952, 34953, 34954, 34955, 34956, 38520, 38521, 43018, 43019, 43020, 43021, 43022, 43023, 43024, 43025, 55421, 55122, 55423, 55424, 55425, 55426, 55427, 55428, 55429, 55430. számok alatt, az ugyanaz által és ugyanott 1908. december havában 63653, 65496, 65497, 65498, 65499 65500, 75642, 75643, 75644, 75645, 75646. számok alatt egyenként 200 koronáról, bemutatóra, fizetési idő kitétele nélkül kiállított, nem kamatozó, de évenként osztalékot hozó, sorsolás alá nem eső, szelvénynyel és szelvényutal­­ványnyal ellátott 72 drb részvényre nézve, amelyek mind­egyikéhez kiadott szelvények utolsó darabjai az" 1923. év­ben közgyülésileg meghatározandó napján járnak le, a megsemmisítési eljárást dr. Budai Goldberger Leó vezérigazgató budapesti lakos által (képv. dr. Nagy Vilmos budapesti ügyvéd) előterjesztett kérelem foly­tán megindittatott. Ennélfogva az 1881. évi XXXIII. t.-c. 10. §-a értel­mében felhívja a fent körülírt értékpapírok ismeretlen birtokosát, hogy birtoklását az elveszett részvényekhez kiadott szelvények utolsó darabjainak lejárati napjától, mely közgyűlésileg lesz megállapítva, számítandó 3 (három) év elteltéig a bíróságnál jelentse be, különben folyamodó újabb kérelmére az értékpapírok semmisek­nek fognak nyilváníttatni. Budapest, 1919. évi október hó 24. napján. A budapesti törvényszék. 430 3—2 Hirdetmény. P. I. 591/4. 1919. szám. Az egri tör­vényszék közhírré teszi, hogy özv. Braun Károlyné sz. Sztupka Mária magánzónő egri lakos részéről az 1911. évi 1. t.-o. 733. §-ának 1. pontja alapján előterjesztett kérelem folytán az állítólag eltűnt Sztupka János egri lakos holtnak nyilvánítása iránt az eljárást a mai napon megindította és az eltűnt részére ügygondnokul dr. Dallos Iván ügyvéd egri lakost rendelte ki. Felhívja a törvényszék az eltüntet­és mindazokat, akiknek az eltűnt életbenlétéről tudomásuk van, hogy a bíróságot vagy az ügygondnokot az eltűnt életbenlété­ről értesítsék, egyszersmind közöljék azokat az adatokat, amelyekből az eltűntnek életbenléte megállapítható, mert ellenkező esetben a bíróság az eltüntet a jelen hirdet­ménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év letelte után biróilag holtnak fogja nyilvánítani. Eger, 1919. októ­ber hó 18. Az egri törvényszék. 432 3—2 Hirdetmény. 1678/1919. szám. A kaposvári törvény­szék dr. Matolcsy Sándor kaposvári ügyvéd által kép­viselt Pénzes Lajosné szül. Kis Katalin kadarkuti lakos folyamodó kérelme folytán az 1894: XXXI. t..c. 77. § ánnak b) pontja alapján felhívja az ismeretlen helyen tartózkodó Pénzes Lajos volt kadarkuti lakost, hogy feleségével Kis Katalin kadarkuti lakossal az 1911. évi november hó 25. napján a kadarkuti állami anyakönyv­vezető előtt kötött házasságon alapuló életközösséget a jelen hirdetménynek a hivatalos lapban történt másod­szori beiktatását követő naptól számított egy év alatt állítsa vissza, mert ellenkező esetben a folyamodó kere­sete következtében a bíróság a házasság felbontása felől fog határozni. Felhívja továbbá, hogy tartózkodó helyéről a bíró­ságot értesítse, mert ellenkező esetben a megindítandó bontóperben uj hirdetményi idézés mellőzésével dr. For­gács György kaposvári ügyvéd most k nevezett ügygond­nok fogja őt képviselni. Kaposvár, 1919. évi szeptember hó­ 23. napján. A kaposvári törvényszék. *47­2—2 Hirdetmény. 11/1919. szám. Pécöl, Megyehid, Bőgöt, Porpác és Kenéz községek telekkönyvi betéteinek szer­kesztésére kirendelt bizottság közhírré teszi, hogy az 1886: XXIX., 1889: XXXVII. és az 1891: XVI tör­­vénycikkekben előirt helyszíni eljárás végett és pedig egyelőre csupán az azonosító 1919. október hó 14-ik napján, az azonosítás befejezte után pedig a bizottság a községben megjelenik. Ennélfogva felszólíttatnak: 1. mindazok, akik a telek­jegyzőkönyvben előforduló bejegyzésekre nézve okada­­tolt előterjesztést kívánnak tenni, hogy a bizottság előtt a kitűzött határnapon megkezdendő eljárás alatt jelen­jenek meg és előterjesztéseiket igazoló okirataikat mu­tassák fel; 2. mindazok, akik valamely ingatlanhoz tulajdonjogot tartanak, hogy a tulajdonjog telekkönyvi bekebelezését a kitűzött határidőig a telekkönyvi ható­sághoz intézendő szabályszerű beadvány útján kiesz­közöljék, vagy a telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okiratok alapján a telekkönyvi bejegyzés iránti kérel­meik előterjesztése végett a bizottság előtt jelenjenek meg, ha pedig telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okira­taik nincsenek, az átíratásra 1886. évi XXIX. t.-c. 15—18. és az 1889. évi XXXVII. t.-c. c., 6., 7. és 9. §-ai értelmében szükséges adatokat megszerezni iparkodjanak és azokkal igényeiket a kiküldött bizottság előtt iga­zolják vagy odahassanak, hogy az átruházó telekkönyvi tulajdonos az átruházás létrejöttét a bizottság előtt szó­val elismerje és a tulajdonjog bekebelezésére engedélyét nyilvánítja, mert különben jogaikat ez után nem ér­vényesíthetik és a bélyeg- és illetékelengedés kedvez­ményétől is elesnek; 3. azok, kiknek javára tényleg mér megszűnt követelésre vonatkozó zálogjog vagy megszűnt egyéb jog van nyilván könyvileg bejegyezve, úgyszintén az ilyen bejegyzésekkel terhelt ingatlanok tulajdonosai, hogy a bejegyzett jognak törlését kérelmezzék, illetve hogy a tőbléi engedély nyilvánítása végett a kiküldött bizottság előtt megjelenjenek, mert ellenesetben a bélyegmentesség kedvezményétől elesnek. Sárvár, 1919. október 5-én. A betétszerkesztő bizottság. *56­3—2 Felhívás: 552/1919. szám. A képviselőház háznagya I. évi 348. és 487. számú intézkedései kapcsán felhívja Öntő Gyuláné képviselőházi irógépkezelőnőt, hogy hiva­talában azonnal jelentkezzék, mert különben oly elbánás alá fog vétetni, mintha állásáról önként lemondott volna. Budapest, 1919. évi október hó 27-én. A kép­viselőház háznagya. *71­3—2 Hirdetmény. Pk. 178984/1. 1919. szám. A budapesti központi járásbiróság közhírré teszi, hogy állítólag el­veszett következő okirat: a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank belvárosi fiókja által 1914. évi február 14-én 7784. szám alatt Hirschfeld József részére kiállí­tott 3 drb Hazai sorsjegy elzálogosítása ellenében 290 , kölcsön felvételéről szóló fix kölcsöniv megsem­misítése iránt az eljárást Hirschfeld József Veszprém lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt azt a bíróságnál mutassa be, mert különben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folya­modó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1919 március 3. A budapesti központi járásbiróság. 2830 3—2 Hirdetmény. P. 643/1919. szám. A kalocsai törvény­szék közhírré teszi, hogy Szarvas József és társai bátyai lakosok részéről az 1911. évi I. t.-o. 748. §-a alapján előterjesztett kérelem folytán az Oroszországban, Babros városban 1918. augusztus hó 12-én állítólag hősi halált halt Szarvas István (Márton fia) volt bátyai lakos holt­nak nyilvánítása iránt az eljárást a mai napon megin­dította és az eltűnt részére ügygondnokul dr. Máté Tóth Jenő kalocsai ügyvédet rendelte ki. Felhívja a törvényszék az eltüntet­és mindazo­kat, akiknek az eltűnt életbenlétéről tudomásuk van, hogy a bíróságot vagy az ügygondnokot az eltűnt életbenlétéről értesítsék, egyszersmind közöljék azokat az adatokat, amelyekből az eltűntnek életbenléte meg­­állapítható, mert ellenkező esetben a bíróság az eltűnt elhalálozása tényét a jelen hirdetménynek a hivatalos lapban történt harmadszori beiktatását követő naptól számított 3 hónap eltelte után biróilag fogja megállapí­tani. Kalocsa, 1919. évi március hó 11. napján. A ka­locsai törvényszék. 2873 3—2 Hirdetmény. Pk. I. 177191/2. 1919. szám. A buda­pesti központi járásbiróság közhírré teszi, hogy az állí­tólag elveszett következő okirat: 1. a Trieszti Általános Biztositó Társaság által 1901. április 14-én Triesztben 260941. szám alatt Mandel József életére kiállított s a Budapesten 1906. augusztus 1-én kelt 49003. számú pótlás szerint elérés vagy korábbi elhalálozása esetén Mandel Józsefné szül Wertheim Róza részére fizetendő 4000 koronáról szóló életbiztosítási kötvény, 2. a Trieszti Általános Biztositó Társaság által 1903. évi julius hó 18-án Triesztben 283235. szám alatt Mandel József életére kiállított s a Budapesten 1906. augusztus 1-én kelt 64471. szám alatti pótlás szerint elérés vagy korábbi elhalálozása esetén Mandel Józsefné sz. Wert­­heim Róza engedményes részére fizetendő 2000 koro­náról szóló életbiztosítási kötvény és 3. a Trieszti Álta­lános Biztosító Társaság által Wienben (Trieszt) 1916- évi január 4-én 508870. szám alatt Mandel József éle­­tére kiállított s elérés esetén a biztosított szerződő fél, korábbi elhalálozása esetén neje szül. Wertheim Róza, ennek életben nemlétében a törvényes örökösök részére fizetendő 1000 koronáról szóló életbiztosítási kötvény megsemmisítése iránt az eljárást Mandel József pince­helyi lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a »Budapesti Közlöny«-ben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt a bíróságnál mutassa be, mert különben a biróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Buda­pest, 1919. március 8-án. A budapesti központi járás­biróság. 2878 3—2 Árverési hirdetmény. 1918. Pk. I. 8889/8. sz. Köz­hírré teszem, hogy a budapesti I­ al. kerületi járás­biróság 1918. Pk. L 8889/8. számú végzésével dr. Lőwy Róbert budapesti ügyvéd által képviselt Singer J. és fia végrehajtató részére 405 korona követelés és járu­lékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foga­­natosításakor végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 11900 koronára becsült ingóságokra a fenti végzés folytán az árverést elrendelem s annak a kielégítésre jogosult alap- és felülfoglaltatók követelése erejéig végre­hajtást szenvedő lakásán Budapesten, L ker., Atlós-ut 90. sz. házban II. em. 2. ajtósz. alatt leendő megtartására határidőül 1919. évi november hó 11. napján délelőtt, 9 óráját tűzöm ki, mikor a biróilag lefoglalt bútorokat, lakásberendezést, zongorát s egyéb ingóságokat a leg- 5

Next