Budapesti Közlöny, 1920. május (54. évfolyam, 100-122. szám)

1920-05-23 / 117. szám

I 1920 május 23. Budapesti Közlöny hazai első takarékpénztár egyesület erzsébetvárosi fiókpénztára által 1919 október hó 4-én 33400. F/4. sz. alatt Demeter Ivanov névre kiállított, jelenleg 26000 koronáról szóló takarékbetétkönyv megsemmisítése iránt az eljárást Demeter Ivanov budapesti lakos ké­relmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jeles hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő leteltével a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvá­nítani Budapest, 1920. évi május hó 7-én. A budapesti központi Mr. járásbíróság. 4649­3—1 Okiratmegsemmisités Pk.­I. 179898/1920. sz. A buda­pesti központi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az Állítólag elveszett következő okirat: a Magyar mező­gazdák szövetkezete budapesti bel. cég (V., Alkotmány­­utca 28.) által 1916 december 15-iki kelettel kiállított 2 drb 200 korona névértékű 10330. és 10331. számú részjegynek, valamint az ezekhez tartozó 2 darab szel­vényének, melynek mindegyike 5%-al kamatozó 1916. és 1917. évi osztalékszelvénytől kezdődleg 25 évre szóló szelvénysorozatot­ tartalmazott, megsemmisítése iránt az eljárást Grüner Fülöp pusztamérgesi lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező­­esetben a bíróság azt a jelzett határ­idő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmis­nek fogja nyilvánítani. Budapest, 1920 április 26. A budapesti központi kir. járásbíróság. 4656­3—1 Okiratmegsemmisités. 40. P. 94124/3. 1919. szám. A budapesti kir. törvényszék­ ezennel közhírré teszi, hogy a magyar állam által az 1881. évi XXXII. t.-c. alapján Budapesten 1881. évi május hó 11-én kiállított A 061495., 067229., 067230. és 067231. számú egyenként 100 írt névértékű, 4%-kal arányban kamatozó, bemu­tatóra szóló, fizetési idő kitétele nélküli, sorsolás alá nem eső 4 darab aranyjáradék kölcsönkötvényt, melyek­hez Madott szelvények utolsó darabja 1911. évi július hó 1-én járt le és amelyekhez szelvényutalványok Madva és mellékelve voltak Mordillai Ferenc Ágost, nyugalmazott százados által (lakik Fontenay aux Roses) előterjesztett kérelemre az 1881. évi XXXIII. t.-c. 18. §-a alapján semmisnek nyilvánítja. Budapest, 1920. évi május hó 3. napján. A budapesti kir. tör­vényszék. 4634 3—1 * 1 Okiratmegsemmisités. Pk. I. 183886/1920. sz. A buda­pesti központi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: a Pesti magyar kereskedelmi bank Rákóczi-úti fiókosztálya által 10724. betétszám alatt Fekete Sándor névre kiállí­tott ,2686 / 20 fillérről szóló betétkönyv megsemmisí­­tése,iránt az eljárást Fekete Sándor budapesti lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy­ 3 jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számí­tott egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határ­idő letelte után a folyamodó újabb kérelmére sem­misnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1920. évi május hó 11. napján. A budapesti központi királyi járás­bíróság___________________­______ 4596­3—2 Okirat megsemmisítés. Pk. I. 182363/1920. sz. A buda­pesti központi Mr. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: a Beifeld József banka Váltóháza által Windisch Ilona névre 1 darab hazak sorsjegy 3233/40. számú, 1 darab 100 kor. név­értékű 1379/04. A. számú konvertált jelzálog sorsjegy­, 1 darab 00488/34. számú Olasz vöröskereszt sorsjegy és 1 darab 50 kor. névértékű 1. 6%-os hadikölcsön­­kötvény átvételéről kiállított letéti elismervény meg­semmisítése iránt az eljárást Windisch Ilona budapesti lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számí­tott egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a biróság azt a jelzett határ­idő letelte után a folyamodó újabb kérelmére sem­misnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1920 május 4. A budapesti központi kir. járásbíróság. *788 3—2 Okiratmegsemmisités. Pk. 1869/1920. szám. A hód­mezővásárhelyi kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: a Hódmező­vásárhelyi Takarékpénztár betéti könyvecskéje. Hiva­talos helyiség Hódmezővásárhelyen. Könyvecske szám 54135. Könyvszám 66. Lapszám 135. Betevő Falai La­jos 4972 korona 68 fillérről szóló takaréktári betéti könyv megsemmisítése iránt az eljárást Falai Lajos hódmezővásárhelyi lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határidő el­telte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Hódmezővásárhely, 1920. évi április hó 24. napján. A hódmezővásárhelyi kir. járás­­bíróság. 4621 3—2 Okiratmegsem­misités. Pk. 1370/1920. szám. A hód­mezővásárhelyi kir. járásbiróság közhírré teszi, hogy az­­állítólag elveszett következő okirat, a Hódmező­vásárhelyi takarékpénztár betéti könyvecskéje. Hiva­talos helyiség Hódmezővásárhelyen. Könyvecske szám 46509. Könyvszám 58. Lapszám 509. Betevő Balog Józsefné szül. Nagy Sára 1878 kor. 34 fillérről szóló takaréktári betétkönyv megsemmisítése iránt az el­járást Balog Józsefné szül. Nagy Sára hódmezővásár­helyi lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okiratok birtokosait, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a biróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a biróság azt a jelzett határidő le­telte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Hódmezővásárhely, 1920. évi áp­rilis hó 24. napján. A hódmezővásárhelyi ■ Mr. járás­biróság. 4622 3-2 Okiratmagsemmisités. Pk. 1286/1920. sz. A szentesi kir. járásbiróság közhírré teszi, hogy a Sarki Molnár Sándor és Sarki Molnár Lajos mint eladók, továbbá Fekete Lakos Bálint és neje Csákó Balogh Klára (Klauzál­­utca 8. szám) szentesi lakosok között létrejött. Barki Molnár Lajos, Fekete Lakos Bálint, és Csákó Balogh Klára által dr. Purjesz János és dr. Purjesz Imre tanu­­zása mellett Szentesen 1916. évi augusztus hó 26-án, Sarki Molnár Sándor által pedig­ Wajsz Jenő és Ruács János tanuzása mellett Nagyváradon 1916. évi szep­tember hó 25-én aláirt, állítólag elveszett adásvételi szerződésnek, melynek 6. pontja következőleg szól:. »Kikötik eladók, hogy­ Sarki Molnár Lajos jogosult az ingatlant, ha azt vevők elidegeníteni akarják, a vétel­árban visszaváltani, vagyis­­24.000 korona értékben. Sarki Molnár Lajos elhalálozása esetén ezen jog át­száll az ő és Fekete Lakos Teréz házasságából szü­letendő gyermekekre is. Sem Sarki Molnár Sán­dort, sem Sarki Molnár Lajos ol­sasági örököseit ezen jog nem illeti«. Befejező rendelkezése pedig követ­kezőket tartalmazza: »E szerződés két eredeti pél­dányban kiállítva, felek előtt felolvastatván, általuk jóváhagyva aláíratott azzal, miszerint vevők meg­engedik, hogy" a szerződés 6. pontjában szabályozott visszavásárlási jog az átírással egyidejűleg beke­­beleztessék« megsemmisítése iránt az eljárást az 1911 : I. t.-c. 750. §-a értelmében folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számí­tott egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmis­nek fogja nyilvánítani. Szentes, 1920. évi április 17-én. A szentesi kir. járásbiróság. 4631 3—2 Okiratmegsemmisités. P. 954/1919. szám. A nyíregy­házi törvényszék közhírré teszi, hogy" az állítólag meg­semmisült következő okirat: 1 darab a Kisvárdai ipar- és kereskedelmi bank r.­t. által 1911. évi február hó 12-én Weinberger Samu névre kiállított 200 K névértékű 6107. számú részvény a hozzátartozó szel­vényekkel és szelvényutalványnyal megsemmisítése iránt az eljárást Gyulaházi Samu kisvárdai lakos kérel­mére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a biróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Nyíregyháza, 1919 október 20-án. A nyíregyházi törvényszék. 4552 3—3 Okiratmegsemmisités. Pk. IV. 5407/2. 1919. szám. A budapesti I—III. ker. kir. járásbiróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: a Pesti magyar kereskedelmi bank II., Szénatéri fiókjában 1 darab konvertált Jelzálog hitelbank sorsjegyre 100­0 lombard kölcsönnel megterhelt 251. számú lombardir megsemmisítése iránt az eljárást Metzinger Vendelné budapesti, II. ker. Batthy­ány­ utca 37. sz. lakos kéres­­mére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett oirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő­ naptól számí­tott egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a biróság azt a jelzett határ­idő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmis­­nek fogja nyilvánitani. Budapest, 1920. évi április­­ló 24. napján. A budapesti I—III. kerületi királyi járás­biróság. 4594­3—3 Okiratmegemmltitét. Pk. I. 183561/1920. sz. A buda­pesti központi királyi járásbiróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő pirat: 1. az Orszá­gos raktárházak r.-t. győri raktárháza által 1918 feb­ruár hó 11-én kiállított 20717. sz. raktári értesítő; 2. ugyanazon r.-t. győri raktárháza által 1917 december hó 18.-án kiállított 20716. sz. raktári értesítő megsem­misítése iránt az eljárást a Wiener Bankverein Depo­sitenkasse und Wechselstube Leopoldstadt bécsi bel. cég kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett pirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellen­kező esetben a bíróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvá­nítani. Budapest, 1920. évi május hó 5. napján. A buda­pesti központi kir.­járásbiróság. 4592 3—3 Okiratmegsemmisités. Pk. I. 176571/1920. sz. A buda­pesti központi kir. járásbiróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: a cs. és kir. szab. Gizella-egylet kölcsön-, élet- és hozománybiztosító in­tézet által 1918. november hó 17-én 317425. számú köt­vénynek 870 korona kölcsön fedezetére történt átvéte­léről Popper Nándor névre kiállított letétjegy meg­semmisítése iránt az eljárást Popper Nándor buda­pesti lakos kérelmére folyamatos tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számí­tott egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határ­idő elteltével a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Budapest, 1920. május 4-én. A buda­­pesti központi kir. járásbiróság.________4582 3—3 Okiratmegsemmisítés. Pk. 3833/1920. szám. A szegedi Mr. járásbiróság közhírré teszi, hogy az állítólag elve­szett következő okirat , a Szeged-Csongrádi takarék­­pénztár által Kisguczi Vince nevére 190573. sz. alatt 2000 koronáról kiállított betétkönyv megsemmisítése iránt az eljárást Kisguczi Vince szegedi lakos kérel­mére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori beiktatását követő naptól számí­­tott egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a jelzett határ­idő elteltével a folyamodó újabb kérelmére semmisnek­ fogja nyilvánítani. Szeged, 1920. évi április hó 27. nap­ján. A szegedi kir. járásbiróság. 4583 343 M­AGÁNHIRDETÉSEK. TELEFONGYÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG H­irdetmény. A Telefongyár Részvénytársaság 1920 május 22-én tartott rendkívüli közgyűlése elhatározta, hogy a részvénytársaság alaptőkéje új részvények kibocsátása által 7 millió koronára felemeltessék. Az igazgatóság a részvényeseknek ezennel tudomásul hozza, hogy az újonnan kibocsátott részvényeket az alábbi feltételek mellett vehetik át­ az eddigi részvények tulajdonosai: 1. Minden 3 darab régi részvény alapján 2 darab új részvény vehető át, amelyek az 1920/21. üzleti évtől kezdve részesednek az üzleti eredményben. . .­­ ..... . . ... 2. Az átvételi jog különbeni megszűnésének terhe mellett legkésőbb 1920 május 31-ig bezárólag hétköznapokon a rendes üzleti órák alatt Budapesten a Wiener Bank-Verein magyarországi fióktelepe pénztáránál (V., Nádor 4.) és Wienben a Wiener Bank-Verein pénztáránál (I., Schottengasse 6.) gyakorolható. 3. Egy darab új részvény ára 500 K, mely összeg az elővételi jog gyakorlása alkalmával készpénzben lefizetendő. 4. Azok a részvényesek, kik átvételi jogukat gyakorolni kívánják, kötelesek azt kettős számjegyzékkel — amihez a szükséges nyomtat­ványok a bejelentő helyeken díjmentesen állnak rendelkezésre — bejelenteni és egyidejűleg az átvételre jogosult részvényeket (szelvényív nélkül) benyújtani. Az átvételi jog gyakorlását feltüntető lebélyegzés után a részvények egyidejűleg visszaadatnak. A benyújtók egyelőre elismervényt kapnak, melynek visszaszolgáltatása ellenében az új részvények, azok elkészülte után, a bejelentő helyeken kiszolgáltatnak. Budapest, 1920 május 22. 4779 Az igazgatóság.

Next