Budapesti Közlöny, 1925. január (59. évfolyam, 1-25. szám)

1925-01-01 / 1. szám

Budapest, 1925. Csütörtök, Januá­r 1. OZSONY. itassa HIVATALOS LAP. HIVATALOS RÉSZ. A Gödöllőn 1911. évi május hó 27. napján kelt legfelsőbb felhatalmazás alapján a m. kir. belügyminiszter a tűzoltás és mentés terén 25 éven át kifejtett érdemes tevékenység jutalma­zására alapított diszérmet a köszönjakabfalvi László István Komár­om és Esztergom közigaz­gatásilag egyelőre egyesített vármegyék tűz­rendészet felügyelője részére adományozta. A m. kir. belügyminiszter a székesfőváros törvényhatósági bizottságának újjászervezéséről szóló 1924: XXVI. t.-c. 21. §-ában nyert felhatal­mazás alapján a törvényhatósági bizottsági vá­lasztók névjegyzékének az említett törvény életbe­lépése után elsőizben való elkészítésére, valamint e törvény életbelépése után elsőizben tartandó törvényhatósági bizottsági tagválasztások veze­tésére az alább felsorolt választási bizottságokat küldötte ki: I. Választókerület. Elnök: Dr. Héczey Lajos ny. törv. tan.­elnök, ügyvéd. Helyettes elnök : Pakányi Ferenc magánzó. Rendes tagok: Lasz Károly, ny. állampénztári igazgató, dr. Hiesz Károly délivasúti igazgató, Szombathy Kálmán ny. hadbiztos őrnagy, Gamaus Géza magánzó. Póttagok : Keömley Nándor ny. min. tanácsos, Haussmann Béla főerdőmérnök, Morva­y Zsigmond ny. főispán, Fekete Gyula nyomdász. II. Választókerület. Elnök : Dr. Timon Ákos egyet, tanár. Helyettes elnök : Rausch Aladár nagykereskedő, kormányfőtanácsos. Rendes tagok: Draskóczy M. László gyógysze­rész, Németh József könyvkereskedő, Pompéry Elemér szabadalmi bírósági elnök, min. tan., Kramer Adolf festő és mázolómester. Póttagok: Wehrmann Béla borkereskedő, Märtz Károly kereskedő, dr. Nüszler Ervin ügyvéd, Nóti József magántisztviselő. III. Választókerület. Elnök : Ziegler Géza kormányfőtanácsos. Helyettes elnök : Sebestyén Imre kúriai bíró. Rendes tagok : Hank József áll. szénbányaigaz­gató, Bárdos Lajos min. tanácsos, Bakonyi János ny. százados, Katona Sámuel magánhivatalnok. Póttago­k: Dr. Hódy Lajos ny. postatakarék­pénztári igazgató, Pyber Ignác dr. főfelügyelő, Szentgyörgyi Gyula műépítész, Révész Vilmos, állatorvos. IV. Választókerület Elnök: Dr. Kozma Jenő ügyvéd. Helyettes elnök: Hegyessy Kálmán ny. min. tanácsos. Rendes tagok: Dr. Rose Henrik ügyvéd, Antalffy Nándor ny. min. tanácsos, Horváth István iparosköri elnök, dr. Löffler Vilmos ügyvéd. Póttagok: Dr. Thalabér István ny. táblabiró, Bozzay Ödön főmérnök, Csefkó István művezető, Németh János cipőfelsőrészkészitő. V. Választókerület, Elnök: Szilágyi Károly bizt. igazgató. Helyettes elnök: Dr. Tarlós Béla kir. járásb. alelnök. Rendes tagok: Szepessy Ágoston postaigazgató, Mettelka Frigyes ny. máv. főfelügyelő, Vitéz Endre részvénytársasági igazgató, Milkovits Vazul fő­gépész. Póttagok: Bárczy Lajos főtisztviselő, Antal Jenő ny. alezredes, Diszberger Samu fest­őmunkás, dr. Hazai Béla ügyvéd. VI. Választókerület. Elnök: Dr. Gündisch Guidó ügyvéd. Helyettes elnök: Hoepfner Guidó építész. Rendes tagok: Steinhardt Antal műépítész, Bogosis Imre építész, Girardi Tibor nagyiparos, Lajta Rezső szabónagyiparos. Póttagok: Melkó Bertalan szíjgyártó, Görög Tibor kereskedő, dr. Faragó Andor ügyvéd, Topáll Károly nyomdász. VII. Választókerület. Elnök: Losoncai dr. Bódy Tivadar udv. tan., ny. polgármester. Helyettes elnök: Feilitzsch Bertold báró. Rendes tagok: Frey Kálmán kormányfőtaná­csos, a Tőzsde alelnöke, Payer Sándor kormány­­főtanácsos, dr. Zsembery Gyula ügyvéd, dr. Bleyer Vilmos ügyvéd. Póttagok: Dr. Boda Ernő ügyvéd, dr. Ladányi Mátyás főorvos, dr. Török László ügyvéd, dr. Kál­­dor Gyula ügyvéd. Vili. Választókerület. Elnök: Dr. Spett Ferenc ügyvéd. Helyettes elnök: Kerpel Vilmos gyógyszerész. Rendes tagok: Schauer Róbert mérnök, dr. Félix Aladár, a Calderoni cég főnöke, dr. Héderváry Hugó vegyész, Taiszk Jakab magántisztviselő. "Póttagok: Guthardt Tódor váll.­igazgató, Kell­ner Ernő nyomdatulajdonos, Noszlopy Henrik szabómester, Zala Zsigmond gyárigazgató. IX. Választókerület. Elnök: Dr. Örkény Hugó kormányfőt­anácsos. Helyettes elnök: Dr. Wilheim Adolf ügyvéd. Rendes tagok : Vogel Géza kereskedő, dr. Szakoly Antal ügyvéd, dr. Rózsavölgyi Manó ügyvéd, Pallai Miksa kávés. Póttagok: Szende János kereskedő, Grindl Károly szíjgyáros, Weber József fodrászmester, dr. Schön Salamon ügyvéd. X. Választókerület. Elnök : Elmayer István redőnygyáros. Helyettes elnök, Dr. Pollák Ede ügyvéd. Rendes tagok: Földy József pénzintézeti tiszt­viselő, Bisztránszky József hentesmester, dr. Grün­­zweig Sámuel ügyvéd, Farkas János szerelési vállalkozó. Póttagok: Dr. Fábián József gyáros, Vámos Gyula nagykereskedő, dr. Tauf­fer Gábor ügyvéd, dr. Kürti Nándor ügyvéd. XI. Választókerület. Elnök: Bíró Henrik kormányfő tanácsos. Helyettes elnök: Bagen Antal gyógyszerész. Rendes tagok: Kacsok Gyula magyar munká­sok szövets. igazgatója, Mihálovics Zsigmond plébános, Capp Gusztáv ny. tábornok, Reymetter Árpád vállalkozó. Póttagok : Lomhái István kereskedő, Gundel Károly vendéglős, dr. Várkonyi Kálmán ügyvéd, Steppinger Alajos famunkás, XV. Választókerület. Elnök: Dr. Homommi Tivadar nemzetgyűlési képviselő, kormányfőtanácsos. Helyettes elnök: Láng Frigyes gyáros. Rendes tagok: Dr. Hegedűs István ügyvéd, Hufnagel Imre gyáros, Kraszner Ferenc építész, Weisz Lipót mintakészítő. Póttagok: Barcs Kálmán kötélgyártómester, Uttmann Gyula kormányfőtanácsos, épít. vállal­kozó, Schillinger Gyula kocsigyártó, Horváth Pál cipészek szakszervezetének titkára. XIII. Választókerület. Elnök: Nessy Gyula iparos. Helyettes elnök: Schindler Emil máv. fő­felügyelő. Rendes tagok: Jak­abffy Kálmán post­atitkár, dr. Steiner Gyula orvos, dr. Zoltán Gyula ügyvéd, Pászthy Károly magánhivatalnok. Póttagok: Dr. Laubacher Alfonz ügyvéd, Hor­ner Samu magánzó, dr. Schmiedl Dávid ügyvéd, Gaál Márton kereskedő. XIV. Választókerület Elnök: Geiduschek Marcel bizt. igazgató. Helyettes elnök: Lángor János kormányfőt­aná­csos, gyáros. Rendes tagok: Müller József kormányfőtaná­­csos, gyáros, Jerabek Kálmán gyárigazgató, dr. Patai Samu orvos, Hartmann Rezső lakatos. Póttagok: Dr. Bar­er Aladár gyári titkár Hikker Gyula gyáros, Bánd Géza kereskedő, Glasner Sándor nyomdász. XV. Választókerület Elnök: Gellért Jenő ny. reáliskolai igazgató. Helyettes elnök: Battenberg Lajos postafőigaz­gató. Rendes tagok: Dr. Juha Adolf orvostanár, egészségügyi főtanácsos, Kovách Hermann keres­kedő, dr. Keresztes Béla ügyvéd, Kondor Rezső kereskedő. Póttagok: Zalavszky Andor iparfelügyelő, Neu­stadt Miklós kereskedő, Pridalka Géza postahiv. igazgató, Biró Dezső magántisztviselő. XVI. Választókerület Elnök: Erősdy Sándor ny. főispán. Helyettes elnök: Nagy István építész. Rendes tagok: Ligeti Miklós szobrász, Zsellér Imre üvegfestő, Lévay István ny. áll. felsőkeresk. főigazgató, Benedek Dezső műépítész. Póttagok: Dr. Szilágyi József postatanácsos, Tost Ferenc kertész, Müller Rezső gyáros, Lévai Sándor magántisztviselő. XVII. Választókerület. Elnök: Dr. Csécsy Nagy Miklós udv. tan., urad. jogtanácsos. Helyettes elnök: Hertelendy Lajos ny. ezredes. Rendes tagok: Schödl Lipót gázgyári igazgató, dr. Lakatos Géza ügyvéd, Halász Ferenc háztulaj­donos, Áron Dezső mérnök. Póttagok: Weinszeisz Lajos magánzó, dr. Biéber József ügyvéd, Konkoly Aladár, takarékpénztári tisztviselő, Gyürey Rudolf magántisztviselő. XVIII. Választókerület Elnök: Dr. Lengyel Endre ügyvéd. Helyettes elnök: Glotz Géza kereskedő. Rendes tagok: Morbitzer Nándor építőmester, Putniki István vendéglős, dr. Gergely Bertalan ügyvéd, dr. Magyar Árpád ügyvéd. Póttagok: Cservenka Jenő könyvkötész, Hor­váth István hangszerkészítő, Nagy Mór nyomda­­tulajdonos, Lerner Dezső, magántisztviselő. Egyes szám ára 2000 korona.

Next