Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1929. november (63. évfolyam, 250-274. szám)

1929-11-01 / 250. szám értesítője

Budapest, 1929 Péntek, november I 250. szám. A BUDAPESTI KÖZLÖNY HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE Hivatalos hirdetések dija, amely előre fizetendő, az első 10 szóért 28 fillér, minden további 10 vagy keve­sebb szóért 19 fillér. Slag­ánhirdetések egyszeri beiktatási dija 1 új hatod­­hasábos m'm sor (azaz annak térfogata) után 20 fillér Ez a díj fizetendő nemcsak a Hivatalos Értesítőben meg­jelenő teljes szövegű hirdetés után, hanem a főlapban megjelenő kivonatért is. Ezenfelül fizetendő a megküldendő Hivatalos Értesítő ára, a bélyegilleték, forgalmi adó és az esetleges postaköltség Hivatalos hirdetmények. Árverések. Árverés. Pk. X. 505697/1929. szám. Dr. Bálint Jenő ügyvéd által képviselt Jákó Miklós javára 545 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi királyi járásbíróság fenti számú végzésével el­­r­endelt kielégítési végrehajtás folytán, végrehajtást szenvedőtől 1929. évi szeptember hó 5-én lefoglalt és 4255 pengőre becsült ingóságokra a budapesti közp. kir. járás­bíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltel­­vén, annak az 1908. évi XLI. t.­e. 20. §-a alapján az alább megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igény­­kereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VII. kerület, Uzsoki-utca 36. szám, I. em. és folytatva IV. kerület, Semmelweiss-utca 14. szám, I. emeleten leendő megtartására határidőül 1929. évi november hó 6. napjának délutáni 6 órája tüzelik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, kabát, ruhaneműek, dísztárgyak és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Dr. Sátor Endre ügyvéd által képviselt Salgó Pál javára 153 pengő és járulékai, dr. Gárdos Félix ügyvéd által képviselt Fuchs József javára 123 pengő 60 fillér és járulékai, dr. Bagi Géza ügyvéd által képviselt Magy. Könyvterjesztő javára 643 pengő 20 fillér és járulékai, dr. ifj. Sándor László ügyvéd által képviselt Balog Béla javára 150 pengő és járulékai, dr. Rubin László ügyvéd által képviselt Strickt­er Sándor javára 2500 pengő és járulékai, dr. Ries István ügyvéd által képviselt Dick Manó javára 804 pengő 46 fillér és járulékai, dr. Wahl­­mann Elemér ügyvéd által képviselt Schlosser Ferenc javára 137 pengő 20 fillér és járulékai, dr. Tarján Mi­hály javára 100 pengő és járulékai Budapest, 1929. évi október hó 2. napján. Dr. Makai László, kir. bírósági végrehajtó. v F 11241 Árverés. Pk. V. 479810/1929 szám. Dr. Kemény Sán­dor ügyvéd által képviselt Balogh László javára 2133 , 94 fillér, 2000 pengő, 596 pengő 08 fillér és 386 pengő 80 fillér és több követelés és járulékai erejéig a buda­pesti központi királyi járásbíróság 1929. évi 332700., 37692. számú végzéseivel elrendelt kielégítési végrehaj­tás folytán, végrehajtást szenvedőtől 1929. évi május h­ó 13., június hó 10. és július hó 18. és 12. napjain le­foglalt és 24.440 pengőre becsült ingóságokra a buda­pesti központi kir. járásbíróság fenti számni végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegy­zőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük ha­lasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végre­hajtást szenvedőnél Budapesten, IV. kerület, Kossuth Lajos-utca 4. szám, 1. emelet 4. ajlószám alatt és foly­tatva IV. kerület, Kossuth Lajos-utca 4. szám, III. em. 3. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1929. évi november hó 5. napjának délutáni 2 órája­­tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, festmények, sző­nyegek, lakberendezési tárgyak és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1929. évi október hó 4. napján Dr. Dobrev Ede, kir. bírósági végrehajtó. F 14276 Árverés. Pk. 3406/1929. szám. Dr. Székely Benő buda­pesti ügyvéd által képviselt Pajor László budapesti bel. vég kérelmére és javára 155 pengő követelés és járu­lékai erejéig a budapesti központi királyi járásbíróság 1929. évi Pk. 99922/2. számú végzésével elrendelt ki­elégítési végrehajtás folytán, végrehajtási szenvedőtől lefoglalt és 6000 pengőre becsült ingóságokra az adonyi királyi járásbíróság fenti szám­i végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett íjssá foglal­tatok javára is. a végrehajtást szenvedő lakásán Duna­­pentelén, az árverés leendő megtartására határidőül 1929. évi november hó 8. napjának délelőtti 11 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt teherautó és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés ellené­ben, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Adony, 1929. évi október h­ó 29. napján: Bede Jenő, kir. bír. végrehajtó. F 14274 Árverés. Pk. T. 49792/2. 1929. szám. Közhírré teszem, hogy a budapesti királyi törvényszék 16 P. 39526/2. 1929. számú végzésével dr. Vécsey Marcel ügyvéd által képviselt Schiff György végrehajtató részé­t, Wi­rn­a Frigyes végrehajtást szenvedő ellen 80 pengő követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foganatosításakor végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 3700 pengőre becsült ingóságokra a fenti szám­i végzés folytán az árverést elrendelem, annak a kielégítésére jogosult alap- és f­el­ü­­foglal­­­a­lók követelése erejéig, végrehajtást szenvedő lakásán Budapesten, II. kerület, Vitéz­ utca 2. szám alatt leendő megtartására határidőül 1929. évi november hó 4. napjának délelőtti fél 11 óráját kűizöm­ ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, lakásberendezést és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígé­rőnek, készpénzfizetés mellett, decsáron alul is eladom. Felhívom mindazokat, akik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényüket az árverés megkezdéséig nálam írásban vagy szóval jelentsék be. Budapest, 1929. évi október hó 10. napján. Rakssányi Zoltán, kir. kir. végrehajtói F 14273 Árverés. Pk. I 40383/1929. szám. Közhírré teszem, hogy a budapesti I—111 kerületi királyi járásbíróság 3058/1929 szám­i végzésével dr. Mezei Sándor ügyvéd által képviselt Vértes Dóra végrehajtató részére, végre­hajtást szenvedő ellen 31 pengő 02 fillér követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foga­natosításakor, végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 2900 pengőre becsült ingóságokra a fenti számú végzés folytán az árverést elrendelem, annak a kielégítésére jogosult alap- és felülfoglaltalók követelése erejéig, végrehajtást szenvedő üzletében Budapesten, I. kerü­let, Bertalan-utca 22. szám alati leendő megtartására határ­időül 1929. évi november hó 4. napjának délelőtti 10 óráját tűzöm ki, mikor a bíróilag lefoglalt bútorokat gépek, motor és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérő­nek, készpénzfizetés mellett, becsáron alul is eladom. Felhívom mindazokat, akik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényüket az árverés megkezdéséig nálam írásban vagy szóval jelentsék be. Budapest, 1929., év* szeptember 1­– 16. napján. Dr. Dobrovits Aladár, kir. kir. végrehajtó. F 14264 - - -­­ - -.írverés. Pk. I 45418/2. 1929. szám. Közhírré teszem, hogy a budapesti I—III. kerületi királyi járásbíróság 25198/1928. szám­i végzésével dr. Révész Géza ügyvéd által képviselt Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt. végreh­ajtató részére, végrehajtást szenvedő ellen 108­0 követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégí­tési végre­hajtás foganatosításakor. végrehajtást szenvedőnél le­foglalt és 1590 pengőre becsült ingóságokra a fenti sz. végzés folytán az árverési elrendelés, annak a kielégí­tésére jogosult alap- és felü­lfoglaltatók követelése ere­jéig, végrehajtást szenvedőnél Budapesten, I. kerület, Albert­ utca 4. szám alatt leendő megtartására határ­időül 1929 évi november hó. 5. napjának délelőtti 11 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, lakásberendezést és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígé­rőnek, készpénzfizetés mellett, decsáron alul is eladom. Felhívom mindazokat, akik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényüket az árverés megkezdéséig nálam írásban vagy szóval jelentsék be. Budapest, 1929. évi szeptember hó 28. napján. Szabó István, kir. kir. végrehajtó. F 14271 Árverés. Pk. 17372/1929 18018/1928. szám. Dr. Percsalmy Gyula ügyvéd által képviselt Wahl Lajos és Wild Ferenc, dr. Révész Géza ügyvéd által képviselt Hajdú János kérelmére és javára 23 pengő + 40.83 P követelés és járulékai erejéig a kispesti királyi járás­­bíróság 1929. évi 8316/2. számú végzésével elrendelt ki­elégítési végrehajtás folytán, végrehajtást szenvedőtől lefoglalt és 1170 pengőre becsült ingóságokra a kispesti királyi járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.­e. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más foglal­hatók javára is, a végrehajtást szenvedőnél Kispesten, i­llés­ul 162 szám alatt leendő megtartására Ind­áridón­t 1929. évi november hó 8 napjának délelőtti 11 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, ü­zleti berendezés és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is el fogom adni. Kispest, 1929. évi október hó 17. napján. Ferenczy Albert, kir. kir. végrehajtó. F 14272 Árverés. Pk. XI. 340946/1929. szám. Dr­. Sauer Zoltán ügyvéd által képviselt Parafakőgyár Rt. javára 1200 pengő és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1927. évi P. XIV. 230790/3. számú végzésével elrendelt­­.kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1927. évi szept. hó 1. napján le­foglalt és 4610 pengőre becsült ingóságokat a buda­pesti központi királyi járásbíróság fenti szám­l végzé­sével az árverés­t elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.­e. 20. §-a alapján a fent megnevezés­­ s a fogla­lási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végre­hajtást szenvedőnél Budapesten, IV. ker., Molnár­ utca 10. szám alatt leendő megtartására határidőül 1929. évi november hó 5. napjának délután 5 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, irodai berendezés, írógép, fúrógép, 2 behajtó, 2 domborító, számológép, 3 kazán-tag és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Dr. Schubert Ignác ügyvéd által képviselt Fischer Test­vérek javára, Fenyvesi és Polsák javára 168.66 pengő, Spitzer Sándor és Fiai Dombóvár végrehajtató javára 51 pengő. dr. Sauer Zoltán ügyvéd által képviselt Parafa - kőgyár Rt. javára 2676 pengő. Budapest, 1929. évi októ­ber hó 10. napján. Havel Ede, kir. kir. végrehajtó. F 14227 Árverés. Pk. I. 51729/3. 1929. szám. Közhírré teszem, hogy a budapesti I—III. kerületi királyi járásbíróság 16640/1929. szám­i végzésével dr. Neuwirth Ernő Ügyvéd által képviselt Stark László és Társa végreh­ajtasa részére, végrehajtási szenvedő ellen 93 pengő 71 fillér követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foga­natosításakor végrehajtási szenvedőnél lefoglalt és 22.260 pengőre becs­ül ingóságokra a fenti számú végzés foly­tán az árverési elrendelés, annak a kielégítésére jogo­­sult alap- és felülfoglaltatók követelése erejéig végre­­h­ajtást szenvedőnél Budapesten, II. kerület, Zsigmond- U­lca 10. szám, I. emelet 2. ajtószám alatt és folytatva nyomban II. kerület, Ganz-utca 8—14. szám, földszint 1. ajtószám alatti Flórián-garázsban leendő megtartására határidőül 1929. évi november hó 4. napjának délutáni fél 4 óráját tű­zöm ki, mikor a bíróilag lefoglalt bútoro­kat, lakásberendezést, csillárt, tájképet, gépkocsit s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés mellett, decsáron alul is, eladom. Felhívom mindazokat, akik a befolyandó vételárból a végreh­ajtásó követelését megelőző kielégitéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényüket az árverés meg­kezdéséig nálam írásban vagy szóval jelentsék be. Budapest 1929. évi szeptember hó 20. napján. Engller Kálmán, kir. kir. végrehajtó­. F 14232 Árverés. Pk. 2009- 1929. szám. Dr. Kux Sándor ügy­véd által képviselt Varsányi András kérelmére és javára 270 pengő 40 fillér követelés és járulékai erejéig a pest­erzsébeti kir. járásbíróság 1929. évi fenti számú végzé­sével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehaj­tást szenvedősül lefoglalt és 6982 pengő becsértékű­ ingó­ságokra a pesterzsébeti kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.­e. 20. 8-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatok javára is. a végrehajtási szen­vedőnél Pesterzsébeten, Batthyány­ utca 28. szám alatt leendő megtartására határidőül 1929. évi november hó 8. napjának délelőtti 10 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorokat s egyéb ingóságokat a leg­többet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg bors­­úcon alul is, el fogom adni. Pesterzsébet, 1929. évi októ­ber hó 8. napján. Ludwig Gyula, kir. kir. végrehajtó F’ 14220 Árverés. Pk. IX. 495360/1929. szám. Dr. Eisler Imre ügyvéd javára 200 pengő és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1929. évi fenli számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1929. évi július hó 22. napján lefoglalt és 1816 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenli számú vég­zésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20­­-a alapján a fent megnevezet­t s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem t­ű­nő más foglaltatók javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak aza az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtási szenvedőnél Budapesten, IV. kerület, Hajó­ utca 12—14. szám, földszinten leendő megtartására határidőül 1929. évi november hó 5. napjának délutáni fél­­ órája tüzelik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, üzleti berende­zést, árukat s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1929. évi október h­ó 2. napján. Terray Béla, kir. kir. végrehajtó. F 14223 Árverés. Pk. IX. 357999/1928. szám. Dr. Berger Sándor ügyvéd által képviselt Szendrő Miksa, valamint Krab­sz Mátyás javára 1569 pengő, Schwartz Lajos javára 59 pengő, Kertész Béla javára 4000 pengő, Kun Gyula ja­vára 15.000 pengő, dr. Sas Ernő javára 4000 pengő, The United British javára 456 pengő, Heffer Béla javára 400 pengő, Mechner Ede javára 16.000 pengő, Ferenczy József javára 270 pengő, Ungár József­né­ javára 410 pengő, Weisz és Tescher javára 1470 pengő, Prasch ja­vára 400 pengő, Lebovits A.-né javára 542 pengő és Ja­mes Ness & Co javára 420 pengő követelése erejéig. Lichter Béla ellen 167 pengő és több követelés és jó- Egyes szám­ára 120 fillér.

Next