Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1930. január (64. évfolyam, 1-25. szám)

1930-01-01 / 1. szám értesítője

Budapest, 1930. 1. szám. Szerda, január 1. más ,kielégítési joggal bíró felül- vagy alapfoglaltatók­ javára, akik az elárverezendő ingóságokat le- és felüli foglaltatták, végrehajtatuk javára liszakarádi lakos, végrehajtást szenvedő ellen 13 dollár és 82 pengő 66 fillér tőke és járulékai erejéig — amennyiben a köves­telésre időközben részfizetés történt, annak beszámí­­­ásával a sárospataki kir. járásbíróság 684/2. 1929.­ számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás foly­­tán a végrehajtást szenvedőtől 1929. évi október hó 15­ napján le- és felülfoglalt és felbecsült ingóságokra a­ sárospataki kir járásbíróság Pk. 7345. számú végzésé­i­vel az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fentirt 13 dollár és 82 pengő 66 fillér tőke, ennek 1929. évi január, illetve junius hó­­­napjától járó 8 és 6 százalékos kamatai, 18 pengő 43 fillér eddig megállapított és az ezután felmerülendő költségek, valamint a korábbi és felülfoglaltató többi hitelezők fennálló követelései erejéig is, amennyiben azok ezen árverési hirdetmény kibocsájtásáiig törvényes zálogjogot nyertek. Tiszakarádon, végrehajtást szenve­dőnél leendő megtartására 1930. évi január hó 4. nap­jának délelőtti fél 10 óráját kitűzöm, amikor a bírói­lag lefoglalt bútorokat, szekeret, ekét,­­ kapálógépet, szőnyegeket és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, szükség esetén becsáron alul is el fogom adni. A törvényes határidő e hirdetménynek a bíróság táb­láján történt kifüggesztését követő naptól számitta­tik. Sárospatak, 1929. évi november hó 29. napján. Hazay Béla, kir. kir. végrehajtó. O 20718 Árverés. Pk. 11639/1929. szám. Dr. Mayer Ernő buda­pesti ügyvéd által képviselt Shell Kőolaj Részvénytár­saság és csatlakozott Hofherr-Schrantz Gépgyár kérel­mére és javára 627 pengő 85 fillér s a többi követelés és járulékai erejéig az egri kir. járásbíróság 1929. évi Pk. 11639. s a többi számú végzésével elrendelt kielé­gítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől le­foglalt és 12420 pengő becsértékű ingóságokra az egri kir. járásbiróság fenti számú végzésével az árverés el­rendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett más fog­laltatok javára is, a végrehajtást szenvedőnél Verpelét községben, sközben jöttel leendő megtartására határidőül 1930. évi január hó 9. napjának délutáni fél 3 órája tüzelik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, trak­tort, cséplőszekrényt, mérleget, felszerelést és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés elle­nében, esetleg becsáron ahil is el fogom adni. Eger,­ V­éri e­mbe­r hé IT napján. Rétik Lajos, ki­, hír, végrehajtó O­F 17368 mérés. Pk. X. 492208/1929. szám Dr. Bodnár Mihály javára 260 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti közp. kir. járásbíróság 1929. évi 24222/2. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehaj­tás folytán végrehajtást szenvedőtől 1929. évi július hó 11.­napján lefoglalt és 5.790 pengőre becsült ingóságokra a­ budapesti központi kir. járásbiróság fenti számú vég­zésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján az alább megnevezett s a fog­lalási jegyzőkönyvből ki nem tünő más fogla­latók javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és fia ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VI. ker.,­­Vörösmarty­ utca 34/b. szám alatt leendő megtartására határidőül 1930. évi január hó 8. napjának délutáni fél 4 órája tüzelik ki, amikor a bíróilag lefoglalt búto­rok, zongora,­­festmények és lakásberendezési tárgyak és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénz­fizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Bergi Sándor javára 411 pengő 50 fillér és járulékai, Láng Adolf javára 1711 cseh korona és járulékai, dr. Gombos Ede javára 156 P 22 fill, és járulékai, dr. Fischer Arthur jav 117 P 60 fill, és járulékai, A. E. G. Unió Magyar Villamossági Rt. javára 244 P 80 fillér és járulékai, Quitt J. Jenő javára 600 pengő és járulé­kai. Schmidt Mór javára 4000 pengő, 1000 pengő, 500 pengő és járulékai, Szász Albert javára 372 pengő 94 fill, és járulékai, M. kir. Kincstár Jogügyi Igazgatóság jav. 63 pengő 50 fillér is járulékai, Horváth Miksa Szőnyeg­­ipar Rt. Magyar Vacuum Gréner javára 74 pengő 67 fill. és járulékai, Beau Albert jav. 340 pengő és járulékai erejéig. Budapest, 1929. évi december hó 5. napján, Reicher Aladár, kir. kir végrehajtó. O­F 17367 Árverés. Pk. V. 521914/1929. szám. Dr. Schmidt Imre ügyvéd által képviselt Brüder Carassis jav. 26 angol font 18 shilling és lobi­ követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbiróság fenti szám­ú végzésével elrendelt kielégitési végrehajtás folytán vég­rehajtást szenvedőtől 1929. évi november hó 6. napján lefoglalt és 4000 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent­ megnevezett s a foglalási jegy­zőkönyvből ki nem tűnő más fogla­latók javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük ha­lászlé­ hatályú igénykereset folyamatban nincs, végre­ Hivatalos hirdetések díja, amely előre fizetendő, az első 10 szóért 28 fillér, minden további 10 vagy keve­sebb szóért 19 fillér. Effagonhirdetések egyszeri beiktatási díja 1 új hatod­hasábos m­ű sor (azaz annak térfogata) után 20 fillér Ez a díj fizetendő nemcsak a Hivatalos Értesítőben meg­jelenő teljes szövegű hirdetés után, hanem a főlapban megjelenő kivonatért is. Ezenfelül fizetendő a megküldendő Hivatalos Értesítő ára, a bélyegilleték, forgalmi adó és az esetleges postaköltség. Hivatalos hirdetmények. Magyar Királyi Államvasutak. 715015/1929. 6. szám. Pályázati hirdetmény. A magyar kir. államvasutak igazgatósága 7200 darab s. tiszti, 150 darab irodai altiszti és 7100 darab alliszli nyári sapka­­készítési munkájára nyilvános versenytár­gyalást hirdet. Az ajánlatok legkésőbb 1900. évi január hó 11-én déli 12 óráig benyújtandók, a bánatpénz pedig 1930. évi ja­nuár hó 13-án déli 12 óráig leteendő. A versenytárgyalásra vonatkozó általános és különleges feltételek és az ajánlati űrlapok a magyar kir. állam­vasutak igazgatóságának G. II. osztályánál (Budapest, VI., Andrássy­ út 75. szám, III. emelet 10.) megtekinthe­tők, illetve átvehetők. Budapest, 1929. évi december havában. Az igazgatóság. (Utánnyomást nem díjazunk.) *9819 Ingó árverések. Árverés. Pk. 8706/1929. szám. Dr. Fejér Endre buda­pesti ügyvéd által képviselt Kárpáthia Olajkereskedelmi Bt., Anker Ált. Bizi. Bt., Zach­ár József, Galambos Imre, Német-Amerikai Gépgyár Kirchner Ernő és Társai, Ke­lemen D. és Társa kérelmére és javára 072 pengő 18 fillér s a többi .követelés és járulékai erejéig az egri kir. járás­­­bíróság 1929. évi Pk. 8700. s a lobbi számú végzésével elrendelt kiidegitési végrehajtás folytán végrehajtást szerivti'ciólú, kióg-iali és 4601) p-e :»;:*;«‚ bí"cs‹£: U'fcu vi$i­­­gokra az egri kir. járásbíróság lenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján fent irt, valamint zálogjogot szerzett más jog­, Hallaták javára is, a végrehajtást szenvedő lakásán Eger­ben, Maklári­ ut 5. szám alatt közbenjöjjel leendő meg­­■lárlására határidőül 1930. évi január hó 3. napjának f­­él­ előtti fél 11 órája tüzelik ki, amikor a brróilag lefog­lalt gyalugépeik, szivógázmotor s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becs­­/iron alul is, el fogom adni. Eger, 1929 évi november hó 30. napján. Bolik Lajos, kir. bír. végrehajtó. O­F 17334 Árverés. Pk. IX. 519398/1929. szám. Dr. Lévai Zsig­­m­ond ügyvéd által képviselt Német-Amerikai Gépgyár Kirscihner Ernő és Társa javára 200 pengő és járulékai, dr. Hajós Zoltán ügyvéd által képviselt Klos­e Vilmos Frigyesné javára 150 pengő és járulékai erejéig Klose Vilmos Frigyes ellen több követelés és járulékai ere­jéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1929. évi 34­2619/2. és 500163/2. szám­i végzéseivel elrendelt ki­elégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedé fül 1929. évi október hó 25. és szeptember hó 21. napjain lefoglalt és 6130 pengőre becsült ingóságokra a buda­pesti központi hír­­járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján az alább megnevezett s a foglalási jegyző­könyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, az ár­verés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást­­szenvedőnél Budapesten, VI. ker., Gömb­ utca 44. szám. Iszlen leendő megtorlására határidőül 1930. évi január hó 3. napjának délutáni fl órája tüzelik ki, amikor a­­biróilag lefoglalt bútorok irodai berendezés, gépek s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Mank Mór javára 227,55 pengő és járulékai, Klose Vilmos Frigyesné 150 + 250 + 20 pengő és járulékai, Bo­hacsek L. Pál javára 109.83 pengő és járulékai, Gróf Sándor javára 7­5.28 pengő és járulékai, Stadler Mihály javára 53.32 pengő és járulékai, Sichwarcz Sándor ja­vára 56 pengő és járulékai, Engel Károly javára 150 P és járulékai. Budapest, 1929. évi december hó 3. nap­ján. Dr. Zongor Endre, kir. kir. végrehajtó. O­F 17337 Árverés. Pk. I. 46216/1929. szám. Közhírré teszem, hogy a budapesti I—III. kerületi királyi­­járásbíróság 2.. 1­75/1928. szám­i végzésével dr. Eisler Imre ügyv. által képviselt Gelb Mór végrehajtató részére Epstein Sándor végrehajtást szenvedő ellen 135 pengő követelés és jár­ erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foganatosításakor végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 3470 pengőre be­csült ingóságokra a fenti számú végzés folytán az ár­verési elrendeles, annak a kielégítésére jogosult alap- és felülfoglaltatók követelése erejéig végrehajtást szen­vedőnél Budapesten, II. ker., Margit­ körút 31. szám, III. emelet 6. ajtószám alatt leendő megtartására határ­időül 1930. évi január hó 3. napjának délelőtti fél 8 óráját tűzöm ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfize­tés mellett becsáron alul is eladom. Felhívom mindazokat, akik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényüket az árverés meg­kezdéséig nálam írásban vagy szóval jelentsék be. Budapest, 1929. évi november hó hó 22. napján. Makk Iván, kir. kir. végrehajtó. O­F 17359 Árverés. 1143/1929. vb szám. Aluliról­ kiküldött bíró­sági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy az O. F. B.­­nek 1924. évi Pk. 14339., 42863., 127. számú végzése folytán dr. Elek Károly ügyvéd által képviselt ifj. Gróf Nemes János végrehajtató részére végrehajtást szen­vedett ellen 43.200 pengő tőkekövetelés és költségek erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperes- röl lefoglalt iís 1000 pengőre becsült ingóságokra az ócsai kir. járásbíróság 1928. évi 266/4. számú végzé­sével az árverés elrendeltetvén, annak a korábbi, vagy ■felülfoglallatók követelése erejéig i­s, amennyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna Felsődabas község­ben leendő megtartására határidőül 1930. évi január hó 4. napjának délelőtti 9 órája kitüzelik, amikor a biróilag lefoglalt prém, szekrény, szivógummi, fecskendő és egyéb ingóságok a legtöbbet ígér­nek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is, el fognak adatni. Félhivalnak mindazok, akik az elárverezendő ingó­ságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, hogy amennyiben ré­szükre a foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a végreh­ajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig alulírt kikü­l­­döttnél írásban vagy szóval bejelenteni el ne mulasszák. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság táb­­­­láján való kifüggesztését követő naplói számiltatik. Ócsa, 1929. évi december hó 4. napján Kiss Alóbert, kir. kir. végrehajtó. O­F 17357 Árverés. Pk. X 1872.71.­ 929. szám. Or Friedmann Lajos ügy Mai k­ft.K­ ' kisfíisilf Diellicn­ és Goitschlig ja­vára 58 pengő 85 fillér és járulékai erejéig, valamint Ornstein Dezső javára 320­ pengő, 160 pengő és járu­lékai erejéig a budapesti központi kir járásbíróság 1929. évi 159020/2. számú végzésével elrendelt kielégítési vég­­rehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1­929. évi jú­nius hó 15. napján lefoglalt és 2320 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti szállni végzésével az árverés elrendel le­dvén, annak az 1008 évi XLI. i.­e. 20. 8-a alapján a fent megneve­zett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más fogla­latók javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fenn­áll ,és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folya­matban nincs, végrehajtási szenvedőnél Budapesten. VII. ker., Dohány­ utca 22. szám, földszinten levő üzletben leendő megtartására határidőül 1930. évi január hó 3. napjának délutáni 5 órája tizetik ki, amikor a birói­lag lefoglalt bútorokat, áruállványt, pultot, márvány­lapos pultot, mérleget, mák- és kávédarálót és egyéb ingóságokat a­­legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés elle­nében, esetleg becsáron alul is el fogom adni Buda­pest, 1929. évi december hó 4. napján. Dr. Szentm­ik­­lósy László, kir. kir. végrehajtó O­F 17356 Árverés. Pk V. 477168/1929. szám. Mersich Jenő ja­vára 275.33 + 1055.33 pengő, dr Rápolfi Nagy István javára 100 pengő. Szederkényi János javára 400 pengő, dr. Balti Sándor javára 600 pengő, hg. Windischgrätz Lajos Budafoki Pincészete javára 9 pengő és több kö­vetelés és járuléka­ erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 37494. számú végzésével elrendelt kielégi­tési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1929. évi november hó 7 napján le- és felülfoglalt és 1110 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elren­deltetvén, annak az­ 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján az ív­ért, valamint zálogjogot szerzett más fogl­altatók ja­vára is, a végrehajtást szenvedőnél Budapesten, Vill. ker., Kőfaragó-utca 7. szám alatt leendő megtartására határidőül 1930. évi január hó 3. napjának délutáni 4 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútoro­kat és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek kész­­pénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is el fo­gom adni. Budapest, 1929 évi december hó 5. napján. Bisitz Mihály, kir. kir. végrehajtó. O 20895 Árverés: 1071/1000. 1929. vgr-h szám. Dr. Engel La­jos ügyvéd által képviselt Magyar Élet- és Járadék Bizt Intézetnek a javára,­­továbbá csatlakozott Sáros­pataki tief. Főiskola 51 pengő és járulékai erejéig és Egyes szám­ára 10 fillér. 3 f­­e hill: 5­ -1 1

Next