Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1931. december (65. évfolyam, 274-297. szám)

1931-12-01 / 274. szám értesítője

Budapest) 1931. 274. szám• A BUDAPESTI KÖZLÖNY HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE Kedd, december* 1* A „BUDAPESTI KÖZLÖNY”-ben és melléklapjában a „HIVATALOS É­R­TE­S­ÍT­Ő ”-ben közzéteendő hirdetéseket a hivatalos lap kiadóhivatala Budapest, I., Vár, Kapisztrán-tér 1. és ennek a székesfővárosi pénzügyigazgatóság V. kerület, Szalay­ utca 10—14. számú székházában (volt haditermény épület) levő kirendeltsége vesz fel a magyar királyi belügyminisztérium által megállapított díjak mellett. Hivatalos hirdetések díja, amely előre fizetendő, az első 10 szóért 28 fillér, minden további 10 vagy kevesebb szóért 19 fillér. Magánhirdetések egyszeri beiktatási díja 1 új hatodhasábos m/m sor (azaz annak térfogata) után 20 fillér. Ez a díj fizetendő nemcsak a Hivatalos Értesítőben megjelenő teljes szövegű hirdetés után, hanem a főlapban megjelenő kivonatért is. Ezenfelül fizetendő a megküldendő Hivatalos Értesítő ára, a bélyegilleték, forgalmi adó és az esetleges postaköltség. • A kiadóhivatal minden egyes hirdetésről külön nyugtát ad.­­ • A hivatalos lap kiadóhivatala hirdetések felvételért sem magánnevélnek, sem hirdetővállalatnak meghívást nem adott. Hivatalos hirdetmények. Ingó árverések. Árverés. Pk. VII. 302415/1926. szám. Dr. Kornhauser Pál ügyvéd által képviselt Chemise Fabrik vorm. Goldenberg Géremont dt Cie javára 213 pengő 27 fillér lökő és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi királyi járásbíróság 1926. évi fenti számú vég­zésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végre­hajtást szenvedőtől 1926. évi január hó 20. napján le­foglalt és 1124 pengőre becsült ingóságokra a buda­pesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az­ 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyző­könyvből ki nem tűnő más foglaltató­, javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Budapesten, VI. kerület, Csengery­ utca 9. szám alatt, december hó 1. napjának délutáni 3 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, írógép, ingaóra és egyéb ingóságokat a leg­többet ígérőnek, készpénzfizetés ellenében, esetleg becs­­áron alul is, el fogom adni. Budapest, ,1931. évi október hó 24. napján. Terray Béla, kir. bírósági végrehajtó. O­F 24089 Árverés. Pk. V. 801659/1931. szám. Dr. Mihály Kál­mán ügyvéd által képviselt Lahne Henrik javára 2076 pengő 3-4 fillér tőke és több követelés és járulékai ere­jéig a budapesti központi királyi járásbíróság 1930. évi 347691. számú végzésével elrendelt kielégítési végre­hajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1931. évi szep­tember hó 11. napján lefoglalt és 1465 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi királyi járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.­cikk 20. §-a alapján a fent meg­nevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, az árverés megtartását elrende­lem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő üzletében Budapesten, IV. kerület, Váci­ u. 11/b. szám, félemeleten leendő megtartására határidőül 1931. évi december hó 1. napjának délutáni 5 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, berendezés és egyéb ingó­ságokat a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1931. évi november hó 10. napján. Pongrácz Olivér, kir. kir. végrehajtó. O­F 24063 Árverés. Pb. X. 767498/1931. szám. Dr. Bessenyei László budapesti ügyvéd által képviselt Melczer Károly javára 272 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi királyi járásbíróság 1930. évi 62919. számú végzésével elrendelt kielégítési végre­hajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1931. március hó 27. napján lefoglalt és 1155 pengőre becsült ingósá­gokra a kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyző­könyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében, Budapesten, IX. kerület, Ipar­ utca 3. szám, I. emelet 6. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1931. évi december hó 10. nap­jának délutáni 3 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag le­foglalt bútorok és egyéb, ingóságokat a legtöbbet ígé­rőnek, készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is, el fogom adni. Budapest, 1931. évi november hó 10. napján. Schrank József, kir. bírósági végrehajtó. O­F 24036 Árverés. Pk. VII. 633136/1930. szám. Dr. Kepes H. Andor ügyvéd által képviselt Simon Mihály javára hátr. 80 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi királyi járásbíróság végzésével el­rendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szen­vedőtől 1930. évi április hó 30. napján lefoglalt és 3100 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendel­tetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykere­set folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében, Budapesten, VII. kerület, Hajtsár­ út 32. szám alatt leendő megtartására határidőül 1931. évi december hó 2. napjának délutáni fél 2 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok szétszedett állapotban, gyalu­­pad, szalagfűrész és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígé­rőnek, készpénzfizetés ellenében, esetleg bocsáron alul is, el fogom adni, még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, hacsak ellenkező kíván­ságot írásban nem nyilvánít. Budapest, 1931. évi október hó 24. napján. Lengyel Aurél, kir. bírósági végrehajtó. O­F 24068 Árverés. PU. V. 778186., 779.324., 772649/1931. szám. I—III. dr. Ssapp Jenő ügyvéd által képviselt I—III. Agrár Technika Ipari és Műszaki Kereskedelmi Rt. javára 120 + 35 + 100 pengő és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi királyi járásbíróság 1931. évi 428261., 428937., 420517. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán. végrehajtást szenvedőtől 1931. évi I. május hó 19-én, II. május hó 27-én, 111. április hó 24-én lefoglalt és­­4140 pengőre becsült ingósá­gokra a budapesti központi királyi járásbíróság fenti számú végzésével az árverést elrendelte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján követelése é­s járulékai erejéig, és a foglalási jegyzőkönyvből ki s­em tűnő más foglaltatok javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VIII. kerület, Kisfaludy­ utca 18. szám alatti üzletben leendő megtartására határidőül 1931. évi december hó 2. nap­jának délutáni fél 2 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorokat ás egyéb ingóságokat a legtöbbet ígé­rőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg be­csórón alul is el fogom adni. Budapest, 1931. évi november hó 6. nap­ján. Joó Károly, királyi bírósági végrehajtó. O­F 24031 Árverés.­­4993/1931. vght. sz. Dr. Paszkó Antal békési ügyvéd által képviselt Vajda Ferenc mezőberányi lakos javára 150 pengő tőke és több követelés és járulékai ere­jéig a békéscsabai királyi járásbíróság 1931. évi 370. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán vég­rehajtási szenvedőtől 1931. évi április h­ó 8. napján le­foglalt és­ 5415 pengőre becsült ingóságokra a békés­csabai királyi járásbíróság Pk. 12195/3. 1931. számú vég­zésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a következő megnevezett : Dr. Láng Frigyes ügyvéd által képviselt Békés megyei Ált. Tkp. javára 20.000 pengő és járulékai, továbbá a fog­lalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok ja­vára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha elle­nük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán Békéscsabán, Teleky­ utca 13. szám alatt leendő megtartására határidőül 1931. évi december hó 17. napjának délelőtti 10 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, személyautó, homok­­futó, kocsi, rádió, ágynemű és egyéb ingóságokat a leg­többet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsür kétharmadáért is el fogom adni még akkor is, ha a bejelentő fés a helyszínen nem jelenne meg, hacsak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Békéscsaba, 1931. évi november hó 19. napján. Sonnenfekl Sámuel, kir. hír. végrehajtó. O­F 24056 Árverés, Pk. X. 787534/1931. szám. Dr. Heidelberg Márton ügyvéd által képviselt Schwartz Paula javára hátralékos 4,24 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi királyi járásbíróság 1930. évi 226919. számú végzésével elrendelt kielégítési végre­hajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1931. évi junius hó 20. napján lefoglalt és 3350 pengőre becsült ingósá­gokra a budapesti központi királyi járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtartását el­­rendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igény­­kereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő laká­sán, üzletében Budapesten, IV. kerület, Váci­ u. 23. szám III. emelet 7. ajtószám alatt leendő megtartására határ­időül 1931 évi december hó 3. napjának délutáni fél 7 órája tüzelik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, pianínó, pohárszék, grammofon, varrógép és egyéb in­góságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellené­ben, esetleg becsáron alul is el fogom adni még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, hacsak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Budapest, 1931. évi november hó 12. napján. Dr. Szent­­miklósy László, királyi bírósági végrehajtó. O­F 24040 Árverés. Pk. X. 799033/1931. szám. Dr. Török Sándor budapesti ügyvéd javára 90 pengő és járulékai erejéig Kernstock Károlyné 370 pengő, Párezer Sándor 766.43 pengő, A. Posiak Salzburgi cég 312.40 pengő, Iparosok Orsz. Kp. Szöv. 19 pengő, Bálint Gyula 4.56 pengő, Ber­ger Testvérek 63.65 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi királyi járásbíró­ság 1929. évi 45326. szám­i végzésével elrendelt kielégí­tési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1938 évi augusztus hó 29. napján lefoglalt és 4700 pengőre becsült ingóságokra a budapesti közp. kir. járásbíróság fenti számni végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent meg­nevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglallatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fenn­áll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folya­matban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Budapesten, VI. kerület, Lövölde-tér 3. szám, I. emelet 6. ajtószám alatt leendő megtartására határ­­időül 1931. évi december hó 3. napjának délutáni fél 6 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt szőnyegek, különféle drágaságok és egyéb ingóságokat a legtöbbel. Ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhet­nek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül le­teszik. Budapest, 1931. évi november hó 4. napján. B­ibor József, kir. kir. végrehajtó. O F 24042 Árverés. Pk. I. 65267/1931. szám. Közhírré teszem, hogy a budapesti I—111. kerületi királyi járásbíróság 19467/1931. számú végzésével dr. Szila­­i Ferenc ügyvéd által képviselt Dóra Szergiuszné végrehajtató részére* végrehajtást szenvedő ellen hátralékos 176 pengő köve­telés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehaj­tás foganatosításakor végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 2000 pengőre becsült ingóságokra a fenti számú vég­zés folytán az árverést elrendelem, annak a kielégítésére .jogosult és más foglaltatók követelése erejéig, végre­hajtást szenvedő lakásán Budapesten, I. ker., Budafoki­út 10/A. szám, félemelet 5. ajtószám alatt leendó meg­tartására határidőül 1931. évi december hó 1. napjának délutáni fél 4 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag le­foglalt bútorokat,, lakásberendezést, üzletberendezést fémcsillárt és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés mellett, becsáron alul is eladom, még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, hacsak ellenkező kívánságot írásban előzőleg nem nyilvánít. Felhívom mindazokat, kik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez­ jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehaj­tási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényüket az árverés megkezdéséig nálam írásban vagy szóval jelentsék be. Budapest, 1931. évi október bő 31. napján. Dr. Dobronits Aladár,­ kir. bír. végrehajtó. O­F 24062 Árverés. Pk. X. 770073/1931. szám. Dr. Bátyka Zoltán ügyvéd által képviselt Gépkocsi Import Rt. javára költ­­ségek és járulékai erejéig a budapesti központi királyi járásbíróság 1930. évi 49166. számú végzésével em­en­,­delt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szen­vedőtől 1931. április 11-én lefoglalt és 3380 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi királyi járás­bíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltet­vén, annak az 1908. évi XLI. t.­cikk 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem térnő más foglaltatók javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igény­­kereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő laká­sán, üzletében Budapesten, IV. kerület, Deák Ferenc­­tér 3. szám, IV. emeleten leendő megtartására határ­­időül 1931. évi december hó 1. napjának délutáni fél 7 órája­­tüzelik fel, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, antik sublót, íróasztal, ruh­aszekrény, képek, csillár és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Buda­pest, 1931. évi november hó 5. napján. Dr. Szent­­miklósy László, kir. kir. végrehajtó. O­F 24048 Higgyes szám­ára 20 fillér.

Next