Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1932. szeptember (66. évfolyam, 197-221. szám)

1932-09-01 / 197. szám értesítője

Budapest, 1932. 1979 SZeril­ Csütörtök, szeptember 1. rs­ ­/ A „BUDAPESTI KÖZ­LÖN­Y“-ben és melléklapjában a „HIVATALOS ÉRTESÍTŐ“-ben közzéteendő hirdetéseket a hivatalos lap kiadóhivatala Budapest, I., Vár, Kapisztrán-tér 1. és ennek a székesfővárosi pénzügyigazgatóság V. kerület, Szalay­ utca 10—14. számú székházában (volt haditermény épület) levő kirendeltsége vesz fel a megállapított dijak mellett. Hivatalos hirdetések dija, amely előre fizetendő, az első 10 szóért 28 ar. f, minden további 10 vagy kevesebb szóért 19 ar. f. Magánhirdetések egyszeri beiktatási díja félhasábos m/m sor (azaz annak térfogata) után 20 ar. f. Ezek a díjak fizetendők nemcsak a Hivatalos Értesítőben megjelenő teljes szövegű hirdetések után, hanem a főlapban megjelenő kivonatokért is. Ezenfelül fizetendő a megküldendő Hivatalos Értesítő ára, a bélyegilleték, forgalmi adó és az esetleges postaköltség. A kiadóhivatal minden egyes hirdetésről külön nyugtát ad. * * * A hivatalos lap kiadóhivatala hirdetések felvételére sem maga négy évnek, sem hirdetővállalatnak megbízást nem adott. Hivatalos hirdetmények. Magyar Királyi Államvasutak, 76795/1932. szám. Versenytárgyalási hirdetés. A magyar királyi államvasutak igazgatósága 30 vagyon vulkánolaj szállítása iránt nyilvános pályázatot hirdet. Az ajánlatok legkésőbb f. é. szeptember hó 27. napján déli 12 óráig beterjesztendők a bánatpénz pedig az aján­lat benyújtásának határidejét megelőző nap déli 12 óráig teendő le. A pályázatra vonatkozó részletezett fel­tételek, valamint a szükséges mennyiséget feltüntető ajánlati űrlapok a magyar királyi államvasutak anyag- és leltárbeszerzési G. I. osztályánál (Budapest, VI. ker., Andrássy­ út 75. szám, III. emelet 378. sz.) tekinthetők meg, illetve vehetők át. Budapest, 1932. évi augusztus hóban. Az igazgatóság. **1160 (Utánnyomást nem díjazunk.) Ingó árverések. Árverés. 6651/1932. vadlói szám. Dr. Kende Artur (Bp. Teréz-körút 9. szám) ügyvéd által képviselt Magyar Francia Bizt. Rt., valamint a csatlakoztatott özv. Kádár Lászlóné, Szaknássy Zs., Rozsnyai Károly. Könyvtermés javára 44.90 $ tőke és több követelés és járulékai erejéig a szolnoki kir. járásbíróság 1932. évi Pk. 15404. számú végzésével elrendelt kielégítési végre­hajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1931. évi októ­ber hó 31. napján lefoglalt és 1.140 pengőre becsült ingóságokra a szolnoki királyi járásbíróság fenti sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha a kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Tisza­­földvár községben leendő megtartására határidőül 1932. évi szeptember hó 29. napjának délutáni fél 4 órája tű­zetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mel­lett, esetleg becsáron alul is, — de a kikiáltási ár két­harmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Szolnok, 1932. évi augusztus hó 25. napján. Lengyel Dezső, kir. kir. végrehajtó. O­F 14724 Árverés. Pk. 791074/1931. szám. Dr. Horváth Andor ügyvéd által képviselt Schwartz Károly javára 43.96 P követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 212419/1931. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás során 1931. évi július hó 16. nap­ján lefoglalt és 2.252 pengőre becsült ingóságokra az ár­verést a V. T. 102. §-a alapján ezennel elrendelem és annak Budapesten, VII. kerület, Elemér­ utca 29. szám, II emelet 18. ajtószám alatt leendő megtartására határ­időül 1932. évi szeptember hó 1. napjának délutáni fél 7 óráját tűzöm ki azzal, hogy az árverés alá kerülő in­góságokat u. m. bútorokat és egyéb ingóságokat a leg­többet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becs­áron alul is el fogom adni, a bejelentő fél távollétében is, ha ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Megjegyzem, hogy ezen árverés a Vhn. 20. §-a értel­mében — amennyiben a törvény kivételt nem tesz — az alább megnevezett végrehajtató kielégítésére is elren­­deltnek tekintendő és azok bejelentésére is megtartható. Kaufmann Sándor 44 pengő. Budapest, 1932. évi ju­lius hó 30. napján. Páll Lajos, kir. kir. végrehajtó. O­F 14722 Árverés. 10293/1932. végr. szám. Közhírré teszem, hogy dr. Szelenczy Mihály ügyvéd által képviselt Ortutay Lajos végrehajtató részére 600 pengő követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foganatosításakor végrehajtást szenvedőnél a Pk. 24837. 1932. számú végrehajtási jegyzőkönyvben lefoglalt és 1.800 pengőre becsült ingóságokra az árverést elren­delem, annak a kielégítésére jogosult alap- és felülfog­­laltatók követelése erejéig, alperes lakásán, Pécsett, Majláth­ utca 24. szám, a Club garázsban leendő megtar­tására határidőül 1932. évi szeptember hó 12. napjának délelőtti fél 11 óráját tűzöm ki, amikor a végrehajtató közbenjárására kitűzött árverést végrehajtó megjelenése nélkül csak akkor tartom meg, ha annak megtartását a Te. 72. §-a 1. bek. értelmében az árverés határnapja előtti köznapon délután 6 óráig akár szóban, vagy írás­ban nálam bejelenti. Hivatalból kitűzött árverést pedig végrehajtató közbenjárása nélkül is megtartom, ha az összes végrehajtatok és végrehajtást szenvedők a Te. 72. §-a 3. bek. értelmében ellenkező kívánságot nem nyilvánítanak, mikor a biróilag lefoglalt teherautót és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett becsáron alul is eladom. Felhívom mindazokat, akik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényüket az árverés megkezdéséig nálam írásban, vagy szóval jelentsék be. Pécs, 1932. évi augusztus hó 16. napján. Jobszt József, kir. kir. végrehajtó. O­F 14690 Árverés Pk. 13257/1032 szám. Dr. Weisz Jónás ügy­véd által képviselt Dobos Pál javára 350 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1932. évi 424069. szám­i végzésével el­rendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szen­vedőtől 1932. évi julius hó 12. napján lefoglalt és 5405 pengő becsértékű ingóságokra a kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján az alább megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglalta­tok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nin­cs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Do­­monyban, a kastélyban leendő megtartására határidőül 1932. évi szeptember hó 3. napjának délelőtti 9 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorokat s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés elle­nében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár két­harmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5610/1931. M. E. számú ren­delet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kiki­áltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Dr. Bródy Aladár ügyvéd által képviselt Pénzint. Orsz. Bizt. javára 407.50 pengő és járulékai. Gödöllő, 1932. évi augusztus hó 5. napján. Horváth Lajos, kir. kir. végrehajtó. O­F 14676 Árverés: 1138/1932. vht. szám. Dr. Schwarcz Károly budapesti (V., Tükör­ u. 5. sz.) ügyvéd által képviselt Grill Károly könyvkiadóvállalata budapesti bejegyzett cég és csatlakozott érdektársai javára 352,32 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig a mezőtúri kir. járásbíróság 1932. évi P. 614. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1932. évi április hó 15. napján felülfoglalt és 6470 pengőre becsült ingóságokra a mezőtúri kir. járásbirósági végrehajtó fenti számú végzésével az árve­rés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján, továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykere­set folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán Túrkevén, Árpád­ utca 45. szám alatt leendő megtartá­sára határidőül 1932. évi szeptember hó 5. napjának délelőtti 9 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, képek, szőnyegek, pénzszekrény, könyvszek­rény, könyvek, tehenek s egyéb ingóságokat a legtöb­bet ígérőnek — de legalább a becsár kétharmad ré­széért — készpénzfizetés mellett, el fogom adni. Mező­túr, 1932. évi augusztus hó 5. napján. Bérczy Imre, kir. kir. végrehajtó. O­F 14695 Árverés. Pk. IX. 699123/1930. szám. Dr. Hajós Géza ügyvéd által képviselt Sch. Ehrenfest Irma javára hátr. 33 pengő követelés és járulékai erejéig a budapesti köz­ponti kir. járásbíróság 455322/1930. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás során 1930. évi decem­ber hó 16. napján lefoglalt és 12.000 pengőre­­becsült ingóságokra az árverést a V. T. 102. §-a alapján ezen­nel elrendelem és annak Budapesten, VIII. ker., József­­körút 84. szám, V. emeleten leendő megtartására határ­időül 1932. évi szeptember hó 2. napjának délutáni 5 óráját tűzöm ki azzal, hogy az árverés alá kerülő ingó­ságokat, úgymint bútorokat, szőnyegeket, festményeket, zongorát és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is el fo­­go­m adni a bejelentő fél távollétében is, hacsak ellen­kező kívánságot írásban nem nyilvánít. Megjegyzem, hogy ezen árverés a Vhn. 20. §-a értel­mében — amenyiben a törvény kivételt nem tesz — a többi végrehajtatok kielégítésére is elrendeltnek te­kintendő és azok bejelentésére is megtartható. Buda­pest, 1932. évi augusztus hó 1. napján. Páll Lajos, kir. kir. végrehajtó. O­F 14723 Árverés. Pk. VII. 770168/1931. szám. Dr. Darvas Mi­hály ügyvéd által képviselt Budapesti Automobiljavító Rt. javára 600 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság (I—III. ker. jbság) sz. végzésével elrendelt kielégitési végrehaj­tás folytán végrehajtást szenvedőtől 1929. évi január hó 14-én lefoglalt és 15.000 pengőre becsült ingósá­gokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégitési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nin­cs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Buda­pesten, VI. kerület Lehel­ utca 25. házszám alatt Steyr- Austro Daimler-Puchművek magy. keresk. r.­t. telepén leendő megtartására határidőül 1932. évi szeptember hó 1. napjának délutáni 1 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt Austro-Daimler 4 üléses autót, Bp. 26—732. rendszámú a legtöbbet ígérőnek készpénzfize­tés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingós­áS°l­ra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1932. évi augusztus hó 9. napján. Gombos Ernő, kir. kir. végrehajtó. O 11932 Árverés. 470/1932. vh. szám. Dr. Lenkei Gyula buda­pesti ügyvéd által képviselt Duna Általános Biztositó R.-T. javára 1839.23 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1931. évi 462.419. számú végzésével elrendelt kielégi­tési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1932. évi január hó 21-én lefoglalt (felülfoglalt) és 33.900 pengőre becsült ingóságokra a vasvári kir. járásbíróság Pk. II. 1566/1932. számú végzésével az árverés elrendel­tetvén, azaiak végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében 1932. évi szeptember hó 5-én délután 2 órakor Gerse községhez tartozó Szálláshely majorban és folytatóla­gosan Vasvár nagyközséghez tartozó Györgymajorban leendő megtartására határidőül 1932. évi szeptember hó 5. napjának délutáni 4 órája tüzelik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, gazdasági felszerelést, borju­kat, lovakat, teheneket és egyéb ingóságokat a legtöb­bet ígérőnek — de legalább a bocsár 2/3­ részéért — készpénzfizetés mellett el fogom adni Vasvár, 1932. évi augusztus hó 5. napján. Szócska Dániel, kir. kir. vég­rehajtó. O­F 14719 Árverés. Pk. IX. 860616/1932. szám. Dr. Beck István ügyvéd által képviselt AEG. Unió Magyar Villamossági Rt. javára 226,10 pengő és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1931. évi 330378. számú végzésével elrendelt kielégitési végrehaj­tás folytán végrehajtást szenvedőtől 1932. évi február hó 22. napján lefoglalt és 16.960 pengőre becsült ingó­ságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti sz. végzésével az árverést elrendelte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján követelése és járulékai erejéig és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglal­tatok javára is, ha kielégitési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VI. ker., Szent László­ u. 35. szám, I. emelet 18. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1932. évi szeptem­ber hó 5. napjának délutáni 2 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, gépek, autó és egyéb ingó­ságokat a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharma­dánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5610/1931. M. E. számú ren­delet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiál­tási ár egytizedrészét, bánatpénzül leteszik. Budapest, 1932. évi augusztus hó 11. napján. Menyhárth Andor, kir. kir. végrehajtó. O­F 14679 Egyes szám ára SO fillér.

Next