Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1933. március (67. évfolyam, 49-73. szám)

1933-03-01 / 49. szám értesítője

Budapest, 1933. 49. szám, Szerda, március 1. A BUDAPESTI KÖZLÖNY HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE r­év A „BUDAPESTI KÖZLÖNY“-ben és melléklapjában ■a „HIV­ATAL­OS É­­RTESITŐ»-ben közzéteendő hirdetéseket a hivatalos lap kiadóhivatala Budapest, I., Vár, Kapisztrán-tér 1. és ennek a székesfővárosi pénzügyigazgatóság V. kerület, Szalay­ utca 19—14. számú székházában (volt haditermény épület) levő kirendeltsége vesz fel a megállapított dijak mellett. Hivatalos hirdetések dija, amely előre fizetendő, az első 10 szóért 28 ar. f, minden további 10 vagy kevesebb szóért 19 ar. f. Magánhirdetések egyszeri beiktatási dija félhasábos m/m sor (azaz annak térfogata) után 20 ar. f. Ezek a dijak fizetendők nemcsak a Hivatalos Értesítőben megjelenő teljes szövegű hirdetések után, hanem a főlapban megjelenő kivonatokért is. Ezenfelül fizetendő a megküldendő Hivatalos Értesítő ára, a bélyegilleték, forgalmi adó és az esetleges postaköltség. A kiadóhivatal minden egyes hirdetésről külön nyugtát ad. A hivatalos lap kiadóhivatala hirdetések felvételére sem magánegyénnek, sem hirdetővállalatnak megbízást nem adott. A hirdetések közzététele a kéziratnak beérkeztét követő harmadik napon történik. Hivatalos hirdetmények. Ingó árverések. Árverés. Pk. VII. 79710,7/1931. szám. Dr. Katona László budapesti ügyvéd által képviselt Katona Vilmos és neje Javára 1.157.68 pengő és több követelés és járu­lékai erejéig, a budapesti­­központi királyi járásbiróság 131473/1931. szám­i végzésével elrendelt kielégítési vég­rehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1931. évi októ­ber hó 9. napján lefoglalt és 1­.595­­-re becsült ingósá­gokra a budapesti közp. kir. járásbiróság fenti számú végzésével az árverést elrendelte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján követelése és járulékai erejéig és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglal­tatok javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VII. kerület, Wesselényi-utca 18. szám, I. emelet 10. ajtószám alatt és folytatólag VII. kerület, Rákóczi-út 38. szám, IV. emelet 14. ajtószám alatti lakáson leendő megtartására határ­időül 1933. évi március hó 2. napjának délutáni 2 óráját tűzöm ki, amikor a bírólag lefoglalt bútorok és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellené­ben, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár két­harmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1933. évi január hó 30. napján. Talán Árpád, kir. kir. végrehajtó. O­F 2643 Árverés. Pk. T. 11462/1932. szám. Dr. Welsz Miklós ügy­véd által képviselt Kaczvid­szky József javára 3571 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig a pest­vidéki királyi törvényszék 1932. évi P. V. 48-80. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán vég­rehajtást szenvedőtől 1932. évi április­­hó 25. napján le­foglalt és 16.180 pengőre becsült ingóságokra a pest­vidéki királyi járásbiróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1808. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyző­könyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakáson, üzletében Csillaghegy, Fő-út 16. szám és folytatólagosan Csillaghegy, Országúti moziban l leendő megtartására határidőül 1933. évi március hó 4. napjá­nak délelőtti 11 órája tüzelik ki, amikor a bíróilag le­foglalt bútorok,­­ moziberendezés és mozigépek, csillár, szőnyeg, látcső, vadászfegyver, tenan­szütők, jégszekrény, útidőrend s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek kész­pénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1933. évi január hó 31. napján. Gillemot Ödön, pestvidéki­­kir .kir. végrehajtó. O­F 2682 Árverés. Pk. V. 878862/1932. szám. Dr. Rákos Sándor ügyvéd által képviselt Grünfeld Ármin javára h­atr. 50 pengő és több követelés és járulékai erejéig a buda­pesti központi kir. járásbiróság 309487/1932. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán vég­rehajtást szenvedőnél 1932. évi május hó 28. nap­ján lefoglalt és 1300 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbiróság fenti számú vég­zésével az árverést elrendelte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján követelése és járulékai erejéig és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglalta­tok javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, IV. kerület, Váci­ utca 66. szám, III. emelet 7. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1933. évi március hó 2. napjának délelőtti 8 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, zongora, csillár, perzsa­szőnyeg­­és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5.010/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1933. évi február hó 7. napján. Dr. Papp István, kir. kir. végrehajtó. O 1942 Árverés. Pk. I. 63455/1930. szám. Közhírré teszem, hogy a budapesti központi királyi járásbiróság 424724/5. 1930. számú végzésével dr. Krausz István ügyvéd által képviselt dr. Faásztl és Társa végrehajtató részére vég­rehajtást szenvedő ellesi 254 pengő 80 fillér követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás fo­ganatosításakor végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 1193 pengőre becsült Ingóságokra a fenti szám­a végzés folytán­ az árverést elrendelem, annak a­­kielégítésére jogosult és a fjait­a megk­evezett, valamint a foglalási jegyzőkönyvből ki n­n tű­nő más foglaltatok követelése erejéig a végrehajtást szenvedőnek Budapesten, I. ker., Beszörményi­ út 36/b. szám, IV. emelet 1. ajtószám alatt a lakásán leendő megtartására határidőül 1933. évi már­cius hó 4. napjának délelőtti háromnegyed 9 óráját­ tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt lakásberendezést, ebédlőberendezést, mosdót, könyveket, tükröt, órát, asz­talt és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőinek készpénz­­fizetés­­mellett az 5610/1931. M. E. I.­ szabályai szerint a becsáron alul is eladóim, még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, hacsak ellenkező kí­vánságot írásban előzőleg nem nyilvánít. Felhívom mindazokat, kik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényüket az árverés megkezdéséig nálam írásban vagy szóval jelentsék be. Budapest, 1933. évi február hó 7. napján. Dr. vitéz Ijid­­red Gyula, kir. Ibir. végrehajtó. O­F 2641 Árverés. Pk. V. 859961/1932. szám. Dr. Daróczy Endre ügyvéd által képviselt M. A. V. alkalmazottai Fogy. és Tak. Szöv. Konsum javára 210 pengő és több követelés és járulékai erejéig a budapesti­ központi királyi járás­bíróság 26783/1932. számú végzésével elrendelt­­kielégi­­tési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1932. évi február­­hó 18. napján lefoglalt és 2560 pengőre be­csült ingóságokra a budapesti központi királyi járásbiró­ság fenti szám­a végzésével az árverést elrendelte, annak az 1908. évi XLI.­­t.-c. 20. §-a alapján követelése és já­rulékai erejéig s a foglalási jegyzőkönyvből (ki menni tűnő más foglaltatok javára is, ha­­kielégitési joguk mia is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset fo­lyamatban n­incs, annak végrehajtást szemvédőnél Buda­pesten, VI. kerület, Andrássy-ut 88. szám, III. emelet 67. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1933. évi március hó 2. napjának délutáni fél 6 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat és egyéb ingó­ságokat a legtöbbet ígérőnek (készpénzfizetés ellenében, esetleg bevsáron alul is­­— de a kikiáltási ár kétharma­dánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1933. évi február hó 4. napján. Bisitz Mihály, kir. kir. végrehajtó. O­F 2695 Árverés. Pk. X. 902443/1932. sz. Dr. Beleznay László ügyvéd által képviselt Budapesti­­Betéti Bank Rt. javára 335 pengő és­ több követelés és járulékai erejéig a budapesti királyi törvényszék Pk. 36200/1931. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán vég­rehajtást szenvedőtől 1932. évi október hó 25. napján lefoglalt és 3­842 , 20 fillérre becsült .ingóságokra a budapesti­­központi királyi jár­óbiróság fenti számú vég­zésével az árverést elrendelte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján Pk. sz. 898399/1932. dr. Kalmár Aladár ügyvéd által képviselt Cie­fee des Parfüms d'Orsay S. A. Succursale javára 139 pengő 76 fillér és járulékai követelése erejéig és a foglalási jegyzőkönyv­ből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, ha a kielégitési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó­­hatályú igény­kereset folyamatban ninős, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, V. kerület, Vilmos császár­ út 58. szám alatti üzletben leendő megtartására határidőül 1933. évi március hó 1. napjának délutáni fél 4 órája tű­zetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, állványok, áru­sz­ekr­ények, pultok, kféle kefék, manikűrkészletek, parfümök, gyógyszermérleg ,és egyéb ingóságokat a leg­többet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becs­áron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál ala­csonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. szám­ú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1933. évi február hó 3. napján. Kirchner Béla, kir. kir. végrehajtó. O­F 2691 Árverés. Pk. V. 911186/1932. sz. Dr. Kenyeres Gyula ügyvéd által képviselt Szilárd­­Béla javára 141 pengő 30 fillér és több követelés­­és járulékai erejéig a budapesti központi királyi járásbiróság 127748/1932. számú vég­zésével elrendelt­­kielégítés- végrehajtás folytán végrehaj­tást szenvedőtől 1932. évi december hó 22. napján lefog­lalt és 1022 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi királyi járásbiróság fenti szám­a végzésével az árverést elrendelte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján követelése és járulékai erejéig­­és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is, ha­­kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végre­hajtást szenvedőnél Budapesten, VII. kerület, Peterdy­­uk­a 39. szám, földszint 2. ajtószám alatt leendő meg­tartására határidőül 1933. évi március hó 1. napjának délelőtti 10 órája tűzetik­­ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok és­­egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár­­kétharmadánál alacsonyabban nem­m­el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. szám­ú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1933. évi február hó 3. napján. Dr. Papp Ist­­ván, kir. kir. végrehajtó. O­F 2693 Árverés. Pk. VII. 910796/1932. szám. Dr. Czobor Ernő ügyvéd által képviselt Aczél Henrik javára 70 pengő és több követelés és járulékai erejéig a budapesti köz­ponti királyi járásbiróság 227703/1932. szám­a végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1932. évi december hó 20. napján lefoglalt és 6.290 pengőre becsült ingóságokra a buda­pesti központi királyi járásbiróság fenti szám­i végzésével az árverést elrendelte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján követelése és járulékai erejéig és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más fog­laltatók javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamat­ban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, IV. kerület, Kecskeméti­ utca 19. szám, V. emeleten leendő megtartására határidőül 1933. évi március hó 3. napjának délutáni 3 óráját tűzöm ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsárva alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem­m­el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1933. évi január hó 30. napján. Dr. Konkoly Iván, kir. kir. végrehajtó. O­F 2653 Árverés. Pk. I. 73411. és 71209/1930. sz. Közhírré te­szem, hogy a budapesti közp. és I—III. kir. kir. járás­biróság 124046/1930. és P. I. 27855/1930. számú végzé­sével dr. György Dezső és dr. Jancsó Jenő ügyvéd által képviselt Lóránt és Halász cég és Bodrossy N. Géza végrehajtatok részére, végrehajtást szenvedő ellen 111 pengő 78 fillér és 155 pengő követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foganatosítása­kor végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 1460 pengőre becsült ingóságokra a fenti szám­a végzés folytán az árverést elrendelem, annak a kielégítésére jogosult és a fent­i megnevezett, valamint a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tű­nő más foglaltatok követelése erejéig, végre­hajtást szenvedő lakásán, üzletében, Budapesten, II. ker., Csalogány­ utca 55. szám, földszint 1. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1933. évi március hó 2. napjának délelőtti fél 11 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt lakásberendezést, olajfestményeket, szőnyegeket és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek,, készpénzfizetés mellett, becsáron alul is eladom, még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, hacsak ellenkező kívánságot írásban előzőleg nem nyilvánít. Budapest, 1933. évi január hó 25. napján. Engler Kálmán, kir. kir. végrehajtó. O­F 2654 JEg­yes szám ára 20 fillér.

Next