Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1933. június (67. évfolyam, 123-145. szám)

1933-06-01 / 123. szám értesítője

A „BUDAPESTI KÖZLÖNY“-ben és melléklapjában a „HIVATALOS É­RTESÍTŐ“-ben közzéteendő hirdetéseket a hivatalos lap kiadóhivatala Budapest, I. Vár, Kapisztrán-tér 1. és ennek a székesfővárosi pénzügyigazgatóság V. kerület, Szalay­ utca 19—14. számú székházában (volt haditermény épület) levő kirendeltsége vesz fel a megállapított dijak mellett. Hivatalos hirdetések dija, amely előre fizetendő, az első 10 szóért 28 ar. f, minden további 10 vagy kevesebb Szóért 19 ar. f. Magánhirdetések egyszeri beiktatási dija félhasábos m/m sor (azaz annak térfogata) után 20 av. f. Ezek a díjak fizetendők nemcsak a Hivatalos Értesítőben megjelenő teljes szövegű hirdetések után, hanem a főlapban megjelenő kivonatokért is. Ezenfelül fizetendő a megküldendő Hivatalos Értesítő ára, a bélyegilleték, forgalmi adó és az esetleges postaköltség. * A kiadóhivatal minden egyes hirdetésről külön nyugtát ad. • * * A hivatalos lap kiadóhivatala hirdetések felvételére sem magánegyénnek, sem hirdetővállalatnak megbízást nem adott. ★ A hirdetések közzététele a kéziratnak beérkeztét követő harmadik napon történik. Hivatalos hirdetmények. Ingó árverések. Árverés. Pk. I. 68901/3. 1932. szám. Közhírré teszem, hogy a bpesli I—III. ker. kir.­­biróság 29169/1932. sz. végzésével dr. vitéz Bernáth Jenői (Tab) ügyvéd által képviselt dr. Hallóssy Tibor végrehajtató részére vég­rehajtást szenvedő ellen 2014.67 pengő követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foga­natosításakor végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 3202 pengőre becsült ingóságokra a fenti számú végzés foly­tán az árverést elrendelem, annak a kielégítésére jogo­sult és a fent megnevezett, valamint a foglalási jegyző­könyvből ki nem tűnő más foglaltatok követelése erejéig végrehajtást szenvedő lakásán Budapesten, I. kerület, Horthy Miklós-út 88. házsz., IV. emelet 1. ajtó­­szám alatt leendő megtartására határidőül 1933. évi június hó 26. napjának délelőtti 9 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, lakásberendezési, festmények és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett becsáron alul is eladom, még akkor is ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelennék meg, ha csak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Felhívom mindazokat, akik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehajtási jegyzőkönyből ki nem tűnik, igényüket az árverés megkezdéséig nálam írásban vagy szóval jelentsék be. Dr. vitéz Bernáth Jenő ügyvéd által képviselt dr. Hallóssy Tibor javára 487 pengő. Budapest, 1933. évi május hó 22. napján. Riedt István, kir. kir. végre­hajtó. O 6245 Árverés. Pk. I. 68103/1932. szám. Közhírré teszem, hogy a budapesti központi kir. járásbíróság 421811. 1932. számú végzésével dr. Szabó Elemér ügyvéd által képviselt Iparosok Országos Központi Szövetkezete végrehajtató részére végrehajtást szenvedő ellen 2000 pengő követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégí­tési végrehajtás foganatosításakor végrehajtást szenve­dőnél lefoglalt és 2401 pengőre becsült ingóságokra a fenti szám­i végzés folytán az árverést elrendelem, annak a kielégítésére jogosult és az alább megnevezett, valamint a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok követelése erejéig végrehajtást szenvedő la­kásán Budapesten, I. kerület, Verpelék­­ út 5. házsz., I. emelet 12. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1933. évi június hó 8. napjának délutáni fél 6 óráját tűzöm ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorokat és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mel­lett idecsáron alul is eladom, még akkor is, ha a beje­lentő fél a helyszínén nem jelennék meg, ha csak ellen­kező kívánságot írásban nem nyilvánít. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Felhívom mindazokat, akik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényüket az árverés megkezdéséig nálam írásban vagy szóval jelentsék be. Budapest, 1933. évi ,május hó 12. napján. Dr. Dobrovits Aladár, kir kir. végrehajtó. O­F 6708 Árverés. Pk. X. 910822/1932. szám. Dr. Révy Albin ügyvéd által képviselt Email, Vas és Zománcáru Keres­kedelmi Rt. javára 748,32 pengő tőke és több követelés járulékai erejéig a budapesti kir. törvényszék 1931. évi 43135. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehaj­tás folytán végrehajtást szenvedőtől 1932. évi december hó 20-án lefoglalt és 2893 pengőre becsült agóságokra a budapesti központi kir. jbiróság fenti sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegy­zőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő üzletében Budapesten, VI­II. kerület, Rákóczi­ út 69. szám alatt .leendő megtartására határidőül 1933. évi június hó 1. napjának délutáni 1 órája tüzelik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, zománc és vas­­edények és háztartási cikkek, kályhacsövek s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellené­ben, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár­­két­harmadánál alacsonyabban nem­ — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1933. évi május hó 10. napján. Véniss Béla,, kir. kir. végrehajtó. : r . OF 6704 Árverés. Pk. VII. 860194/1932. szám. Dr. Hinléder I­­els Ernő ügyvéd, mint Molnár István fő­peres enged­ményesének javára 290 pengjő töke és több követelés járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1930. évi 228499. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedő­ az 1932. évi február hó 19. napján lefoglalt és 3060 pergőre becsült ingóságokra a budapesti központi királyi járásbíróság fenti számú végzésével az átverés elrendeltetvén, annak az 1538. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a leny, megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem­ tűnő más foglalta­tok javára is az árverés­­megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Budapesten, VI. kerület, Vörösmarty­ utca 44/b. házsz., I. emelet 5. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1933. évi június hó 13. napjának délutáni fél 2 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, szőnyegek és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek­­készpénzfizetés ellenében, esetleg­­becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem­­ - el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási éra egyezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1933. évi május hó 11. napján. Gombos Ernő, kir. kir. végrehajtó. O­F 6692 Árverés. Pk. X. 810359., 810360/1931. szám. I. II. dr. Katona Gábor ügyvéd által képviselt Nussbaum Béla javára 400 + 173.70 pengő és több követe és és járulé­kai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 449869., 449860/1931. szám­i végzésével elrendelt kielé­gítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1931. évi október hó 20. napján lefoglalt és 2400 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíró­ság fenti számni végzésével az árverést elrendelte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján követelése és járulékai erejéig és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, X. kerület, Szent László-tér 13. szám alatt fatelepen leendő megtartására határidőül 1933. évi június hó 7. napjának délutáni 6 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt fenyődeszkák, padlók a leg­többet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becs­­áron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál ala­csonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1933. évi május hó 3. napján. Cseresnyés Zoltán, kir. kir. végrehajtó. O­F 6706 Árverés. Pk. VII. 618920/1933. szám. Ifj. dr. Balázs Dezső budapesti (VI., Eötvös­ utca 4.) ügyvéd által kép­viselt Diana Ipari és Kereskedelmi Rt. javára 400 pengő 59 fillér tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi királyi járásbíróság 1933. évi 7297. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás foly­tán végrehajtást szenvedőtől 1933. évi május­­hó 4. nap­ján lefoglalt és 1538­­-re becsült ingóságokra a buda­pesti központi kir. járásbíróság fenti száma végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyző­könyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az ár­verés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő üzletében Budapesten, VI. kerület, Szondy­ utca 37. szám, földszint 8. ajtószám alatti üzletben leendő megtartására határidőül 1933. évi június hó 19. napjá­nak délutáni 2 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefog­lalt bútorok, üzleti berendezés, festékek, gyertya, meszelő stb. áruk és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem­m­el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5610/1931. M. E. számu­ ren­delet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a ki­kiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Buda­pest, 1933. évi május hó 23. napján. Dr. Bárány Kál­mán, kir. kir. végrehajtó. 0 F 6668 Árverés. 418/1933. szám. A balassagyarmati kir. járás­bíróság 1932. Pk. 10692/3. számú végzése folytán dr. Salgó Endre ügyvéd által képviselt dr. Kohner Artúr javára 177.14 pengő tőke, ennek 1933. évi, február 25. napjától járó 5 % kamatai, 7,35 pengő árverési kitűzési és még felmerülő költségekből álló, valamint az esetle­ges törvényes zálogjogot nyert más hitelezők követelé­sének behajtása végett Érsekvadkert 46. szám alatt vég­rehajtást szenvedő lakásán 1933. évi június hó 6. napján délután 6 és fél órakor elárverezem a végre­hajtást szenvedőnél 6292 pengő értékben le-, illetve felülfoglalt bútorok, liszt, gabona, gazdasági felszerelés stb.-ből álló ingóságokat. Balassagyarmat, 1933. évi május­­hó 12. napján. Lukács Miksa, kir. kir. végrehajtó. I . 1 . 0 6229 Árverés. Pk. I. 56497/1933. szám. Közhírré teszem, h­ogy a budapesti I—III. kerületi királyi járásbiróság P. III. 23411/1931. számu végzésével dr. Bergmann Mi­hály (Nagymaros) végrehajtató részére, végrehajtást szenvedő ellen 113 pengő 92 fillér követelés és járulékai­­ erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foganatosítása­kor végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 2630 pengőre becsült ingóságokra a fenti számú végzés folytán az árverést elrendelem, annak a kielégítésére jogosult és a fent megnevezett, valamint a foglalási jegyzőkönyv­ből ki nem tűnő más foglaltatok követelése erejéig, Budapesten, II. kerület, Fő­ utca 66—68. szám, föld­szint 14. szám alatti raktárhelyiségben leendő megtar­tására határidőül 1933. évi június hó 30. napjának délelőtti háromnegyed 10 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt csillár, pénzszekrény, bútorok, villany­­motorok, esztergapadok és egyéb ingóságokat a leg­többet ígérőnek, készpénzfizetés mellett, becsáron alul is eladom, még akkor is, ha a bejelentő fél a hely­színen nem jelenne meg, hacsak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Felhívom mindazokat, akik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényüket az árverés megkezdéséig nálam írásban, vagy szóval jelentsék be. Budapest, 1933. évi május hó 20. napján. Riedt István, kir. kir. végrehajtó. O­F 6678 * 7 Árverés. Pk. IX. 608779/1933. szám. Dr. Schubert Ig­nác ügyvéd által képviselt özv. Heil Vihnosné javára 1500 pengő és több követelés és járulékai erejéig a buda­pesti központi királyi járásbíróság 608779/1933. számu végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán vég­rehajtást szemvédőtől 1933. évi március hó 1. és április hó 7. .napján lefoglalt , 2219 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbiróság fenti számú vég­zésével az árverést elrendelte, annak az 1908. évi XLI. t. c. 20. §-a alapján követelése és járulékai erejéig és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglalta­tók javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VI. kerület, Dévay­ utca 171a. szám alatt, a garázsban lefog­lalt nem igényelt ingókra, leendő megtartására határ­időül 1933. évi június hó 2. napjának délutáni 6 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, automo­bil, teherautó, írógép, szerelési anyag és egyéb ingósá­gokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kéthar­madánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1933. évi május hó 8. napján Dr. Dobrev Ede, kir. kir. végrehajtó. O­F 6684 Egyes szám ára: 20 fillér.

Next