Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1933. november (67. évfolyam, 249-272. szám)

1933-11-03 / 249. szám értesítője

249. szám­. Péntek, nevemben 3. Budapest, 1933. A BUDAPESTI KÖZLÖNY HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE A „BUDAPESTI K­ÖZLÖNY“-ben és melléklapjában a „HIVATALOS ÉRTESÍTŐ“-ben közzéteendő hirdetéseket a hivatalos lap kiadóhivatala Budapest, I., Vár, Kapisztrán-tér 1, és ennek a székesfővárosi pénzügyigazgatóság V. kerület, Szalay­ utca 10—14. számú székházában (volt haditermény épület) levő kirendeltsége vesz fel a megállapított dijak mellett. Hivatalos hirdetések dija, amely előre fizetendő, az első 10 szóért 28 ar. f, minden további 10 vagy kevesebb szóért 19 ar. f. Magánhirdetések egyszeri beiktatási dija félhasábos m/m sor (azaz annak térfogata) után 20 ar. f. ’ Ezek a dijak fizetendők nemcsak a Hivatalos Értesítőben megjelenő teljes szövegű hirdetések után, hanem a főlapban megjelenő kivonatokért is. Ezenfelül fizetendő a megküldendő Hivatalos Értesítő ára, a bélyegilleték, forgalmi adó és az esetleges postaköltség. A kiadóhivatal minden egyes hirdetésről külön nyugtát ad. * * * A hivatalos lap kiadóhivatala hirdetések felvételére sem magánegyénnek, sem hirdetővállalatnak megbízást nem adott. * A hirdetések közzététele a kéziratnak beérkeztét követő harmadik napon történik. Hivatalos hirdetmények. Ingó árverések. Árverés. Pk. IX. 634592/1933. Szám. Dr. Simonyi Simon ügyvéd által képviselt Margittai Szaniszló javéra 50 pengő tőke és­­több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1933. évi 121974. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1933. évi szeptember hó 15. napján lefoglalt és 2168 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Buda­pest, V. Alkotmány­ u. 6. szám, III. emelet, 16. ajtó­­szám alatt leendő megtartására határidőül 1933. évi november hó 3. napjának délelőtti 8 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok és varrógép, inga­óra, csillár, könyvek, zongora, képek, grammofon, férfi­ruha s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek kész­­pénzfizetés ellenében, esetleg becsür ön alul is el fogom adni, még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínén nem jelennék meg, ha csak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Budapest, 1933. évi október hó 5. napján. Hável Ede, kir. bír. végrehajtó. O­F 12145 Árverés. Pk. X. 899886/1932. szám. Dr. Vanik Mihály ügyv­éd által képviselt Lehoczky Ferenc javára 40 , és több követelés és járulékai erejéig a budapesti köz­ponti kir. járásbíróság 1932. évi 322719. számú végzé­sével elrendelt kielégitési végrehajtás folytán végrehaj­tást szenvedőtől 1932. évi október hó 10. napján le­foglalt és 3695 pengőre becsült ingóságokra az árverést elrendelte, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, V. ker., Vécsey­ utca 4. szám alatt, II. emeleten leendő megtartására határidőül 1933. évi november hó 9. nap­jának délutáni 3 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, szőnyegek, festmények, csillárok és egyéb ingóságokat el fogom adni. Budapest, 1933. évi szeptember hó 30. napján. Dr. Rácz József, kir. bír. végrehajtó. O­F 12122 Árverés. 308/1933. vgl­t. szám. Dr. Nagy István enyingi ügyvéd által képviselt Felsőnyéki Hitelszövet­kezet, mint az O. K. H. tagja és csatlakozott társai javára 2800 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig az enyingi kir. járásbíróság 1933. évi 1377. sz. végzésével elrendelt kielégitési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1933. évi julius hó 24. napján lefoglalt és 4158.27 pengőre becsült ingóságokra a tamási királyi járásbíróság fenti számú végzé­sével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Felső­nyék községben leendő megtartására határidőül 1933. évi november hó 10. napjának délutáni 1 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, termények, takar­mány, borjú, hordók, tehén és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becs­áron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban csak a végrehajtást szenvedő beleegye­zésével, el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Tamási, 1933. évi október hó 10. napján. Szabó Andor, kir. kir. végrehajtó. O 11993 Árverés. Pk. X. 636417/1933. szám. Dr. Fodor Károly ügyvéd által képviselt Kőbányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszerművek Rt. javára 49,95 pengő és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 218983/1933. számú végzésével elren­delt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szen­vedőtől 1933. évi október hó 5. napján lefoglalt és 1400 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverést el­rendelte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján : Pk. X. 632814. szám. Dr. Fenyő Vilmos ügyvéd által képviselt Herz Ármin Fiai Rt. javára 130 pengő köve­telése és járulékai erejéig és a foglalási jegyzőkönyv­ből ki nem tünő más foglaltatók javára is, ha kielégí­tési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, V. kerület, Bálvány­ u. 15. szám alatti üzletben leendő megtartására határidőül 1933. évi november hó 28. napjának délutáni 2 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt sonkavágót, mérleget a leg­többet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becs­áron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál ala­csonyabban nem — el fogom adni Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében» csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1933. évi október hó 21. napján. Cseresnyés Zoltán, kir. bír. végrehajtó. O­F 12139 Árverés. Pk. 13722/1933. szám. Dr. Blau György buda­pesti és dr. Bruck Aurél bajai árverést kérő ügyvédek elt tál képviselt Rudolph-féle csipke- és paszományáru­­gyár csatlakozónak javára 164,21 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig a bajai kir. járásbíróság 1933. évi Pk. 13722. számú végzésével elrendelt kielégi­­tés­i végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőnél 1933. évi szeptember hó 20. napján le-, illetve felülfoglalt és a Pk. 14965/1932. szám­i foglalási jegyzőkönyvben 10238. t. a. összeírt 10407.85 pengőre becsült ingósá­gokra a bajai kir. járásbíróság Pk. 13722/1933. szám­i végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a lobbi foglaltatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk m­a is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő üzletében Baján, Kossuth Lajos­ utca 14. szám alatt leendő megtartására 1933. évi november hó 6. napjának délelőtti fél 10 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bolti állvány, áru­cikkek és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek kész­­pénzfizetés ellenében eladom. Az árverés alá kerülő ingók a becsérték kétharmadánál alacsonyabb­ áron nem adhatók el a végrehajtást szenvedő hozzájárulása nélkül. Az olyan ingóság árverésén, melynek becsérté­ke 1000 pengő, csak az vehet részt, ki 10 százalék bánatpénzt letesz. Baja, 1933. évi október hó 19. napján. Popini László Albert, kir. kir. végrehajtó. O­F 12143 Árverés. Pk. 337/1933. szám. Dr. Grosz Imre és dr. Sándor István budapesti ügyvédek által képviselt özv. Csillér Józsefné javára 14250 P tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti kir. törvényszék 1932. évi XVI. 32544. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőktől 1933. évi január hó 26. napján és 1933. évi szeptember hó 6. napján lefoglalt és 80792 pengőre becsült ingóságokra az árverés elrendeltetvén, annak végrehajtást szenvedők lakásán, üzletében Kőszegpatyon, a kastélyban és folyt. Cserhát majorban leendő megtartására határidőül 1933. évi november hó 7. napjának délutáni 2 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, lovak, szarvas­­marhák, gabona, mák, hagyma, szalma s egyéb ingó­ságokat el fogom adni. Kőszeg, 1933. évi október hó 3. napján. Zinhabel Nándor, kir. kir. végrehajtó. O­F 12124 Árverés. Pk- X. 625182/1933. szám. Dr. Lehel Antal ügyvéd által képviselt Alias Olaj- és Vegyipari Vállalat javára 182.68 -1- 1510.70 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíró­ság fenti sz. végzésével elrendelt kielégitési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1933. évi junius hó 21. napján és 1933. évi augusztus hó 5. napján lefoglalt és 7338 + 21650 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi királyi járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyző­könyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégi­tési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Budapesten, IX. kerület, Üllői­ út 125. szám alatti fatelepen leendő megtartására határidőül 1933. évi november hó 15. napjának délutáni 2 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, irodai bútorok, faanyagok, írógép, pénzszekrény és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Budapest, 1933. évi október hó 7. napján. Biró János, kir. kir. végrehajtó. O­F 12141 Árverés. Pk. IX. 605980/1930. szám. Dr. Tavasz Ödön ügyvéd által képviselt Autóhitel Rt. javára 20836 pengő és több követelés és járulékai erejéig a budapesti kir. törvényszék 16. P. 37985/8. 1929. számú végzésével el­rendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1930. évi január hó 22. napján lefoglalt és 1800 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú vég­zésével az árverést elrendelte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján követelése és járulékai erejéig és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok, javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha elle­nük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VII. ker., Nürnberg­ utca 25—27. szám alatt, a Gépkocsi Import Rt. telepén leendő megtartására határidőül 1933. évi november hó 8. napjának délutáni 5 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt Rover 6 hengeres, 506. al­­vázszámú személyautó, rendszám nélkül s egyéb ingó­ságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharma­dánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1933. évi október hó 1. napján. Szabó Gábor, kir. kir. végrehajtó. O­F 12140 Árverés: 3170/1931. vgl­t. szám. Dr. Golb­­n Sándor ügyvéd által képviselt Magyar Olaj és Vegyipari Rt. javára 1990.88 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1930. évi P. 207432. számú végzésével elrendelt kielégítési végre­hajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1930. évi julius hó 4. napján lefoglalt és 10.280 pengőre becsült ingó­ságokra az ócsai kir. járásbíróság Pk. II. 4582/1930. számú végzésével az árverés elrendeltetvén, továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, a végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Alsódabason leendő megtartására határidőül 1933. évi november hó 10. napjának délelőtti fél 10 órája tűzetik ki, amikor a Pk. 3459/1929. szám­i jegyzőkönyvben a 4—6., 8—10., 12—17. t. a. bútorokat, boroshordókat, szőlőpréseket és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek — de legalább a becsár kétharmad részéért­­— készpénzfizetés mellett el fogom adni még akkor is, ha a bejelentő fél a hely­színen nem jelenne meg, ha csak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Ócsa, 1933. évi október hó 10. napján. Dékány Dániel, kir. kir. végrehajtó. O­F 12138 Árverés. Pk. VII. 626067/1933. szám. Dr. Reitzer Béla ügyvéd által képviselt Fürst István javára 240 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi királyi járásbíróság 1933. évi 417613. számú végzésével elrendelt kielégitési végrehajtás folytán vég­rehajtást szenvedőtől 1933. évi junius hó 28. napján le­foglalt és 1.310 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Buda­pesten, VIll. kerület, Baross­ utca 75. szám alatti fa­kereskedésben leendő megtartására határidőül 1933. évi november hó 7. napjának délutáni egynegyed 2 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt rövid faáruk és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1933. évi október hó 11. napján. Dr. Konkoly Iván, kir. kir. végrehajtó. O­F 12144 Egyes szám újra Só füléi*.

Next