Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1934. január (68. évfolyam, 1-24. szám)

1934-01-03 / 1. szám értesítője

Budapest, I&34. / 1 f* 'J /4A_/ ZA •JL ^72^1/137 Szerda, Január 3. A „BUDAPESTI KÖZLÖNY“-ben és melléklapjában a „HIVATALOS É­RTESÍTŐ“-ben közzéteendő hirdetéseket a hivatalos lap kiadóhivatala Budapest, I., Vár, Kapisztrán­ tér 1. és ennek a székesfővárosi pénzügyigazgatóság V. kerület, Szalay­ utca 13—14. számú székházában (volt h­a­d­i t­e­r­m­é­n­y épület) levő kirendeltsége vesz fel a megállapított dijak mellett. Hivatalos hirdetések dija, amely előre fizetendő, az első 10 szóért 28 ar. f, minden további 10 vagy kevesebb szóért 19 ar. f. Magánhirdetések egyszeri beiktatási díja félhasábos m/m sor (azaz annak térfogata) után 20 ar. f. Ezek a díjak fizetendők nemcsak a Hivatalos Értesítőben megjelenő teljes szövegű hirdetések után, hanem a főlapban megjelenő kivonatokért is. Ezenfelül fizetendő a megküldendő Hivatalos Értesítő ára, a bélyegilleték, forgalmi adó és az esetleges postaköltség. * A kiadóhivatal minden egyes hirdetésről külön nyugtát ad. *­­ * A hivatalos lap kiadóhivatala hirdetések felvételére sem magánegyénnek, sem hirdetővállalatnak megbízást nem adott. * A hirdetések közzététele a kéziratnak beérkeztét követő harmadik napon történik. Hivatalos hirdetmények. Ingó árverések. Árverés. Pk. VII. 628228/1933. szám. Dr. Lovrich István budapesti ügyvéd által képviselt gróf Teleki Pál javára 450 + 600 pengő és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbiróság 313552— 309504/1933. számú végzésével elrendelt kielégítési vég­rehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1933. évi jú­lius hó 14-én és december hó 1-én lefoglalt és 2.122 , 40 fillérre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbiróság fenti számú végzésével az árverést el­rendelte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján követelése és járulékai erejéig és a foglalási jegyző­könyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végre­hajtást szenvedőnél Budapesten, VI. kerület, József-tér 7. házsz. alatt, földszinti üzletben leendő megtartására határidőül 1934. évi január hó 5. napjának délutáni 1 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, különféle tudományos és szépirodalmi könyvek s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellené­ben, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár két­harmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1933. évi december hó 18. napján. Talán Árpád, kir. bír. végrehajtó. O F 32 Árverés. 717/1933. vh. szám. Magyar Nemzeti Gazda­sági Bank R.­T javára 6.000 pengő tőkekövetelés és já­rulékai erejéig a budapesti kir. törvényszék 1933. évi 43132. szám­i végzésével elrendelt kielégítési végrehaj­tás folytán végrehajtást szenvedőtől 1933. évi novem­­­­ber hó 8-án lefoglalt és 31.050 pengőre becsült ingó­ságokra a kir. járásbiróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján fenlirt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltatok javára is, végrehajtást szenvedő laká­sán Örs pusztán leendő megtartására határidőül 1934. évi január hó 8. napjának délelőtti 10 órája tüzelik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, élőfelszerelés, 10 vágón csöves tengeri és egyéb ingóságokat a leg­többet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg a becsáron alul is el fogom adni még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, hacsak ellenkező kívánságot nem nyilvánít. Felhívom mindazokat, kik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényüket az árverés megkezdéséig nálam írásban vagy szóval jelentsék be. Sárbogárd, 1933. évi december hó 6-án. Pölöskey Jó­zsef, kir. bír. végrehajtó. 0 F 39 Árverés. Pk. I. 58635. és 59252/1933. szám. Közhírré teszem, hogy a budapesti kir. törvényszék és a köz­ponti kir. járásbiróság 793814. + 619380/31. és 33. sz. végzésével I. dr. Rónai Miksa és II. dr. Györki Imre ügyvédek által képviselt I. Klein Ármin és II. Zoltán Sándor végrehajtatok javára 1.400 + 550 P erejéig vég­rehajtást szenvedőnél lefoglalt és 2.120 pengőre becsült ingókra az árverés elrendeltetvén, annak végrehajtást szenvedő lakásán Budapesten, II. kerület, Ribáry­ utca 2. házsz., földszint 2. ajtószám alatt leendő megtar­tására határidőül 1934. évi január hó 3. napjának dél­utáni 6 órája tüzelik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, lakásberendezést, zongorát, szőnyegeket, csil­lárt, festményt s egyéb ingóságokat el fogom adni. Budapest, 1933. évi december hó 0. napján. Dr. Szilágyi Imre, kir. kir. végrehajtó. O­F 10 Árverés. Pk. VII. 634854/1933. szám. Dr. Bodor Géza ügyvéd által képviselt Novotny és Rosenfeld javára 1.169 pengő 20 fillér és több követelés és járulékai ere­jéig a budapesti központi kir. járásbiróság 1933. évi fenti számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1933. évi szeptem­ber hó 18-án lefoglalt és 1.252­­-re becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbiróság fenti számú végzésével az árverést elrendelte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján követelése és járulékai ere­jéig és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltaink javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igény­kereset folyamat­ban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VI. kerület, Berlini­ tér 3. házsz., I. emelet 2. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1934. évi január hó 3. napjának délutáni 5 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok s egyéb ingóságokat a leg­többet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becs áron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál ala­csonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.010/1931. M. E. szám­i rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár­­ egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1933. évi november hó 20. napján. Terray Béla, kir. kir. végrehajtó. O­F 31 Árverés: 6093/2., 6157/2. és 6215/2. 1933. októi szám. Dr. Brünauer Dénes újpesti (István­ u. 31. sz.) ügyvéd, uj meghi­talmazó V. által kép , P-­t .lózár/óc végrehajtató javára 90 pengő, 81 pengő 20 fillér költség és 90 P tőkekövetelés és jár. kielégítésére az újpesti kir. járásbiróság 15664/5., P. 16261/4. és 19504/3. 1933. Számú végrehajtást rendelő kiadmányai folytán foga­natosított végrehajtás alkalmával le- és felülfoglalt és­ 5.469 pengő becsértékű ingóságokra végrehajtató ké­relmére az árverést végrehajtató javára, valamint az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján az alább megnevezett s csatlakozottnak kimondott végrehajtató több követe­lése kielégítésére és végül a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is elrendelem, de csak azon esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincsen. " Az árverés foganatosítására és végrehajtata biztalónál Újpesten, Petőfi­ utca 22. szám alatt Teendő megtartására határidőül 1934. évi január hó 5. napjának délelőtti 1­ óra 30 percét tűzöm ki, amikor a bizárilag lefoglalt és felülfoglalt nyomdai gépeket, villanymotorokat, szedő­­asztalt, betűszekrényeket, ólombetűket és egyéb ingó­ságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén a kikiáltási ár kétharmadáért, de vég­rehajtást szenvedő beleegyezésével az ezen árnál is ala­csonyabb áron el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a értelmében az árverést még a következő végrehajtató javára rendelem el : Petz Testvérek Rt. (92 pengő 72 fillér és jár.). Újpest, 1933. évi december hó 1. napján. Sass István, b­ír. bírósági végrehajtó. O F 34 Árverés. Pk. VII. 623796/1933. szám. Dr. Sommer Alfréd és dr. Réti Illés Elemér ügyvédek által képviselt Pietro Preziosa javára 275 pengő és több követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foly­tán végrehajtást szenvedőtől 1933. évi június hó 13-án lefoglalt és 2.400 x 50 fillérre becsült ingóságokra az árverést elrendelte, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, IX. kerület, Dunaparti fővárosi nagyvásá­ron leendő megtartására határidőül 1934. évi január hó 5. napjának délutáni 3 órája tűzetik ki, amikor a bi­róilag lefoglalt mérleg, narancs s egyéb ingóságokat el fogom adni. Budapest, 1933. évi november hó 20. napján. Terray Béla, kir. kir. végrehajtó. O­F 7 Árverés. Pk. 12561/1932. szám. Dr. Brügler Bertalan ügyvéd által képviselt Egyesült Gép- és Fémárugyárak Rt. javára 385 pengő 90 fillér tőke és több követelés és járulékai erejéig a székesfehérvári kir. járásbiróság 1931. évi 9340. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1932. évi május hó 10-én lefoglalt és 23.315 pengő becsértékű ingóságokra az árverés elrendeltetvén, annak végre­hajtást szenvedő lakásán Székesfehérváron, Kossuth­ u. 12. házsz., folytatva Ferenc József-tér 8. szám alatt leendő megtartására határidőül 1934. évi január hó 4. napjának déli 12 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, szállodaberendezés, gépek, szőnye­gek s egyéb ingóságokat el fogom adni. Székesfehérvár, 1933. évi december hó 1. napján. Dr. Herényi Jenő, kir. kir. végrehajtó. O­F 8 Árverés. Pk. I. 59747/2. 1933. szám. Dr. Gáspár Pál ügyvéd által képviselt Breitner Alfréd végrehajtató ré­szére végrehajtást szenvedő ellen 4.425 pengő 95 fillér követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési vég­rehajtás foganatosításakor végrehajtást szenvedőnél le­foglalt és 3.162 pengőre becsült ingóságokra az árverést elrendelem, annak végrehajtást szenvedő lakásán Buda­pesten, I. kerület, Attila­ utca 95—99. szám, I. emelet 2—3. ajtószám alatt Teendő megtartására határidőül 1934. évi január hó 4. napjának délelőtti 10 óráját tű­zöm ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorokat, lakás­­berendezést, festményeket, könyveket, szőnyegeket és egyéb ingóságokat eladom. Budapest, 1933. évi novem­ber hó 24. napján. Dr. Váró Pál, kir. kir. végrehajtó. O­F 26 Árverés. Pk. 10587/1933. szám. Dr. Lindner Oszkár budapesti ügyvéd által képviselt Vacuum Oil Company (13.703 P 84 fillér, bizt. vh. 998.20 P, 2966.42 P, 530.84 P) javára 13.703 pengő 84 fillér tőke és több követelés és járulékai erejéig az egri kir. járásbiróság 1933. évi Pk. 10587. számú végzésével elrendelt kielégítési vég­rehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől lefoglalt és 9.600 pengőre becsült ingóságokra az árverés megtar­tását elrendelem ’­j végrehajtást szenvedő irodájában Verpeléten, 837-Éjfe zárta alatt és folytatólag 11. r. vég­rehajtást szenve® Vincéjében Verpeléten, a vasútállo­máson közbenjötte. Teendő megtartására határidőül 1934. évi január hó 10. napjának délutáni 3 órája tűze­tik ki, amikor a biróilag lefoglalt pénzszekrény, írógép, íróasztal, hordók, szüretelőkád, el fogom adni. Eger, 1933. évi december hó 14. napján. Rolik Lajos, kir. kir. végrehajtó. O­F 24 Árverés. Pk. VII. 637357/1933. szám. Dr. Révész Ká­­■oly ügyvéd által képviselt A. Reichm­ann & Comp. cég javára 340 pengő és több követelés és járulékai erejéig a budapesti közp. kir. járásbiróság fenti 1933. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán vég­rehajtást szenvedőtől 1933. évi október hó 10. napján lefoglalt és 2.186 pengőre becsült ingóságokra a buda­pesti központi ikir. járásbiróság fenti számú végzésével az árverést elrendelte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján követelése és járulékai erejéig és a fogla­lási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük ha­lasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VI. kerület, Teréz­­körút 10. szám, III. emelet 18. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1934. évi január hó 4. napjának délutáni fél 5 óráját tűzöm­­k­i, amikor a bíróilag lefog­lalt bútorokat és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérő­nek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem­m­el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. szám­i rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1933. évi november hó 20. napján. Terray Béla, tkir. kir. végrehajtó. O F 2 Árverés: 3255/1933. vghtói szám. Dr. Horvát Sándor ügyvéd által képviselt Plan­­a Gyógynövénykereskedés javára 53 pengő 10 fillér tőke és több követelés és já­rulékai erejéig a szolnoki kir. járásbiróság 1933. évi 2090. számú végzésével elrendelt kielégitési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1933. évi augusztus hó 5. napján lefoglalt és 8.452 pengő 28 fillérre becsült ingóságokra a szolnoki kir. járásbiróság fenti szám­i végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a fogla­lási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, vég­rehajtást szenvedő lakásán, üzletében Szolnokon, Szapáry­ u. 2. szám alatt leendő megtartására határidőül 1934. évi január hó 5. napjának délelőtti fél 12 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mel­lett, esetleg becsáron alul te , de a kikiáltási ár két­harmadánál alacsonyabban csak a végrehajtást szen­vedő beleegyezésével, el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Szolnok, 1933. évi november ihó 29. napján. Dr. Kovács Béla, bír. kir. végrehajtó. O­F 28 A BUDAPESTI KÖZLÖNY HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE Egyes szám ára SO fillér.

Next