Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1935. március (69. évfolyam, 50-74. szám)

1935-03-01 / 50. szám értesítője

Budapest, 1935. 50. szám. Péntek, március 1. A BUDAPESTI KÖZLÖNY HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE A „BUDAPESTI KÖZLÖNY*‘-ben és melléklapjában a „H­IVATA­LOS JÉ­R­TES­IT­Ő“-ben közzéteendő hirdetéseket a hivatalos lap kiadóhivatala Budapest, I., Vár, Kapisztrán-tér 1. és ennek a székesfővárosi pénzügyigazgatóság V. kerület, Szalay­ utca 10—14. számú székházában (volt haditermény épület) levő kirendeltsége veszi fel a megállapított díjak mellett. Hivatalos hirdetések díja (a 300 szót meg nem haladó ingó- és ingatlanárverések kivételével) az első 10 szóért 28 ar.­t, minden további 10 vagy kevesebb szóért 19 ar. f, mely előre fizetendő. Magánhirdetések egyszeri beiktatási dija félhasábos mini sor (azaz annak térfogata) után 20 ar. f. Ezek a dijak fizetendők nemcsak a Hivatalos Értesítőben megjelenő teljes szövegű hirdetések után, hanem a főlapban megjelenő kivonatokért is. Ezenfelül fizetendő a megküldendő Hivatalos Értesítő ára, a bélyegilleték, forgalmi adó és az esetleges postaköltség. A 300 szót meg nem haladó ingó- és ingatlanárverési hirdetmények hirdetési díja budapesti hirdetők részére 5 aranypengő 60 fillér, vidéki hirdetők részére 6 arany­pengő 10 fillér, mely átalányösszegekben egy tám­példány ára, a bélyegilleték és forgalmi adó, a vidékről feladott hirdetéseknél ezeken felü­l a támpéldány- és nyugtakézbesítés költségei is bentfoglaltatnak. A 300 szót meghaladó ingó- és ingatlanárverési hirdetmények hirdetési díjára nézve az egyéb hivatalos hirdetmények díjszabása mértékadó. • A kiadóhivatal minden egyes hirdetésről külön nyugtát ad. A hivatalos lap kiadóhivatala hirdetések felvételére sem magánegyénnek, sem hirdetővállalatnak megbízást nem adott. * A hirdetések közzététele a kézirat beérkeztét követő harmadik napon történik, áll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folya­matban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél Buda­pesten, VI. ker., Andrássy­ út 26. szám, földszinti üzlet­ben leendő megtartására határidőül 1935. évi március hó 7. napjának délutáni egynegyed 2 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, berendezés, kották és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelm­ében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1935. évi február hó 9-én. Pongrácz Olivér, kir. kir. végrehajtó. O­F 11518 Árverés. Pk. I. 64650/1934. szám. Közhírré teszem, hogy a budapesti közp. kir. járásbiróság 223643/1934. számú végzésével dr. Guttmarnn Zsigmond ügyvéd által képviselt Springut Henrik végrehajtató részére, végre­hajtást szenvedő ellen 336 pengő 45 fillér követelés é­s járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foganatosításakor végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 2.530 pengőre becsült ingóságokra a fenti számú vég­zés folytán az árverést elrendelem, annak a kielégí­tésére jogosult és az alább megnevezett, valamint a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok követelése erejéig, végrehajtást szenvedő lakásán, Budapesten, I. ker., Szarvas Gábor­ ut 44. szám alatti villában leendő megtartására határidőül 1935. évi március hó 7. napjának délelőtti 9 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, autót és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés mel­lett becsáron alul is eladom, még akkor is, ha a be­jelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, hacsak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Felhívom mindazokat, akik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehaj­tási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényüket az árverés megkezdéséig nálam írásban, vagy szóval jelentsék be. Pk. I. 66916/33. sz. dr. Ersedi Kálmán u. á. k. Preisz Miksa javára 11.000 pengő és jár. Budapest, 1935. évi február hó 9-én. Dr. Pongrácz Sándor, kir. kir. végrehajtó. O­F 11531 Árverés. Pk. X. 602064/1935. szám. Dr. Ziehn Emil ügyvéd által képviselt Gauzer János javára 100 pengő és több követelés és jár. erejéig a budapesti központi kir. járásbiróság P. II. 229954/1934. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1935. évi január hó 18-án lefoglalt és 1550 pengő becsértékű ingóságokra a budapesti központi kir. járásbiróság fenti számú végzésével az árverést elren­delte, annak az 1908 : XLI. t.-c. 20. §-a alapján követe­lése és jár­­erejéig és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is. ha kielégitési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykere­set folyamatban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, V. ker., Wahrmannn­ utca 6-—8. szám, fszt. 4. ajtószám alatt és folytatólag VIII. ker., Hunyady­­i utca 35. szám alatti Hunyady-garagerián leendő meg­tartására határidőül 1935. évi március hó 4. napjának délutáni 1 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, autó, kredenc, bőrgarnitúra, tálaló, rádió, fest­mények, könyvszekrény s egyéb ingóságok a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fognak adatni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1935. évi február hó 6-án. Dr. Janits Károly, kir. kir. végrehajtó. O­F 11519 Árverés. Pk. IX. 628174/1933. szám. Dr. Saltier Sán­dor ügyvéd javára hátr. 75 P követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbiróság 103943. 1933. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás során 1933. évi július hó 14-én lefoglalt és 1230 P-re becsült ingóságokra az árverésit a V. P. 102. §-a alapján ezennel elrendelem és annak Budapesten, VIIl. kerület,­­Mikszáth Kálmán­ tér 5. szám alatti pincében leendő megtartására határidőül 1935. évi március hó 1. napjá­nak délutáni 6 óráját tűzöm ki azzal, hogy az árverés alá kerülő ingóságokat, u. m. , irodaberend., nagy gyorssajtógépet a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is el fogom adni, a bejelentő fél távollétében is, hacsak ellenkező kívánsá­got írásban nem nyilvánít. Megjegyzem, hogy ezen ár­verés a Vhn. 20. §-a értelmében — amennyiben a tör­vény kivételt nem tesz — a többi megnevezett végre­­hajtatok kielégítésére is elrendelnek tekintendő és azok bejelentésére is megtartható. Budapest, 1935. évi feb­ruár hó 7-én. Páll Lajos, kir. kir. végrehajtó. O­F 11534 Árverés. Pk. V. 674759/1930. szám. Dr. Fejes Mihály ügyvéd által képviselt Tribün Ruházati Rt. javára 43 - 23 t költségtőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbiróság 511476. 1930. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehaj­tás folytán végrehajtást szenvedőtől 1930. évi szeptem­ber hó 18-án lefoglalt és 1.260 pengőre becsült ingó­ságokra az árverést elrendelte, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, X. ker., Belső Jászberényi­út 36. sz., II. lépcső, II. emelet 26. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1935. évi március hó 7. napjának délutáni 5 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, plaum­a és egyéb ingósá­gokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, eset­leg becsárom alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1935. évi február hó 6-án. Dr. Ladányi La­jos, kir. kir. végrehajtó. O­F 11520 Árverés. Pk. IX. 604962/1933. szám. Dr. Weisz Fe­renc nyírbátori ügyvéd által képviselt Windte Miklós javára 575 P 45 f és több követelés és jár. erejéig, a a budapesti központi kir. járásbiróság 604962/3. 1933. számú végzésével elrendelt kielégitési végrehajtás foly­tán végrehajtást szenvedőtől 1933. évi május hó 9-én 1—2., 4—8., 12—13., 15., 17., 18., 21., 22—28., 31—36., 38—43., 45—61. t. a. lefoglalt és 1500 P-re becsült in­góságokra a bpesti közp. kir. jbiróság fenli sz. végzé­sével az árverést elrendelte, annak az 1908 : XLI. t.-c. 20. §-a alapján követelése és járó­erejéig és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük ha­lasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VII. kerület, Akácfa­ utca 37—39. szám, I. emelet 1. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1935. évi március hó 6. napjának délutáni 4 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, gramofon, ezüst-tálcák, férfiruhák, étkezőkészlet, írógép, szőnyeg, ékszerek s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú napelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszi. Budapest, 1935. évi február hó 5-én. Kirchner Béla, kir. kir. végrehajtó. O­F 11530 Hivatalos hirdetmények. Ingó árverések. Árverés. Pk. 7775/1934. szám. Jogügyi Igazgatóság által képviselt Magyar Királyi Államkincstár javára 125 P + 125 P tőke és több követelés és járulékai erejéig a nagykanizsai királyi járásbíróság 1933. évi ,10820., 1496. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végehajtást szenvedőtől 1934. évi május hó 23-án lefoglalt és 1.150 pengőre becsült ingóságokra a nagykanizsai kir. járásbíróság fenti sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglalta­­tók javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma­ is fenn­áll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folya­matban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzleté­ben Morgánypusztán, a fizetett összeg levonásával leendő megtartásra határidőül 1935. évi március hó 16. napjának délutáni 3 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt hátaslovak, nyergek és egyéb ingó­ságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsárom alul is — de a kikiáltási ár kétharma­dánál alacsonyabban csak a végrehajtató beleegyezé­sével — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási év egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Nagykanizsa, 1935. évi február hó 11-én. Elek László, kir. bír. végrehajtó. O* 20385 Árverés. Pk. IX. 718799. és 718910/1934. szám. Dr. Förnyei Zoltán ügyvéd által képviselt Balkányi János, Weinberg József és Drach Sándor javára 737.70 + 166 P 66 , és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbiróság 9172/1934. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1934. évi junius hó 13-án lefoglalt és 1.185 pengő 50 fillérre becsült ingóságokra a budapesti központi királyi járásbiróság fenti számú végzésével az árverést elrendelte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján, követelése és járulékai ere­jéig és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, ha kielégítési joguk ma is fenn­árverés. Vk. 2050/1934. szám. Dr. Szakáts József szegedi ügyvéd által képviselt őrgróf Pallavicini Alfonz Károly végrehajtató javára 305 pengő követelése és járulékai erejéig, végrehajtást szenvedő lakásán, Üllő községben, a Káptalani-majorban 1935. évi március bő 4. napján délelőtt 10 órakor, a monori kir. járás­biróság, törvényszék P. 4121/932. sz. végzésével elren­delt végrehajtás során lefoglalt és 15.425 pengő becs­­értékű gazdasági elő- és bolt felszerelés, 1 teherautó és egyéb ingóságok biróilag elárvereztetnek. Monor, 1935. évi február hó 6-án. Szentirmai Géza, kir. kir. végrehajtó. O­F 11535 Árverés. Pk. IX. 769700/1931. szám. Dr. Elek Endre és dr. Lánczi Félix ügyvédek által képviselt Steiner Sándor végrehajtató javára, végrehajtást szenvedő ellen 48 pengő 97 t tőke és több követelés és járu­lékai erejéig, a budapesti központi kir. járásbiróság 1930. évi 453413. számú végzésével elrendelt kielégí­tési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1931. ápr. 16-án lefoglalt és 2.380 P-re becsült ingóságokra a budapesti központi királyi járásbiróság vég­zésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908 : XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, vég­rehajtást szenvedő lakásán, üzletében Budapesten, IX. kerület, Gróf Haller­ utca 36. szám alatt leendő meg­tartására határidőül 1935. évi március hó 12. napjá­nak délutáni 1 órája tüzelik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, szőnyegek, dísztárgyak és egyéb in­góságokat a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés ellené­ben, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár két­harmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni, még akkor is, ha a bejelentő a helyszínen nem jelen­nék meg, ha csak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzü­l leteszik. Budapest, 1935. évi február hó 5. napján. Dr. Forgács Tivadar, kir. kir. végrehajtó. 0 F 11533 JEgyes szájai ára SO fillér.

Next