Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1935. október (69. évfolyam, 223-249. szám)

1935-10-01 / 223. szám értesítője

Budapest, 8935. Keddi pr?dögie** I.■ szám­­i A „BUDAPESTI KÖZLÖNY“-ben és melléklapjában a „HIVATALOS ÉRTESÍTŐ“-ben közzéteendő hirdetéseket a hivatalos lap kiadóhivatala Budapest, I., Vár, Kapisztrán­ tér 1. és ennek a székesfővárosi pénzügyigazgatóság V. kerület, Szalay­ utca 10—14. számú székházában (volt haditermény épület) levő kirendeltsége veszi fel a megállapított díjak mellett. Hivatalos hirdetések díja (a 300 szót meg nem haladó ingó- és ingatlanárverések kivételével) az első 10 szóért 28 ar. f, minden további 10 vagy kevesebb szóért 19 ar. f, mely előre fizetendő. Magánhirdetések egyszeri beiktatási dija félhasábos m/m sor (azaz annak térfogata) után 20 ar. f. Ezek a dijak fizetendők nemcsak a Hivatalos Értesítőben megjelenő teljes szövegű hirdetések után, hanem a főlapban megjelenő kivonatokért is. Ezenfelül fizetendő a megküldendő Hivatalos Értesítő ára, a bélyegilleték, forgalmi adó és az esetleges postaköltség. A 300 szót meg nem haladó ingó- és ingatlanárverési hirdetmények hirdetési díja budapesti hirdetők részére 5 aranypengő 60 fillér, vidéki hirdetők részére 6 arany­pengő 10 fillér, mely átalányösszegekben egy tám­példány ára, a bélyegilleték és forgalmi adó, a vidékről feladott hirdetéseknél ezeken felül a támpéldány- és nyugtakézbesítés költségei is bentfoglaltatnak. A 300 szót meghaladó ingó- és ingatlanárverési hirdetmények hirdetési díjára nézve az egyéb hivatalos hirdetmények díjszabása mértékadó. A kiadóhivatal minden egyes hirdetésről külön nyugtát ad. A hivatalos lap kiadóhivatala hirdetések felvételére sem magánegyénnek, sem hirdetővállalatnak megbízást nem adott. A hirdetések közzététele a kézirat beérkeztét követő harmadik napon történik. Hivatalos hirdetmények. Ingó árverések. Árverés, 461/1935. vh. szám. Dr. Borostyánkői Weisz László budapesti ügyvéd által képviselt Magyar Föld­hitelintézet végrehajtató javára 10.476.50 $ tőke, ennek végzés szerinti időktől járó kamatai, 1.578.98 A bíróilag megállapított eddigi, valamint jelen tűzéssel felmerült költségek erejéig a budapesti kir. törvényszék 46892. 1930. sz. végzésével elrendelt és 1931. évi június hó 17-én foganatosított kielégítési végrehajtás során le- és felülfoglalt és 57.471 pengőre becsült ingóságokat, kö­zöttük : hordók stb. a vht. 102. §-a alapján Csány köz­ségbe, végrehajtást szenvedőnél (Szőlőtelep­ utca) 1935. évi október hó 10. napján, délelőtti fél 12 órára ki­tűzött bírói árverésen a legtöbbet ígérőnek, készpénz­­fizetés ellenében, esetleg a kikiáltási áron alul is, de legalább a becsérték 2/3-ad összegéért el fogom adni. Hatvan, 1935. évi szeptember hó 23. napján. Karácsony Dezső, kir. kir. végrehajtó. O 7485 Árverés. Pk. VII. 614229/1935. szám. Dr. Vogl Béla ügyvéd által képviselt Lázár Miklós A Reggel lapkiadó rt. javára 258 pengő 25 fillér és több követelés és járu­lékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 307412/1935. sz. végzésével elrendelt kielégítési végre­hajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1935. évi május hó 14-én lefoglalt és 1670 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú vég­zésével az árverést elrendelte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján követelése és járulékai erejéig és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha elle­nük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak óhajtást szenvedőnél Budapesten, VI., Dalszínház­­utca 8. szám alatti vendéglőben leendő megtartására határidőül 1935. évi október hó 1. napjának délutáni 6 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt vendéglői berendezés, abroszok s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M.*E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1935. évi szeptember hó 13-án. Gombos Ernő, kir. kir. végrehajtó. O­F 17125 Árverés. Pk. 17132/1932. szám. Dr. Lindner Oszkár (Budapest, V., Zrinyi­ u. 7.) ügyvéd által képviselt Vacuum Oil Company Rt. javára 1057 pengő 22 fillér tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1931. évi 446. számú végzé­sével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehaj­tást szenvedőtől 1931. évi október hó 16-án lefoglalt és 8.200 pengőre becsült ingóságokra a szolnoki kir. járás­­bíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.­cikk 20. §-a alapján meg­nevezett, továbbá a fent megnevezett árverést kérőkön kívül az összes foglaltatok javára és a foglalási jegyző­könyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Szolnokon, Horánszky N.­­utca 119. szám alatt leendő megtartására határidőül 1935. évi október hó 8. napjának délelőtti 11 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt gazdasági fel­szerelések, állatok, búzaszalma és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási év egytizedrészét bánatpénzül leteszik Szolnok, 1935. évi szeptember hó 13-án. Lengyel Dezső, kir. kir. végrehajtó. O­F 17123 Árverés. Pk. VII. 620632/1935. szám. Dr. Thein Zsig­­m­ond ügyvéd által képviselt Philips Rádió és Villamos­­sági Rt. javára 350 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1935. évi 420447. szám­i végzésével elrendelt kielégitési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1935. évi július hó 18-án lefoglalt és 1821 pengőre becsült ingó­ságokra az árverés elrendeltetvén, annak végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Budapesten, VI. kerület, Paulay Ede­ utca 55. szám, III. emelet 1. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1935 évi október hó 3. napjának délutáni 1 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, csillár, magyar perzsaszőnyegek, gar­nitúrák, villanymotor, rádiótokok, petroleumkályhák, Telefunken-rádió és egyéb ingóságokat el fogom adni. Budapest, 1935. évi augusztus hó 30-án. Dr. Augner Pál, kir. kir. végrehajtó. O­F 17109 Árverés. Pk. I. 64066/1935. szám. Közhírré teszem, hogy a budapesti közp. kir. járásbíróság 433397/1932., 24854/1935. vh. számú végzésével dr. Mangold József és dr. Varró Endre ügyvédek által képviselt Magyar Felvonó és Gépgyár Rt. Wertheiim L. és Társa utóda végrehajtató részére végrehajtást szenvedő ellen 1500 pengő követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foganatosításakor végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 1790 pengőre becsült ingóságokra a fenti számú végzés folytán az árverést elrendelem, annak a kielégítésére jogosult követelése erejéig, végrehajtást szenvedő lakásán Budapesten. II. kerület, Fő­ utca 51. szám, földszint 1. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1935. évi október hó 3. napjának délelőtti 9 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, lakásberendezést és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígé­rőnek, készpénzfizetés mellett becsáron alul is eladom. Felhívom mindazokat, kik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényüket az árverés megkezdéséig nálam írásban vagy szóval jelentsék be. Budapest, 1935. évi szeptember hó 10-én. Riedt István, kir. kir. végrehajtó. O­F 17114 Árverés. 903/1935. vh. szám. Dr. Morvai Béla buda­pesti ügyvéd által képviselt Hofherr-Schrantz—Clayton­­stb. javára 7.883 pengő 30 fillér tőke és több követelés és járulékai erejéig, amennyiben a követelésre időköz­ben részletfizetés történt, annak beszámításával a buda­pesti kir. járásbíróság 1929. évi 51454. számú végzésé­vel elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1931. évi október hó 21-én lefoglalt (felül­foglalt) és 16.390 pengőre becsült ingóságokra a szen­tesi kir. járásbíróság Pk. 8974/1930. számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján, továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtar­tását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Szentesen, Vas­ u. 1. sz. alatt leendő megtartására határidőül 1935. évi október hó 18. nap­jának délelőtti 10 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt gazdasági gépek és egyéb ingóságokat a leg­többet ígérőnek — de legalább a becsár 2/3 részéért — készpénzfizetés mellett el fogom adni, még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, ha csak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Szen­tes, 1935 évi szeptember hó 17-én. Pardy Gábor, kir. kir. végrehajtó. O­F 17121 Árverés. Pk. 8771/1932. szám. Dr. Lindner Oszkár h. dr Dávid Arthur bácsalmási ügyvéd által képviselt Vacuum Oil Company Rt. és az alant felsorolt, valamint más foglalta­tók javára 21­­ 05 t tőke és több köve­telés és járulékai erejéig a bácsalmási kir. járásbíróság 1931. évi 5139. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1932. évi április hó 1. napján lefoglalt és 7353 P becsértékű­ ingó­ságokra a bácsalmási kir. járásbiróság végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés meg­tartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégí­tési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Mélykúton leendő megtartására határ­időül 1935. évi október hó 7. napjának délelőtti 8 órája tüzelik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, korpa, kukoricadara, morzsolt tengeri, árpa liszt, traktor, cséplőszekrény, tizedesmérleg súlyokkal és egyéb ingó­ságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg bocsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharma­dánál alacsonyabban nem — el fogom adni, még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, hacsak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5610/1931. M. E. számú ren­delet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a ki­kiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Bács­almás, 1935 évi szeptember hó 17-én. Hedry Bertalan, kir. kir. végrehajtó. , C­F 17124 Árverés. Pk. VII. 619169/1930. szám. Dr. Lindner Oszkár ügyvéd által képviselt Vacuum Oil Company Rt. javára hátr. 553 P 40­0 és több követelés­i járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 291361. 1929. sz. végzésével elrendelt kielégitési végrehajtás folytán végrehajtást se­nvedőtől 1930. évi március hé­tf én és 1934. június 18-án lefoglalt és 35.970­­-re be­csült ingóságokra a bpesti közp. kir. jbiróság fenti sz. végzésével az árverést elrendelte, annak az 1908:XLI. t.-c. 20. §-a alapján követelése és járulékai erejéig és a fog­lalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltától; ja­vára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél Budapest, VII. ker., Thököly-út 46. szám, III. emelet 14. ajtószám alatt és folytatólag IVI. ker., Károly-körut 10. sz., földszinti üzletben (Magyar Nemzeti Gazd. Bankban) leendő megtartására határidőül 1935. évi október hó 8-ának délutáni 5 órá­ját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, lak­­berendezési tárgyak és 340 darab Magyar Motorhajó­zási Rt. részvény ingóságokat a legtöbbet ígérőnek kész­pénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csal; azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1935. évi szeptember hó 3-án. Dr. Schweitzer Brúnó, kir. kir. végrehajtó. O­F 17122 Árverés. Pk. X. 614312/1935. szám. Dr. Miklós György budapesti ügyvéd által képviselt Cordatic Magyar Gummitabroncs Rt. javára 335 al. P 74 f és több követe­lés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járás­bíróság 305935/1935. sz. végzésével elrendelt kielégitési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1935. évi május hó 15-én lefoglalt és 3.370 pengőre be­csült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíró­ság fenti számú végzésével az árverést elrendelte. Annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján Pk. sz. X. 623672., dr. Sommer Alfréd ügyvéd által képviselt Lázár Rezső javára hátr. 90 . követelése és járulékai erejéig és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is, ha kielégitési joguk ma is fennáll és ha elle­nük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél, Budapest, VII. ker., Rákóczi­ ut 38. sz., I. emelet 1. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1935. évi október hó­­2-ának délutáni 4 óráját tűzöm ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, szőnyegek, zongora és egyéb ingóságokat el fogom adni. Budapest, 1935. évi szeptember hó 12-én. Schrank József, kir. kir. végrehajtó. O­F 17111 Árverés. Pk. VII. 613800/1935. szám. Dr. Kemény Marcell ügyvéd végrehajtató javára 1.170 - 30 fillér tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1933. évi 115033. sz. végzé­sével elrendelt kielégitési végrehajtás folytán végre­hajtást szenvedőtől 1935. évi augusztus hó 22-én lefog­lalt és 2.820 pengőre becsült ingóságokra az árverés el­rendeltetvén, annak végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Budapest, VII. ker., Dob­ utca 107. szám alatti üzletben leendő megtartására határidőül 1935. évi októ­ber hó 2-ának délutáni fél 6 órája tüzelik ki, amikor a Egyes szám ára 20 fillér.

Next