Budapest Közlöny Hivatalos Értesítője, 1936. július (70. évfolyam, 148-174. szám)

1936-07-01 / 148. szám értesítője

Budapest, 1936. M.K­ 148. szám, Szer­da, július 1. A BUDAPESTI KÖZLÖNY HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE A „BUDAPESTI KÖZLÖNY“-ben és melléklapjában a „HIVATALOS É­RTESÍTŐ“-ben közzéteendő hirdetéseket a hivatalos lap kiadóhivatala Budapest, I., Vár, Kapisztrán-tér 1. és ennek a székesfővárosi pénzügyigazgatóság V. kerület, Szalay­ utca 10—14. számú székházában (volt haditermény épület) levő kirendeltsége veszi fel a megállapított díjak mellett. Hivatalos hirdetések díja (a 300 szót meg nem haladó ingó-és ingatlanárverések kivételével) az első 10 szóért 28 b ar. f, minden további 10 vagy kevesebb szóért 19 ar. f, mely előre fizetendő. Magánhirdetések egyszeri beiktatási dija félhasábos m/m sor (azaz annak térfogata) után 20 ar. f. Ezek a dijak fizetendők nemcsak a Hivatalos Értesítőben megjelenő teljes szövegű hirdetések után, hanem a főlapban megjelenő kivonatokért is. Ezenfelül fizetendő a megküldendő Hivatalos Értesítő ára, a bélyegilleték, forgalmi adó és az esetleges postaköltség. A 300 szót meg nem haladó ingó- és ingatlanárverési hirdetmények hirdetési díja budapesti hirdetők részére 2 aranypengő 60 fillér, vidéki hirdetők részére 6 arany­pengő 10 fillér, mely átalányösszegekben egy tám­példány ára, a bélyegilleték és forgalmi adó, a vidékről feladott hirdetéseknél ezeken felül a támpéldány- és nyugtakézbesítés költségei is bentfoglaltatnak. A 300 szót meghaladó ingó- és ingatlanárverési hirdetmények hirdetési díjára nézve az egyéb hivatalos hirdetmények díjszabása mértékadó. * A kiadóhivatal minden egyes hirdetésről külön nyugtát ad. A hivatalos lap kiadóhivatala hirdetések felvételére sem magánegyénnek, sem hirdetővállalatnak megbízást nem adott. * A hirdetések közzététele a kézirat beérkeztét követő harmadik napon történik. a budapesti központi kir. járásbíróság 1936. évi 33312. számai végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás foly­tán végrehajtást szenvedőtől 1936. évi március hó 2. napján lefoglalt és 3100 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a fogla­lási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igény­kereset folyamatban nincs, annak végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Budapesten, XIV. ker., Róna­ u. 143. házszám, pincében leendő meg­tartására határidőül 1936. évi július hó 3. napjának délutáni 2 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, cérnaipari gépek, villanymotor, fonaláru és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1936. évi junius hó 4. napján. Bíró József, kir. kir. végrehajtó. O­F 14218 Árverés: 127/1936. vght. szám. Salgótarjáni Kőszén­bánya Rt. végrehajtató javára 207 pengő tőke és járulékai erejéig a székesfehérvári kir. törvényszék 1935. évi 2176. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedő(k)től 1936. évi április hó 8. napján le- és felülfoglalt és 12900 pengőre becsült ingóságokra az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján fent megnevezett, valamint zálogot szerzett más foglaltatok javára is az árverésnek végrehajtást szenvedő (k) lakásán Fáncs pusztán leendő megtartására határidőül 1936. évi július hó 20. napjának délelőtti fél 10 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt 20 ló, 50 tehén, 20 tinó, 1 cséplőgép és egyéb ingóságok el fognak adatni. Sárbogárd, 1936. évi junius hó 22. napján. Pölöskey József, kir. kir. végrehajtó­­sított kielégítési végrehajtás alkalmával le- és felül­foglalt és 5984,02 pengőre becsült üzletberendezés, áruk és egyéb ingóságokat Jászladányon lő, és folyta­tólag fióküzletében és italmérésében az 1936. évi julius hó 3. napján délelőtt 9 órakor végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében bírói árverésen a legtöbbet ígérőnek eladom. Jászapáti, 1936. évi május hó 30. napján. Komjáthy Elemér, kir. kir. végrehajtó. O­F 14195 Hivatalos hirdetmények. Ingó árverések. Árverés. Pk. V. 703608/1936. sz., 280744/1936. vht. sz. Dr. Hein István ügyvéd által képviselt Kaszelik Ferenc és Erzsébet alapítvány , ’Vára 2000 pengő és több köve­telés és járulékai erejéig a budapesti központi kár. já­­rásbiróság 219767/1935. számú végzésével elrendelt ki­elégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1936. évi február hó 4-én és március hó 3-án lefoglalt és 10.905 pengőre becsült ingóságokra a budapesti köz­ponti kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árve­rést elrendelte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alap­ján Pk. V. 700625/1936. szám. Dr. Rotter Marcel ügyvéd javára 94 P 44 f és járulékai, Pk. V. 702437/1936. szám. Dr. Forró Ferenc ügyvéd által képviselt Carl Spietle ja­vára 1274 P és járulékai, Pk. V. 702757/1936. szám. Dr. Rotter Marcel ügyvéd javára 106 P 50 f és járulékai, Pk. V. 710113/1936. szám. Dr. Szabó Elemér ügyvéd által képviselt Berthold Kahn javára 1407 P 15 f és járulé­kai, Pk. V. 708920/1936. szám. Dr. Martos József és Pál ügyvédek javára 186 P 91 f és járulékai, Pk. V. 713527/1936. szám. Dr. Szabó Elemér ügyvéd által kép­viselt Berthold Kohlt javára 771 P 51 f és járulékai ere­jéig és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más fog­laltatok javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VI. kerület, Vilmos császár­ út 7. szám, K emelet 1. ajtó­szám alatt leendő megtartására határidőül 1936. évi július hó 1. napjának délutáni 12 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, üzletberendezés, pénzszekrény, írógép, különféle bőrkertyük, kertyü­­körök és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek kész­pénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1936. évi junius hó 6. napján. Dr. Schweitzer Brúnó, kir. kir. végrehajtó.___________________O 4648 Árverés. Pk. X. 706597/1936. szám. Dr. Taub Ármin ügyvéd által képviselt Gustav A. Bahl Sohn cég javára 5200 pengő tőke és több­­követelés és járulékai erejéig Árverés Pk. IX. 713262/1936. szám. Dr. Wiener Gyula ügyvéd által képviselt dr. Róna Jenő javára 159,28 pengő és több követelés és járulékai erejéig ti budapesti központi kn. járásbiróság 1935. évi 2012­-'. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás foly­tán végrehajtást szenvedőtől 1936. évi május hó 7. napján lefoglalt és 1085 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti szám­i végzésével az árverést elrendelte, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, V. iker., Visegrádi­ u. 30. ház­szám, udvari irodában és udvaron leendő megtartására határidőül 1936. évi július hó 6. napjának délutáni 5 óráját tűzöm ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, pénzszekrény, bútorszállitó kocsi s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Budapest, 1936. évi június hó 9. napján. Dr. Csiky László, kir. kir. végrehajtó. O­F 14205 Árverés. Pk. 6124/1935. szám., 30/1935. szám. Dr. Feigler Károly budapesti ügyvéd által képviselt Buda­pesti Kisipari Hitelintézet Rt. javára 416 pengő követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 4934. évi 427604. számú végzésével elren­delt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenve­dőnél 1935. évi január hó 26. napján lefoglalt és 3566 pengő 50 fillérre becsült ingóságokra a veszprémi kir. járásbíróság fenti számú végzése alapján az árverést elrendelem, s annak 1908 : XLI. t.-c. 20. §-a alapján megnevezett, valamint zálogjogot szerzett más foglal­tatok javára is végrehajtást szenvedő lakásán : Vesz­prémben, Horthy Miklós­ u. 2. szám alatt, Balaton­almádiban, Baross G.­u. 34. szám alatt leendő meg­tartására határidőül 1936. évi július hó 8. napjának délelőtt 11 órakor Veszprémiben, délutáni fél 3 órakor Balatonalmádiiban tűzöm ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, cukrászda és vendéglőberendezés és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek, esetleg a becsár két­harmadáért is el fogom adni. 1000 pengőt meghaladó becsértékű­ ingónál a becsérték 10 %-át bánatpénzül kezeimhez, az árverés megkezdésekor le kell fizetni. Felhívom mindazokat, akik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényüket az árverés m­egkezdéséig nálam írásban vagy szóval jelentsék be. Veszprém, 1936. évi junius hó 10. napján. Stekker László, kir. kir. végrehajtó. O­F 14201 Árverés. Pk. 4776/1934. szám., 242/1936. vght. szám. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a alapján közhírré teszem, hogy hogy a jászapáti kir. járásbíróságnak 1934. évi 1880. sz. végzése alapján Eger­­csehi Köszéntbánya és Portlamdczementgyár rt. végrehaj­­tatának 322 P 21 f tőke, ennek 1934. évi május hó 17. napjától járó 5 % kamata és 80 P 72 f megállapított költség erejéig 1934. évi julius hó 12. napján foganato­­rverés. Pk. X. 712647/1936. szám. Dr. Fehér Dezső ügyvéd által képviselt Intercontinentale szállítmányozási és közlekedési rt. ezelőtt Hoffmann B. és V. cég jav. 165 P 47 , és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. jág­­bíróság 202517/1936. sz. végzésével elrendelt kielégiusai végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1936. évi május hó 1. napján lefoglalt és 4000 pengőre becsült ingóságokra a buda­pesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverést elrendelte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján követelése és járulékai erejéig és a fogla­lási­­könyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, IV. ker., Petőfi Sándor­ utca 1. házszám, üzletben leendő megtartására határidőül 1936. évi július hó 1. napjának délutáni 3 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, üzletberendezés, ezüstrókáik, bunda és egyéb ingósá­gokait a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharma­dánál alacsonyabban nem­m­el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1936. évi junius hó 6. napján. Dr. Makai László, kir. kir. végrehajtó. O­F 14216 Árverés. Pk. V. 704734/1936. szám. Dr. Faragó Sándor Mihály ügyv. ált. képv. dr. Faragó Sándor Mi­hály javára 197­40 , és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbiróság 216321. 1935. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1936. évi február hó 14. napján lefoglalt és 1115 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kij­­árá­sbíróság fenti számú végzésével az árverést elrendelte, annak az 1903. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján követelése és járulékai erejéig és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglal­tatok javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VIII. ker., Rákóczi-út 17. házszám, IV. em. 11. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1936. évi július hó 1. napjának délutáni 3 óráját tűzöm ki, amikor a birói­lag lefoglalt bútorok, csillár, szőnyegek, függöny, rádió, festményeik, írógép, szobor, stb. és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1936. évi junius hó 10. napján. Báthor József, kir. kir. végrehajtó. O­F 14214 Árverés. Pk. IX. 612492/1935. szám., 410600/1936. vght. szám. Dr. Ney Oszkár ügyvéd által képviselt Deutsch Jenő javára hátr. 429,06 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbiróság 1935. évi fenti számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1936. évi január hó 9. napján lefoglalt és 2045 pengőre becsült ingóságokra az árverést elrendeltetvén, annak végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Budapesten, IV. ker., Irányi­ u. 27. házszám, IV. em. 1. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1936. évi július hó 2. napjának délutáni 3 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, szőnyegeik, rádió és egyéb ingóságokat el fogom adni. Budapest, 1936. évi junius hó 2. napján. Dr. Rácz József, kir. kir. végrehajtó. 0 F 14207 Árverés. Pk. IX 615608/1933. szám. Dr. Spitzer József ügyvéd által képviselt özv. Lóránt E­nőné javára hátr. 244 P 94 f követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbiróság 107722/1933. számú végzéssel elrendelt kielégítési végrehajtás során 1933. évi április hó 13. napján lefoglalt és 12000 pengőre becsült ingó­ságokra az árverést a V. P. 102. §-a alapján ezennel el­rendelem és annak Budapesten, VIII. ker., Röllk Szilárd­utca 18. házszá­m, II. em. 14. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1936. évi július hó 3. napjá­nak délutáni 3 óráját tűzöm ki a. ml, hogy az árverés alá kerülő ingóságokat u. m. bur­kát, zongorát, fest­ményeket, szőnyegeket és egyéb a­lgokat el fogom adni. Budapest, 1936. évi junius napján. Páll Lajos, kir. kir. végrehajtó. O F 14204 9 F 14206 Egyes szám ára 150 fillér. Émsíti

Next