Budapest Közlöny Hivatalos Értesítője, 1936. november (70. évfolyam, 252-275. szám)

1936-11-03 / 252. szám értesítője

Budapest, 1938. 2­2. száma. Kedd, november 3. A „BUDAPESTI KÖZLÖNY“-ben és m melléklapjában a„HIVATALOS É­RTESÍTŐ“-ben közzéteendő hirdetéseket a hivatalos lap kiadóhivatala Budapest, I., Vár, Kapisztrán-tér 1. és ennek a székesfővárosi pénzügyigaz­gatóság V. kerület, Szalay­ utca 10—14. számú székházában (volt haditermény épület) levő kirendeltsége veszi fel a megállapított díjak mellett. Hivatalos hirdetések díja (a 300 szót meg nem haladó ingó- és ingatlanárverések kivételével) az első 10 szóért 28 ar. f, minden további 10 vagy kevesebb szóért 19 ar. f, mely előre fizetendő. Magánhirdetések egyszeri beiktatási dija félhasábos m/m sor (azaz annak térfogata) után 20 ar. f. Ezek a dijak fizetendők nemcsak a Hivatalos Értesítőben megjelenő teljes szövegű hirdetések után, hanem a főlapban megjelenő kivonatokért is. Ezenfelül fizetendő a megküldendő Hivatalos Értesítő ára, a bélyegilleték, forgalmi adó és az esetleges postaköltség. A 300 szót meg nem haladó ingó- és ingatlanárverési hirdetmények hirdetési díja budapesti hirdetők részére 5 aranypengő 60 fillér, vidéki hirdetők részére 6 arany­pengő 10 fillér, mely átalányösszegekben egy tám­példány ára, a bélyegilleték és forgalmi adó, a vidékről feladott hirdetéseknél ezeken felül a támpéldány- és nyugtakézbesítés költségei is bent foglaltatnak. A 300 szót meghaladó ingó- és ingatlanárverési hirdetmények hirdetési díjára nézve az egyéb hivatalos hirdetmények díjszabása mértékadó. • A kiadóhivatal minden egyes hirdetésről külön nyugtát ad. * * * A hivatalos lap kiadóhivatala hirdetések felvételére sem magánegyénnek, sem hirdető vállalatnak megbízást nem adott. * A hirdetések közzététele a kézirat beérkeztét követő harmadik napon történik, délután 3 órájára tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, páncélszekrény, rádió, csillár, könyvek, gramo­fon, zongora, dísztárgyak és egyéb ingóságokat a leg­többet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becs­áron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál ala­csonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5610/1931. M. E. számú ren­delet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1936. évi október hó 7. napján. Dr. Konkoly Iván, kir. hír végrehajtó. O­F 16519 Árverés. Pk. X. 724018/1936. szám. Dr. Krausz Géza (Újpest, Árpád-út 37. szám) ügyvéd által képviselt Tevan Mór javára 2500 pengő és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 423485. 1936. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1936. évi szeptember hó 5. napján lefoglalt és 25076­­-re becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú vég­zésével az árverést elrendelte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján követelése és járulékai erejéig és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglal­tatok javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamat­ban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VII.­­ker., Kertész-utca 29. szám alatti üzletben és foly­tatólag VII. ker., Kertész-utca 25. szám alatti műhely­ben és folytatva VII. ker., Szt. Domonkos-utca 7. sz., földszint 5. ajtószám alatt leendő megtartására határ­időül 1936. évi november hó 3. napjának délutáni 3 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, szőnyegek, olajképek, motorkerékpárok, irodaberende­zés s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénz­­fizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiál­tási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5610/1931. M. E. számú ren­delet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytized részét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1936. évi október hó 2. napján. Dr. Szentniklósy László, kir. bír. végrehajtó. O­F 16550 Árverés. Pk. VII 701383/1936. szám. Dr. Besnyő Arthur ügyvéd által képviselt Stark László javára 606 , 86 fillér tőke és több követelés és járulékai erejéig a buda­pesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1936. évi január hó 18-án lefoglalt és 1200 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbiróság fenti számú végzésével az árverés elrendel­tetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján az alább megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykere­set folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Budapesten, IX. kerület, Dandár­ utca 23. szám alatti garázsban leendő megtartására határidőül 1936. évi november hó 3. napjának délutáni 4 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, G. M. C. gyártm. BY 082. rendszámú teherautó s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5610/1931. M. E. számú ren­delet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytized részét bánatpénzül leteszik. Dr. Sándor Aladár ügyvéd által képviselt Solymossi és Társa javára 1 860 pengő. Budapest, 1986. évi szeptem­ber hó 30. napján. Szili Ede, kir. kir. végrehajtó. O­F 16538 Árverés. Pk. V. 720384/1936. szám. Dr. Révy Albin ügyvéd által képviselt Ulrich B. J. javára hátralékos 101 pengő 02 fillér és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbiróság 312178/1986. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtási szenvedőtől 1936. évi julius hó 20-án le­foglalt és 1081 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi királyi járásbiróság fenti számú végzé­sével az árverést elrendelte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján kö­vetelése és járulékai erejéig és a foglalási jegyzőkönyvből ,ki nem tűnő más foglaltaitok javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha elle­nük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél, Budapesten, VII. kerü­let, Király­ utca 55. szám alatti udvari pincében leendő megtartására határidőül 1986. évi november hó 9. nap­jának délutáni 1 óráját tűzöm ki, amikor a biróilag le­foglalt bútorok, tizede­smérleg, különféle törlőrongyok s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem­m­el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5610/1931. M. E. számú ren­delet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytized részét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1986. évi október hó 10. napján. Dr. Schweitzer Brúnó, kir. kir. végrehajtó. O­F 16548 Árverés. Pk. V. 611628/1935. szám. Dr. Drozdik Jenő ügyvéd által képviselt özvegy Büki Fejér M. Ferencné javára 300 pengő és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi királyi járásbiróság 2093/1935. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szen­vedőtől 1935. évi április hó 20-án lefoglalt és 100 pen­gőre és 1936. évi március hó 28-án lefoglalt 1230 pen­gőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járás­biróság fenti számú végzésével az árverést elrendelte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján követelése és járulékai erejéig és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igény kereset folyamatban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél, Budapesten, VII.­­kerület, Rákóczi­ út 86. szám, IV. eme­let 2. ajtószám alatt, az 1934. Pk. V. 713745. sz. jkv. 6., 8., 9., 11., 12., 14. és 22. t. a. és 1936. Pk. 701534. sz. jkv. 1—23. t. alatti ingókra leendő megtartására határidőül 1936. évi november hó 3. napjának délutáni 1 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, festmé­nyek, dísztárgyak, virágváza s egyéb ingóságokat a leg­többet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becs­áron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál ala­csonyabban nem­m­el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5610/1931. M. E. számú ren­delet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytized részét bánatpénzül Leteszik. Budapest, 1936. évi október hó 4. napján. Bisitz Mihály, kir. kir. végrehajtó. O­F 16549 Árverés. Pk. I. 60268/1936. szám. Közhírré teszem, hogy a budapesti I—III. ker kir. járásbiróság 8514/936. számú végzésével dr. Lajos Ferenc (IV. ker., Ferenciek­­tere 2.) ügyvéd által képviselt Berndorfi Fémárugyár Krupp Artur r. t. végrehajtató javára végrehajtást szen­vedő ellen 69 pengő 16 fillér­­és az összes foglaltatok tőkekövetelése, ezek kamatai és járulékai erejéig — amennyiben a követelésre időközben részletfizetés tör­tént, annak beszámításával — végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 1410 pengőre becsült ingókra az árverés el­rendeltetvén, annak végrehajtást szenvedő üzletében, Budapesten, III. ker., Vörösvári­ út 3. számú házban, vasüzletben leendő megtartására határidőül 1986. évi november hó 4. napjának délelőtt jó 10 óráját tűzöm ki, mikor a bíróilag lefoglalt üzletberendezést, takarék­­tűzhelyeket, jégszekrényt, edényeket és egyéb ingósá­gokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, a mindenkori rendeletek értelmében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyab­ban csak végrehajtást szenvedő beleegyezésével — fogom eladni. Budapest, 1936. évi október hó 8. napján. Donovai Rudolf, kir. kir. végrehajtó. O­F 16520 Árverés. 262/1936. vht. szám. Alulírott bírósági vég­rehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a alapján közhírré teszem, hogy a váci kir. járásbíróságnak Pk. 4080. 1936. számú végzése alapján dr. Dusárdy István ügy­véd által képviselt Vácbottyáni hitelszövetk. végre­­h­ajtatának vhajtást szenvedő ellen 1936. július 9-én fo­ganatosított kielégítési vhajtás alkalmával le- és felül­foglalt és ki nem igényelt és 3110 P-re becsült 55 hl­ bor, 2 drb tehén, cséplőszekrény, gőzcséplő és egyéb ingóságokat 1437 P 35 fillér tőke, ennek különb, ösz­­szeg és időtől járó 5 % kamata és 404 P 92 fillér eddig már megállapított költség erejéig végrehajtató ügyvéd levélbeli jelentése folytán Vácbottyánban, 1936. évi no­vember hó 20-án d. u. 1­4 órakor végrehajtást szen­vedett lakásán, üzletében nyilvános bírói árverésen a legtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés mellett, szükség esetén a becsár kétharmadáért is el fogom adni. Vác, 1936. évi október hó 27. napján. Muth János, kir. kir. végrehajtó. O­F 16537 Árverés: 15619/1936. vht. szám. A miskolci kir. járás­biróság Pk. 46288/1930. számú végzése folytán Magyar Általános Gépgyár Rt. jav. 666.44 P tőke s járulékai erejéig lefoglalt és összesen 9570 pengőre becsült ingó­kat és pedig üzleti áruk, csillárok, rádiók, személyautó és egyéb ingóságokat a végrehajtást szenvedőnek Miskol­con, Széchenyi­ u. 9. sz. a. levő üzletében 1986. évi no­vember hó 5-én délután 4 órakor megtartandó bírói árverésen eladom. Miskolc, 1936. október 8. Latzkó Tóth István, kir. kir. végrehajtó. O­F 16554 Árverés. Pk. 725479/1936. szám. Dr. Steiner Leó ügy­véd által képviselt Karitex szövet és divatáruforg. Kft. javára 130 pengő 16 fillér és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbiróság 117748. 1936. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1936. évi szeptember hó 24-én lefoglalt és 8265 pengőre becsült ingóságokra a­­budapesti központi kir. járásbiróság fenti számú vég­zésével az árverést elrendelte, annak végrehajtást szen­vedőnél Budapesten, IV. kerület, Irányi­ utca 27. szám alatt leendő megtartására határidőül 1936. évi november hó 6. napjának délutáni háromnegyed 2 óráját tűzöm ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, szövet, szőnyeg s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, el fogom adni. Budapest, 1936. évi október hó 12-én. Dr. Dobrev Ede, ikir. kir. végrehajtó. O F 165­6­ DAPESTI KÖZLÖNY H8L­L ÉI^'ILSS'I^IJE Hivatalos hirdetmények. Ingó árverések. Árverés. 2397/1936. vght. sz., Pk. II. 13687/1936. szám. Dr. Neményi Sándor budapesti ügyvéd által képviselt Első m­agy. műdorm borító- és papirdíszműárugyár buda­pesti bej. cég javára 4090 pengő tőke és több követelés járulékai erejéig a budapesti kir. törvényszék 1936. évi 16 P. 38119/5. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőktől 1936. évi augusztus hó 18-­án felülfoglalt és 5047 pengő 50 fillérre becsült ingóságokra az árverés megtartására határidőül 1936. évi november hó 6. napjának délelőtt 10 óráját tűzöm ki, végrehajtást szenvedő lakásába, üzletébe: Győrött, Baross­ utca 25., folytatólag Deák Ferenc­ utca 12­., folytatólag Pásztor­ utca 12. szám alá, amikor a lefoglalt üzleti berendezések, árucikkek, koporsók, te­metkezési kocsik, lovak, bútorok, vaspénztár, búza és szalma, rozs és szalma és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek, de legalább a kikiáltási ár kétharmadáért, készpénzfizetés mellett el fogom adni, még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, hacsak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5610/1931. M. E. számú ren­delet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Győr, 1936. évi október hó 5. napján. Molnár József, kir. bír. végrehajtó. O­F 16533 Árverés. Pk. V. 723023/1936. szám. Dr. Valér Leó ügyvéd által képviselt Triesti általános biztositó társulat magyarországi igazgatósága javára 63 pengő 75 fillér és több követelés és járulékai erejéig a budapesti köz­ponti kir. járásbíróság 1936. évi 36­8678. számú végzé­sével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehaj­tást szenvedőtől 1936. évi augusztus hó 22-én lefoglalt és 10020 pengőre becsült ingóságokra a budapesti köz­ponti kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árve­rést elrendelte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján és jár.­követelése erejéig és a foglalási jegyző­könyvből ki nem tűnő (más foglaltatok javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végre­hajtást szenvedőnél, Budapesten, V. ker., Kossuth Lajos­­tér 4. házszám, II. em. 8. ajtószám alatt leendő megtar­tására határidőül 1936. évi november hó 3. napjának­ ­ügyes szám­ára 20 fillér.

Next