Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1937. szeptember (71. évfolyam, 198-222. szám)

1937-09-01 / 198. szám értesítője

Budapest, 1937. _____________198. szám. Szerda, szeptember 1. BUDAPESTI KÖZLÖNY HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE A „BUDAPESTI KÖZLÖNY“-ben és melléklapjában a „H­IVATALOS É­RTESÍTŐ“-ben közzéteendő hirdetéseket a hivatalos lap kiadóhivatala Budapest, I., Vár, Kapisztrán-tér 1. és ennek a székesfővárosi pénzügyigazgatóság V. kerület, Szalay­ utca 10—14. számú székházában (volt haditermény épület) levő kirendeltsége veszi fel a megállapított díjak mellett. Hivatalos hirdetések díja (a 300 szót meg nem haladó ingó- és ingatlanárverések kivételével) az első 10 szóért 28 ar. f, minden további 10 vagy kevesebb szóért 19 ar. f, mely előre fizetendő. Magánhirdetések egyszeri beiktatási dija félhasábos m/m sor (azaz annak térfogata) után 20 ar. f. Ezek a dijak fizetendők nemcsak a Hivatalos Értesítőben megjelenő teljes szövegű hirdetések után, hanem a főlapban megjelenő kivonatokért is. Ezenfelül fizetendő a megküldendő Hivatalos Értesítő ára, a bélyegilleték, forgalmi adó és az esetleges postaköltség. A 300 szót meg nem haladó ingó- és ingatlanárverési hirdetmények hirdetési díja budapesti hirdetők részére 5 aranypengő 60 fillér, vidéki hirdetők részére 8 arany­pengő 10 fillér, mely átalányösszegekben egy tám­példány ára, a bélyegilleték és forgalmi adó, a vidékről feladott hirdetéseknél ezeken felül a támpéldány- és nyugtakézbesítés költségei is bentfoglaltatnak. A 300 szót meghaladó ingó- és ingatlanárverési hirdetmények hirdetési díjára nézve az egyéb hivatalos hirdetmények díjszabása mértékadó. • A kiadóhivatal minden egyes hirdetésről külön nyugtát ad. * * * A hivatalos lap kiadóhivatala hirdetések felvételére sem magánegyénnek, sem hirdető vállalatnak megbízást nem adott. ★ A hirdetések közzététele a kézirat beérkeztét követő harmadik napon történik. Hivatalos hirdetmények. Ingé árverések. Árverés. Pk. X. 612356/1937. szám. Dr. Burg János ügyvéd által képviselt Pesti Lloyd társulat javára 30 P 60 f és több követelés és jár. erejéig a budapesti köz­ponti kir. járásbíróság 7333/1937. számú végzésével el­rendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szen­vedőtől 1937. évi május hó 11-én lefoglalt és 1546 P-re becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járás­bíróság fenti számú végzésével az árverést elrendelte, annak az 1908 : XLI. t.-c. 20. §-a alapján Pk. 606736. szám, dr. Breuer Oszkár ügyvéd által képviselt u. a. javára 60 P 07 . követelése és jár.­erejéig és a fogla­lási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, XIV. ker., Stefánia­ út 29/b. szám, I. em. leendő meg­tartására határidőül 1937. évi szeptember hó 3. nap­jának délutáni 4 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok és egyéb lakberendezési tárgyak, festmények s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem­­— el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét, bánatpénzül leteszik. Budapest, 1937. évi július hó 30-án. Gombos Ernő, kir. kir. végrehajtó. O­F 14704 Árverés. Pk. X. 617267/1937. szám. Pukánszky Sán­dor javára 102 pengő és több követelés és jár. erejéig a budapesti központi kir. járásbiróság 1937. évi 19724. számú végzésével elrendelt kielégitési végrehajtás foly­tán végrehajtást szenvedőtől 1937. évi július hó 5-én lefoglalt és 1600 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbiróság fenti számú végzésével az árverést elrendelte, annak az 1908 : XLI. t.-c. 20. §-a alapján követelése és járulékai erejéig és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, ha kielégitési joguk ma is fennáll és ha elle­nük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedőnél Budapesten, VII. kerület, Várna­ utca 7. sz., földszinten leendő megtartására határ­időül 1937. évi szeptember hó 10. napjának délutáni fél 2 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt búto­rok, gépek s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Buda­pest, 1937. évi augusztus hó 6-án. Szabó Sándor, kir. kir. végrehajtó. O­F 14703 Árverés. Pk. IX. 611285/1937. szám. Dr. Gergely Osz­kár ügyvéd által képviselt Neumann Fülöpné javára 140 pengő és több követelés és járulékai erejéig a buda­pesti központi kir. járásbiróság 203997/1937. számú vég­zésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végre­hajtást szenvedőtől 1937. évi április hó 28. napján le­foglalt és 1337 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbiróság fenti számú végzésével az ár­verést elrendelte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján követelése és járulékai erejéig és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végre­hajtást szenvedőnél Budapesten, VI. kerület, Lehel­ u. 32. házszám, III. emelet 1. ajtószám alatt és folytatva az udvaron leendő megtartására határidőül 1937. évi szep­tember hó 2. napjának délutáni 5 órája tűzetik ki, ami­kor a bíróilag lefoglalt bútorok, zongora, festmények, órák, szobor s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Buda­pest, 1937. évi július hó 31-én. Szabó Gábor, kir. kir. végrehajtó. O­F 14722 Árverés. Pk. VII. 729971/1936. szám. Dr. Dukes Gyula ügyvéd által képviselt N. V. Waveren's Graan Mandel bef. cég javára 2796 pengő tőke és több követelés és já­rulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbiróság 1936. évi 11457. számú végzésével elrendelt kielégitési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1936. évi szeptember hó 10. napján lefoglalt és 4230 pengőre be­csült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbiróság végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végre­hajtást szenvedő lakásán, üzletében Budapesten, V. ke­rület, Szemere­ u. 19. házszám, IV. emelet 1. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1937. évi szeptem­ber hó 1. napjának délelőtti 9 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, szőnyegek, képek, könyvek s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni, még akkor is, ha a bejelentő a helyszínen nem jelennék meg, hacsak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Buda­pest, 1937. évi július hó 26-án. Dr. Konkoly Iván, kir. kir. végrehajtó. O­F 14719 Árverés. Pk. IX. 614995—996. 1937. szám. Dr. Som­mer Alfréd ügyvéd által képviselt I. Weisz és Grosner, II. dr. Sommer Alfréd úgyis mint néhai dr. Réti Illés Elemér ügyvéd irodagondnoka javára 786.51 + 61.19 + 29 P tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbiróság 1936. évi Ke. 36813/55. és 54. sz. végzésével elrendelt kielégitési vég­rehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1937. évi jú­nius hó 8-án lefoglalt és 6.537 és 235 pengő becsértékű ingóságokra a budapesti központi kir. járásbiróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a megnevezett és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglalta­tok javára is az árverés megtartását, elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamat­ban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Budapesten, IV. kerület, Váci-utca 16. házszám alatti pincében,­ folytatva VI., Andrássy-út 31. sz., III. em. 6. sz., továbbá IV., Régi posta-utca 1. sz., I. emelet 2. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1937. évi szeptember hó 1. napjának délutáni 1 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, üzletberendezés, gömbcsillár, írógép, ruhaszövet, ruhaselyem, szőnyegek, olajfestmények, különféle ruha-kosztümszövet és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellené­ben, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár két­harmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni, még akkor is, ha a bejelentő a helyszínen nem jelenne meg, hacsak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Buda­pest, 1937­. évi augusztus hó 6-án. Szászy-Kovách Ernő, kir. kir. végrehajtó. O­F 14723 Árverés. Pk. VII. 720796/1934. szám. (1937. Vghtól 280881. sz.) Dr. Pajor Rezső ügyvéd javára 225 pengő és több követelés és járulékai erejéig a budapesti köz­ponti kir. járásbiróság 323097/1933. számú végzésével elrendelt kielégitési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1934. évi július hó 4-én lefoglalt és 811 pengőre becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbiróság fenti számú végzésével az árverést elren­delte, annak végrehajtást szenvedőnél Budapesten, X., Kőbányai­ ut 43/b sz. alatti iroda és gyárhelyiségben leendő megtartására határidőül 1937. évi szeptember hó 7. napjának délelőtti 9 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt írógép, szalagfűrészgép, gyalupadok, villanymotor és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem­m­el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Buda­pest, 1937. évi augusztus hó 11-én. Tarpai József, kir. kir. végrehajtó. O­F 14718 Árverés. Pk. VII. 614056/1937. szám. Dr. Kreiner Andor ügyvéd által képviselt dr. Hercz Ödön és Pál javára 295 P 76 f tőke és több követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbiróság 1937. évi 201403. sz. végzésével elrendelt kielégitési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1937. évi május hó 31-én lefoglalt 1100 pengő becsértékű ingóságokra a budapesti központi királyi járásbiróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. törvénycikk 20. szakasza alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtartását elren­delem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igény­kereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő laká­sán, üzletében Budapesten, VII. ker., Rottenbiller­ utca 35. szám, I.­enfelet 3. ajtószám alatt leendő megtartá­sára határidőül 1937. évi szeptember hó 2. napjának délutáni 4 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok és egyéb lakberendezési tárgyak, festmények és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénz­­fizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiál­tási ár kétharmadánál alacsonyabban nem —­ el fogom adni, még akkor is, ha a bejelentő a helyszínen nem jelenne meg, hacsak ellenkező kívánságot írásban nem­­nyilvánít. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Buda­pest, 1937. évi julius hó 31-én. Gombos Ernő, kir. kir. végrehajtó. O­F 14708 Árverés. Pk. IX. 608837/1937. szám. (1937. Vghtói 290713. sz.) Dr. Nagy Béla József ügyvéd javára 100 pengő tőke és jár., 607373/37. dr. Salusinszky Gyula ügyvéd által képviselt Az Est Lapkiadó Rt. javára 139 pengő 37 fillér, fenti és több követelés és jár. erejéig a budapesti központi kir. járásbiróság 27813., 117698. 1936. sz. végzésével elrendelt kielégitési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1937. évi április hó 6-án lefoglalt és 2.037 P 50 f, 1937. évi március hó 18-án lefoglalt és 2.037 pengő 50 fillérre becsült ingó­ságokra a budapesti központi kir. járásbiróság fenti számú végzésével az árverést elrendelte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján csatlakozók : Pk. 723590/36. sz. dr. Ferenc Tibor ügy­véd által kép­viselt Kovács Kálmán és társai javára 83 P 36 . és jár., Pk. 701501/36. sz. dr. Lányi Mór ügyvéd által kép­viselt Máthé József és neje javára 116 pengő 31 fillér követelése és járulékai erejéig és a foglalási jegyző­könyvből ki nem tünő más foglaltatok javára is, ha kielégitési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, annak végre­hajtást szenvedőnél Budapesten, VI. kerület, Andrássy­­út 28. házsz., I. emelet 12.b­­ajtószám alatt leendő meg­tartására határidőül 1937. évi szeptember hó 2. napjá­nak délutáni 4 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag le­foglalt bútorok, pénzszekrény, festmények, könyvek, csillár és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek kész­­pénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Buda­pest, 1937. évi július hó 28-án. Szabó Gábor, kir. kir. végrehajtó. O­F 14702 Egyes szám­ára SO üli ki'.

Next