Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1938. április (72. évfolyam, 73-96. szám)

1938-04-01 / 73. szám értesítője

Budapest, 1938. 73. Száffits_________________Péntek, április 1. BUDAPESTI KÖZLÖNY HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE A „BUD­A­PEST­I KÖZLÖNY“-ben és melléklapjában a,,HIVATALOS É­RTESÍTŐ“-ben közzéteendő hirdetéseket a hivatalos lap kiadóhivatala Budapest, I., Vár, Kapisztrán-tér 1. és ennek a székesfővárosi pénzügyigazgatóság V. kerület, Szalay­ utca 10—14. számú székházában (volt haditermény­ épület) levő kirendeltsége veszik fel a megállapított díjak mellett. Hivatalos hirdetések díja (a 300 szót meg nem haladó ingó- és ingatlanárverések kivételével) az első 10 szóért 28 ar. f, minden további 10 vagy kevesebb szóért 19 ar. f, mely előre fizetendő. Magánhirdetések egyszeri beiktatási dija félhasábos m/m sor (azaz annak térfogata) után 20 ar. f. I Ezek a dijak fizetendők nemcsak a Hivatalos Értesítőben megjelenő teljes szövegű hirdetések után, hanem a főlapban megjelenő kivonatokért is. Ezenfelül fizetendő a megküldendő Hivatalos Értesítő ára, a bélyegilleték, forgalmi adó és az esetleges postaköltség. A 300 szót meg nem haladó ingó- és ingatlanárverési hirdetmények hirdetési díja budapesti hirdetők részére 5 aranypengő 60 fillér, vidéki hirdetők részére 6 arany­pengő 10 fillér, mely átalányösszegekben egy tám­példány ára, a bélyegilleték és forgalmi adó, a vidékről feladott hirdetéseknél ezeken felül a támpéldány- és nyugtakézbesítés költségei is bentfoglaltatnak. A 300 szót meghaladó ingó- és ingatlanárverési hirdetmények hirdetési díjára nézve az egyéb hivatalos hirdetmények díjszabása mértékadó. * A kiadóhivatal minden egyes hirdetésről külön nyugtát ad. * * * A hivatalos lap kiadóhivatala hirdetések felvételére sem magánegyénnek,sem hirdetővállalatnak megbízást nem adott. ■k A hirdetések közzététele a kézirat beérkeztét követő harmadik napon történik, tűnő más foglaltatok javára is, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igény­kereset folyamatban nincs, annak végrehajtást szen­vedőnél, Budapesten, V. ker., Hold­ utca 15. házszám, IV. em. 3. ajtószám alatt leendő megtartására határ­időül 1938. évi április hó 5. napjának délután 11 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, rádiót, csillárt és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígé­rőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egy­ezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1938. évi március hó 8. napján. Dr. Meny­­hárth Andor, kir. kir. végrehajtó. O­F 11731 Árverés. Pk. 10764., 10783., 10600/1938. szám. Dr. Kisfaludi Imre pécsi és dr. Barta Béla budapesti ügy­véd által képviselt „Adriatica“ Bor- és Törkölylepá­­roló Rt., gr. Keglevich István utódai Cognacgyáré­rt és Weiss Manfréd Első Magyar Konzervgyár és Érc­­árugyár végrehajtató javára végrehajtást szenvedő ellen 114.36 és 111.19, 171.29 A tőkekövetelés és járu­lékai erejéig a pécsi kir. járásbiróság 7. és 8. 1938., a budapesti központi kir. járásbiróság 15768/1937. sz. végzésével elrendelt közbenjárással foganatosított ki­elégitési végrehajtás alkalmával 1938. évi január hó 14-én, 19-én, 21-én lefoglalt, felülfoglalt és 7187 pengő 42 fillérre becsült ingóságokat, közöttük kávéházi be­rendezést, bútort Pécsett, végrehajtást szenvedő laká­sán, üzletében, Széchenyi-tér 15. szám alatt, 1938. évi április hó 4. napjának délutáni 3 órájára ezennel kitűzött birói árverésen a legtöbbet ígérőnek, kész­­pénzfizetés ellenében, azonban a becsár kétharmad­­részénél nem alacsonyabb vételárban el fogom adni. A szakértői becslés elrendelése esetén a Te. 74. §-a az irányadó. Ezt az árverést a Vhn. 20. §-a értelmében azoknak a végrehajtatóknak (csatlakozóknak) a javára is ki­tűzöm, akik a hirdetmény kibocsátása napjáig a fenti ingókra kielégítési jogot szereztek és ellenük halasztó hatályú igénykereset nincs. Pécs, 1938. év március hó 7. napján. Jobszt József, kir. kir. végrehajtó. O­F 11733 Hivatalos hirdetmények. Ingé árverések. Árverés. Pk. I. 52012/1938. szám. Dr. Fábián Sándor ügyvéd által képviselt Unió Textilművek Rt. javára 1100 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig az I—III. ker. kir járásbíróság 1937. évi 14301. számú végzésével elrendelt kielégitési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1938. évi február hó 3-án le­foglalt és 1818 pengőre becsült ingóságokra az I—III. kerületi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak végrehajtást szenvedő lakásán Budapesten, XI. kerület, Horthy Miklós­ út 76. szám, III. emelet 3. ajtószám alatt leendő,megtartására határidőül 1938. évi április hó 7. napjának délutáni 5 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, íróasztal, képek, lakásberendezés és egyéb ingóságokat el fogom adni. Budapest, 1938 évi március hó 10-én. Dr. Zsótér Bertalan, kir. kir. végrehajtó. O­F 11717 Árverés, 192/1938. szám., Pk. 9213/1937. szám. Dr. Bók Miklós ügyvéd által képviselt Mezőgazd. és Áru­­kereskedelmi kft. végrehajtató javára végrehajtást szen­vedő ellen 263 pengő 33 fillér tőkekövetelés és járulékai erejéig a kaposvári kir. járásbíróság Pk. 9213/1937. számú végzésével elrendelt közbenjárással foganatosított kielégítési végrehajtás folytán az 1938. évi január hó 15. napján felülfoglalt és 12.008 pengőre becsült ingósá­gokat, közöttük tehenek, mének, termények, gazdasági felszerelés, cséplőgép Farkas pusztán, végrehajtást szen­vedő lakásán, üzletében, gazdaságában 1938. évi április hó 7. napjának délelőtti 10 órájára ezennel kitűzött bírói árverésen a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg a becsár kétharmad részénél nem alacsonyabb vételárban el fogom adni. Dr. Szilárdfy András 835 + 277 pengő. Kaposvár, 1938. évi március hó 17. napján. Teutsch Gusztáv, kir. kir. végrehajtó. O­F 11716 Árverés. Pk. IX. 701146/1938. szám. Dr. Láng Lajos ügyvéd által képviselt Angol Magyar Bank rt. javára 1000 pengő követelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 428706/1937. számú vég­zéssel elrendelt kielégítési végrehajtás során 1938. év január 14-én lefoglalt és 1357 pengőre becsült ingósá­gokra az árverést a V. P. 102. §-a alapján ezennel elrendelem és annak Budapesten, VIII. ker., Rökk­ Szilárd­ utca 18. házszám, II. em. 14. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1938. évi április hó 14. napjának délután 6 óráját tűzöm ki azzal, hogy az árverés alá kerülő ingóságokat, u. m. bútorokat, pianinót, képeket és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is el fogom adni, a bejelentő fél távollétében is, hacsak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Megjegyzem, hogy ezen árverés a Vhn. 20. §-a értel­mében — amennyiben a törvény kivételt nem tesz — más megnevezett végrehajtátok kielégítésére is elren­­deltnek tekintendő és azok bejlentésére is megtar­tandó. Budapest, 1938. évi március hó 26. napján. Páll Lajos, kir. kir. végrehajtó. O­F 11726 Árverés. 83/Pk. 1197/1938. vght. szám. Dr. Neufeld Miklós budapesti ügyvéd által képviselt Lázár Vil­mosné budapesti lakos javára 1493 P 40 t tőke és több követelés járulékai erejéig, amennyiben a köve­telésre időközben részletfizetés történt, annak beszá­mításával, a tatai kir. járásbíróság 1938. évi P. 2648/ 937/8. számú végzésével elrendelt kielégítési, biztosí­tási végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1938. évi február hó 25-én lefoglalt, felülfoglalt és 26123 pengő 10 fillérre becsült ingóságokra a tatai királyi járásbíróság Pk. 1197/938. számú végzésével az árve­rés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján megnevezett, továbbá a foglalási jegyző­könyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedőnek a lakásán, Felsőgallán és Csákány pusztán leendő megtartására határidőül 1938. évi április hó 4. napjának délelőtti 10 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt lakásberendezési tár­gyak, szőnyegek, olajfestmények, zongora, tehenek, lovak s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek — de legalább a becsár kétharmad részéért — készpénzfize­tés mellett el fogom adni, még akkor is, ha a beje­lentő fél a helyszínen nem jelenne meg, hacsak ellen­kező kívánságot írásban nem nyilvánít.. Tata, 1938. évi március hó 18. napján. Denkler Boldizsár, kir. kir. végrehajtó. "O­F 11725 Árverés. Pk. X. 622710/1937. szám. Dr. Vass Oszkár ügyvéd által képviselt Kramer Jenő javára 212 pengő 30 fillér tőke és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbiróság 1937. évi 313908. számú végzésével, elrendelt kielégítési végrehajtás során 1937. évi szep­tember hó 17-én lefoglalt és 1327 pengő becsértékű i­ngóságokra az árverés kitűzése iránt fentnevezett vég­rehajtató által megkerestetvén — az előzetes árverés a budapesti központi királyi járásbiróság végzésével elrendeltetvén,* a megnevezett és ezen hirdetményből, valamint a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, amennyiben kielégítési joguk ma is fennáll és ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, az árverés megtartását elrendelem és annak végrehajtást szenvedő lakásán­k üzletében, Budapesten, V. ker., Phőnix­ utca 2. házszám, V. em. 4. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1938. évi április hó 5. napjának délután fél óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, festménye­ket, könyveket, csillárt, rádiót és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmad ré­szénél alacsonyabb áron csak azon esetben, ha ahhoz végrehajtást szenvedő előzőleg hozzájárult — el fogom adni, még akkor is, ha a bejelentő a helyszínen nem jelennék meg, hacsak ellenkező kívánságát írásban be nem jelenti. Azon ingóságokra, amelyeknek a ki­kiáltási ára egyezer pengőn felül van, csak azok árve­rezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánat­pénzül leteszik. Budapest, 1938. évi március hó 14. napján. Dr. Darányi Ferenc, kir. kir. végrehajtó. O­F 11732 Árverés. Pk. IX. 702961/1938. szám. Dr. Hegyi Gyula ügyvéd által képviselt dr. Dobay Gyula javára 243 pengő és több követelés és jár. erejéig a szegedi kir. járásbiróság 7840/1937. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedő­től 1938. évi február hó 3-án lefoglalt és 2590 pengő becsértékű ingóságokra a budapesti központi királyi járásbiróság fenti számú végzésével az árverést elren­delte, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján : Pk. 623608. sz., dr. Papházy Nándor u. á. k. Lengyel Stefánia javára 455 P es jár., Pk. 705964. sz., dr. Gáspár Pál u. á. k. Pálos György javára 5903 P 76 f és jár., Pk. 601284. szám, dr. Szász János u­. á.­ k. El­west-Priteg javára 446 P 98 f és jár., Pk. 616542. szám, dr. Rudas Sándor n­. á. k. Anglo-Danubian javára 166 P 60 f és jár., Pk. 610632. sz., Dr. Tóth Lajos u­. á. k. Lyka Antalné javára 2358 P és jár., Pk. 611086. szám, dr. Sulyok Dezső u. á. k. Frick Elemér és fia javára 2300 P és jár., Pk. 611475. sz., dr. Móré László u­. á. k. Békéscsabai Sertéshialaló javára 340 P és jár., Pk. 621609. sz., dr. Dániel Gábor u­. á. k. Orsz. Közp. Hitelint. javára 260 P követelése és jár. erejéig és a foglalási jegyzőkönyvből ki nem Egyes szám­ára SO filler. Ingatlan árverések. * 1 Árverés. 33898/1937. tkvi szám. Városi Takarék és Hitelintézet rt. végrehajtatónak, Bessenyei Gyula és társai végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 12.000 pengő tőkekövetelés és járulékai behajtása végett, a debreceni királyi járásbiróság területén levő, Debrecen sz. kir városban fekvő s a debreceni 1321. számú telekkönyvi betétben A. + 1. sorszám, 4328. helyrajzi szám alatt foglalt 265 22.100 négyszögöl terü­letű, a Kölcsey­ utca 9. szám alatt fekvő ház és­ udvarra 6.500 aranypengő kikiáltási árban, a B. 3. alatt fel­jegyzett elidegenítési és terhelési tilalomra tekintet nélkül, C. 26. sorszám alatt az ingatlan 1/2 részére Bessenyei Gyula javára bekebelezett holtig tartó haszon­­élvezeti jog fenntartása mellett, azzal, hogy amennyi­ben a haszonélvezeti jogot megelőző tehertételek ki­elégítésére szükségesnek mutatkozó 18.800 aranypengő vételár el nem éreznék, az árverés hatálytalanná válik s az ingatlan a haszonélvezeti jog fenntartása nélkül nyomban elárvereztetik. Az árverést 1938. évi április hó 29. napján délelőtt 9 órakor, a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében (Deák Ferenc­ utca 17. szám, 1. ajtó) fogják megtartani. 1. Az árverés alá eső ingatlant végrehajtást szenve­dők kérelmére megtartott árverésen a kikiáltási ár felénél, a Városi Takarék és Hitelintézet kérelmére megtartott árverésen 5.300 aranypengőnél alacsonyabb áron eladni nem lehet. Bánatpénz a kikiáltási ár 10 százaléka, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi százalékára kell kiegészí­­teni. Debrecen, 1937 évi december hó 22. napján. A debreceni kir. járásbiróság, mint telekkönyvi ható­ság^_______________________________ ' N 2032 Árverés. 19/1938. tk. szám. Zahorán György (nős Za­­horán Máriával), Zahorán János, Zahorán Mihály és özv. Zahorán György­né Pribojszki Judit önkéntes árve­rési ügyében a telekkönyvi hatóság az árverés joghatá­lyával biró önkéntes árverést a békéscsabai kir. járás­biróság területén levő, Békéscsaba m. város határában fekvő s a békéscsabai 5085. számú telekkönyvi betétben A. II. 1—8. sorsz., 22180—22187. hrsz. a. felvett s ön­kéntes árverést kérők nevén álló Telekgerendás dülőbeni 92,5. sz. tanya, udvar, ut, szőlő, legelő, erdő és szántóra 44200 pengő kikiáltási árban, ugyanezen betétben A. III. 1—3. sorsz., 22372. hrsz. a. felvett s önkéntes árverést kérők nevén álló Telek­gerendás dülőbeni útra és szántóra 2750 pengő kikiál­tási árban, ugyanezen betétben a IV. 1—7. sorsz., 22373—22379. hrsz. a. felvett s önkéntes árverést kérők nevén álló t­elekgerendás dülőbeni 862. sz. tanya, udvar, szőlő, ut, legelő és szántóra 6750 pengő kikiáltási árban.

Next