Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1940. szeptember (74. évfolyam, 197-221. szám)

1940-09-01 / 197. szám értesítője

Budapest, 1940. _____ 197. szám, Vasárnap, szeptember 1. BUDAPESTI KÖZLÖNY HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE A_„BUDAPESTI KÖZLÖNY“-ben és melléklapjában a „HIVATALOS ÉRTESÍ­TŐ“-ben közzéteendő hirdetéseket a hivatalos lap kiadóhivatala Budapest, L. Vár, Kapisztrán-tér 1. és ennek a székesfővárosi pénzügyigazgatóság V. kerület, Szalay­ utca 10—14. számú székházában (volt haditermény épület) levő kirendeltsége veszi fel a megállapított díjak mellett. Hivatalos hirdetések díja (a 300 szót meg nem haladó ingó- és ingatlanárverések kivételével) az első 10 szóért 28 ar. f, minden további 10 vagy kevesebb szóért 19 ar. f, mely előre fizetendő. Magánhirdetések egyszeri beiktatási dija félhasábos m/m sor (azaz annak térfogata) után 20 ar. f. Ezek a dijak fizetendők nemcsak a Hivatalos Értesítőben megjelenő teljes szövegű hirdetések után, hanem a főlapban megjelenő kivonatokért is. Ezenfelül fizetendő a megküldendő Hivatalos Értesítő ára, a bélyegilleték, forgalmi adó és az esetleges postaköltség. A 300 szót meg nem haladó ingó- és ingatlanárverési hirdetmények hirdetési díja budapesti hirdetők részére 6 aranypengő 60 fillér, vidéki hirdetők részére 6 arany­pengő 10 fillér, mely átalányösszegekben egy tám­példány ára, a bélyegilleték és forgalmi adó, a vidékről feladott hirdetéseknél ezeken felül a támpéldány- és nyugtakézbesítés költségei is bent foglaltatnak. A 300 szót meghaladó ingó- és ingatlanárverési hirdetmények hirdetési díjára nézve az egyéb hivatalos hirdetmények díjszabása mértékadó. * A kiadóhivatal minden egyes hirdetésről külön nyugtát ad. • * * A hivatalos lap kiadóhivatala hirdetések felvételére sem magánegy­énnek, sem hirdetővállalatnak megbízást nem adott. * A hirdetések közzététele a kézirat beérkeztét követő harmadik napon történik. Hivatalos hirdetmények. Ingó árverések. Árverés. Pk. I. 54922/1938. és Pk. I. 65316/1937. szám. Közhírré teszem, hogy a budapesti I—III. ker. kir. járásbíróság fenti számú végzésével dr. Rónay Béla ügyvéd által képviselt Nágel Zsigmondné végrehajtató javára végrehajtást szenvedő ellen 100­­+ 100 pengő és az összes foglaltatok tőkekövetelése, ezek kamatai és járulékai erejéig — amennyiben a követelésre idő­közben részletfizetés történt, annak beszámításával, végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 742 + 668 pen­gőre becsült ingókra az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a következő meg­nevezett, de az árverés kitűzést nem kérelmező végre­hajtatok : Pk. sz. 62446/1938., dr. Kenyeres Gyula ügy­véd által képviselt Jakab András javára 36 , 95 fillér és járulékai, Pk. sz. 56746/1940., dr. Mádai László ügy­véd által képviselt Ehall Vilmos javára 122 pengő és járulékai, továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk­ és követelésük ma is fennáll és h­a ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs és annak vég­rehajtást szenvedő lakásán Budapest, II. kerület, Margit-rakpart 26. szám, földszint­i ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1940. évi szeptember hó 3. napjának délutáni 6 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, lakásberendezést, rádiót és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzf­izetés ellenében, a mindenkori rendeletek értelmében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban csak végrehajtást szenvedő beleegyezésé­vel — fogom eladni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára 1000 pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1940. évi augusztus hó 6. napján. Donovai Rudolf, kir. kir. végrehajtó. 6919 Árverés. Pk. I. 56497/1939. sz. I. Dr. Miklós Marcell ügyvéd által képviselt Fáth Gyula és végrehajtató tár­sai javára 410­0 tőke és több követelés és járulékai erejéig a bp. I—III. kerületi kir. járásbíróság fenti sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán vég­rehajtást szenvedőtől 1938. június 7-én lefoglalt 1704 pengő becsértékű ingóságokra az I—III. kerületi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendel­tetvén, annak az 1908. évi XLI. tc. 20. §-a alapján meg­nevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fenn­áll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folya­matban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzleté­ben, Budapesten, II. kerület, Székely­ utca 2/4. házszám, I. emelet 2. ajtószám alatt leendő megtartására határ­időül 1940. évi szeptember hó 2. napjának délután 3 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, zongora, szőnyegek, képek s egyéb ingóságokat a leg­többet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becs­áron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacso­nyabban nem — el fogom adni, még akkor is, ha a bejelentő a helyszinén nem jelennék meg, hacsak ellen­kező kívánságot írásban nem nyilvánít. Budapest, 1940. évi július hó 20-án. Dr. Dobrovits Aladár, kir. bírósági végrehajtó. O 6888 Árverés. 12/1937. vght. szám. Dr. Niedermann Antal (Budapest, IX., Üllői­ út 1. szám) ügyvéd által képviselt Gazdák Biztosító Szövetkezete bej. cég javára 397 , 54 t tőke és több követelés járulékai erejéig, amennyi­ben a követelésre időközben részletfizetés történt, annak beszámításával, a budapesti központi kir. járásbíróság 1936. évi 311590. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1937. évi január hó 20-án lefoglalt 0530 pengőre becsült ingó­ságokra a tapolcai kir. járásbíróság Pk. 252/1937. sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében , Hegyesden leendő meg­tartására határidőül 1940. évi szeptember hó 26. nap­jának délután 3 órája tűzetik ki, amik­or a biróilag lefoglalt bútorok, gazdasági gépek, kocsik, vasprések s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek — de leg­alább a becsár kétharmad részéért — készpénzfizetés mellett el fogom adni, még akkor is, ha a bejelentő a helyszínen nem jelenne meg, hacsak ellenkező kíván­ságot írásban nem nyilvánít. Tapolca, 1940. évi augusz­tus hó 26-án. Ormai László, kir. kir. végrehajtó. O­F 13329 Árverés, Pk. V. 708664//1940. szám. Dr. Wellisch Iván celldömölki ügyvéd által képviselt nemes Benkő János javára 331 P 80 f tőke és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1940. évi 3767. sz. végzésé­vel elrendelt kielégítési végreha­jtás során 1940. évi ápri­lis hó 30-án lefoglalt 2875 P 50 f becsértékű ingósá­gokra az árverés kitűzése iránt fentnevezett végrehaj­tató által megkerestetvén, a megnevezett és ezen hirdet­ményből, valamint a foglalási jegyzőkönyvekből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, amennyiben kielégítési joguk ma is fennáll és ellenük halasztó hatályú igény­­kereset folyamatban nincs, az árverést kitűzöm és annak végrehajtást szenvedő lakásán­k üzletében, Budapesten, IX. kerület, Ráday­ utca 4. házszám alatti üzletben leendő megtartására határidőül 1940. évi szeptember hó ,9-ik napjának délután 4 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, üzleti berendezést és egyéb ingósá­gokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is­­— de a kikiáltási ár kéthar­mad részénél alacsonyabb áron csak azon esetben, ha ahhoz végrehajtást szenvedő előzőleg hozzájárult — el fogom adni, még akkor is, ha a bejelentő a hely­színén nem jelennék meg, hacsak ellenkező kívánságát írásban be nem jelenti. Budapest, 1940. évi augusztus hó 9-én. Bisitz Mihály, kir. kir. végrehajtó. O­F 13328 Árverés. Pk. I. 54922/1937. és Pk. I. 65316/1937. szám. Közhírré teszem, hogy a budapesti I—III. kerületi kir. járásbíróság fenti számú végzésével dr. Rónay Béla ügyvéd által képviselt Nágel Zsigmondné végrehajtató javára végrehajtást szenvedő ellen 100 + 100 pengő és az összes foglaltatok tőkekövetelése, ezek kamatai és járulékai erejéig — amennyiben­ a követelésre idő­közijén részletfizetés történt, annak beszámításával, vég­rehajtást szenvedőnél lefoglalt és 742 + 668 pengőre becsült ingókra az árverés elrendeltetvén, továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha elle­nük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs — és annak végrehajtást szenvedő lakásán, Budapesten, II. kerület, Margit-rakpart 26. házszám fszt 1. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1940. évi szeptem­ber hó 3. napjának délután 6 óráját tűzöm ki, mikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, lakásberendezést, rádiót és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfize­tés ellenében, a mindenkori rendeletek értelmében, eset­leg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban csak végrehajtást szenvedő beleegyezé­sével — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára 1000 pengőn felül van, az 5610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhet­nek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1940. évi augusztus hó 6. napján. Donovai Rudolf, kir. kir. végrehajtó. O­F 13.322 Árverés. Pk. V 713806/1940. szám. Dr. Mandel József ügyvéd által képviselt Folió könyvkereskedés és antik­várium r. t. javára 182 P 35 f tőke és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbiróság 1940. évi 310163. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás során 1940. évi július hó 16-án lefoglalt 1270 pengő becsértékű ingóságokra az árverés kitűzése iránt fentnevezett vég­rehajtató által megkerestetvén, a megnevezett és ezen hirdetményből, valamint a foglalási jegyzőkönyvekből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, amennyiben kielégítési joguk ma is fennáll és ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, az árverést kitűzöm és annak végrehajtást szenvedő lakásán — üzletében, Budapesten, VIII. kerület, Szentkirályi­ utca 29. házszám, I. emelet, 4. ajtószám alatt leendő meg­tartására határidőül 1940. évi szeptember hó 3. napjá­nak délután 3 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, perzsaszőnyeg, Orion rádió, festmé­nyek s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek kész­­pénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmad részénél alacsonyabb áron csak azon esetben, ha ahhoz végrehajtást szenvedő elő­zőleg hozzájárult — el fogom adni, még akkor is, ha a bejelentő a helyszínén nem jelennék meg, hacsak ellenkező kívánságát írásban be nem jelenti. Azon ingó­ságokra, amelyeknek a kikiáltási ára 1000 pengőn felül van, csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egy­­tizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1940. évi augusztus hó 2-án. Biró József, kir. kir. végrehajtó. O­F 13326 Árverés: 10795/1940. tk. szám. A telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy dr. Holly Géza végrehajtatónak — özvegy Mészáros György­né született Pillér Katalin vég­rehajtást szenvedő ellen 161 P 70 t tőke­s járulékai erejéig indított végrehajtási ügyében az 1940. évi május hó 25. napján 9234/1940. szám alatt kibocsátott árverési hirdetménnyel a Tác községben fekvő s a táci 1010. számú tkvi betétben A. I. 1., 2. sorszám, 3228/2., 3229. srszám alatt felvett szántó és lakház a felsőkuti dűlő­ben, végrehajtást szenvedő nevén álló ingatlanra 2415 pengő (kettőezernégyszáztizenöt pengő) kikiáltási árban, továbbá a táci 1148. számú tkvi betétben A. + 1., 2., 3. sorszám, 3328/5. hrszám alatt felvett 11 hold 1181 négyszögöl szántó a felsőkuti dűlőben, 3230/4. hrszám alatt felvett 295 n.-ös rét, 3234/5. hrszám alatt felvett 4 hold 924 n.-ös szántó a felsőkuti dűlőben, végrehaj­tást szenvedő nevén álló ingatlanokra 8374 (azaz nyolc­­ezerháromszázhetvennégy) P 50 f kikiáltási árban, a telekikönyvi hatóság hivatalos helyiségében (Törvényház, fszt 40. ajtó) 1940. évi szeptember 1- 14. napjának dél­után 4 órájára kitűzött árverést az 1881 : LX. tc. 167. §-a értelmében dr. Simon András székesfehérvári ügy­véd végrehajtató 520 P tőke és járulékaiból álló köve­telésének behajtása érdekében is meg fogják tartani. Ha az árverés megtartását dr. Simon András kéri, az árverés alá kerülő ingatlanokat 12600 pengőnél alacso­nyabb vételáron eladni nem lehet. Székesfehérvár, 1940. évi julibis hó 27. napján. A székesfehérvári kir. járás­biróság, mint telekkönyvi hatóság. N 6917 Árverés. 1890/1940. tk. szám. A Szobránci Járási Hitel­­szövetkezet, mint a Földműves kölcsönös pénztár Szob­raimon cég jogutódja végrehajtatónak — Grünberger Jakab szobránci lakos végrehajtást szenvedő ellen indí­tott végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végre­hajtási árverést 714 P 28 f tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a Szobránc községben fekvő és a szob­ránci 41. számú telekjegyzőkönyvben AI. 1. sorszám, 54. srszám alatt foglalt és B. 10. sorszám szerint Grü­n­­berger Jakab nevére irt ingatlanra — özvegy Grü­nber­­ger Eszter sz. Grünberger javára Tk. 3618/29. sz. alatti végzéssel bekebelezett özvegyi haszonélvezeti joggal ter­helten — 8571 P 42 t kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1940. évi november hó 15. napján dél­előtt 9 órak­or a telekkönyvi hatóság helyiségében Szob­raimon, 27. ajtószám alatt fogják megtartani. Az árverésre kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Bánatpénz a kikiáltási ár 10%-a, melyet a maga­sabb ígéret ugyanannyi százalékára kell kiegészíteni. Szobránc, 1910. évi augusztus hó 13. napján. A szob­ránci kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság. N 6896 Árverés. 6248/1940. tk. szám. Szolnoki Hitelbank rt. szolnoki bef. cég végrehajtatának, Kovács Viktória Pintér Ferencné, Kovács Sándor és Kovács Julianna Sándor Alajosné végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végre­hajtási árverést 6.732 pengő 26 fillér tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a Szolnok városban fekvő s a szolnoki 2206. számú telekkönyvi betétben A. 1. 1—2. sorszám, 1170—1171. hrsz. alatt foglalt, 1029 T1-es területű s a B. 3., 4., 7., 17., 18., 20—­21. sorszám sze­rint Kovács Viktória Pintér Ferencné, Kovács Julianna Sándor Alajosné s Kovács Sándor nevén álló 36­40 rész szántóra és lakházra, udvarral a Beltelekben 2.639 P 25 fillér kikiáltási árban, mégpedig a C. 72—73. és 77— 78. sorszám alatt 22998/1929­ és 8481/1930. tk. számú végzéssel özv. Kovács Mátyásné Géczi Rozália javára és ennek halála után Kovács Mátyás javára bekebelezett holtig tartó haszonélvezeti jognak és haszonélvezeti Egyes szám­ára 20 fillér Ingatlan árverések.

Next