Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1940. december (74. évfolyam, 274-296. szám)

1940-12-01 / 274. szám értesítője

Budapest, 1940. 274. szám. Vasárnap, december­­ BUDAPESTI KÖZLÖNY HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE A „BUDAPESTI KÖZLÖNY“-ben és melléklapjában a „HIVATALOS É­RTE­S­ÍTŐ“-ben közzéteendő hirdetéseket a hivatalos lap kiadóhivatala Budapest, I., Vár, Kapisztrán-tér 1. és ennek a székesfővárosi pénzügyigazgatóság V. kerület, Szalay­ utca 10—14. számú székházában (volt haditermény épület) levő kirendeltsége veszi fel a megállapított díjak mellett. Hivatalos hirdetések díja (a 300 szót meg nem haladó ingó- és ingatlanárverések kivételével) az első 10 szóért 28 ar.­t, minden további 10 vagy kevesebb szóért 19 ar. f, mely előre fizetendő. Magánhirdetések egyszeri beiktatási dija félhasábos m/m sor (azaz annak térfogata) után 20 ar. f. Ezek a dijak fizetendők nemcsak a Hivatalos Értesítőben megjelenő teljes szövegű hirdetések után, hanem a főlapban megjelenő kivonatokért is. Ezenfelül fizetendő a megküldendő Hivatalos Értesítő ára, a bélyegilleték, forgalmi adó és az esetleges postaköltség. A 300 szót meg nem haladó ingó- és ingatlanárverési hirdetmények hirdetési díja budapesti hirdetők részére 5 aranypengő 60 fillér, vidéki hirdetők részére 6 arany­pengő 10 fillér, mely átalányösszegekben egy tám­példány ára, a bélyegilleték és forgalmi adó, a vidékről feladott hirdetéseknél ezeken felül a támpéldány- és nyugtakézbesítés költségei is bentfoglaltatnak. A 300 szót meghaladó ingó- és ingatlanárverési hirdetmények hirdetési díjára nézve az egyéb hivatalos hirdetmények díjszabása mértékadó. * A kiadóhivatal minden egyes hirdetésről külön nyugtát ad. * Sft * A hivatalos lap kiadóhivatala hirdetések felvételére sem Magánegyénnek, sem hirdetővállalatnak megbízást nem adott. ★ A hirdetések közzététele a kézirat beérkeztét követő harmadik napon történik. MtMMHMrmimnnr n»witiii­mhi "■műi na 11 ptii i Hivatalos hirdetmények. Ingó árverések. Árverés. Pk. VII. 730&45/1938. szám. Dr. Pásztory Balázs budapesti ügyvéd által képviselt Magyar Könyv­terjesztő Vállalat Rt. javára 66,79 pengő tőke és járu­lékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1938. évi 392618. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás során 1938. évi december hó 28-án lefoglalt és 1992 pengőre becsült ingóságokra az árverés kitű­zése iránt femtnevezett végrehajtató által megkerestet­­vén, a megnevezett és ezen hirdetményből, valamint a foglalási jegyzőkönyvekből ki nem tűnő más foglalta­tok javára is, amennyiben kielégítési joguk ma is fennáll és ellenük halasztó hatályú igény kereset folya­matban nincs, az árverést kitűzöm és annak végrehaj­tást szenvedő lakásán, üzletében, Budapesten, V. ker., Személynök­ utca 9/11. házszám, félemelet 5. ajtószám alatt leendő megtartásába határidőül 1940. évi december hó 3. napjának d. u. 5 óráját tűzöm ki, amikor a bírói­lag lefoglalt bútorokat,­ szépirodalmi művek, festmények, Csillár, szekrényes-gramofon, diszóra, iróasztal-készlet és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénz­­fizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a ki-­ kiáltás, a kétharmadánál alacsonyabb áron csak azon esetben, ha ahhoz végrehajtást szenvedő előzőleg hozzájárult — el fogom adni, még akkor is, ha a be­jelentő a helyszínén nem jelennék meg, hacsak ellen­kező kívánságát írásban be nem jelenti. Azon ingósá­gokra, amelyeknek kikiáltási ára 1000 pengő felül van, csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytized­részét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1940. évi októ­ber hó 30. napján. Dr. Zongor Endre, kir. bír. végre­hajtó. O­F 14282 Árverés. Cs. 32619/20. 1940. szám. A Budapest kir. törvényszék fenti szám alatt elrendeli a vagyonbukott néhai Radó Henrik hagyatéki csőd ügyében a csődlel­tár 45—78. tétele alatt felvett összesen 1698 P 2,3 fillér való eladását. Ezen végzés értelmében a hagyatéki lel­tár 45—78. tétele alatt felvett összesen 1698 P 23 23 f összegre az árverést kitűzöm 1940. évi december hó 4. napjának d. e. 10 órájára Budapest, V. kerület, Koháry­­utca 1. szám, alagsor 33. ajtószám alá, amikor és ahol fenti követeléseket a legtöbbet ígérőnek készpénzfize­tés ellenében el fogom adni. A kikiáltási ár a csődlel­tárban feltüntetett becsérték. Budapest, 1940. évi no­vember hó 27. napján. Talán Árpád, kir. kir. végre­hajtó. . O­F 14270 Árverés: 446/1940. vht. szám. Pk. 5887/1940. szám. Dr. Fenyves Béla budapesti ügyvéd által képviselt Kár­pátina olajkereskedelmi r. t. javára 150 pengő tőke és járulékai erejéig a rimaszombati kir. járásbíróság Pk. 5887/1940. számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán az 1940. október 24-én felülfoglalt és 9445 pengőre becsült ingóságokra az árverés elren­deltetvén, az árverés Rimaszombatban, Rákóczi­ u. 8. sz. alatt leendő megtartására 1940. évi december hó 7. nap­jának d. e. 11 órája tűzetik ki, amikor­ a bíróilag lefog­lalt rádiókat, csillárokat, írógépeket, villanyfelszere­lési áruk, stb. a legtöbbet ígérőnek, de legalább a becsár háromnegyed részéért el fogom adni, hacsak a bejelentő fél ellenkező kívánságot írásban nem nyil­vánít. Rimaszombat, 1940. évi november hó 19. nap­ján. Bendicsek Gyula, kir. kir. végrehajtó. O­F 14273 Árverés. Pk. I. 60040/1040. szám. Közhírré teszem, hogy a budapesti I—III. ker. kir. járásbíróság 12877. 1940. számú végzésével dr. Binóci László ügyvéd által képviselt Mezei József végrehajtató részére 307 pengő 03 fillér követelés és járulékai erejéig elrendelt kielé­gítési végrehajtás foganatosításakor végrehajtást szen­vedőnél lefoglalt és 1212 pengőre becsült ingóságokra a fenti számú végzés folytán az árverést elrendelem, annak végrehajtást szenvedő lakásán, Budapesten, II. kerület, Keleti Károly­ utca 33. számú villájában (lépcső­házból nyíló lakásban) leendő megtartására határidőül 1910. évi december hó 3. (harmadik) napjának délutáni 16 (tizenhat) óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefog­lalt bútorokat, lakásberendezést, ezüstnemű­eket, perzsa­­szőnyegeket s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében el fogom adni. Budapest, 1940. évi november hó 15. napján. Dr. vitéz Hidred Gyula, kir. kir. végrehajtó. O­F 14274 Árverés. Vh. 243/1940. szám. Pk. 1036/1938. szám. Dr. Szabó Ferenc ügyvéd által képviselt Fonciére Ál­talános Biztosító Intézet végrehajtató javára puszta­­i kettős­ lakosok, végrehajtást szenvedők ellen 1948 + 406 pengő 60 fillér tőkekövetelés és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 118062­4- 42070. 1937. számú végzéseivel elrendelt s hivatalból fogana­tosítandó kielégítési végrehajtás folytán 1937. évi jú­nius hó 30. napján lefoglalt és felülfoglalt és 9970­­-re becsült ingóságokat, közöttük lovak, tehenek, szekerek, kocsik stb. Tiszaszentimre (Pusztakettős) községben, végrehajtást szenvedők lakásán, illetve tanyáján 1911­. évi december hó 9. napjának d. e. 9 órájára ezennel kitűzött bírói árverésen a legtöbbet ígérőnek, készpénz­­fizetés ellenében, azonban a becsár kétharmadrészénél nem alacsonyabban vételárban el fogom adni. A szak­értői becslés elrendelése esetén a Te. 74. §-a az irány­adó. Ezt az árverést a Vhn. 20 §-a értelmében azoknak a végrehajtat­óknak (csatlakozóknak) a javára is kitűzöm, akik a hirdetmény kibocsátása napjáig a fenti ingókra kielégítési jogot szereztek és ellenük halasztó hatályú igénykereset nincs. Abádszalók, 1940. évi november hó 18. napján. Lenkei F. Gyula, kir. kir. végrehajtó. O­F 14285 Árverés: 1054/1910. vht. szám. Dr. Schwartz Béla ügyvéd által képviselt Klein Márkus javára 753 pengő 79 fillér tőke és több követelés és járulékai erejéig, amennyiben a követelésre időközben részletfizetés tör­tént, annak beszámításával, a soproni kir. járásbíróság 1940. évi P. 1686. számú végzésével elrendelt biztosítási végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1940. évi október hó 22-én lefoglalt és felülfoglalt és 9594 P-re becsült ingóságokra a soproni kir. járásbíróság Pk. 8199/1040. számú végzésével az árverés elrendeltetvén,­ annak végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében, Sop­ronban, Várkerület 117. szám alatt leendő megtartá­sára határidőül 1910. évi december hó 9. napjának d. e. 11 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt nyomdai gépek és felszerelés, villanymotor, írógép és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett el fogom adni. Sopron, 1940. évi november hó 14. napján. Téligei József, kir. kir. végrehajtó. O­F 14275 Árverés, Pk. I. 59586/1940. szám. Dr. Stéger Béla ügyvéd által képviselt özvegy Haliczky Árpádné javára 950 pengő és több követelés, és járulékai erejéig az I—III. ker. kir. járásbíróság 1940. évi 11418. számú vég­zésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végre­hajtást szenvedőtől 1910. évi október hó 7-én lefoglalt és 5382 pengő becsértékű ingóságokra az 1—III. ker. kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1008. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján az alább megnevezett s a foglalási jegyző­könyvből ki nem tűnő más foglalta­tók javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében­ Budapesten. II. kerület, Rókushegyi lépcső 7. házszám, (villalakásban) leendő megtartására határidőül 1940. évi december hó 3. nap­jának délutáni fél 2 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, személygépkocsi, műtárgyak s egyéb ingós­ágokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés elle­nében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni, még akkor is, ha a bejelentő a helyszínen nem jelen­nék meg, hacsak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. F. sz. rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Pk. 56200/1940. szám. Dr. Stéger Béla ügyvéd által képviselt özvegy Haliczkyné javára 400 pengő és járulé­kai. Budapest, 1940. évi november hó 15. napján. Dr. Dobrovits Aladár, kir. kir. végrehajtó. O­F 14281 Árverés. Pk. 2437/1940. szám. Dr. Szabó Ferenc ügy­véd által képviselt Foncsére Ált. Biztositó Intézet javára 10.907 pengő 15 fillér tőke és több követelés és járulékai erejéig az enyingi kir. járásbíróság 1940. évi 2437.­ sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán vég­rehajtást szenvedőtől 1940. évi október hó 16-án lefoglalt és 22.000 pengőre becsült ingóságokra az enyingi kir. járásbíróság fenti számit végzésével az árverés elren­deltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán, üz­letében Degen és folyt. Fekete pusztán leendő megtar­tására határidőül 1940. évi december hó 5. napjának délelőtti 1411 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefog­lalt 1.000 g csöves tengeri, 30 db igásló és egyéb ingó­ságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul is, ái fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5.610/1931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a­­ kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Enying, 1940. évi november hó 15. napján. Molnár János, kir. kir. végrehajtó. O­F 14284 Árverés. Pk. X. 605053/1937. szám. Dr. Dobák Pál ügyvéd által képviselt Budapest Székesfőváros Gázművei javára 450 pengő tőke és járulékai erejéig a Budapesté központi kir. járásbíróság 1936. évi 309694. számú vég­zésével elrendelt kielégítési végrehajtás során 193­7. évi február hó 24-én lefoglalt és 1,605 pengő becsértékű ingóságokra az árverés kitűzése iránt fent,nevezett vég­rehajtató által ,meg,ki i­s sietvén, megnevezett és ezen hir­detményből, valamint a foglalási jegyzőkönyveikből ki nem­ tűnő más foglaltatok javára is, amennyiben ki­elégítési joguk m­a is fennáll és ellenük halasztó hatályú igény,kereset folyamatban nincs, árverést kitűzöm és annak végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Buda­pesten, X. ker., Százados­ utca 13. házszám alatt leendő megtartására határidőül 1991. évi december hó 5. nap­jának délelőtti óráját tűzöm ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorokat, kép, szőnyeg és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében,, esetleg becsáron­ alul is — de a kikiáltási ár kétharmadrészénél alacsonyabb áron csak azon esetben, ha ahhoz végre­hajtást szenvedő előzőleg hozzájárult — el fogom adni, még akkor is, ha a bejelentő a helyszínén nem jelennék meg, hacsak ellenkező kívánságát írásban be nem jelenti. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1940. évi november hó 2. napján. Dr. Sch­arpf Andor, kir. kir. végrehajtó. O­F 14283 Árverés. Pk. X. 627761/1939. szám. Dr Láng Lajos ügyvéd által képviselt Nemzetközi Gépkereskedelmi rt. javára hátr. 983 pengő 38 fillér tőke és járulékai erejéig a budapesti központi kir. járásbíróság 1939. évi 425326. számi­ végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás során 1940. évi január hó 8-án lefoglalt és 2.170 pengő becs­értékű ingóságokra az árverés kitűzése iránt fent,nevezett végrehajtató által megkérési kivél, megnevezett és ezen hirdetményből, valamint a foglalási jegyzőkönyvekből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, amennyiben ki­elégítési joguk ma is fennáll és ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban, nincs, árverési kitűzöm és annak végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Buda­pesten, XIV. ker., Zászlós­ utca 16. házszám, földszint 3. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1940. évi december hó 19. napjának délelőtti 9 óráját tűzöm ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorokat, Opel-Kadett szürke személyautót és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadrészénél alacsonyabb áron csak azon esetben, ha ahhoz végrehajtást szenvedő előzőleg hozzájárult — el fogom adni, még akkor is, ha a be­jelentő a helyszínen nem jelennék meg, hacsak ellen­kező kiváltságát írásban be nem jelenti. Azon ingóságokra, amelyeknek , a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár­­ egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Budapest, 1940. évi november hó 20. napján. Dr. Szent­­annay Félix, kir. bír. végrehajtó. O­F 14280 ’ ............... .................. .­­ . ■— ..........——■ Egyes aszám­ ára ISO fillér

Next