Budapesti Nap, 2002. november (1. évfolyam, 27-38. szám)

2002-11-02 / 27. szám

2 2002. november 2., szombat KÖZÉPPONTBAN Budapesti Nap SZÁMÍTÓGÉPES JEGYÉRTEKESZTÉS Foglaljon helyet a weben! Egyedülálló a világon a budapesti internetes jegyiroda Eljött az idő, amikor kulturális programjainkat is megszervez­hetjük a hálón. Egyelőre ugyan nem a teljesség igényével, de mindenképpen értékelendő, hogy színház- és mozijegyeket vásárolhatunk az interneten keresztül. A kor követelményeinek meg­felelően a Fővárosi Önkormány­zat négy éve megpróbálta beve­zetni az Európa-szerte már alkal­mazott rendszert, amelynek se­gítségével színházjegyeinket ott­honról is megvásárolhatjuk. — Az egységes, vagyis minden fővárosi színházra kiterjedő szá­mítógépes jegyeladási rendszer olyan szolgáltatást nyújtana, amely méltó lenne egy XXI. szá­zadi világvároshoz, Budapesthez — mondta Schiffer János főpol­gármester-helyettes. (Hozzátette: a színházakat előbb-utóbb anya­gilag is kevésbé terhelné, hiszen míg a közönségszervezők az el­adott jegyek után körülbelül 10- 20%-os jutalékot kapnak, addig a számítógépes rendszer mindösz­­sze 5-6%-os jutalékkal dolgozik.) Megkönnyítené a számítógépes rendszer a színházszeretők jegy­hez jutását, hiszen nem kellene a pénztárakban sorban állni. Más­részt ha valaki az utolsó pillanat­ban dönti el, hogy este szívesen megnézne egy előadást, nem kell esetleg feleslegesen elmennie a színház jegypénztárához, hanem az internetet „felütve” tájékozód­hatna, van-e még eladó jegy.­­ Négy éve a színházigazgatók nem támogatták a javaslatot. Az­óta viszont néhány teátrum kü­lön-külön bevezette a számítógé­pes jegyvásárlási lehetőséget — említi a főpolgármester-helyettes. Ma már nemcsak a színházak egy része, hanem néhány mozi is lehetőséget nyújt arra, hogy az érdeklődők interneten, pontosab­ban e-mailben rendelhessenek jegyeket. A dolog kissé macerás, hiszen meglehet, hogy a kívánt előadásra és napra nincsen jegy, ám néhány e-mail-váltás után lét­rejöhet a megállapodás. A feltétel általában az, hogy az előadás előtt pár nappal el kell menni a színházba vagy moziba, s kész­pénz ellenében kiváltani a jegyet. Van azonban egy merőben új vállalkozás, amely egyszerűsíti ezt a folyamatot: a www. inter­­ticket.hu címen található web­­áruház. Az InterTicket jegyérté­kesítő cég ugyanis kifejlesztett egy olyan szoftvert és webfelüle­­tet, amely alkalmas arra, hogy kí­vánt színházjegyünket azonnal megvásároljuk. Méghozzá úgy, hogy el sem kell mozdulnunk a számítógépünk elől. — Jelenleg néhány színház — Vi­dám Színpad, Katona József Szín­ház, Új Színház, Merlin —, a Vörös­marty mozi és a Zeneakadémia előadásaira válthatunk jegyet a www.interticket.hu szolgáltatói weboldalon, illetve néhány kon­certre, hangversenyre — tájékoz­tatta lapunkat Jobbágy Ervin, az InterTicket igazgatója. A kereső se­gítségével eldönthetjük, hogy mely előadásra szeretnénk jegyeket vál­tani akár egy hónapra előre is. Né­hány színház lehetővé teszi, hogy kiválasszuk, a nézőtér mely széke­ire kérjük a jegyet. A világon egye­dülálló program ugyanis megjele­níti a színház teljes nézőterét, jelöl­ve a még szabad helyeket. Rendkívül egyszerű a vásárlási folyamat, a kiválasztás után nem kell mást tenni, mint a rendszer ál­tal kért adatainkat megadni, egyebek mellett bankkár­tyánk számát és e­­mailünket. Néhány másodperc múlva a rendszer vissza­jelez, hogy a pénz­ügyi tranzakció rendben lezajlott­­­. Ezután elektro­nikus levelesládán­kat érdemes kinyit­ni, hiszen e-mail jelzi, hogy a jegy a kívánt előadásra a rendelkezésünkre áll. És nincs más dolgunk, mint elő­adás előtt a szín­házban vagy a mo­ziban bankkár­tyánk bemutatása mellett felvenni belépőinket. A rendszeres színházba járók azt is tudják, hogy vannak olyan játszóhelyek, ahová nem konkrét helyre szólnak a jegyek, hanem a nézőtéri székek érkezési sorrend­ben foglalhatók el. Amennyiben ilyen helyen futó előadásra akarunk jegyet szerezni, ott csupán a szabad jegyek számát jelzi a rendszer. Vannak színhá­zak, amelyekbe telefonon rendel­hetünk jegyet ugyancsak az InterTicket jegyirodán keresztül. A cég weboldala ugyanis feltünteti, hogy mely előadásokra vásárolha­tunk jegyet interneten, s melyekre kizárólag telefonon keresztül. A 266-0000-as telefonszámon azon­ban ugyancsak közölhetjük bank­kártyánk számát, s így voltaképp meg is vettük jegyünket. Farkas Tímea Hagyományos jegyvásárlás a kasszánálFotó: Kecskeméti Dávid A » • • // jovo - Távlati cél, hogy otthonról ne csak jegyet vásárolhassanak az emberek, hanem úgynevezett vouchert is, vagyis vonalkódot is nyomtathassanak - mondja Jobbágy Ervin. - Ez nélkülözhetővé tenné, hogy előadás előtt kelljen felvenni a jegyet a bankkártya be­mutatásával. A voucher ugyanis maga a jegy. Az viszont mindössze hetek kérdése, hogy a leglátogatottabb hírportálokon is elérhető legyen az InterTicket webáruházának szolgáltatása. A Puskin példája A mozijegyvásárlás a Puskin mo­ziban a következőképpen történ­het: Az ember besétál a pénztár­hoz, kér valahova egy jegyet, s ha idejében érkezett, akkor innentől nagyon egyszerű, mert azt meg is vásárolja. Ha biztosra utazik, telefonon rendel. Igaz, csak üzenetrögzítő­vel kommunikálhat, de az igénye­it rögzítheti, egyesek visszahívást is kérnek. A rendeléseket a pénz­táros összegzi, átvételéhez az elő­adás előtt legkésőbb fél órával ta­nácsos megérkezni, vagy a jegy el­száll. Az ár telefonos foglalás ese­tén nem csökken, nem nő. Nem­rég belépett a körbe az interneten keresztül felvehető kapcsolat, ami körülbelül 3 éve működik a mozi­ban. A kondíciók megegyeznek a telefonos foglalással, azt az előnyt leszámítva, hogy nincs hívási díj, a neten valószínűleg nem csak ezért lóg éppen az illető. Beatrix tavaly február óta dolgozik a moziban, és az internetrendeléssel kapcsolat­ban a magyarokhoz méltó lele­ményre hívta fel figyelmemet. Mi­vel a neten keresztül nincs lehető­ség válogatásra a székek és sorok közt, a rendszer úgy oldja meg a helyosztást, hogy kiválasztja a né­zőtér centrumát, és onnan spiráli­san osztja a jegyeket. Logikusan következik, hogy a kedveltebb hátsó sorokba így nehezebb eljut­ni, logikusan következik tehát az is, hogy beérkezik több tucat át nem vett internetes foglalás, való­színűleg egy ember műve, aki tör­ténetesen hátul szeretne ülni, s is­mervén a rendszert, ily módon ki­szorítja a nem szimpatikus helye­ket. A jegy átvétele kódszám alap­ján történik. A jegyvásárlási szokások nem változtak jelentősen az elmúlt idő­ben, foglalás és nem foglalás ará­nya nagyjából állandó, de Beatrix állítása szerint a moziba járók szá­ma erősen megcsappant. Sok oka lehet ennek, Beatrix szerint betud­ható a DVD megjelenésének is, hisz az ember moziminőséget visz az otthonába, míg a jegyárak egy­re nőnek. Vértessy Zsófia , Uf) . -.-Ül— Jjt , » W A civil honlapja /W/ f | j f * ? wwwxivtlhirackxhu INFO A www.interticket.hu webáruház kizárólag OTP-ki­­bocsájtású, valamint interne­tes vásárlásra alkalmas bank­kártyákat fogad el. Telefonos jegyvásárlás: 266­ 000. ÖTVEN ÉV A DALSZÍNHÁZ PÉNZTÁRÁBAN Az operaház Emmikéje Bajor Károlyné Szende Emma 86 éves. 1935-től ötven éven át ő volt az Operaház pénztárosa, az egész város Emmikéje, egy igazi intézmény. Ötven éven át üldö­gélt ugyanazon a tonettszéken, egy talán hat négyzetméteres, barátságos kis szoba egyszer egy méteres fülkéjében, és árulta a jegyeket négy nyelven, maximá­lis hozzáértéssel és szeretettel. Az ő emlékei nemcsak egy évszá­zadváltás technikai, hanem han­gulati változásait is felvillantják. A kezdet kezdetén, amikor odakerültem, két pénztár műkö­dött. Volt egy elővételi pénztár, ezt más kezelte, és az estit én, ez csak aznapra árusított. Aztán ösz­­szevonták a kettőt, egyedül árul­tam egészen a legutolsó évekig, amikor hétvégére beállítottak egy váltótársat. Erre azért lett szük­ség, mert rövidnek bizonyult a nyitva tartás, a korábbi 12 óra he­lyett már reggel 10-11-kor nyitni kellett. Egy életen át egyetlen sza­badnapom volt, a hétfő. Az ösz­­szes többin, beleértve valameny­­nyi hétvégét és ünnepet, este hé­tig a pénztárban ültem, sőt, to­vább, hisz zárás után azonnal el­számoltam. Érdekes, hogy fiata­lon milyen könnyű volt ezt telje­síteni. Ma visszagondolva el nem tudom képzelni, hogy lehetett ezt bírni. Pedig lírtam. És remekül. Volt egy önálló elszámolá­si rendszerem, ami úgy mű­ködött, hogy mindig napra­készen tudtam produkálni az eredményt, az eladást. Könyvet is vezettem erről. Annak idején szokás volt, hogy a minisztériumból meglepetésszerűen revizo­rok érkeztek a kasszát ellen­őrizni. Nagy büszkeséggel mondom, hogy az ötven év alatt egyetlen hibát nem ta­láltak. Mindig fillérre stim­melt a kasszám. Két hétre való jegymeny­­nyiséget kaptam meg mindig. Mel­lettem kétoldalt voltak a jegyszek­rények, vízszintesen napok sze­rint, függőlegesen kategóriák sze­rint, azaz a nézőtéri sorok szerint. Szinte vakon nyúltam be a megfe­lelő lyukba a megfelelő jegyért, annyira a véremmé vált. Fejben tartottam számon a készletet két hétre, napi 1300 fölötti jegyszám­mal. Megvolt a hivatalos kétheti kezdés napja, akkor hatalmas tö­meg állt sorban. Zárás után elszá­moltam, ezt is fejben, leadtam a szervezési osztálynak, ellenőriz­ték, visszaadták, megírtam a csek­ket, és a portás feladta a postán az összeget, így működött. Az utolsó években már kaptam egy Sharp számológépet, de nem használ­tam. Fejben gyorsabban ment. Az életem legszebb része volt ez az ötven év, olyan elismerésben és támogatásban volt részem az igaz­gatóság részéről. Annyira odafi­gyeltek arra, amit csinálok. Sőt, nemegyszer előfordult, hogy kény­szerű műsorváltozásnál az én véle­ményemet kérték ki, hogy melyik darabot állítsák be, ami a legkeve­sebb veszteséget jelentené a szín­háznak. Olyan összmunka folyt, amilyet nem tudok elképzelni a mai világban. Azonkívül én Budapest Emmi­kéje voltam. Engem mindenki a keresztnevemen szólított. A kö­zönséggel, hisz törzsközönség járt az Operába, olyan szoros viszony­ban álltam, hogy megfigyelhettem az igényüket. Figyeltem is. Gon­doltam rá, kit hova ültessek. Sze­mélyes kapcsolat volt ez. Ezt sem hiszem, hogy ma létezik ilyen. Re­mek volt a viszonyom a követsé­gekkel, akik nagyon szerették a ní­vós előadásokat, és a külföldiek­kel, akik egy időben nem is annyi­ra a zenei rész miatt jöttek, hanem Oláh Gusztáv idejében a szceníro­­zásért. Azt mondták, hogy Nyuga­ton ilyen szépséges díszleteket nem láthatnak. A budapesti törzs­­közönség tette ki a többséget, ami stabil, nagy közönség volt, mi visz­­szajáróknak hívtuk. A legemlékezetesebb időszak a karácsonyi jegyárusítás volt, a pénztáros fekete napja. Hosszú so­rok álltak: az előcsarnoktól a szfin­xig. Én — lévén hideg tél — pénz­tárnyitás előtt mindig kinyittattam az előcsarnokot, hogy ne kint dide­regjenek, az altiszt pedig a büféből forró kávét hozott le tálcán azok­nak, aki kérték. Valahogy ezt sem látom a mai világban. Nagyon szép életem volt, szép munkám, nem cserélném el a mai gépesített világ­gal. A szívem az Operáért dobo­gott. Nyugdíj után egyszer meglá­togattam az utódomat, aki ült ott gépekkel körülvéve, rejtélyes do­bozokból ugrottak elő a jegyek, borzalmas volt. Lélektelen. Szebb volt az én életem. Mikes Éva Lukács Ervin igazgató kitünteti Emmikét negyvenéves jubileumán, 1975-ben Internetinfó SZÍNHÁZAK A Magyar Állami Operaház, az Erkel Színház, a Játékszín a www.jegymester.hu-n keresz­tül, az Operett a www.ticketpor­­tal.hu-n keresztül, a Fabula Bábszínház a fabula@chello. hu-n, a Kolibri a kolszerv@free­­mail.hu-n, a Krétakör a jegy@ krétakor. hu-n, a Lézerszínház a www.lasertheater.hu-n, a Mer­lin a merlin.szinhaz@axele­­ro.hu-n, a Nemzeti Táncszínház a www. tex.hu-n keresztül, az Rs9 az rs9theater@axelero.hu, a Stúdió K a http://www.szinhaz. hu/studiok/#jegy, a Városi Színház pedig a varosiszin­­haz@varosiszinhaz.hu e-mailen érhető el. MOZIK Puskin: A www.artmozi.hu-n keresztül a „Puskin-jegyrendelés”-re kell kattintani. A dátum kiválasztá­sa után a jegyek számának meg­adása, végül a hely megjelölése következik a nézőtér képén. Fi­zetés a jegypénztárban, fél órá­val az előadás előtt. Mammut, Corvin: A www.budapestfilm.hu-n ke­resztül (melyen a Puskin is raj­ta van). A napválasztó menü­ben azokat a napokat sorolják fel, amelyekre az aktuális mű­sorhéten (csütörtöktől szerdá­ig) lehetőség van jegyet félre­tenni. A választott nap után a film- és előadás-választó menü­be lépünk. Itt az adott napon játszott filmek közül választha­tunk. A következő oldalon ad­­hatjuk meg a félretenni kívánt jegyek számát (maximum 6 db). Ezután megmutatják az ak­tuális teremképet és az adott pillanatban a rendszer által a legjobbnak ítélt szé­ket vagy székcsopor­tot. A zöld pipára kat­tintva véglegesíthet­jük a helyfoglalást, és a záróképen megjele­nik egy négyjegyű kód, amellyel legké­sőbb 1 órával az elő­adás megkezdése előtt a jegyek átvehetők. Duna Plaza, Lurdy Ház, Euro­­center, Pólus Center: A www.cinematrix.hu-n keresz­tül érhető el. Jegyvásárláshoz a Hollywood Multi Card szüksé­ges, a megrendelőlap letölthető. A program nemcsak felkínálja a lehetséges helyeket, de a teljes teremtérképet megmutatja, hogy kiválaszthassuk az igé­nyünknek legjobban megfelelő székeket. Westend, Campona: A www.stercentury.hu-n ke­resztül érhető el. Regisztráció szükséges. KONCERTEK Könnyű: A www.muco.hu-n a Multimé­dia saját szervezésű koncertje­gyeihez juthatunk hozzá (a Multimédia Concerts honlapja). Internetes jegyirodák Ticketportal: A www.ticketpor­­tal.hu fejlesztés alatt, jelenleg csak az Operett Színház előadá­saira kínál jegyeket. Jegymester: www.jegymester. hu fejlesztés alatt áll, de jelen­leg az Erkel, az Opera, a Játék­szín előadásaira foglalhatók je­gyek. A megrendelt jegyekhez, bérletekhez postai kézbesítés­sel (értéklevélként, postai díjat számít fel), illetve személyesen juthatunk hozzá. Használható hitelkártyák: Eurocard, Visa, Vi­sa Electron, Ticket Express, www.tex.hu. A jelzés szerint könnyű, komoly, színház, sport van a menüben. Regisztráció szükséges, fizetés utánvéttel, a jegy ára a posta­­költséggel emelkedik. hajnal Fotó: Gábriel Ari

Next