Budapesti Napló, 1898. május (3. évfolyam, 120-149. szám)

1898-05-01 / 120. szám

Budapest, 1898. Harmadik évfolyam, 120. szám._______________ Vasárnap, május 1. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Üllői-út 15. Fiókkiadóhivatal: IV. Váci­ utca 9. sz. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: VÉSZI JÓZSEF. BRAUN SÁNDOR.A Kiadja: SZERKESZTŐSÉG. Egész évre 14 frt, tyl évre 7 frt, Vj évre 3 frt 60 kr. egy hónapra 1 frt 20 kr. Egyes szám Budapesten 4 kr., vidéken 5 kr. Május. Budapest, április 30. (L.) Mi történt, hogy május elsején piros zászlók alatt körmenetet tart a nyomor, ho­lott azelőtt — emlékezzünk csak vissza — falu meg város hajnali muzsikaszóval kö­szöntötte az esztendő legbájosabb leányát, a májust ? ! Mi történt, hogy azelőtt az utca népe piros bazsarózsát tűzve kalapja mellé, piros arcával kacagott és hancurozott a május első napsugarában s ma mindez a pirosság egy pár zengő zászlóra költözött át és a májusi körmenetet járó nép orcája fakó, halovány és gyűlölséggel teli? Hát semmi sem történt. Csak éppen, hogy egy lavina indult útra arról az óriás hegy­ről, amelynek neve: nép. Csak egy pár ka­vics eleinte, aztán hozzátapad hó meg rög, m­íg végre megdagad, növekszik, fölszed ma­gába mindent és saját hatalmas súlyánál fogva lehömpölyög a lejtőn, zúzva, rombolva, de talán új halmot, új hegyet építve ott, ahol megakad. Nézzük a hatalmas lavinaomlást aggódó szemmel, mert nem tudjuk, vájjon ez a gör­geteg csak rombol-e, avagy tud-e új formá­ciót is alkotni. Megakaszszuk útjában? Össze­tör s maga alá temet minket is. Mit te­hetünk tehát, hogy gazdag erejét fölhasználjuk derék, teremtő munkára s elejét vegyük ve­szedelmének ? Semmit, csak ezt: csákányt és lapátot ragadjunk a kezünkbe s ássunk utat a gör­­c£ülö tömegnek. Sorakozzanak a munkához legelőször is aok, akiket leginkább fenyeget a veszede­lem. Ahol a nép a számával és intelligenciájá­val a legerősebb, azokról a magas hegyekről z­udul le a legártóbb módon ez a lavina. Mi p­edig tanuljunk az ő munkájukból, hogy ké­szen legyünk, mert az a néhány kavics, amely a meginduló görgeteg magva, nálunk is csak éppen hogy lazán lóg a lej­tőn. Látunk már mi is piros zászlót május elsején. Halljuk már a májusi ősi nóták he­lyett a munkások indulóját. Érezzük az erje­dést, a forrongást. Mindig igy volt ez ebben a hónapban s nem stíl nélkül való dolog, hogy a munkások népvándorlásának vezetői a virágfakadás havának első napját választották ünnepüknek. Minden, ami friss és új élet után kapkod, ekkor tör ki. Májusban születnek meg nemcsak a virágok, hanem az emberek for­radalmai is. Részegítő erőt önt magából a napsugár, új és fényes életet ígér: nem csoda, ha a pince növényei ki akarnak törni dohos levegőjükből, hogy részt kérjenek a szabad ég örömeiből. A pince növényei pedig lehet­nek emberek is, kérges tenyerű, munkában elsáppadt családapák, akiket egy végső szilaj rohamra csalogat a szabad május. Mámorító piros szín a zászlajuk, az életöröm és a vér színe. Mindakett© ittassá tehet s rabló őrjön­géssé fokozhatja azt, ami tulajdonképpen csak szerény kérelem egy falat kenyérért. Vigyázzunk tehát, hogy megadjuk a kérelmet, mielőtt az erőszakos követeléssé válnék. Milyen dús színekkel fest ez a meleg napsugár ! Hogy szórja pompáját a harmat­­gyöngyre és a városok gyáraira ! Hogyan melegít és olvaszt, nemcsak a hegyek havát, hanem a szíveket is. Hogyan lehet az, hogy éppen ő adja meg a mottót a gyűlölségre ? Hazájába röpül vissza a vándormadár,a ho­gyan lehet, hogy éppen ekkor rúgnak egyet hazájukon az emberek? Szerelem lángol föl a szivekben.­ — hogyan lehet, hogy éppen most fent késet a gyűlölet ? A szépség új ideál­jairól szól minden frissen fakadt virág, •— hogyan lehet mégis, hogy helyette szürke teóriák, élet és szépség nélkül való ködképek lelkesítik az embereket? Jokkal ... én vagyok minden, amikor muszáj. És igy nincs elég időm . . . nincs elég időm! — De hát akkor mért szedi össze ezt a sok könyvet, Cserép ur? Cserép ur a papirosba csavart csomagot lá­gyan, gyöngéden megsimogatta, mint valami ked­ves gyermeknek az arcát. — Mert olvasni akarok! — Micsoda? Hiszen éppen most mondta, hogy nincs elég ideje. — Igen, igen, olvasni akarok. Nem most. Később. Sokkal később. Amikor majd nem köny­velek többet, nem számolok többet, nem viszem többet a vállaimon a bank dolgát, hanem a ma­gam ura leszek és úgy osztom be az időmet, ahogy nekem tetszik. Most a bank, meg a csalá­dom rendelkezik velem. — Nagy a család? — Négyen vagyunk ! Én, a feleségem, meg a két kis leányom. Amikor vége a hivatalos munkának, jön a familia. Sétálni viszem a fele­ségemet. Kimegyünk a zöldbe, vagy színházba megyünk. Vacsora után játszom a gyerekekkel. Néha kártyázunk. Hiszen imádom a famíliámat. Nem venném a telkemre, hogy én belemerüljek az olvasásba, a feleségem meg unatkozzék mel­lettem és a kis leányok szomorúan menjenek aludni, mert a papájuk nem játszik velük. S azután minden este olyan fáradt vagyok, mint a kutya. Olvasás közben egyszerre csak bóbiskolni kezdek és a könyv kiesik a kezemből. — De ha ennyi könyvet vásárol, ugyan­csak sok könyve lehet már. Cserép ur ! — Vannak, vannak . . . szép számmal van­nak. Shakespeare összes művei. Moliére összes művei. Jókaitól száznál több kötet. - Jósikától, Keménytől, Eötvöstől negyven darab. Jules Ver­nétől egész kollekcióm, mert ez a zsanér a leg-Másmilyen volt a régi május, a mi gyer­mekkorunk májusa. Talán naivnak monda­nak, ha egy kis nosztalgiával tekintünk vissza rája, de abban a szép múltban van a gyö­kerünk s csak belőle táplálkozva növeszthet­jük lelkünket. Más földből erőszakkal kitépett plántát hiába ültetnek belénk. Mi csak azt növeszthetjük nagygyá, ami a mi lelkünkből sar­­jadzott ki. Ami egyéniségünk és fajunk egyéni­sége a föld, amelyet mivelnünk kell. Fejlődjék szabadon és dúsan, mint a május temérdek fajtájú virága, nem gátolva s elnyomva egy­mást, hanem okos váltógazdasággal. Akik ma reggel véres zászlót lobogtatva járják be az utcákat, elfeledik, hogy amit szürke teóriák nevében követelnek, legalább is épp oly zsar­nokság, mint az, ami ellen harcba indulnak Az egyenlőség nevében levágják a nagyok fejét és gólyalábat kötnek a kicsinyek talpa alá. Micsoda bukdácsolás lesz belőle! Minő vad karrikatúrába viszik vézna elméletükkel az embereket! A május körmeneteinek vezetői,­­ azok is, akiket a nyomorúság viszen a véres zászlók alá, és azok is, akik szürke teóriák fanatikusai, saját vesztükre kísérthetik meg az ugrást a sötétbe. A május festő bimbójá­ról olvassák le a tanulságot, amely elhervad, ha erőszakkal nyitják meg szirmait, de gyü­mölcsöt terem, ha meghagyják fokozatos, lassú fejlődésében. Van nyomor, van igaz­ságtalanság, van gazság ezen a földön, talán nem több ma sem, mint egykoron. De azt kiirtani nem fogja semmiféle erőszakos had­járat, vonuljon bár föl véres vagy akár nemzetiszinű zászlók alatt. Lelkiismeret: ime a remédium. De szóhoz juthat-e ez a csönd­ben suttogó géniusz a gyűlölködés zeneboná­jában? A május erjesztő, új életet adó fuval­lata, amely szépségtől hímessé teszi a ter­mészetet, ma nem gerjeszti termékeny mun­kedvesebb zsánerem . . . Ezek aztán a regények! Tudomány, fantázia, költészet, mese, remek stílus mind együtt ... A két évi vakáció, Grant kapi­tány gyermekei, Dél csillaga, Öt hét léghajón, Cascabel Caesar, Hatteras kapitány, Utazás a holdba, Utazás a tenger alatt, Utazás a föld köz­pontja felé, Bombarnac Klaudius, A hódító Robur, Strogoff Mihály utazása, Kérában a vasfejű, A tizenötéves kapitány, A rejtelmes sziget, Servadac Hektor kalandos utazása a naprendszeren át . .. — Nagyszerűen tudja! — Pedig kettőt se olvastam végig belőlük. De ha egyszer én hozzájutok az olvasáshoz! Valósággal neki fogok hasalni, mint a szomjas vándorló legény a patak friss vizének ! Olvasok, olvasok szakadatlanul ! Egyebet nem teszek, csak olvasok, olvasok reggeltől estig! Ki fogom meríteni az olvasás minden gyönyörűségét. Dús­kálni fogok abban, ami után annyi esztendeig hiába epedtem. Ott lesz előttem a könyvtár, a gondosan elrendezett, pedáns pontossággal osz­tályozott könyvtár . . . mert nálam az irodalom különféle ágai szerint van elrendezve minden, akár csak a Múzeumban, az Akadémiában. Egyik polcon a költői munkák, regények, anthológiák... a másik polcon irodalomtörténet, esztétika, világ­­történet ... a harmadik polcon nevelés, oktatás, filozófia ... a negyedik polcon életleírások, kór­os jellemrajzok ... az ötödik polcon földleírás, régészet, útinapló ... a hatodikon jog- és állam­tudomány, törvénykönyvek, politikai iratok . . . a hetediken csillagászat, nyelvtudomány, enciklo­pédiák, orvostan, hadtudomány, gazdászat és kertészet, mindenféle dikcionárium! Uram, ha, nekem egyszer lesz időm! Ha egyszer én olvas­hatok! Nem fogok cserélni a muszka császárral! Nálamnál boldogabb ember nem lesz a világon! — Igazán? De hát akkor mért nem lett TÁRCA. Olvasni akart. — A Budapesti Napló eredeti tárcája. — Irta : Ábrányi Emil. — Jó napot, Cserép ur! Mit visz már me­gint a hóna alatt? Valami finom bonbon a fele­ségének ? Cserép ur megállott és szelíd kék szemeivel mosolyogva nézett rám. ’ — Könyv! Egy csomó érdekes könyv! — Mifélék? — Itt van mindjárt egy kötet szemelvény Hérodotoszból. Itt van Cicero vádbeszéde Catilina ellen. Nem tudok latinul... hiszen a könyvelők általában nem tudnak latinul... de rajongok Ciceróért és fordításban veszem meg a műveit. A klasszikusokat mind fordításban veszem meg. Nagy súlyt vetek arra, hogy a görög és római klasszikusok ne hiányozzanak a könyvtáramból. Nyugtalan volnék, ideges volnék, ha nem volná­nak ott. Kell... igenis kell, hogy mindig a szemem előtt lássam a nagy Hornért, a bölcs Vergiliust, a kedélyes, okos Horácot. Cézárt sem engedem; Liviust sem; Sallustiust sem; de leg­kevésbé Tacitust! Tacitus az ideálom! — Mit olvasott belőlük? — Még csak keveset . . . imitt-amott vala­mit . . . tudja kérem,, nincs elég időm. A bank rettenetesen elfoglal. Én vagyok a főkönyvelő, én írom a fontosabb leveleket, én járok el a nagy missziókban­, én értekezem a miniszterekkel, a mágnásokkal, a képviselőkkel, a külföldi bank.­ Lapunk mai száma huszonnégy oldal.

Next