Budapesti Sakkhíradó, 1979 (1-20. szám)

1979 / 1. szám

Budapesti Sahitstiiradó A BUDAPESTI SAKKSZÖVETSÉG HIVATALOS LAP3A 1979«évi l.szám ORSZÁGOS CSAPATBAJNOKSÁG A Magyar Sakkszövetség értékelő bízott ságának megállapítása szerint a MTK-VM - BEAC bajnoki mérkőzésen be nem fejezett Szabolcsi- Portisch L. játszma értékelési végeredménye döntetlen ennek megfelelően a MTK-VM csapatának évvégi összpont8záma 114.5 pont, amely a III.helyzését megerősítette. A 3EAC évvégi pántszáma 75 pont, mely ponte­gyenlőséget - holtversenyt - mutat a Miskoci Medicor csapatának eredméryé- vel. Ezt a holtversenyt a versenykií­rás 5. pontjában foglalt előírás dön­tötte el, vagyis az egymás elleni ered mény a M.Medicor javára, Így a BEAC lett a lő.helyezett és ezzel kiesett az OB.I.osztályből. MINŐSÍTŐ BIZOTTSÁG HELYESBÍTÉS A Magyar Sakkszövetség Minősítő bízott ságának értékszám jegyzékében a 3p. Sakkhiradő 20.számának első oldalán a 3.oszlopban a 0414 - 2804 törzsszámú 19 fő mester vés envző - tördelési hiba folytán - a nemzetközi mesterek között került felsprolásra. Ahibáért elnézést kérünk azzal, hogy a szóban— forgó versenyzőkét a "Mesterek" rovat­ban kell figyelembe venni. Szerkesztőség-■iodja a Budapesti Sakk3£övstsé0 li-lelős kiodí Mohácsi ..áozló K szilt egy iv terjed lemben A Magyar Sakkszövetség Minőeitő bizott­sága az alábbiakban teszi közzé a női versayzéknek az 1979.évre érvényes mi­nősítéseit. és értéksadtoait. A felsorolás első rovata a versenyző törzsszámát, az utolsó pedig az érték­számot tartalmazza* Nemzetközi Nagymesterek; N-001 Ivánka Mária, MTK-VM 2295 N-O02 Verőczi Zsuzsa, Vasutépitő 2305 [fopy.etfiHri Mesterek: N-003 Karakas Éva, MTK-VM 2190 H-004 Porubszky Mária, ZTE 2175 N-OO6 Br.Krizáén Gyuláné,Utaaellátó2130 H-007 Honfi Károlyné,Vasutépitő 2075 N-026 Lángos Józsa,Tatabánya 1925 N-074 Makai Zsuzsa,Bp.Spartacus 2235 Mesterek; N-005 Kas Rita, MTK-VM 2205 H-008 Groseh Mária,Duanujváros 2170 H-009 Dr»Nagy Ervinné,Bp.Honvéd 2080 N-010 Sinka Brigitta,MTK-VM 2085 N-Oll Kovács Márta, Merészjev 1930 N-012 Buzsor Béláné, Bp. Honvéd 2025 N-015 Csonkica Tünde.Volán 2030 N-016 Finta Erzsébet, Tatabánya 2035 N-017 Szádai Lászlómé,Utasellátó 2010 N-018 Dr Tompa Lászlóné,Utasellátó 1995 N-021 Cynolter Erzsébet,MTK-VM 1975 N-022 Máthé Emőke,MTK-VM 2005 N-024 Tokaji N.Györgyné,MTK-VM 1950 N-029 Jászay Gabriella,MTK-VM 1900 N-014 Károly Lajosné,MÁV-Ig. 2060 [ Mesterjelóltek és I.osztályúak; N-013 Zolnay Katalin,Bp.Honvéd 2080 N-019 Berta Zsuzsa,BVSC 1955 N-020 Zsögöny Ilona, KOM Vasas 2000 N-023 Dombóvári Ágnes,Utasellátó 1895 N-025 Dr Csatlós Pálné.MÁV.Ig. 1865 N-027 Keresztúri Sóra, BEAC 1955 N-028 Kubisch Perencné,Bp.Honvéd 1920 N-O30 Kurucaay Istvánná,Jónosh.Sp. 1925 N-031 Nagy Helga,Hmvh. 1845 N-032 Deák Iboly, MTK-VM 1880 N-033 Varga Klára, MTK-VM 1830 N—034 Parencz Livia ,Nyírbátor 1665 N-035 Hamvas Endréné, MTK-VM 1740 N-036 Sziklai Szabolcsné, MTK-VM 1730 N-037 Késó Qézéné,Érdi Medicor 1725 N-036 Kazinczy Paula, MTK-VM 1705 H-039 Mekis Éva, BEAC 1775 N-040 Ördögh Éva,Nyirbátor 1670 N-041 Egerland Edith,Statisztika 1910 N-042 Zaoldoa Ibolya,Szentesi Sp. 1655 N-043 Horváth Julia,V.Imbor 1640 N-044 Eberlein Ottóné,Hajtómű 1680 N-045 Kránicz Judit, ZTE 2130 N-047 Kránicz Éva, Z T E 1615 N-048 Tóth Julianna, MTK-VM 1610 N-049 Szücané.H.Klára,Jászberény 1610 N-O50 Németh Mária,KOM Vasas 1575 N-051 Schmidt Erzsébet, PUSC 1605 N-052 Udvari Márta,Vaautépitő 1605 N-053 Balázs Pélné, MTK-VM 1605 N-054 Megyeri Györgyné,MTK-VM 1605 N-055 Dános Lászlóné, MTK-VM 1605 N-O56 Kiss Mariann, KCai Vasú 1600 N-057 Varsányi Erzsébet,Tamási 1600 N-058 Mile Kél ménné,Nyir.Sp. 1685 N-059 Rosta Klára, Z.Fáklya 1995 N-060 Kurucsai Ilona,MTK-VM 1900 N-061 Bugyi Piroska, Paksi SE 1875 N-062 Kollmann Klára,Nk.V.Izzó 1700 N-063 Csordás Judit,Z.Fáklya 1615 N-O64 Bedics Istvénné,Z.Fáklya 1620 N-O65 Hegyi Zsuzsa,Celd.VSE 1625 ■-O66 Horváth Ágiea, Pepsi Cola 1610

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents