Budapesti Szemle. 1879. 19. kötet, 37-38. szám

37. szám - ÉRTESÍTŐ - Petőfi összes költeményei

pedig hozzácsatolt egy „Rövid tájékoztatást a nyelvtudományi irodalom terén". Az első kötethez azonfelül Hunfalvy Pál észrevételei járultak, melyek Müllernek az altáji nyelvekre s a nyelveknek rangfokozatára vonatkozó egyoldalú fölfogásával foglalkoznak. Petőfi Sándor összes költeményei. Hazai művészek rajzaival dí­szített képes népkiadás. Buda-Pest, 1879. Athenaeum. Ara.2szt. Az Athenaeum, mint Petőfi munkái tulajdonosa, 1874 óta háromszor adta ki a legnagyobb magyar lyrikus összes költeményeit: 1874-ben egy kötetben, rajzokkal, díszkiadás­ban; 1877-ben teljesebben négy kötetben, rajzok nélkül; s most huszonnyolcz rajzzal egy sűrűn nyomott kötetben, mely­nek ára kötve csak két forint. Ez utolsó kiadást különösen ajánljuk olvasóink figyelmébe; épen oly teljes, mint az 1877-ki, de olcsóbb és hibátlanabb. Az 1879-ik év augusztusában Petőfi halálának épen h­ar­minczadik éve telik be s így az osztrák törvények szerint, a me­lyek 1861-ig nálunk is érvényben voltak, a Petőfi munkái tulajdonjoga közkincs­sé válandó. De most nálunk semmi­nemű törvény nem rendelkezvén arról, hogy a szellemi tulaj­donjog az író halála után hány év múlva szűnik meg, köny­nyen per tárgyává lehet: vajon van-e joga másoknak Petőfi művésg kiadására. Íme egy újabb tény, mely a szellemi tulajdonjog szabá­lyozását nálunk is oly sürgőssé teszi. A Kisfaludy-társaság és az akadémia ezelőtt egy pár évvel egy újabb törvényja­vaslatot nyújtottak be a szellemi tulajdonra nézve az igazság­ügy miniszternek, de híjába. Azonban, úgy látszik, Pauler több részvéttel van az ügy iránt, mint elődei, mert a javaslat megbírálására egy bizottságot hívott össze. De mikor lesz ebből törvény! Nem ártana, ha az író képviselők figyelemmel kísérnék az ügy menetét s a körülmények szerint sürgetnék a minisztert.

Next