Budapesti Szemle. 1908. 136. kötet, 382-384. szám
382. szám - PETŐFI SÁNDOR. – Hartmann Jánostól
PETŐFI SÁNDOR. I. Petőfi minden izében bohémé, királya a nyugtalan vándor-bohémeknek, kiben a Tinódiak, Balassik kósza ösztöne újra éledt.Költeményeinek keretéből meg lehetne tanulni Magyarországföldrajzát!» Innen van, hogy szereti mindazt, a miben bármely elemét találja fel e kóbor kedvnek, irányt vetett szabad életnek. Barabás czigányait vonzón rajzolja s szeretettel hevül a betyárromantikáért. Gyakran megüdvözli a vándorfelhőket, «lelki rokonait», melyek mindig új s új alakot váltanak. Részvéttel nézi a fázó, éhező farkasokat, de megnyugtatja, hogy szabadok. Szinte haragszik a Tisza-szabályozásért, mely szárnyát szegte a folyó regényes kalandozásainak. Még az Erdei lak népének életében is megérzi a szabadság tiszta levegőjét. Ezzel szemben a nyárspolgári erényeket természetesen nem tartja nagy tiszteletben. A takarékosságot csak «pénz fogyatán» fogadja meg, mikor pénze jön: «hegyen-völgyön lakodalom». A türelem a «szamarak s birkák dicső erénye» ; a rendes élet megölné: költő, tehát «költőileg kell végig rohannia az életúton». Aztán az az ostoba falusi nép! A búzáról, gyapjúról krumpli-árakról fecsegő tátis (még az irodalomról is beszélő mámi, kinek könyvtára dísze Szigvárt, Kártiyám!)) A józanságot annyira prózainak tartja, hogy ha már az életben nem lehetett, költeményeiben kellett korhelylyé válnia. Ha nem csalódunk, Tompával történt meghasonlásának egyebeken kívül lélektani oka is éppen az, hogy több nyárspolgári vonásra bukkant a nyugodt életű költőben. «A ki Gömörben jár, el ne mulaszsza Murány omladékait megnézni, de magával ne vigye Tompa Mihályt, Budapesti Szemle, CXXXVI. kötet, 1908. 1