Budapesti Viszhang, 1852. július-december (1. évfolyam 2. félév, 1-26. szám)
1852-07-03 / 9. szám (1. szám)
162г osztva a kényért mit számunkra kimért a sors. Ilyennek találjuk hölgyeinket a hagyományok szavai szerint, kik a rég és közelmúltban éltek és őrködtek a nemzet élete fölött .... a drága, a szent, az ezer éves élet fölött! .... E minták után képeztétek ti is magatokat, hölgyeink, kikre nem kevésbé véres és súlyos napokat mére isten ? , mert isten átka a nőn ki máskép cselekszik, gyalázat bélyege rajta ki feledi betölteni szent és nagy hivatását, megvetés és örök kárhozat osztályrésze annak, ki elárulja szentségtelenül hazáját. Egy hindu legendára gondolok. „Élt egy bramin, szép fiatal nejével boldogan, áldva és irigyelve mások által. Erényes vala e nő mint Kamadáva, s tiszta illetetlen a bűnnek árnyától is mint a lobkos hófehér virága, s oly bóditó édes szava mint a cámpák illata; merre csak kihatott áldást terjeszte. És e hölgy választottja vala Brémánakfényes szemeivel a kegyelem minden nemét árasztá rá. Ha e hölgy a szent berekbe ment s vizet meritett a Bráma patakjából, nem vala edényre szüksége. Egy gomollyá fonódtak a kristály-hullámok s e félkezén játszva, mos°lygva vitte haza az óriási gyöngyöt, hogy a szomaszó Bramin ajkainak enyhet adjon. Egykori nő viszont a szent berekbe ment, tánczolva dalolva mint mindig. De lába megmerevült, ajkain elhalt a dal. A bokrok mögött, félig fedetten ezek galyai által, egy ifjú alakja tűnt fel előtte. A hölgy elhalványult,tagjait hideg reszketegség futotta át, alig volt ereje szemeit az fiúról földre szegezni. Megszületett agyában az első vétkes gondolat, Avisio eltűnt. Magával vitte a hölgy kedélyét, nyugalmát, boldogságát. És a hatalmas és erős Brama elfordítá szemeit róla, megvonta áldásait tőle, hogy Shiva hatalmába essék! A víz többé nem alakult kezei közt kristálygolyóvá , mert e kéz többé nem volt tiszta, és a hullám ha ránézett kerülte tekintetét, mert e tekintet nem volt tiszta. Isten áldása a nőn, ki megőrizé lelkének szüzességét. De ha a bűnnek gondolata megfertőzé azt, megszűnik nemtő lenni. Isten áldása van rajtatok hazám hölgyei .... ti nem szüntetek meg nemtői lenni e nemzetnek. Erősek voltatok mindig a küzdelem napjaiban. Ha csüggedett a férfi akarat, s karjának bátorsága hanyatlott, ott valátok ti. . . • Láttalak a szenvedések napjaiban.Keservben, panaszban olvadt szét azok bánata, kiket Isten meglátogatott: ott valátok ti. . . . Láttalak az elhagyottak, a könyezők között. Láttalak a szenvedések földjén a nyomor kunyhójában .... mindenütt ápolva, védve, bátorítva, csüggedetlen erővel szent kitartással megjelenni! . . . Egy nemzet kinek ilyen leányai vannak, mig leányai ilyenek, nem veszhet el. Örök élete van annak, mint a dicsőség szavának, mely fiúról, fiúra száll. A küzdelem napjai soha sem fogyatkoznak el — csak a tér változik. De ti nem változtok soha. Más téren, más alakban jelentek meg viszont. Csak működéstök egy. Áldozatotok tömjéne egy oltárt füstöl. Küzdelmetek eredménye egy ... a haza élete. Ó mert Mit érne tündökölnéd, Egy küszködt tó fölött, Mit szép csilagnak lenned Gyász sirhalmok között ? Pályátok e nemzet életével öszveforrt, kötelességtek gyógybalzsammal kötözni sebeit , sorsotok őrködni fölötte, ha nem akarjátok hogy a költő rátok illessze fenebbi sorait. Áldom a magyarok istenét hogy ti vagytok e nemzet nemtői, mert bennetek hiszem annak örök életét! . . . SZILÁGYI L.