Budapesti Viszhang, 1852. július-december (1. évfolyam 2. félév, 1-26. szám)

1852-07-03 / 9. szám (1. szám)

162г osztva a kényért mit számunkra kimért a sors. Ilyennek találjuk hölgyeinket a hagyo­mányok szavai szerint, kik a rég és közel­múltban éltek és őrködtek a nemzet élete fölött .... a drága, a szent, az ezer éves élet fölött! .... E minták után képeztétek ti is magatokat, hölgyeink, kikre nem kevésbé véres és sú­lyos napokat mére isten ? , mert isten átka a nőn ki máskép cse­lekszik, gyalázat bélyege rajta ki feledi be­tölteni szent és nagy hivatását, megvetés és örök kárhozat osztályrésze annak, ki elárul­ja szentségtelenül hazáját. Egy hindu legendára gondolok. „Élt egy bramin, szép fiatal nejével bol­dogan, áldva és irigyelve mások által. Eré­nyes vala e nő mint Kamadáva, s tiszta il­­letetlen a bűnnek árnyától is mint a lobkos hófehér virága, s oly bóditó édes szava mint a c­ámpák illata; merre csak kihatott áldást terjeszte. És e hölgy választottja vala Brémának­­fényes szemeivel a kegyelem minden nemét árasztá rá. Ha e hölgy a szent berekbe ment s vizet meritett a Bráma patakjából, nem vala e­­dényre szüksége. Egy gomollyá fonódtak a kristály-hullámok s e félkezén játszva, mo­­s°lygva vitte haza az óriási gyöngyöt, hogy a szomaszó Bramin ajkainak enyhet adjon. Egykor­i nő viszont a szent berekbe ment, tánczolva dalolva mint mindig. De lába megmerevült, ajkain elhalt a dal. A bokrok mögött, félig fedetten ezek galyai által, egy ifjú alakja tűnt fel előtte. A hölgy elhalványult,tagjait hideg reszketegség fu­totta át, alig volt ereje szemeit az fiúról földre szegezni. Megszületett agyában az első vétkes gon­dolat, A­visio eltűnt. Magával vitte a hölgy kedélyét, nyugalmát, boldogságát. És a hatalmas és erős Brama elfordítá szemeit róla, megvonta áldásait tőle, hogy Shiva hatalmába essék! A víz többé nem alakult kezei közt kris­tálygolyóvá , mert e kéz többé nem volt tiszta, és a hullám ha ránézett kerülte te­kintetét, mert e tekintet nem volt tiszta.­ Isten áldása a nőn, ki megőrizé lelkének szüzességét. De ha a bűnnek gondolata megfertőzé azt, megszűnik nemtő lenni. Isten áldása van rajtatok hazám hölgyei .... ti nem szüntetek meg nemtői lenni e nemzetnek. Erősek voltatok mindig a küzdelem nap­jaiban. Ha csüggedett a férfi akarat, s karjá­nak bátorsága hanyatlott, ott valátok ti. . . • Láttalak a szenvedések napjaiban.Keserv­ben, panaszban olvadt szét azok bánata, ki­ket Isten meglátogatott: ott valátok ti. . . . Láttalak az elhagyottak, a könyezők kö­zött. Láttalak a szenvedések földjén a nyo­mor kunyhójában .... mindenütt ápolva, védve, bátorítva, csüggedetlen erővel szent kitartással megjelenni! . . . Egy nemzet kinek ilyen leányai vannak, mig leányai ilyenek, nem veszhet el. Örök élete van annak, mint a dicsőség szavának, mely fiúról, fiúra száll. A küzdelem napjai soha sem fogyatkoz­nak el — csak a tér változik. De ti nem változtok soha. Más téren, más alakban jelentek meg viszont. Csak műkö­­déstök egy. Áldozatotok tömjéne egy oltárt füstöl. Küzdelmetek eredménye egy ... a haza élete. Ó mert Mit érne tündökölnéd, Egy küszködt tó fölött, Mit szép csilagnak lenned Gyász sirhalmok között ? Pályátok e nemzet életével öszveforrt, kötelességtek gyógybalzsammal kötözni se­beit , sorsotok őrködni fölötte, ha nem a­­karjátok hogy a költő rátok illessze fenebbi sorait. Áldom a magyarok istenét hogy ti vagy­tok e nemzet nemtői, mert bennetek hiszem annak örök életét! . . . SZILÁGYI L.

Next