Budapesti Viszhang, 1855. július-december (2. évfolyam 2. félév, 1-27. szám)

1855-07-01 / 1. szám

1830. *) Hét vármegye mozdult meg az ősi fészekből ,a hol egy rezes kard volt, mindenütt kötöttek hozzá egy embert, a sarkantyús csizmát leütötték a fáról, s addig szappanoz­ták a megkérgesedett szárakat, hogy belefért a tekinte­tes ur, hogy ott legyen az ökörsütésen, melynek kormos és mégis sületlen falatjából szívesen megevett egy darabot, csak a fő­ispán ur asztalától ki ne ma­radjon. Egy szabólegénynek megbecsü­lhetlen tapasztalás volna a tömérdek aranyozott ruha, mely messze földről ide vándorolt, valamint érdekes mulatság lenne végig elmondani az étlapot, melynek megvolt azon híres tulaj­donsága, hogy mire a marhahús elkövetkezett, magána­­féle szegény ember már jóllakván, fölkelne és megkö­szönné a jó ebédet; pedig ha tudta­ volna, hogy még csak eztán jő a töltött káposzta, ha mindjárt nem fakadt is vol­na rrva, mint a német gyerek a lakodalomban,h­ogy a sok ételből már nem tud enni, de legalább elmorogna magá­ban, hogy, mert nem szóltak előbb. Maradjon el tehát az étlap, maradjon el az érdemes szabóczének dicsőítése, hanem kísérjük figyelemmel az időt. Ezen is átestek, a fényes bemenet is megtörtént, a négy járásbiró megemelte nagy székében a fő­ispánt, az ökröt megsütötték,meg is ették, — az ebédet is elfo­gyasztották , hanem azért az esteli órákban a főispáni szállás épen úgy tömve volt, mintha még egy ebédet akarna feltálaltatni. Mig a nagy terem a hölgyektől lepeték el, addig a melléktermekben a karok és rendek foglalák el az üres helyét, hanem a harmadik szobában Sándor körül oly nagy csapat tolongott össze, hogy a ki egy embeszámí­t. Szétoszlanak már a sűrű fellegek, Isten hozzád, kedves legény, én megyek. Élj boldogul, a jó isten áldjon meg, Olykor, olykor rólam is emlékezz meg. 4 * * * 4. Jár a kis lány virágos zöld mezőben, Fehér kendő lobog piczin kezében. Barna legény hej ne indulj utána, Bánatvirág virágzik az útjába, Kis kunyhóban la­kom én, Jöj be hozzám szelíd lány­ka pi-henni, Ö­reg anyám a ti-sza-­i tér - sé- gen, Szö-ke kis lány, selyem kendőd meg- á-zik, Hószin nyakad . .. . ’ a -majd gon-do- dat vi - se- li. Jöj be hoz-zám sze- lid lány-ka pi-hen-ni, gyön-ge vál- lad meg - fá-zik. Szö-ke kis lány se-lyem kendőd meg- á-zik, Ö-reg a-nyám majd gon-do-dat vi - se - li. Hó-szin nya-kad gyön-ge vál-lad meg­­fá­­­zik. ") Mutatvány szerzőnek e háton megjelenendő regényéből.

Next