Czegléd, 1889 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1889-01-06 / 1. szám

Heteink év­folyam. --------------------------------------­Előfizetési­ díj: F­elvben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve: Egész évre ... 4 frt. Fél évre...............2 „ Negyedévre ... 1 „ Egyes szám ára 10 kr. Szerkesztőség : l. ker. vasút-utcza 64. szám alatt. Ide a szerkesztőhöz küldendők a kéziratok és mindennemű hirdet­mények. Kéziratok vissza nem adatnak! 1. szám. Czegléd, 1889. január 6. CZEGLÉD. POLITISK­AI ÉS VEG­Y K8TARt­ALMI­ HETI LAP. Megjelenik hetenként egyszer vasárnap reggel. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos: u. m­. városi és bírósági 3 forint egyházi, egyleti, társulati stb. hirdet­mények minden egyes beigta­­tása 2 forint. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. Előfizetési és hirdetési dijak fizetendők a szerkesztőségnél. __________________________nt Visszatekintés. (ps.) Bölcsen rendelte azt az örök jó Isten, hogy csak az embernek adott okosságot. Mert ha másnak adott volna csak lelényit, rég­ nem uralhatnánk már mi a világot. Bölcsen is intézi sorsunkat az Isten, mégis senki sincsen ki nem panaszkodnék. Pedig ha fel tudnánk emelkedni hozzá, senki sem át­kozná, sorsán megnyugodnék. Boldogság az ember életének czélja, hajh, de a­ki nem tud élni az eszével. Hiába küzd, fárad,­­ nem érheti el, mert­­ megverte az Isten mind a két kezével. Hány ember ássa meg életében sírját, azt sem tudja mikor, azt sem tudja mikép­p csak mikor meglátja azt a „négy szál deszkát“ akkor rettenti el a túlvilági kép-Pusztító villámok mennydörgése alatt resz­kető ajakkal imádjuk az Istent. Mégis veszély múltán, verőfényes nappal eszünkbe nem jutna, ki lakozik ott fent! Pedig a­ki meg nem feledkezik róla ke­delmei között, annak erős vára. Bezzeg ki csak részben folyamodik hozzá, annak már a Sátán ült a homlokára! Koronája volnánk mi a teremtésnek, sokan nem is késnek kurtolni világgá. Pedig hajh, de sokszor a legszebbnek látszó felfedező bimbók nem nyílnak virággá ! Nem szűntünk meg soha hirdetni az Istent, vészben és Örömben mindig rámutattunk. A­ki hozzánk fordult könnyítettünk sorsán, mindig s mindenkinek jó tanácsot adtunk. Nem kerestük soha, milyen volt az egyik és milyen a másik családi körében. De részt­ vettünk mindig mások bánatában, mint részt ve­­szünk sokszor mások örömében. Köztéren kerestük és keresni fogjuk ezután is az embert, mit tesz, mit cselekszik. Mert, hogy nyitva álljon életének könyve, ez minden embernek érdekében fekszik. Nem mondhatja senki, hogy mások kárá­nak örvendtünk vagy botrányt hajhásztunk e téren. Mert ha kedvünk tellett volna a bot­rányban, betölthettük volna bőven azt ez éven Vérző szívvel láttuk, hogy az elámított nép sokszor dühében döngette az eget. A sö­tétség járma alatt görnyedezők megfogyott se­rege még most fenyeget. Mi rájuk mutattunk és megtisztítottuk a templom udvarát sok szájaskodótól. A­ki már érezte vesszőnk suhogását, az tudja, hogy la­punk mily hézagot pótol. Mi békét teremtünk — ha létezik béke — hogy a fejetlenség helyébe rend álljon. Vesszen, a ki közénk s a nép közé mer állni, s ki­vágjuk a fekélyt akárhogyan fájjon. Most hát vessünk fátyolt a múlt eszten­­siratni, — jó hogy egyszer "’’"vet a koporsójára, s virrasó­­­:ATzre.. veti már sugarát vagy ködét a fény, vagy árnyék minden vállalatnál. Ezekből a jelekből bátran szemlét tarthatunk már ma is városunk összes működő részvény társa­sága fölött, — a kimúltak vagy a kimulandók fölött pedig elmondhatjuk a requiescantot is. A gőzmalom részvény­társaság, ez az öregágyúja a városunkbeli gőzmalomiparnak, — nem sok biztató kilátással kezdhette meg lefolyt üzleti évét. A ma­lomipar súlyos éveinek minden jelensége észlelhető volt a múlt év kezdetén is. Alacsony árak, kivitel hiánya, belföldi üzleti pangás mellett elismert ki­tűnő gyártmányaival nem volt képes legyőzni a mostoha viszonyokat, é­s csakis az év utolsó negyedében beállott üzleti javulás folytán volt képes megfeszített tevékenységével az előző évekéhez mérve némi számbavehető javulást érni el nyereség szám­lájánál. Csakhogy bizony ennek a nyereségnek már előre is sok rendkívüli gazdája jelentkezik. Mert tudvalevő dolog, hogy ma már nem öreg ágyával, hanem Actatiusokkal lövöldöznek az iparvállalatok csataterén is. Hanem az ágyút újra önteni, pénzbe, sok pénzbe kerül. A társaságnak be kellett érni ed­dig azzal, hogy a lapettát meg a kerekeket nyitgatta ha megromlottak ; — maga az ágyú — három uj kazán képében még csak most vár gyökeres átala­kításra. — Az elmúlt év folyamában a rozs­őrlés, 1,\- ^ n ** ' 1-A---”1 '1_~U l---- ' " A „GZEGLEÜ“ A pörlekedésről. — Sylveszter-esti fölolvasás. *) — „Szomorúan kell tapasztalnunk széles e hazában, hogy társadalmi életünk tesped, mintha lidércz-nyo­más alatt állana“. A múlt hetek egyikén minden vidéki lapnak így kezdődött a vezérczikke. Föltettem magamban, hogy megkérdezem, hol van az a tespedés, hol van az a lidércz-nyomás ? Mert én nem látom sehol! Pedig ha valamikor, hát így Sylvester-estén szokta elfogni az embert olyan súlyos érzés, a­mely lidércz-nyomásnak is beillik. Minden komoly czél megtalálja a maga em­bereit bőven és épúgy mozgásba hozza társadal­munkat, mint a mulatság. — Az igaz, hogy ma­napság a mulatság is szinte kivétel nélkül komoly czéllal van összekötve, — de azért nem látok tespe­dést sem a poharak körül, sem a táncz körül, — nem látok lidércz* nyomást sem a kedélyeken, sem a zsebeken. Egy pár léha ember mindig akad a tár­sadalomban, akinek nincs se czélja, se hivatása, se öröme, se bánata, — de valamint egy fecske nem csinál nyarat, — úgy ezek sem képezik a társadalmat. Inkább oly nagy a sürgés-forgás minden téren , hogy kétségbe kell esnünk a fölött, hogy gyarló eszünkkel nem bírjuk kísérni a világ rohamos hala­dását. Ezúttal arra a térre vezetem a t. közönség figyelmét, a­melyen a legnagyobb élénkség uralko­dik, a­melyen ék­ is mozgok, és közvetlen gyűjtöm a tapasztalatokat. Ez a perlekedés tere. Itt találjuk a legnagyobb sürgés-forgást. Pedig a törvényhozás halomszámra ontja a sulyosnál­ súlyosabb törvényeket, a­melyek hivatva volnának a perlekedők kedvére *) Fölolvastatott a Népkör Sylvester.mpi társasestélyén lidércz-nyomást gyakorolni, de azért nem lohad a kedv, annyira nem, hogy ha mindenkinek gyors igazságszolgáltatást akarnánk adni, hát minden em­ber háta mögé egy községi bíróságot, egy járásbíró­ságot, egy törvényszéket, egy kir. táblát és egy Curiát kellene állítani, akkor talán nem lenne ros­­tant­­­a. Ugyan hol rejlik annak az oka, hogy ily rette­netes pörlekedők vagyunk ? Pör nélkül még társa­dalmilag sem vagyunk képesek érintkezni. A­ki mulat, azzal pörbe szállnak a nem mulatók, — a ki pedig nem mulat, azzal meg pörbe szállnak a mula­tók­ A ki megházasodik, azzal pörbeszállnak — nem mondom, hogy a felesége — hanem a házasulatlanok.— a­ki pedig agglegény marad, azzal meg pörbeszáll­­nak a házasultak. Hogy kikaptunk a múltkor is egy fölolvasáson ! íme a társadalmi téren is minden érintkezés csupa pörből áll, — hát még a jogi téren ! A múlt hét egyike volt a legsúlyosabbaknak, de azért az összes mulatságokon nem folyt el annyi bor, mint a­mennyi tinta elfolyt már azon kérdés fölött, hogy a perlekedési mánia fészke hol rejlik, az értelemben-e vagy a jellemben ? Mert tudni való dolog, hogy érte­lem és jellem egymástól nemcsak különböznek, de egymástól annyira függetlenek, hogy egyik a másikra nem is hat. Ez ugyan merész állítás, de nemcsak híres tudósok mondják, hanem kézzel fógható példák is igazolják. Hogy ne magunk közül válasszak pél­dát, nézzük a történelmet: gyakran látunk olyan nagy embereket, a­kiket eszük tett nagygyá, mig a jellemük majdnem hiányzott, viszont olyanokat is látunk, a­kiket jellemük tett nagygyá, mig az eszük nagyon is korlátolt volt. Hát én is azokkal tartok, a­kik a per kelet­kezési okát nem az észben, hanem a jellemben ta­lálják. A­kinek a jelleme minden külső behatás alatt­­ másként idomul, annak a jelleme olyan mint a víz, a­milyen edénybe öntik, olyan alakot ölt. Az ilyen vizenyős jellemű emberek örökösen perelnek, nem azért mintha az igazságot keresnék,­­ mintha mert a jelleműk_ irigyek és bosszúállók megragadnak minden alkai... nincs, hát csinálnak vagy képre... Nekem is van egy ilyen perem,— ^ _ frt, tehát községi ügy. Már három esztendő óta u,­lyik. Az ad­ái mázsákra mennek. A feleknek többe van 100 forintnál, — és eljárásunk nagyobb dicső­ségére legyen mondva, jót állok érte, hogy meg há­rom esztendő múlva se lesz vége. Az egyik felet kergeti a jellemébe fészkelt harag, irigység és boszú, — a másik igazságérzetében egy gyufaszálnyit sem enged így aztán végig hordják egymást a polgári bíróságon, — mikor ebből kikoptak, akkor meg vi­szik egymást a fenyitó bíróság elé. Hogy ez milyen hosszú út , a föld kerekségén nem lehetne olyan hosszú országutat képzelni ! Azt hiszem azt sokan tudják tapasztalatból is. Valóban törvényhozóink, ha már a pörlekedés útját ilyen hosszúra szabták, arról is gondoskodhat­tak volna, hogy az ember élete is meghosszabbíttas­­sék , mert a mostani kurta élet mellett egy ember élete kevés egy valamire való pör befejezéséhez. Ismerek — sőt dolgoztam is egy olyan pörben, a­melyben nemcsak minda két fél, de minda két fél­nek az örökösei is kihaltak, a pör azért folydogál — most már felek nélkül — és ha valamikor véget ér, hát az első aktáit úgy fogják mutogatni, mint most az Árpád korbeli halotti beszédet. No de most következik csak a fogas kérdés : ki mindennek az oka ? Persze hogy az ügyvéd! mondják rá egyhangúlag. Ki is volna más ? Pedig nem úgy van ! Az ügyvédeknek épü­gy kárára van a per hosszú menete, mint a félnek, mert az ügyvéd minél gyorsabban végezhetné be perét, annál gyor­sabban juthatna fáradsága jutalmához. Ámde ezt a gyorsaságot kizárja a hézagos törvény. íme kihök­­kentettem a bűnbakot. A törvény az oka mindennek. Furcsa volna, ha valaki apró csirkéit, hogy azok el ne széleiljenek, — alacsony, ritka léezkek­- n­észvén­y ... Serényen folyik a léniázás vállalatnál. Most ültetik magját annak* virágnak a melyet a részvényesek örege és uj. örömmel szerit vágyódó szivéhez — s a­z „osztalék“ névvel tisztel meg a kereske botanika. Bár még csak most izzadnak javában mil­­nük­ a buzgó leltározók,­­ nagyjából mégis elő

Next