Czegléd, 1899 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1899-01-01 / 1. szám

Tizenhetedik évfolyam. 1. sz. Czegléd, 1899. Január 1-én. CZEGLÉD WfipS­ TÁRSADALMI ÉS VEGYESTARTALMÚ HÉT.’LAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI­ DIJ : Helyben házhoz hordva egész évre 3 frt, négy hóra 1 frfc. Egyes szám ára : 7 kr. Szerkesztőség: I. ker. Felház­ utca 356 sz. Felelős szerkesztő : Molnár János Kiadó-tulajdonos: SEBŐK BÉLA HIRDETMÉNYEK. Főmunkatárs:­­ nyiltterek, valamint hirdetési dijak, közvetlen a kiadó­ién. Molnár Albert: hivatalhoz küldendők. Nyilttér sora 50 kr. i1 Kiadóhivatal: SEBŐK BÉLA könyvkereskedése. Cegléd polgáraihoz. Itt az újév; boldog újévet kellene kívánnunk egymásnak , és alig bírjuk ki­mondani e szakat: „boldog újévet“. Mi sem lehetünk boldogok, ha hazánk szenved; nem lehetünk boldogok, ha tör­vényeit lábbal tiporják, ha alkotmányát sértik, ha szabadságának legfőbb jogát, az adómegajánlási jogot lerombolják és ha erőszakosan útját állják annak, hogy az országnak nemcsak ősi jogait vissza­szerezhessük, de annak is, hogy érvényre juttathassuk azokat a jogokat, melyeket az ország megtartott és törvényeivel meg­védeni igyekezett. A magyar hazafi boldogsága hozzáfű­­ződött a haza érdekeihez; a haza egén most sötét felhők tornyosulnak ; fagyasztó érzés van a honfiszívekben, mintha be­hatolt volna oda is a tél. De a télre jön majd a tavasz; a sok törvénysértés felháborodást szül; a sok erőszak felrázza az alvó nemzetet; a sok visszaélés ellentállásra késztet; az ébredő nemzet látja a veszélyt, elborzad és sora­kozik ; máskor is volt veszélyben a haza; S­YPPr.Aly r­ipfiig oly&t?- vd* , A-i. it az acél, mely kicsalja a kovából a szikrát; ez a kova a magyar hazafiság sziklaköve; ez az acél az erős akarat; kell, hogy fel­lobbanjon a szent tűz, melyet nagyon is elhanyagoltak sokan, migten a ráhintett hamu alatt már csaknem kialudt. De most ébred a nemzet; érzi a nyo­mást; érzi az önkényt; érzi az önzés rút zaklatását; érzi, hogy minden a hatalmi vágy, az egyéni uralom áldozatává lesz; érzi, hogy ütött az óra E lapoknak élén ott áll egy név ; tisz­telt név az ; még a hajd inasok táborában is, a kik előtt semmi­t szent. Nemrég az országgyűlésen úgy e­mlegették e nevet: „Czegléd“, mint a tiszti és terhetlen meg­győződés példányát, aza at, mikor a meg­­ronthatatlanságról be. /.éltek s a hatal­masok maguk mondtál azt, hogy nem ők a hibásak, mert a min. Cegléd ellent tud mindig állni, ellent tudnának állni mások is, ha úgy akarnák, de nem akarják, tehát a jog az övék, .mert az ország na­gyobb része nem akar őnekik ellentállni. Örömtől dobbant fil szivem, mikor városomat, a Kossuthok kedves városát, azt, a mely első volt iíivinni atyámnak a magyar nép szeretete,- jelét és első volt visszadni nekem őseimi választói jogát, — úgy hallottam emlegetni a nemzet színe előtt is, mint péld­ányképét a nemes elvhűségnek. Cegléd, hazám hazafias gyöngye! Légy első továbbra is a hazaszeretet­ben, hogy példád bátorítsa a hazáért önfeláldozóan küzdők tá­borát, kiknek elve az, hogy a törvény szent, mig törvény marad s kik minden alkotásnyos eszközt fel­használnak arra, hogy hazánk mielőbb Kossuth Ferenc. TÁRCZA. Boszniában. (Beszéli egy baka.) Csend fekszi a tájat, künn fénylik az új hó. Elhallgat a lárma, nappali zaj, hű hó. Bent halavány mécses halavány sugara Vet beteges fényt a kis háznak falára. Szegényes család ül szegény asztal körül, De bármily szegények, lelkük most úgy örül: „Haza­jött a Péter, mily nehezen vártuk, Csakhogy el nem esett, csakhogy még megláttuk ! Mert a Péter gyerek Boszniában harcolt, Hős Mollinák­ volt, nem vallott kudarcot. Nagy becsben van mostan, úgy hallgatnak rája, Ha harci dolgokat mond beszédes szája. „Szerelmetes szülőm“ — most is beszél épen, Mindig csudálom, hogy hazajöttem épen. Rettenetes dolog katonának lenni, Tűzbe, vízbe, no meg Boszniába menni. Mint a férges alma, úgy hull ott az élet, Ha a bitang golyó a zúgba betéved, Nem lát a baka, csak hallja „vorwärts“ meg „halt“, Sok észre sem veszi, a mikorra meghalt. Mikor Szerajevot­ szurmoltuk egy reggel. Ágyú nélkül csak úgy gyalogos sereggel. (Roppant nagy okosság, nem is kell gucsmolni, Várat ágyú nélkül így megostromolni). Éjjeli harangszó vagy óraütés jelzi, hogy életünk egy új szakaszához értünk É jelre milliók ajkáról száll a vigasztaló ige: Boldog újesztendőt! Minket, kik embertársaink szivvilágá­­nak tolmácsai vagyunk, ellentállhatatla­­nul magával ragad a mai nap örömárja, Zúgott a levegő, durrogott keményen, Mintha cserebogár röpköd a napfényen, Mi mentünk a hegyre előre, ámbátor Úgy hullott a golyó, mint a nyári zápor. Lőve, lövöldözve, csapatunk csak haladt, Egyszer találtunk egy kemény sziklafalat, Azon túl egy folyó, azontúl még a vár, No legények, mindjárt szűk lesz itt a határ. Nem haladhatunk, a töltésünk is kevés, Jaj, ha itt ér utol a fekete leves!? Hátulról szentek: Előre! . . . Nem lehet, Meg kell itt ma halni, Cegléd, Isten veled. Töltésünk elfogyott úgy 9 órakor, Hasalt a sok baka, takarta fű, bokor. Mi jobban jártunk, merthogy kártyát is hoztunk, Egy fa alá ültünk s ott máriásoztunk. úgy 11 felé ismerős hang szólal, Mintha a levegőt fúrnák át fúróval. Felugráltunk. Vivát! itt az uchatius, Megállj bosnyák, mindjárt mellettünk lesz a jus. Ágyuztunk, a várat bosnyák vére mosta, S úgy egy óra tájba mentünk a városba. Ház, pince tüzet ont, felül is, alól is, Puskázott ott miránk még a csecsszopó is. Egy bosnyák Cseh Jóskát kezdte abajgatni, Rögtön agyonszúrtam, rá sem ért jajgatni. S fel a garádicson szaladok a házba, Ott van egy szép asszony magánkívül, lázba, Mert hát hogy megijedt, tudják kigyelmetek, Olyan sápadt volt, mint a halálos beteg. Pardont adtam neki s e könnyet hullata. — Virtigli gavallér a M­ollinár baka. — Ujesztendő, s ismételjük a reményt keltő szavakat: Boldog újesztendőt! Künn semmi változás, a tegnap és ma között semmi különbség, mégis mily álta­lános az öröm, hogy a mai naphoz el­­jutunk. örülünk, mert szenvedéseinket átadjuk e napon a múltnak s be nem váltott reményeinket várjuk a jövőtől. Boldognak érezzük magunkat, mert há­nyatott, szenvedésekkel teljes életünk egy új tévébe érkeztünk, hol vágyaink telje­sülését látjuk. De mert az isteni bölcses­ség elzárta előlünk a jövő tudását, a mi azt kedvessé teszi, egyedül a remény. A gazda, ha szépen kelt vetését szem­léli s látja, hogy a fagy nem rontotta meg, be aratást remél; ha egészséges, jóltáplált barmait szemléli, gazdaságából szép jövedelmet remél; ha gyermekein pihen meg szeme, a társadalom jövendő derék polgárait látja maga előtt, remény­sége bearanyozza a jövendőt; ha a közte és szomszédai között levő jó viszonyra gondol ez ünnepi napon, jóleső öröm hatja át lelkét, a felebaráti szeretet öröme; ha az elöljáróság tevékenységére és buz­galmára gondol, áldásokkal megrakott­­nál is látsz­k. 1 Am élet ízeko,v­t.: a gyermek, ha ünnepi ajándékait szemléli, túlvilágon képzelt boldogságban fürdik : életük pil­lanata irigylendő, mert csak úgy duzzad a boldogságtól, — tudnak remélni, ez varázsolja édenné az esztendő első napját, ez teszi az embereket oly boldoggá e napon. Nem csökkenti e nap boldogságát, ha az új év nem valósítja is meg reményein­ket; ha a gazda vetését elemi csapások tönkreteszik, barmai a dögvész áldoza­­tává lesznek, családjától a kérlelhetlen A jószívűségem nem is veszett kárba, — É­s apám, töltsön kend már abba a pohárba . Adott ennem, innom, jó ebédet, rendest. Aztán lefeküdtem, ott húztam a csendest. Hogy kelek, a nap már a láthatárt nyalja, Viszket a nyakam is, meg a hónam­ alja. Kapok ide-oda, tyúk a ki áldója! Én legyek ezeknek a végrehajtója. Mert hát ez az állat ott rettentőn tenyész. Mint a déllő körül minálunk a penész. Szerette a babát, volt is akár hányba, Ereszteném őket a magyar kormányba ! „Hát ott mit ettetek, édes fiam, Péter?“ — Szólt az anya— „Jó-e az a bosnyák étel“. Jaj, szülöm, csak ne is kérdezzen felőle, A Bodri kutyánk is falnak menne tőle. Kenyeret nem eszik, csak valami lepényt, Nemzetségszámra sem mossa fel az edényt. Liszt, hagymát, húst, babot összefőz halomra, Még a bakának is megijed a gyomra. De a mi menázsink nem lett vén mostoha, Csakhogy Bécsből kaptuk, aztán nem volt soha. Utánunk szálliták az eleségünket, Csakhogy ritkán értek vele utól minket, így lett, hogy mi kaptunk olyan vékony kosztot. Hogy nem láttuk attól elöl a forposztot. De átlátszott tőle minden baka bőre. Fognák rá Andrássyt vagy két esztendőre. Hanem azért mentünk vígan a csatába, Mollinári baka nem híres hiába. Potyogott a bosnyák, mint a túlért körte. Meg se állt előttünk, egymást űzte-törte.

Next