Czegléd, 1901 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-06 / 1. szám
Tizenkilencedik évfolyam., TÁRSADALMI ÉS VEGYESTARTALMÚ ELŐFIZETÉSI-D /./ .Helyben házhoz hordva egész évre 3 frt. négy hóra’1 frt. Felelős szerkesztő: Dr. I, Halász László. Egyes szám ára : 7 kr. -r— Kiadótulajdonos : Sebők Béla. Szerkesztőség: a kiadóhivatalban. HIRDETMÉNYEK , nyiltterek, valamint hirdetési díjak, közvetlen a kiadóhivatalhoz küldendők. Nyilttér sora 50 kr. Kiadóhivatal: SEBŐK BÉLA könyvkereskedése. Hangulat-csinálás. A lefolyt század az emberiségre, tagadhatatlanul kiválóan hatalmas század volt Nemcsak a tudományt, a művészetet vitte merész léptekkel előre, hanem az ipar, a kereskedelem és a gazdasági élet terén is fontos alkotásokat teremtett. Mindamellett, hogy a tudományok általánosítása szempontjából áldásosnak mondhatjuk , egy különös vonás jellemezte, főleg a legutolsó pár évtizedét: a hangulatcsinálás. Hiszen igaz, hogy egy oly kellék ez, ami nélkül meg lehetne lenni , de mégis annyira szükséges rossz, hogy az emberek sok, nagyon sok dolognál kisegítő eszközül használják fel s nem ritkán, sikerrel Ez a hangulatcsinálás kisért egy idő óta a vidéki sajtóban is s hihetőleg kisérteni fog ezután is Sem az ország, sem magánosok hangulatcsinálásához nincs közünk. Van azonban közünk egy látszólag nyitani ugyan bajos, sőt nem is lehet, de ha így volna, amiben ugyan kételkedünk, az már belenyúlna a mi kiváltságos jogainkba, a ceglédi polgárság jogaiba, melyet egyedül s kizárólag maga van hivatva nemcsak szolgálni, de eldönteni is Az ügyeink iránt való érdeklődést, amennyiben az collegialitásból önzetlen, érdeklődésből állhat és áll, bárki részéről köszönettel vesszük, annál inkább a sajtó részéről. De nem köszönnék meg, sőt tiltakoznánk ellene, ha titkos célok nyilvánulnának meg ez érdeklődésben. Mert az már a mi kárunk lenne, az nekünk ártana a mi ügyeinknek, amely tisztán belügy. A vidék úgy egyesek, mint a sajtó, nem ismeri, nem ismerheti a mi ügyesbajos dolgainkat , úgy mint mi magunk. Tiszta képet erről csak úgy alkothat, tehát véleményt is csak úgy mondhat, ha ismeri az ügyet támadó vagy védő felek minden argumentumát, mellyel pro vagy kontra harcolnak. Ez ismeret Sokkal veszedelmesebb, következményében messzehatóbb azonban, ha a hangulatkeltés fölfelé irányul. Nekünk, kik jóhiszemüleg védtük s védjük a gymnasium hova építésének ügyét , akik mindenekelőtt a tanügyet tartjuk e dolognál elsőnek s a legfontosabbnak s ezzel kapcsolatban az ifjabb korú tanulósereg egészségét, elég küzdelmünk van a helybeliekkel is, hát ha a vidék még segítségünkre jó ? Legyen azonban akárhogy, mi védeni fogjuk álláspontunkat. Mert helyesnek, igazságosnak tartjuk. örgőzünk-e, vagy elbukunk e harcban, nem tudjuk. És ha netán elbuknánk e harcban, nyugodt lélekkel tesszük le fegyvereinket s azzal a megnyugvással, hogy jót akartunk. Mert végeredményében, két évtizedes küzdelmünk közepette, amely idő alatt a gymnasium megteremtéséért harcoltunk, bele kell nyugodnunk az ügy akárhová dőltébe, hisz tulajdonképen első és legfőbb törekvésünk és törekvősajtó hangulatcsintása arra nézve: hova építsük a gymnásiumot? Ma az egyik vidéki lap zeng dicséri odát a Széchenyi-tér mellett, holnap a másik. A hangulatkeltés forrására persze nehéz rá akadni. Lehet, hogy egész önkénytelenül, s a legjobb akaratból ered s ezt hajlandók vagyunk elhinni is. Nem lehetetlen azonban, hogy e hangulatcsinálás egy másik célt szolgál. Ezt bizonogy e masourenau heraese is védjük, nem veheti rész néven tőlünk senki. Ha magunk maradunk is, kitartunk eszméink mellett. Ez kötelességünk, mellyel tartozunk magunk iránt, s kötelességünk annak a közönségnek nevében, mely e küzdelmünket eddig is helyeselte s helyesli ma is. TÁRCZA. A régi jó időből. (Zámbó János felolvasása a. kaszinó sylvesturi (Mélyen lükő.) Azt mondják a mult a jövő tükre. Ebből a tükrből mutatok fül egy darabkát. A ki kö-mner arvképér*, az ne röstelje, hogy megvériÜL. Huszonegy esztendő telt el azóta. 1879. február 10-én reggel sűrű kös borította Cegléd városát. Csak 9 óra 31 perckor törte át a köd vonatát a napsugár és rávetette fényét az épen berobogó bpesti személyvonatra és a perronon vá-lakozó Radványi Ödönre, aki a vonatot eme kiáltással fogadta : ordíts kapu kiálts város, megérkezett Hári János ! Erről tudtam meg, hogy Cegléden vagyok és rögtön kiszálltam. Hogy nyakig érő sárban, úttalan utakon jutottam el principálisomnak a gimnázium közelében levő akkori házához, — hogy onnét este felé szuroksötétben, gödrökben bukdácsolva jutottam a lakásomra, — hogy a szobámat reggelre a szél telefújta szóval és engem alig találtak meg a h között — mindezt nem mondom el. Úgyse hinné el ma már senki. Csak azt jegyzem meg, hogy előttem mindez nem vollt újság, mert egyenest Boszniából jöttem. Csak a fölső réteg volt rajtam ceglédi sár, a többi rétegeket a fatornyos hazái 51 höztim, a hu' "szintén csak hó volt a takaróm. Fontossabb ennél az, hogy ugyanakkor vonultak be Ceglédre — szinte észrevétlenül — Dr. Gombos Lajos, Paulovits Károly, Simon Béla, Aranyi Lajos, Alexy Lajos, Réthy Lajos, Silamon Dénes, Adrigám Béla tán még Hartyám Imre és ! Nem is ez a bökkenő itt, hanem az hogy a nagyközönség könnyen hivő része hamar felül e sokszor minden célzás nélkül odavetett véleményeknek s azt szentirásnak vévén, terjesztőivé, szegődik azt tartva : ha már az idegen is igy vélekedik, kell a dologban valami igaznak lenni. Ez esetben csak lefelé folyt a hangulatkeltés, valamivel később Józsa László és Rupp Frigyes és IngliusJózsef. Hogy csak engem vett észre a publikum és csak engem ünnepelt, annak az az oka, hogy úgy néztem ki, mintha egyenest a magláji ütközetből szaladtam volna. Hamar fölfedeztük egymást és szövetkezve a benszülött Deli Béláékkal, megalakítottuk az emésztő kompániát. Ez volt az alapítás Cegléden. A mi példánkon buzilulva, keletkeztek később a húsfogyasztó szövetkezetek, kereszténynyomdák, téglagyárak, bankok, sertéstelepek és tehénjárások. Az egész vármegyében nagy hírre vergődött az emésztő kompánia, mert a Jókai által leírt régi restaurátiókon nem vol nagyobb dulakodás, mint nálunk tálaláskor. Hát még micsoda ütközetek kerekedtek, ha velőscsontot is tálaltak ! Egy ilyen ütközetet az egykorú krónikás igy énekel meg. Tizenhárman voltunk bajuszos leventék, — Egyiknek a bajszát csak tintából kenték. Déli harangszóra gyülekeztünk renddel, Hogy nem titkos célból, azt mondanom sem kell. Asztalfőn az elnök, mint egy érett kalász. Nem sok kárt tesz csak a tál fenekén halász. Hajdan — amint mondják — ezüstből volt tálja, Most nem válogat csak a babot utálja. Balján ül egy zömök, aki mégis Deli. Arról híres, hogy még sohasem volt teli. Kedvenc étele a töltött palacsinta, Ámbár tegnap már a zuzzára kacsinta. Mellette egy urü, velős koncra éhes. Kenyérből is annyit eszik mint egy béres. Azt mondják nem Szik, csak nagy ritkán vizet. Ilyenkor bőkezű, mert Schillingél fizet. Sed mine, veilis ad fortissimum virum. Luvix neki minden, csupán a habinum. A hideg a Réti-csókától sem leli, Sőt ma kisült hogy a koncot is kedveli. Most jön a kis komám sodrott bajuszával, Nyeli a göledényt tizével-huszával. Még hónap végén is fennhordja az orrát, Azt hinnéd Aranynyal fizeti a kosztját. Aztán jön egy sereg, az újak tábora. Azt sem tudjuk róluk, melyiknek van bora. Utoljára hagytam magamat a sorba, mit a társaságunk, most már nem is csorba. Hogy miről beszélünk, kit szapulunk , szólunk, Azt nem is mondom el, úgy is tudják rólunk. Csak ott kezdem mikor az ajtó feltárul a gőzfellegek szádnak a leveses tálból. Még az asztalig sem jutottak a tállal Már konyákig benne vagyunk a kanállal. Evésben tűnik ki, ki ember a gáton, Node meg is látszik a kabáton. Jön a második tál, már messziről látszik. Tetején hatalmas velős csont pompázik. Másutt azt szó nélkül odadnák a papnak. Nálunk még egyszerre tizen hozzákapnak. Leggyorsabb volt köztünk a sémita keze. — Csak kitűnik annak mindenütt az esze. — Hajh, de szomszédjában föltámadt az érzet, Villogó szemekkel hirtelen szétnézett. ()klével lecsapott, sörényét megrázta, fogát dörgő hangon ekkép magyarázta: „Nem semitáskodunk, az első én vagyok, Tanúm az ég, a nap, a hold, a csillagok, A csont engem illet, esküsöm az égre, Egyikőnk nem jön el többet az ebédre!“ Úgy lett a mint mondá. Hogy ne legyen vita Csakugyan elmaradt másnap a sémita. De jött ám egy levél, súlyos tartalommal Mert amint olvasta elsápadt a képe.