Czegléd, 1909 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-03 / 1. szám

Harmincegyedik évfolyam. 1-szf svául. Uszejsléd, 1000. Január L. TÁRSADALMI ÉS VEGYESTARTALMÚ HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI EK­: Helyben házhoz hordva egész évre 6 kor., négy hóra 2 kor. Vidékre egy évre 8 kor. Egyes szám ára 14 fillér. Szerkesztőségi telefon 4. szám. Felelős szerkesztő : dr. Hübner Emil. Kiadótulajdonos : Sebők Béla cég. ED sebGkbOa ÖNTO- E5 PAPSHKEflEMi KÖNYVNYOHDA =C2E6L£D=»» HIRDETIHEHTES I nyiltterek, valamint hirdetési díjak közvetlen a kiadó­­hivatalhoz küldendők. Nyilttér sora 1 korona. Kiadóhivatal: SEBŐK BÉLA könyvkereskedése. Újév. Ismét tovább haladtunk egy eszten­dővel. Az eltöltött évre ráterítette fehér szemfedőjét a természet, mintha az átélt bajokat, elmúlt eseményeket el akarta volna takarni az új esztendő elől. Puha hósző­nyeg teríti be a földet, elnémítva a járó­kelők zaját. Ünnepies hangulat ömlik el a vidéken s csendben köszönt be az új esztendő. Ez az évforduló mindig hangulatokat kelt az emberekben. Csendes magábaszál­­lással keresi az eltelt esztendő emlékei közt a jelentősebb mozzanatokat, öröm­mel gondol vissza munkájának eredménye­ire, fájdalommal az átélt csapásokra. S a­mikor a búfelejtő Szilveszter éjszaka után a fehér, a tiszta újév napjára ébred, őszinte örömmel üdvözli azt s kíván az ismerősöknek boldog új évet. Ez a jókívánság a jövő felé irányoz­za a gondolatot. Mit hoz a jövő? az em­ber életében elsőrendű kérdés. A jövendő ismeretére sarkalja az embert ismerőseinek szives jókivánata s nincs ember, akinek lelke pár pillanatra a jövőre nem gondolna s a bekövetkezendő események iránti töp­rengéssel azok kedvező volta iránt küld röp­ke sóhajtást az ég felé. Egy év az egyén életében sok, de a társadalom életében elenyésző csekélység. Mégis ha egy év társadalmi életében be­állott eseményeken végigtekintünk, meny­nyire szembeötlő azok átváltoztató hatása. A kisvárosi köz és társadalmi élet terén még szembetűnőbb egy év reform mun­kája. Városi közéletünk elmúlt éve a bé­kesség jegyében haladt. Eme béke egyön­tetű munkásságot eredményezett s közéle­tünk vezető férfiai büszkén tekinthetnek vissza arra a nagy munkára, aminek elő­nyei és hatása­ csak a jövőben fog meg­nyilatkozni. Városi közéletünk új embe­rekkel indult az elmúlt évben munkába. Örömmel tapasztaljuk, hogy helyes irány­ban haladnak s mindnyájunk rokonérzése kiséri őket további reform utaikon. Ami a részletkérdéseket illeti, itt csak leszögezzük azt a tényt, hogy a reform munka­programm jelentős része megvaló­sult a múlt évben. A bírósági és vasúti állomási épület, közvilágítás ügye eldön­tetett, városi szervezetünk új szabályokat nyert. Sok apróbb jelentőségű dolgot nem is említünk. A jövő évre sem fogyunk ki a mun­kából. Az előző évi alkotásoknak gyakor­lati kivitele, újabbak alapjainak megvetése lesz az 1999. év feladata. Mindnyájan igaz érzéssel támogatjuk a város vezető­ségét e munkájában. A mi szegény, el­maradott városunkra nagyon ráfér a hala­dás, a vagyonosodásnak is meg kell vetni ágyát. Mindenkit a város s közvetve vala­mennyiünk közös érdeke és ne az egyéni érdek vezessen. Aki a közélet piacán ma­gán­érdekekkel kufárkodik, annak ott nincs helye, az nem igazi fia a városnak. Kívánjuk, hogy a közélet terén az a mindinkább erősülő egyetértés, együttmű-­­ ködés a jövő évben ne keresbedjék, de gyarapodjék. Csak úgy tudunk előre ha­ladni. Ezt az együttműködést ne engedjük senki által se megbontani, mert most, a­mikor alkotni, városunk jövő virágzásá­nak alapjait lerakni akarjuk, most van legnagyobb szükség az összetartásra. Mit hoz a jövő ? Nem tudhatjuk. De a jövendőt is lehet bizonyos mértékben előkészíteni, kitartással, határozottsággal, bátor következetességgel. A jövő évben fontos kérdések kerülnek még szőnyegre városi életünkben. Kezünkben van a jövő fejlődésünk fonala. Ne ejtsék ki kezükből azok, akik fonják s tartsuk meg azt mi is, akik a vezetők után a fonallal együtt haladni akarunk. Bizonyos, hogy némely kérdésnél hevesebb mozgalmak fognak megindulni, amelyek a békét is veszélyez­tethetik. De úgy ismerjük vezéreinket, hogy ott is meg fogják találni a helyes utat és módot a kibontakozásra. Mi, hogy magunkról is szóljunk, ideá­lis álláspontunkat továbbra is megtartjuk a közélet minden kérdésében s ebből az álláspontunkból fogjuk támogatni azokat, kik a városért, közérdekért munkálkodnak. Ebben a törekvésünkben csak tőlünk nem függő körülmények gátolhatnak, de a tisz­ta és egyenes útról le nem térünk. Az új évben ezzel vesszük kezünkbe tollun­kat és ezzel az eszmékkel kívánunk váro­sunknak és minden polgárának boldog uj esztendőt! — I. t á r c a. Egy éjjeli szállás. A „Czegléd“ eredeti tárcája. — Irta: R. L. STVENSON. - — Angolból fordította: BÉKÉSI GYULA. — (Folytatás.) — Látja, önmaga sem tudja elválasztani a katonát a rablótól, s mi egyéb a tolvaj, mint­­ magános, óvatos eljárású rabló ? Ha én egy ürücombot elemelek, az álmát sem zavarom a gazdának, morog, igaz, egy kicsit, de azért épp oly jó izűen költi el a maradékot. Uraságod nagy garral fújja a trombitát, pártul fogja az egész juhot, s ráadásul el is lazsnakolja a gaz­dát alaposan. Nekem nincs trombitám, hitvány ember vagyok, lator, kutya vagyok, s köszönjem, meg, ha csupán felkötnek. — Helyes, de ne saj­nálja megkérdezni attól a gazdától, melyikünket­­ szívelhet inkább, melyikünket átkozza, mikor ál-­­­m­atlanul hánykolódik fagyos éjtszakákon át. — Hasonlítson össze kettőnket, — mondá a nagy úr. — Én öreg, erős, tisztes vagyok. Ha reggel itt kellene hagynom a házat, százan meg százan szerencséjüknek tartanák, hogy me­nedéket adhatnak. A szegény nép kiköltözködnék, s az utcán töltené az éjt, ha csupán céloznék is rá, hogy egyedül kivánok maradni. Maga haj­léktalanul bitangol, s filléreket csen az után holt emberektől. Én nem félek senkitől, semmitől, ma­ga egy szóra reszket, s szivét veszti. Én nyugod­tan várom a halált itt saját házamban, s a csa­tatéren, ha a király újra zászlója alá szólít. Ma­gát bitófa várja, amelyen nem enyhít se remény,­­ se dicsőség. Nincs-e különbség kettőnk között. — De még mekkora ! válaszolt Villon. — De várjon ha én születtem volna Brisetout urá­­­­nak, s nagyságodat hivnák Francis Villon diák­nak, kisebb volna-e közöttünk a különbség ? Váj­jon én nem a szenes serpenyőnél sütkérezném, és nagyságod nem filléreket keresne-e a hóban ?­­ Vájjon én nem katona volnék-e, nagyságod pe­­­­dig tolvaj ? — — Tolvaj, — pattant fel az öreg. — Én tolvaj! Ha komolyan beszélne, meglakolna a­­ szaváért. — Villon utánozhatatlan arcátlansággal ter­­j­jesztette ki a tenyerét. — Vajha megtisztelt volna Nagyságod azzal, hogy követni méltóztatik okos­kodásom fonalát. — Nagyo­, megtisztelem azzal is, hogy tű­röm a jelenlétét — szólt a lovag. — Vessen zablát a nyelére, ha idős és tisztes emberekkel van dolga, kevesebb gazdára akadhat, és pó­rul jár. Felállott és haragjával, idegenkedésével küzd­ve sétált fel-alá a szoba másik végén. Villon alattomban megtöltötte serlegét, s kényelmeseb­ben helyezkedett el székén. Keresztbe tette a lábát, fejét a kezére, könyökét a karjára támasz­totta. Jól­lakott, megelégedett, s egy csöppet sem tartott házigazdájától. Az éjnek jó része eltelt, még pedig fölötte kényelmesen, s Villon biztos volt benne, hogy reggel bántatlanul távozhat. — Mondja meg őszintén — szólt az öreg sétáját félbeszékitva — igazán tolvaj maga ? — Legyen szabad biznom a vendégjog szentségében — felelt a költő. —■ Az vagyok uram. — Maga még nagyon fiatal, folytatá a lovag. — Sohasem lettem volna ilyen idős — szólt Villon ujjait billegtetve, — ha e tíz kitűnő le­gényke nem segít. Ezek voltak az én tápláló apám és anyám. — Magába szállhat és megváltozhatik. — Naponként magamba szállok — felelé a költő. — Kevés ember van, akinek nagyobb hajlandósága volna a magábaszállásra, mint sze­gény Franciscusnak. Ami pedig a megváltozat

Next