Ceglédi Kisgazda, 1934 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1934-01-04 / 1. szám

XV. évfolyam, 1. szám. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓ H­IVATAL : a „Ceglédi Gazda­sági Egyesület” iro­dahelyisége, evang. bazár, hova a lap szellemi részét il­leti közlemények küldendők, mig az előfizetési dijak Bá­lint Ferenc címére : Rákóczi-út 20. sz. Ára 16 fillér —I I II Ilii Ilii I— Felelős szerkesztő . Laptulajdonos: CEGLÉDI GAZDASÁGI EGYESÜLET Dr. ANTAL ISTVÁN Politikai és gazdasági hetilap Cegléd, 1934. január 5. ELŐFIZETÉSI DÍj Negyedévre 1­60 . A Gazdasági Egye­sület rendes tagjai a lapot ingyen kapják Hirdetések felvétele SIMON és GARAB könyv nyomdájában Árpád-tér — evang. bazárépület A tisztviselőkérdés Az országgyűlés által most tárgyalt tiszt­viselői nyugdíjjavaslat alkalom volt arra, hogy a kormány és ellenzék megismerje egymás felfogását a köztisztviselői kérdésről, hogy ezek az egymással szembenálló álláspontok megméressenek. Igaz, hogy a felmérés ered­ményének valami nagy gyakorlati jelentősége nálunk nincs, mert ha a kormány álláspontja esetleg könnyűnek találtatnék is a közvéle­mény ítélete szerint, annak konzekvenciája nemigen szokott lenni, nem úgy, mint például Angliában, ahol a közvélemény szorító ereje elől a kormányzat ki nem térhet. Alapjában és elvileg a kormány álláspontja a tisztviselői kérdésben, amelyet a nyugdíj­­javaslat során kifejtett, szerintünk nemcsak szimpatikus, de elismerésre méltóan helyes, bátor álláspont is. Úgy igaz, hogy a tisztviselő nem öncél, hanem eszköz a nemzet kezében. Az is igaz, hogy a magyar közigazgatás túlméretezett, szükség van szelekcióra, amelynek során a tisztviselő nem kenyér nélkül bocsáttatik el, hanem nyugdíjba kerül. „Az helytelen, mondta Gömbös, hogy egy minisztériumban mindenki fel tudjon emelkedni mint tanácsosi rangig, kielégítő munka nélkül, csak azért, mert ügyesen tudja felsegíteni elöljárója kabátját.“ A tisztviselői kiválasztás azt célozza, hogy azok maradjanak meg a köz szolgálatában, akik a legkiválóbbak, akik száz százalékig állítják munkaeerjüket hivatásuk szolgála­tába, amely követelmény megfelel az élet rendjének, mert ott is azt látjuk, hogy a gyen­gébbel, a selejtessel szemben a jobb, az erő­sebb boldogul Ezek az elvek bizonyára vitán felül helye­sek, különösen kívánatos az alkalmazásuk egy olyan koldusán szegény országban, mint amilyen a mienk,­­ ahol az adózó polgár­ság teherbírása már szinte veszélyes mérték­ben van igénybevéve. Mindezek mellett sem tudunk a fölvetett kérdésben a kormány mellé állni és az általa képviselt nyugdíjjavaslatot úgy, amint az ma áll, sohase tudnánk megszavazni. Ennek szinte egyetlen fontos oka az, hogy ez a javaslat a kormánynak a tisztviselő nyug­díjazása körül szinte önkényes hatalmat ad, ez a rendszer alkalmas arra, hogy a nyug­­díjbaküldés kérdésében politikai tekintetek és pártállások jöjjenek figyelembe, márpedig az ilyen közigazgatás nem független, a sülyedés veszélyének van kitéve, amely a rendszer­­változások során a nemzet sorsa szempont­jából katasztrofális eredményeket vonhat magával. Szinte képtelenségnek tartjuk, hogy a kor­mány maga is ne látná ezeket a veszélyeket. Az is lehetetlen, hogy a kormány ne volna annak tudatában, hogy ezeken a hiányokon van mód intézményesen, tehát magában a törvényben segíteni, mint ahogy a tárgyalások során az ellenzék oldaláról számos korrekció javasoltatott. Azonban mindezek a segítő módusok a kormány részéről elleneztettek, sőt a javaslat megszavazását még pártkérdéssé is tették. Mire mutat ez? Arra — ami azután felette szomorú fényt vet a m­i politikai életünkre —, hogy a kormánynál a pártpolitikai szem­pontok jobban érvényesülnek, mint azt a pártokon felül emelkedő egyetemes közérdek megengedi. Noha tehát az alapvető elvek helyesek lehetnek, azonban azoknak az életbe való átültetése olyan módon történik, amellett a jövő szempontjából ez az intézkedés any­­nyira veszélyessé válhatik, hogy részünkről támogatni semmiképpen sem tudjuk. A felsőházi tárgyalás során Simontsits Elemér javasolta azt, hogy kössék a javaslat érvényét időhöz, 1937 ig szóló időre, ha már a kormány az államháztartás egyensúlyához ezen az úton is támasztékot keres. Ámde az indítványozó javaslatát a tárgyalás során visszavonta. Kár volt érte. — Melyik gyógyszertár lesz nyitva? Jan. 7-én Bachó Sándor Árpád tér és Csete Amb­rus Batthyányi út, a hét többi napján, jan. 13 ig bezárólag Csete Ambrus. Száz évvel ezelőtt... A haladó ember jól teszi — mert hasznát is veheti, okulására fordíthatja —, ha néha­­néha hátra is néz, ha vissza is tekint a múlt időkbe. Mert hiszen — mint Tompa Mihály mondja — a jelen a múlton épül s az em­lékezeten. Örömeinknek szint és derűt ez ad, mint a gyök adja a virág színét, szagát. Régi írásban, Cegléd város 1834. évbeli ta­nácsi jegyzőkönyveiben lapozgatok s megál­lapítom, hogy bizony, a mi öregapáink 100 évvel ezelőtt igen bölcsen gondolkoztak ak­kor, amikor a városi közszolgálatban álló al­kalmazottak fizetését főképpen természetben állapították meg. Hogy mit jelent a természetben való ellátás, ezt különösképpen akkor érzik és méltányol­ják az emberek, amikor például háborús idők­ben megnehezül az élet, körülményessé, sőt a nemtermelők számára szinte lehetetlenné válik az élelmiszereknek kellő mennyiségben való beszerzése. S minthogy a régmúlt idők­ben igen gyakoriak voltak a kisebb-nagyobb hadjáratok, apáink bizonyára az ilyen eshe­tőségekre gondolva, úgy a világi, valamint az egyházi elöljárók és egyéb közalkalmazottak javadalmát főképpen természetben állapítot­ták meg. 1834-ből olvassuk, „hogy mind a Hivatal­beliek, mind a Cselédek kötelességeiket jobb kedvvel igyekezzenek teljesíteni s ugyanazon szolgálatban levők közül egyik a másiknál bővebben ne fizettessék, fizetéseik megjob­­bitva (itt tehát valami fizetésemelés történt !), jövendőre nézve eképpen állapíttatott meg: 1. Ceglédi főbíró fizetése : 100 frt ezüstben, 40 véka búza, 20 véka árpa, 150 font hús a városi székből, 25 font faggyú, 100 font só, 2 öl tűzifa.­­ 2. Második bíró fizetése : készpénzben 80 frt, 20 véka búza, 20 véka árpa, 150 font hús, 25 font faggyú, 2 öl tűzifa, 50 font só. 3. Nótáriusok fizetése : készpénzben 100 frt, 60 véka búza, 30 véka árpa, 200 font húsi 50 font faggyú, 100 font só, 4 öl kemény tűzifa, 3 öl szalma a Mést­­uraság kazalja szerint véve. 4. Forspont commiszáriusé: készpénzben 60 frt, 30 véka búza, 15 véka árpa, 100 font hús, 25 font faggyú, 2 öl tűzifa, 1 öl szalma. 5. Schráger Antal orvos fizetése: marad, mint volt: 120 frt váltócédulában. 6. Mezei hadnagyoké : készpénz 40 frt, 20 véka zab. 7. Forspont hadnagyoké : készpénz 40 frt, 20 véka búza, 75 font hús. 8. A két esküdt polgáré: ugyanannyi, mint a forspont hadnagyoké. 9. Az 5 Drabant fizetése : készpénz 55 frt váltócédulában vagy ezüstben 22 frt, 30 véka búza, 75 font hús, 25 font só. 10. A két városi kocsisnak és a vízhordó kocsisnak fizetése : készpénz 35 frt váltócé­dulában, szűr helyett 10 frt, 30 véka búza, 50 font hús, 20 font só, 2 pár csizma, az egyik uj, a másik fejelés. 11. A város molnárjának fizetése : készpénz 35 frt, 36 véka búza. 12. A réti és belső csőszök fizetése : mint a kocsisoké. 13. A toronybeli két strázsáké: készpénz — ha adót fizet — 35 frt, ha adót nem fizet: 30 frt, 30 véka búza, 50 font hús, 20 font só, 1 pár fejelés csizma.“ Ennyi alkalmazottja volt a városnak pont száz évvel ezelőtt. És akkor ez is elég volt. Persze nem volt kilencmillió hetvenháromezer­­nyolcszáznegyvenöt különféle paragrafus, ame­lyek szövevényessé tették az életet s amelyek fölött egy óriási méretű apparátusnak kell őr­ködnie. Egyszerűek voltak az emberek. Nem voltak igények s főképpen pedig addig nyúj­tózkodtak, ameddig a takaró ért. És az ilyen egyszerű életigényű emberek bizonyára meg­­elégedettebbek is voltak, mint a maiak, akik talán boldogtalanoknak éreznék magukat, ha öregapáink módja szerint kellene élniök. Pe­­dig pedig, hej, de sokat is érhetett azoknak az egyszerű embereknek a világa, akik ke­véssel megérték azért, mert — mint Arany János mondja — vágyaikat kevesebbre mér­ték . .. s éppen ezért az az élet korántsem járt annyi idegizgalommal, mint a mai. Ez pedig minden pénzt megér !

Next