Ceglédi Ujság, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-05 / 1. szám

POLITIKAI HETILAP. — MEGJELENIK VASÁRNAP REGGEL. Előfizetési árak: Egész évre 11 kor., négy hóra 2 kor. Egyes szám ára 14 fillér. Szerkesztőség: I. ker. Vasút-utca 100. sz. Ide kérjük a kéziratokat és nyilterokot küldeni. Felelős szerkesztő: Főmunkatárs:­r. Molnár Albert, Zámbó János. Kiadótulajdonos : a szerkesztő-bizottság. Előfizetéseket és hirdetési díjakat, továbbá a lap hirdetéseit a kiadóhivatal, I. ker. 100. sz., Dr. Molnár Albert irodája veszi fel. Kéziratokat nem adunk vissza. Szomorú dolgok. Az a szóharc, azai hétfőn a polgár­­mester, meg a városi ügyész között le­folyt, ha nem is gyönyörködtetett, de érdekességet adott az évtől búcsúzó köz­gyűlésnek. Erős igazságérzet, nagy el­határozás és bátorság kellett ahhoz, hogy a városi ügyész ott, a nyílt köz­gyűlésen felszólaljon. A tanács mély hallgatással az ügyész mellett tett bi­zonyságot. Hogy a tanács előtt a tár­­­­gyalás miképen folyt le, azt a városi­­ képviselők nem tudhatták, arról azonban mindenki meggyőződött, hogy a városi tanács nem 22 korona haszon tudatában tette meg azt az indítványt, hogy a hely­­pénzszedési jogot bérbe adják. Az egész látvány olyan tragi­komédia volt. A tanács benyújt a közgyűlésnek egy indítványt, a­hol a helypénz bérbe­adását haszon reményében javasolta. Az elnöklő polgármester ott a közgyűlés színe előtt hevenyészett számítással ki­süti, hogy a városnak a bérbeadás csak 22 korona hasznot ad. Erre a városi ügyész közbeszól, kétségbe vonja az adatok helyességét, mert a tanács előtt a polgármester jelenlétében nem ilyen eredményről beszéltek. Az egyik így, a másik amúgy beszélt. A harc látványosság volt a publi­kumnak. Ez volt a komikum ! A tragi­kum pedig az, hogy bizony a nagy­kö­zönség az olyan előterjesztés után nem tud eligazodni és az igazságot nem tudja feltalálni. Elveszti hitét, reményét a ve­zetés iránt. Azt látják, hogy hasból dol­goznak. Az előterjesztésekből hiányzik a tanulmányozás. Az adatok magyarázat nélküli numerusok. A közgyűlés előtt néhány nappal a tanács szép hasznot remél, s a tanács legnagyobb bámula­tára a polgármester csak 22 korona hasz­not mond és itt meg az az érdekes, hogy ez az adat sem megbízható. Mi utána néztünk a városi helypénz kezelésének. Fontos, megérdemli a ta­nulmányozást. A városnak 1891 év január 1-től 1900 év december hó 31 -ig, tiz éven át, a helypénzből a következő haszna volt: összesen tiz éven át bevétel Sődbl'6 k. ifij­­. kiadás 57276 k. 05 f. tiszta jövedelem 175297 k. 21 f. mutatkozik, ebből egy évi átlag 17529 korona 72 fillér. Tiz év alatt minden esztendőre ennyi tiszta haszon esik. Most a város a helypénzjövedelmet ha­szonbérbe adta 18500 koronáért, ez után fizetni kell 2556 kor. adót, a­mit ha levonunk, tiszta haszonként mutatkozik 15947 korona,­­ tehát 1682 koronával kevesebb lesz a jövedelmünk, mint a­mennyit a házi kezelés mellett tiszta haszon­ként elérhetünk. Mi az adatokat a zárszámadásból vettük. Az hiteles és az átalány kiszá­mítása tíz évi forgalom eredménye, amivel megbízhatóbb. Az adót a törvény alapján számítottk ki. Már most ha ezt az ügyet fontos­ságához képest előkészítik, adatokkal föl­szerelik, bizonyosan tudjuk és meg va­gyunk győződve arról, hogy a tanács a város világos kárára a bérbeadást nem javasolja.. Mit tanult meg a nagy­közönség ebből a vitából? Megtanulta azt: 1. Hogy a tanács előkészület nél­kül hasból dolgozott. 2. Kitűnt az, hogy a tanács, de a tanácsülésen a polgármester maga sem volt ebben a véleményben, hogy 22 ko­rona hasznot hoz a bérbeadás. 3. Kitűnt az, hogy a polgármester 22 koronája sem üti meg a komoly számítás eredményét. . 4. Kitűnt az, hogy a városnak nem­hogy haszna, de tetemes kára lesz ab­ból, hogy a helypénz jövedelmet bérbe­adták. Az a 1682 korona ránk fért volna! Dr. Molnár Albert lapunk szerkesz­tőjének fellépését a közönség zöme simpathiával fogadta, a másik rész a polgármester tekintélyét félti. Mi nem szólunk semmit erről, csak az az egy bizonyos, hogy a városi ügyész felszó­lalása feltárta azt, hogy a város vitális érdekeit milyen vétkes felületességgel intézik el. Szomorú tanúság­tétel, de igaz. Itt is, ott is a nemtörődömség mutatkozik. Ez így nem maradhat, nem fogott, veszni hagyja a bátor kis csapa­tot? Az a szenvedély olvasható le arcáról, amelynek percében még a legerősebb férfi is képtelen magán uralkodni. Ilyen percben min­den, mi máskor törvény, szabály vagy szent­ség talán, megsemmisül. Önkénytelen kiröppen kardja hüvelyéből, mely még az ellenség vé­rétől nedves; a vad rohamra való lelkesedést átleheli a katonákra is. A trombitás parancs nélkül riadót fúj, mindegyik honvéd szíve meg­dobban, a fegyverre pattognak a szuronyok, egy a lelkesedés, egyetlen vezényszó, amit a kapitány kiált: —­ Utánam! . . . Még néhány száz lépés választotta el a bajtársaktól a segítőcsapatot, ám ekkorra már az ellenség észrevette, hogy az üldözők nagyon kevesen vannak, tömörültek s szembe fogad­ták a honvédek támadását ... Csak még pár percig türelem és kitartás. A Mária-képes zászló, mint a megmentés angyala fennen lobog és közeledik. Az előbb megfutamodott ellenség egy része halom mellől sortüzet ad a vakmerő kis csapatra. Tóth Sándor káplárnak megro­gyott a térde. Fel akarna emelkedni sietve, de nem tud, nem érti, miért zsibong egész teste? ... A többiek, mintha már nagyon mesz­­sze lennének, olyan homályosan látja őket, mindig messzebb-messzebb, pedig úgy rémlik neki, hogy a szuronyok zörejét, a fegyver-kaka­sok csettegését egész közelről hallja s nem bir felkelni, mégegyszer minden erejéből fel akar lí erét« 1 K­­­ad­­á­s kor. fll. kezelésre adóra 1891.évben 23308 18 2351 60 625 72 1892. 24744­­10 3331 54 2828 72 1893. 22422 30 2987 16 2891 70 1894.» 26033 90 4623 40 2623 92 1895.V 21976 34 3908 92 2623 92 1896.» 22442 86 4017 38 668 84 1897. 23079 84 4357 18 549 80 1898.n 24316 32 5197 36 570 42 1899.n 22350 96 4975 18 664 92 1900.„ 21998 22 5169 21 2309 18 TIRÖ­R: A zászlót el ne hagyd! A „Ceglédi Újság“ eredeti tárcája. Amikor Tóth Sándor belépett saját jó­szántából a haza függetlenségéért küzdő hon­­­­védek sorába, Erzsikének, a szép Bogár Erzsi­kének a szivét is magával vitte a táborba lelkesedése mellett. . . Leányszó, Ígéret! Azt mondta az Erzsi: — Vissza foglak várni, — imádkozom érted édes Sándorom minden este s reggel .. Mi lett a vége? Semmi lett a szép szó, — eltűnt mint a futó felhő s mikor Sándor fél év múlva társaival Ács alá került, akkor már kontyba kötötték a haját az Erzsinek. Sándor, amint meghallotta, hogy menyecske lett a kedveséből, éppen pipaszó mellett, esteli táborozásánál, felállt ülő helyzetéből, felnyi­totta a pipája fedelét, megigazította, megnyom­kodta a dohányt benne, aztán megint reá zárta a kupakot, nagyot szitt belőle, mintha,ebbe a nagy szívásba akarná beleölni minden gondo­latát, a másik percben pedig úgy vágta a sátort tartó cölöp szögletéhez, hogy az szerte széjjel törött. . .Volt, nincs, szólott, kiszittam eldobom.“ Egy szóval sem mondott többet. Ettől az időtől nagyon szűk lett a szava. Mit gondolt magában, mit nem, azt ki tudná megmondani? Hanem annyi áll, hogy a bátor Tóth káplár még vakmerőbbé vált, kereste a ha­lált, de nem volt a káplárnak szerencséje hozzá. Pedig a halál kaszájának busásan volt dolga Ács körül! Valamely portyázó honvéd század, nem messze az ácsi erdőtől ellenségre bukkant. Rövid harc fejlődött, a honvédek vi­tézül küzdtek, a zászló közöttük volt, csak meg­halni lehetett, vagy győzni. Az ellen meg futott. „Előre a zászlót!“ szólt érces hangon a napbarnított arcú magas kapitány, mire a go­lyótól átlyuggatott, összerongyolt nemzeti színű lobogót előbbre vitte egy izmos komáromi fiú. A trombitás gyülekezőt fújt. A kapitány rendbe akarta állítani századját, de hasztalan, mert a század harmada, a legbátrabb fiuk a futó ellen­séget üldözik, vak szenvedélylyel szuronyt sze­gezve rohantak s mind jobban távolodtak. Nem mentheti meg a földi hatalom a haláltól őket. Fújd a tagadódat ! ordít a trombitásra elkeseredetten a kapitány. Egyet sodor a baju­szán s a futó ellenség után rohanó csapatra esik tekintete; az arcán tükröződik vissza, mit összeszoritott ajkai közt mormog, r megálljatok, a zászlót ne hagyjátok el! Egy sebesült jaj­­kiáltását hozza a szellő a dombok felől, néhány lövés hallatszik újból, egy az üldözők közül elesett. . . E pár perc alatt irtóztató csatára kél a kapitány, szivébe két érzelem: a bátorság és a fegyelem. Ó, ki sohasem félt a haláltól, kit a szerencse csillaga el nem hagyott, kit a golyó

Next