Ceglédi Ujság, 1915 (25. évfolyam, 1-51. szám)

1915-01-03 / 1. szám

I TÁRCA. A tengeri aknákról. A „Czeglédi Újság“ eredeti tárcája. Az amerikai Bushnell kísérel­te meg először, hogy tengeri hajót aknával megtámadjon. 1776- ban az angol Eagle-t akarta a levegőbe röpí­teni. Terve nem sikerült, az akna a nyílt ten­geren felrobbant. Nem sokkal később, 1797-ben Fulton, a gőzhajó feltalálója, foglalkozott új­ból a tengeri aknákkal. Fulton, a világbéke ra­jongója, azt hitte, hogy az aknák a tengeri hajók működését lehetetlenné teszik és így a hadi­hajók feleslegesek, céltalanok lesznek. Ezért ezt a találmányát a gőzhajónál is fonto­sabbnak tartotta. Tervével I. Napóleonhoz for­dult. Bár a nagy hadvezérnek tetszett az eszme, a gyakorlatban mégsem alkalmazták, mert a francia hadi­tengerészeti miniszter az aknák használatát nem tartotta megegyeztethetőnek a hadi tengerészet tisztességével. Fulton erre Angliának ajánlotta fel találmányát. Az angolo­kat nem tartotta ugyan vissza semmiféle er­kölcsi tekintet, hanem attól féltek, hogy az ak­nák fejlesztése veszélyezteti majd tengeri ural­mukat. Ezért Fultont elutasították, bár időköz­ben sikerült az új hadi eszköz értékét egy ki­sebb dán hadi­hajó levegőbe röpítésével ki­mutatni. Nagyobb pénzösszeget is ajánlottak fel neki, ha tervét elejti. Fulton az összeget nem fogadta el, Amerikába vándorolt, de itt sem volt szerencséje. Azért gondolata nem veszett kárba, az amerikaiak az új fegyvernemet tovább fejlesz­tették. Mikor az angol hajóhad 1813-ban az amerikai partot el akarta zárni, az összes kikö­tőket aknákkal védték. Az északamerikai polgár­háborúban a déli államok az északiaknak 22 hajóját tették tönkre aknákkal. Ez a nagy ered­mény azután az európaiakat is arra ösztönözte, hogy az aknákat fejlesszék és különféle célokra alkalmazzák. Külön hajókat építettek leraká­sukra, az idegen aknák eltávolítására és az aknazárak eltávolítására. Az orosz-japán hábo­rúban az aknák 25 nagyobb hadi­hajót rész­ben megsemmisítettek, részben használhatat­lanokká tettek. A most folyó háborúban is már többször hallottuk hírét, hogy hadi­hajók ak­nába ütköztek. Ez pedig a legerősebb hajónál is menthetetlen pusztulást jelent. Reméljük, hogy Anglia jól látott a jövőbe, amikor az aknáktól tengeri uralmát féltette. Ma már az akna nemcsak védelmi esz­köz, hanem támadó is. Az Augsburg mindjárt­­­ a háború kitörése után elzárta a libani kikötőt.­­ Az angolok az Északi-tenger kijáratát aknákkal­­ rakták meg, hogy a német hajókat beszorítsák. Az aknarakás védelmi szempontból is elég gya­kori. A kieli kikötőt 1848-ban aknákkal védték a dán hajóhadtól, éppen így a krimi háború­ban Kronstadtot az angol hajóktól. Velencze 1859-ben, Trieszt 1866-ban ugyanígy védeke­zett, 1870-ben pedig a németek zárták el ten­­s­gerpartjukat a francia támadás elől. Ilyenkor­­ több sorban raknak aknákat, de közben az aknarakó saját hajói számára üres vonalat hagy. Ez a vonal szabálytalanul görbül, tehát az ak­nák vonalát csak az törheti át, aki a lerakás tervét pontosan ismeri. Az akna szerkezete lényegében elég egyszerű. Belül üres, körtealakú fémedény, melybe kellő mennyiségű robbanó­anyagot öntenek. A körte keskenyebb felével lefelé úszik a vízben. Felső szélesebb végén néhány gyújtócső áll ki. Ha a hajó valamelyik csőhöz ér, az akna felrobban. 100 m.-nél nem mélyebb vízben az aknán kötél lóg, a kötél pedig horgonyt hord, így az aknát a fenékhez erősítik. A körte a viz alatt marad. Külön szerkezettel szabályozzák a lera­kásnál, milyen mélyen legyen az akna a viz szine alatt Ezt a mélységet — rendesen 4 és m AVG2­7 Czegléd, 1915. Szerkesztőség: Rákóczi-út 8. szám, hová a lap szellemi részére vonatkozó kéziratok küldendők. ELŐFIZETÉSI ÁRAK Egész évre............................................................................ 6 korona. Négy hóra ............................................................................ 2 korona. Egyes szám ára 14 fillér. XXV. évfolyam, 1­1-ik szám. Vasárnap január 3. CZEGLÉN ÚJSÁG A CZEGLÉDI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT ÉS A „CZEGLÉDI GAZDASÁGI EGYESÜLET« HIVATALOS LAPJA. Előfizetéseket és hirdetési díjakat, továbbá a lap hirdetéseit Főszerkesztő Dr. DOBOS SÁNDOR Sárik Gyula nyomdája (Rákóczi-út, Népbank-palota) veszi fel. Nyik­tér garmond sora 1 korona, Újév. Ilyen nehéz esztendő, amely kétségkívül titokzatos és súlyos eseményeket hordoz méhében, évszázadok óta nem viradt a magyar nemzetre. Teljesítő képességünk szinte a végsőkig próbára van téve va­gyonban és vérben egyaránt. Pedig az eddig lefolyt események még korántsem érlelték meg a döntést. Délen újra kell kezdenünk öt hónap után minden akci­ónkat, a Kárpátok tevén ellenség tanyá­zik, Galicia nagy része nem a mienk, Bosznia-Hercegovinában a szerbek és montenegróiak átlépték a határt. Helyze­tünk kétségkívül nehéz, azonban legke­­vésbbé sem vigasztalan, mert hiszen nem üres sze­m, hanem világos tény, hogy a most folyó világháború sorsa Orosz- és Franciaországban fog eldőlni. Ott pedig megingathatatlanul áll a német hadsereg hatalmas phalanxa. S míg ott a német hadvezetőség genialitása és seregének óriási ereje kierőszakolja a döntést, addig mi teljesítjük külső sikerekben kevésbbé mutatós, de annál nehezebb és fontosabb feladatunkat: feltartóztatni, gyengíteni, visszaszorítani az ellenséget úgy északon, mint délen. Azért senkit el ne kedvetlenítsen mai helyzetünk, a végső dicsőségben ott le­szünk szövetségeseink mellett! Viseljük azért szívesen a terheket s hozzuk meg zúgolódás nélkül az áldoza­­t tokat, amiket ez az új esztendő talán még fokozottabb mértékben ró reánk. A legutolsó erőmegfeszítés csak ezután kö­vetkezik : a kitartás a végletekig, csak ez hozhatja meg a sikert. És meg fogja hozni, ebben egy pillanatig sem szabad kételkednünk. A népek sorsát bölcsen intéző isteni gondviselés­ nem engedheti, hogy királygyilkos, rabszolgatartó, üres lelkű kalmár és az esztelen bosszú után lihegő népek vigyék a győzelem pálmá­ját s vessék vissza Európa kultúráját évszázadokra. Ha pedig a hosszú megpróbáltatás után eljön a nap, amelyen buzgó hálaimádság epedez százezrek alakán a kivívott győ­zelemért , a monarchia két népe közül a magyar az, amely méltó jutalmat vár és követel a tengernyi áldozatért. Ismét nyilvánvalóbbá lett az egész világ előtt, hogy a monarchiának gerincét Magyar­­ország képezi, a jövőnek eszerint kell alakulnia ! E háborúnak szerencsés befe­jezése azért Magyarországnak boldogulá­sát jelenti egy újabb ezredévre. Ezért oly fontos reánk nézve ez az uj esztendő. Kétszeres kitartással, józan bizodalommal, soha nem csüggedő áldozatkészséggel s forró imádsággal megyünk tehát ez uj esztendő elé. Millióknak az igaz ügyért elhangzó imádságát meghallgatja az Isten ! Törteit Lajos. & 1 ! A polgárőrség feladata. Többször hallottam egyesektől azt a meg­jegyzést, hogy helyesebb lenne, ha a polgár­őrség a kaszárnyába internált szerbek őrzése helyett a város utcáin közbiztonsági szolgála­tot teljesítene. Ily értelemben foglalt állást a Czeglédi Újság legutóbbi számának egy rövid cikkecskéje is azzal a megjegyzéssel, hogy a szerbek őrzése nem polgárőri, hanem pusztán rendőri teendő. Azonban a polgárőri és rendőri teendők ilye­tén szembeállításának határozottan ellene mond a polgárőrségek szervezési szabályzata, mely világosan megjelöli, hogy a polgárőrségek ren­deltetése ott, ahol a rendőrség szervezve van, a hivatásos rendőrség támogatása. Más szóval: a polgárőr is rendőri teendőket végez s amennyi­ben az internált szerbek őrzése a rendőrség hatáskörébe van utalva, a mi polgárőrsé­günk rendeltetésének nagyon is megfelelő fel­adatot teljesít azáltal, hogy az internáltak őr­zését vállalta magára. És most térjünk át a dolog, lényegére: váj­jon helyesebb lenne-e, ha a polgárőrség mos­tani működésével felhagyó, a város területén közbiztonsági szolgálatot végezne ? Az egész kérdés azon fordul meg, hogy a polgárőrség mely téren tudja jobban betölteni hivatását és miáltal tehet a köznek nagyobb szolgálatot ? Hogy a polgárőrség mai működése mellett tud legjobban megfelelni hivatásának, azt két­ségtelenné teszi az a körülmény, hogy az in­ternáltak őrzése nem igényel semmiféle külö­nösebb rendőri szakképzettséget. A polgárőrnek itt nagyon egyszerű a feladata, vigyázni arra, hogy az internáltak egy bizonyos meghatáro­zott területen belül mozogjanak, hogy megle­­­­gyen köztük a szükséges rend és fegyelem

Next