Chicago és Környéke, 1981 (1-52. szám)

1981-01-03 / 1. szám

—­» Boldog Újévet kívánunk!” Alapítva: 1905 Established: 1905 1981. január 3 Issue No. 1 Ami mögöttünk marad: Jimmy a 39. elnök Washingtoni tudósítónk jelenti: Ünnepek a Fehér Házban felejthetetlen élmény, még a washingtoniak is tódulnak oda, hogy meg­csodálják a feldíszített termeket, a XIX. század stílusában ékesített hatalmas karácsonyfát. Tíz­ezer látogató adta itt egymásnak a kilincset az ünnepnapok alatt. De a lakók hiányoztak, a Car­ter család hirtelen elhatározással a georgiai vá­roskába Plainsbe röpült, „haza” menekült. Ami elűzte őket Washingtonból az az ácsok kalapácsa volt. A Capitolium alján, és szemközt a Fehér Ház­zal építik a tribünöket ahonnét az utód, Reagan a frissen beiktatott 40. elnök esküszik hivatalára és nézi majd a tiszteletére rendezett díszfelvonulást. Ez a kopácsolás a ko­porsó szegek koncertje lehetett a még három hé­tig elnök Jimmy Carter számára. November 4-én, az országos válasz­tás reggelén döbbent rá első ízben, hogy esetleg nem kér belőle újabb négy esztendőt Ameri­ka. A felismerés köny­­nyet csalt szemébe, el­tűnt az ismert sokfogú mosoly. Beismerte, hogy nem tartozik a „jó vesztesek” közé. A győ­zelem kellemesebb ér­zés volt. Honfitársai csoda­számba vették, hogy az egyetlen man­dátumot leszolgált vi­déki állam ismeretlen kormányzója 1976-ban a Fehér Házba jutott. Pe­dig nem csoda volt, csu­pán taktikai bravúr. A Carter házaspár és kis­számú fiatalkorú georgi­ai követői négy évig kor­teskedtek széles Ameri­ka szerte. Tízezer udvar­ló levelet küldtek vidéki kiskirályoknak, politi­kai adakozóknak. Újabb ötezer levélben kurizál­­tak a közvélemény kuta­tóknak. Ahol két cintá­nyért összeütöttek, ahol a TV kamera megjelent Jimmy, vagy Rosalyn ott volt, mosolygott. A georgiaiak élén Jim­my és Rosalyn 1976-ban úgy foglalták el a Fe­hér Házat, mint a máso­dik világháborús ejtő­ernyős Skorzeny és min­denre elszánt követői. De amikor az övék­ volt az elnökség nem tudtak vele mit csinálni. A hi­vatalos Washington, a „bürokrácia” elleni harcot ígérték, de a bü­rokraták az első perctől kezdve maguknak sajá­tították ki Carter győ­zelmét. A kommunista veszélyt a 39. elnök ide­jét múltnak nyilvánítot­ta. Csökkentette a fegy­verkezést. De Afganisz­tán után bevallotta „egy hét alatt többet tanult Moszkva szándékait ille­tően, mint az előző há­rom évben.” A külpoli­tikai kudarcokhoz erő­sen hasonlított a Car­­teri gazdasági politika csődje. Az ember azt hinné, hogy ilyen mére­tű fiaskó után a 39. el­nök a csendes távozást óhajtotta volna. Ellen­kezőleg! Amerikát kor­­mányozhatatlannak nyilvánította, általá­nos rossz hangulatról, „malaise”-ről panasz­kodott és a szegények éhenpusztulásával, bel­ső polgárviszállyal, har­madik világháborúval fenyegetőzött a repub­likánus Reagan megvá­lasztása esetére. A vá­lasztás kimenetele is­meretes. De azt csak most tudtuk meg, hogy Jimmy Carter elrendel­te csomagoló munkatár­sainak minden doku­mentum, minden fel­jegyzés, amely elnök­ségét illeti saját tulaj­dona, csakis­ az ő enge­délyével és ellenőrzé­sével használható fel. Más szóval a 39. elnök készül a száműzetésre. Emlékirataiban ő kí­vánja megmagyarázni bizonyítványát, abban a reményben, hogy távo­zása után kedvezőbben ítélik majd meg és ki tudja a sziget ahova készül talán Elba lesz és nem Szent Ilona, végle­ges búcsú a hatalomtól. A kubaiak is a lábukkal szavaztak Castro rövid időre fel­húzta a vasfüggönyt. Április és augusztus kö­zött 127 ezer kubait en­gedett otthonából távoz­ A mai világ az Óesztendő végén A szovjet csapatok egy évvel ezelőtt vonul­tak be Afganisztánba. Övék a városok, a repü­lőterek és az utak, de nem a nép. Az afgán nép osztatlan gyűlö­lete az ára a megszállás­nak. A szovjet tankon érkezett új vezető, Bab­rak Karmai báb és nem vezető. Az egymással állandóan civakodó af­gán törzsek­ most mind egyet értenek abban, hogy irtani kell a meg­szállót. 85 ezer főnyi szovjet csapat a célpont, 50 ezer eddig a találat. Minden héten koporsók tucatjai érkeznek a szov­jet birodalomba. Az oro­szok ,­­törököt fogtak, de az nem enged". Mindeb­ben a legfőbb irónia, ha nem lépik át az afgán ha­tárt, mint fenyegetően erős óriás szomszéd jó­val nagyobb befolyást gyakoroltak volna Afga­nisztánra, mint közvet­len közelből a hegyi or­szág megszállóiként. Másfélmillió afgán a lá­bával szavazott az új urak ellen, Pakisztán­ba menekült és ha onnét hazaszivárog puska van a kezében, nl. Sikerült fegyencek­­től, rákos betegektől és szkrizoféniás őrültektől szabadulnia. De a mene­kültek, akik a háborgó tengert és a kivándor­lást választották zömük­ben átlag polgárok vol­tak, kis emberek torkig telve a sziget­ország kommunista uralmával és egyáltalában nem voltak őrültek amikor elmenekültek. 1980 Cast­ro 22 éves uralmának legsoványabb éve. Kül­földre küldött expedíci­­ós csapatai Angolában, Etiópiában és egyedül Afrikában babér helyett helyi válságokat arat­tak. Fenntartásuk a le­szegényedett Kubának újabb érvágást jelent.A Fidel Castro egyetlen pozitív eredménye 1980- ban egy újabb 5 éves szovjet—kubai szerző­dés. A Kreml napi 7 millió dollárt fizet azért, hogy uralmon tartsa legnyugatibb csatlósát. Ami a jövőt illeti Castro egy Reagan vezette Amerikában fenyege­tést lát, és azt ígéri invázió esetén több yen­ki pusztul majd Kuba földjén, mint amennyi maradt a második világ­háború csataterein. Ilyesfajta Újévi üdvöz­let még a kék Carib ten­ger partján, a zöld pál­mák alatt is lehangoló. Castro, mint a Kreml janicsár előőrse, eddig nem sokra vitte. Most mások váltják fel. Az olajgazdag Libia ura Kadafi nem kommunis­ta muzulmán terrorista, de mint a világ terro­ristáinak mecénása és Moszkva legjobban fizető fegyvervásárló kliense különleges kap­csolatot létesített a Szovjetunióval. Líbia eddig jóval több tankot, harcirepülőt, tüzérsé­gi löveget és egyéb fegy­vert vásárolt, mint amit a gyéren lakott afrikai ország fel tudna hasz­nálni. Tobruk a második világháború csatájának színhelye a titkos arze­nál. Innét ömlött most délre, Chaad a korábbi francia gyarmat, majd gyámolt területén Kada­fi beavatkozott a déli szomszéd belviszájába. Megerősítette Chaad el­nökének Woddey inga­tag pozícióját, maga ol­dalára kötelezte, ellen­súlyozta a francia be­folyást és esetleg utat nyitott szovjet­­ fegyve­reknek és befolyásnak a Szahara déli részébe, fekete Afrika irányába. Keletnémetország is erősen aktív Afrikában. Berlinben ismét felál­lították a hódító II. Fri­gyes porosz király lovas szobrát és a poroszok volt gyarmata Cameron most nyüzsög a kelet­német technikusoktól, üzletemberektől. La­tin Amerikában, ahol a kelet-németek kizáró­lag Kubával létesítettek kapcsolatot, most az egész déli kontinens minden országában kö­vetséget tartanak fenn és nyüzsögnek. Csile, Paraguay, Guatemala, El Salvador és pár szór­ványos Karib sziget, az egyetlen kivétel Kelet- Németország beférkő­zött Latin Amerikába. És a Szovjetunió? Mindez Moszkvában biztató hír lehet. És biz­tatásra erősen szükség van. A lengyel helyzet kísértetiesen emlékeztet Magyarországra 1956 őszének elején. Bevo­nulni-e, avagy sem, a hamleti töprengés még nincs eldöntve. És ha igen milyen formában? Mi kerülne a legkeve­sebbe? Washingtonban a CIA kiértékelése sze­rint túl az esetleges véráldozaton, Lengyel­­ország megszállása Moszkvának a vérontá­son túl katonai kiadá­sok és gazdasági segély formájában évi 10 ezer millió dollárjába kerül­ne. Ami szintén erősen elgondolkoztatja a szov­jet uralkodókat, őket egyébként is lehangolta már egy temetés. A szív­bajban elhunyt 76 éves Koszigin volt minisz­terelnök hamait tartal­mazó urnát helyezték el a Kreml falában. A két évvel fiatalabb Brezs­­nyevet egy tábornok támogatta fel és le a díszemelvény lépcsőjén. A 78 éves Szuszlov és a puffadt arcú kiszemelt utód a 74 éves Kirilenko valamint a 75 éves Nyi­­kolaj Tyihonov Koszi­gin megüresedett örö­kének, a miniszterelnö­ki széknek betöltője, morozusan meredtek a liliomokkal díszített ur­nára. A Vörös tér köve­zetét verő fiatal szov­jet katonák csattogó díszmenete sem tudta a temetési ceremónia me­lankóliáját eloszlatni. A Madridban autó­bal­esetben tragikusan fia­talon elhunyt szovjet száműzött író, Amalrik, 1984-re jósolta a szov­jet birodalom széthul­lását. 1981 küszöbén ka­tonailag a Moszkva ural­ta keleti birodalom erő­sebb, mint valaha. Ta­lán a világ legerősebb katonai hatalma. Politi­­­­kailag azonban minden recseg ropog keleten. És a Nyugatról, Wa­shingtonból érkező kala­pács­ütések hangja, a 40. amerikai elnök beik­tatására való készülődé­sek, csak fokozzák a bo­rút. A Reagan kormány kiszemelt földművelés­­ügyi minisztere, egy fia­tal és sikeres iowai far­mer John Block Ameri­ka élelem termését, amint kijelentette, fegy­verként óhajtja felhasz­nálni a világbéke meg­őrzésére. Moszkvában másként képzelték el a détentet. Pezsgő és kavi­ár sem fogja eloszlatni a újkeleti birodalom el­aggott urainak szilvesz­teri borongását. MR LOUIS SZATHMART 2219 N LINCOLN AVE CHICAGO IL LOLI4 Nem lehet döntés a lengyel független szakszervezet nélkül! Kánia lengyel párt­főtitkár beszéde erőtel­jes, de kiegyensúlyoz­­zott hangvételű volt. Ki­tűnt belőle, hogy a sta­bilitás még mindig vá­rat magára. Hangoztat­ta, hogy a párt határo­zottan fellép a szocia­lizmus védelmében, mert elsősorban a pár­ton múlik a mostani fej­lődési folyamat iránya. Kánia „a kijózanodás” szükségességéről be­szélt, emlékeztetett, hogy a párt az állam bel-­lső­ békéjének, biztonsá­­gának megőrzése érde­kében messzemenő en­gedményeket tett. Ugyanakkor nem tűrhet olyan tevékenységet, amely a népi államot gyengítené, ezen túl­menően a kontinens bé­kés rendjét is megingat­hatná. Beszélt a közélet megtisztulásának szük­ségességéről, foglal­kozott a párton belüli szervezeti, ideológiai egység helyreállításá­ról. A pártban nem tűr­hető széthúzás és frak­­ciós tevékenység — mondotta Kánia és le­szögezte, hogy a meg-,­újulás terén nem lehet­séges visszaút. A párttal kapcsolatos kijelenté­seiből nyilvánvaló, hogy az elsőtitkár meg akar­­j­a szilárdítani hatalmát, e­­l akarja távolítani a felső vezetésből azokat, akik — bármelyik oldal­ról — ellenzik jelenlegi középutas politikáját. Minden­esetre, hamaro­san megtudjuk majd, h­ogy — párt zsargonnal szólva — a jobb,­ vagy a baloldali veszély-e a nagyobb, ki, mi ellen kell küzdeni. Kánia fog­lalkozott a gazdasági problémákkal, a bajokat részletesen elemezte, nem különösebben meg­lepő konklúziója az volt, hogy a gazdasági élet igen nehéz helyzetben van. Újabb béremelése­ket a gazdasági élet már nem bírna el, — mondot­ta. Közölte azt is, hogy a jövőben fokozottab­ban bevonják a párton kívülieket az ügyek in­tézésébe. Kánia — amennyire csak lehet — igyekezett eloszlatni a szovjet tá­bor, elsősorban Moszk­va aggodalmát, nyugta­lanságát. Megköszönte a szovjet anyagi segítsé­gét, különösen pedig azt a bizalmat, megértést, amelyet elsősorban a szovjet elvtársak tanúsí­tottak a lengyel párt iránt, megértve annak problémáit. Kánia kü­lönösen azért volt hálás, mert úgy érzi: Moszkva és a testvérpártok bíz­nak abban, hogy Varsó megtalálja a válságból kivezető utat. Olyan­módon, hogy ez a lengyel szocializmus és a szo­cialista tábor számára előnyös lesz. A­ párt és a Szolidari­tás viszonyáról szólva erőteljesebb hangot ütött meg, tükrözve a pártvezetés azon részé­nek véleményét, amely határozottabb fellépést sürget a kérdésben. Megerősítette a párt hajlandóságát a „tisz­tességes” együttműkö­désre, hangoztatta, hogy tiszteletben kívánják tartani a Szolidaritás függetlenségét. Más­részt bírálója tette szó­vá, hogy egyes Szolidari­tás csoportok politikai sztrájkokkal próbálkoz­tak. Kifogásolta, hogy — véleménye szerint — a Szolidaritásba szocialis­ta­ és népellenes csopor­tok furakodtak be, akik hasonló nyugati körök­kel állnak kapcsolat­ban. Az a végső céljuk, hogy megdöntsék a szo­cialista rendet. Kánia si­etett leszögezni, hogy a Szolidaritás tagság igen nagy többségének nin­csen köze ezekhez az — úgy­mond — „veszélyes jelenségekhez.” Közölte még, hogy ja­nuárban újabb központi bizottsági ülés lesz, a tervezett rendkívüli kongresszus pontos ide­jét ekkor döntik el. A kongresszusra jövő márciusban, vagy ápri­­lsban kerül sor. A pártvezetőségen be­üli reformisták­a kong­­■esszust jóval előbb akarták összehívni új pártprogram kidolgo­zása és új Központi Bi­zottság választása cél­jából. Pinkovszki miniszter­­elnök beszédében az or­szág gazdasági nehéz­ségeivel foglalkozott. Sürgette a Szolidaritást,­ az állammal való koope­rációra. A helyzetről szólva azt mondotta, hogy Lengyelország igen nehéz hónapok elé néz. Számos adattal tá­masztotta alá a termelés visszaesését. Az ipari termelés 3, a mezőgaz­daságé 12­­százalékkal marad el az előirány­zattól. Hangoztatta, hogy le kell küzdeni a kormányzat­ iránti bi­zalmatlanságot. Nagy vonalakban beszámolt a készülőben lévő reform­­intézkedésekről. A ter­vezett reformok közt szerepel a vállalatoknak adandó nagyobb intéz­kedési jog, ezzel össze­függésben a nagyobb fe­lelősség is. A munkáso­kat a jövőben jobban bevonják a vállalatok igazgatásába és a dön­tésekbe. Jövő évtől meg­kezdődik a gazdasági élet decentralizálása. A gazdasági szerkezetet egyszerűsítik, az állami bürokráciát csökkentik, jóval kisebb lesz a köz­ponti irányítás mértéke, nagyobb hangsúly lesz a szakértelmen, felszá­molják a korrupciót és a hozzánem értést, — mondotta referátumá­ban Pinkovszki. A Szovjetunió nehéz válaszút előtt áll. Moszk­va csak remélheti, hogy a kívülről jövő állandó fenyegetések megerő­sítik az alapjaiban meg­rendült pártot Lengyel­­országban. A Kániának nyújtott sajtótámoga­tás kiegészíthető a gaz­dasági segély további növelésével és annak megkönnyítésével, hogy a megfelelő párt­káde­rek hatalomhoz jussa­nak. A szovjet Politbü­ro azonban ma sem tud megbirkózni azzal a gon­dolattal, hogy Lengyel­­országban végetért a párt egyeduralma és mindenhatósága. A füg­getlen szakszervezetek megalakításával tulaj­donképpen hatalmas po­litikai ellenzék keletke­zett, amelyet most már minden politikai döntés­nél tekintetbe kell ven­ni. Mindezt a végső esz­közökhöz való folyamo­dás nélkül aligha lehet visszaforgatni. Az erő­szakhoz való folyamo­dás ára Moszkvában pedig még a jelenlegi válságos helyzetben is túl magasnak és túl kockázatosnak tűnik. Szomorú Karácsony Lengyelországban Lengyelországban a gazdasági és pén­zügyi csőd következtében a kormány jegyrendszert kénytelen bevezetni a legfontosabb élelmezési cikkekre. Január elsejé­től kezdve jegyre fogják adni a húst, a vajat, a cukrot és még néhány más élelmiszert amiben súlyos hiány van. A ka­rácsonyi ünnepekre kü­lönleges kedvezmény­ként minden lengyel munkásnak biztosítot­ta a kormány, hogy egy kiló húst és fél kiló hen­tesárut vehet. Bár ma­ga ez az adag is édeske­vés, nem biztos, hogy a kormány elő tudja te­remteni, mert hisz a hús­áru hetek óta teljesen eltűnt a piacról. Hogy a lengyel nép élelmezését legalább az ünnepek alatt javítani lehessen, a nyugateurópai orszá­gok, főleg Franciaor­szág és Nyugat-Német­­ország gyorssegélyként 20.000 tonna élelmiszert küld Lengyelországba. Politikai szempont­ból a helyzet nem eny­hült. Nyugati megfi­gyelők amiatt nyugta­lankodnak leginkább, hogy most a munkásság után a parasztság — amelynek a föld 80 %-a van kezén — kérte füg­getlen szakszervezeté­nek bejegyzését a var­sói bíróságnál. Ez a megmozdulás igen meg­erősíti a munkásság és vezére, Lech Walesa helyzetét, ugyanakkor még nehezebb helyzetbe hozza a kormányt, amely minden erejével a párt uralmát igyekszik visszaállítani. A feszültség levezeté­sére a lengyel püspöki kar pásztorlevélben kér­te fel a munkásságot és annak vezetőit, mutas­sanak mérsékletet kö­veteléseikben, nehogy kihívják a szovjet meg­szállást. Viszont a mun­kásvezérek kijelentet­ték, hogy ragaszkodnak nehezen kivívott köve­teléseik teljesítéséhez.

Next