Cigányfúró, 1998. 2. szám, április

Antal István: 150 év

Antal István 150 ÉV Nem tudom, ki volt az a barom, akinek éppen idén jutott eszébe, hogy a márciusi ifjak és a bukott szabadságharc emlékének tisztelegve az Egyenlőség, Szabadság, Testvériség szlogenjével ingerelje a guberáló járókelőt a műtrágyától puffadt májú alkalmi fogdmeget a kábítószerdílerként Toyotára gyűjtő, szabadnapos rendőrt a kimenős óvónénit, amint áron alul adja el magát az Erdélyből áttelepült nagybajuszú fiút, aki csukott szemmel próbálkozik leszopni az arabot a kikent-kifent fodrászleányt, aki a kifutóra igyekszik, hogy azt higgye egy pillanatra, ő Mariah Carey a multiplex sclerosisos beteget, aki létszám fölött szenved, és így nincs számára gyógyszer, ami egyébként létezik az utcai robbantókat, akik a kisdobos hat pontjával áldották gyermekként a tábortüzet az infantilis marhát, aki megállítja a mozgólépcsőt a metró felé menet a szipura fanyalodó nincstelen gyereket az üldözöttséget vállaló, régi ellenzékieket, akik nem követik a hatalomba veszett, színes madarakat az őrzővédő szolgálatok izomagyú tagjait, akik előbb ütnek, mint beszélnek, és azután sem szólnak a staniclit rezgető, nyáladzó néniket, akiknek most a seggét nyalják, hogy jól válasszanak a fodrásztól érkezett reformközgazdásznőt, aki azon sajnálkozik, hogy az ózdi kohász nem váltott időben az államelnököt, aki a diszkriminált kisebbség korrupt vezetőjét a giccsbe kriminálja Münnich Ferencet a Pokolban, aki száz év után, de ötven éve lelt Petőfi nénire a kazángyáros hazafit, aki néhány éve a barguzini temetőben talált Petőfi nénire a kiskárpótlottak átbaszott seregét, akik alól kivonták a bankot a félkarú rablókat a jegyellenőröket a bal és a jobb­oldal buzgó fasisztáit és a mindezeket megértő értelmiségieket?

Next