Corvina, 1939 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1939-01-08 / 1. szám

LXII. évfolyam. 3 0 G 9 2 S Budapest, 1939. január 8. 1. szám. CORVINA m A MAGYAR KÖNYVKIADÓK ÉS KÖNYVKERESKEDŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETÉNEK KfeSjfvE SZERKESZTÖSEG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, IV. kerlllet. Magyar-utca 50. Tel. : 1-854-05. — Postaiak, csekkszámla 58.786. A lap szellemi részére vonatkozó küldemények, ralamlnt a hirdetések a lenti címre küldendők. Lapzárta minden csütörtökön déli I órakor. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ Dr. KEERI-SZÁNTÓ ANDOR. Megjelenik hetenként egyszer, tagilletményként. Előfizetési ára nincs. HIRDETÉSEINK D1|A Egész oldal 60 Pengő, •/, oldal 33 P, >/, oldal 18 P, '/, oldal 10 P, >/is oldal 6 P, kis hirdetés dija petit­soron Ként 60 fillér, vastagabban szedett sorok dija 70 fill., keretezett kis hirdetésnél külön 1 P Nem tagoknak 20°/., felár. A «Könyvtőzsde, rovat petit-soronként 50 fillér Adni és Újév napján írtam meg azt a beszámolót a ma­gyar kereskedelem elmúlt esztendejéről, amelyet ilyenkor mindig kérni szokott a Börsenblatt. Bár magamról szóló személyes hírekkel nem szoktam a Corviná-t terhelni, az alább következők magyaráza­tául (és talán mentségéül) meg kell mondanom, hogy már betegen, lázasan írtam s amikor a munka végez­tével ágyba dugtak, lázas és zavaros álmaim közt folyvást felbukkantak a német beszámoló többé­kevésbbó sikerült mondatai. Ügy emlékeztem, hogy egészen hihetetlen dolgokat firkáltam össze, amikért kinevetnek majd a józan németek. Szerettem volna kiugrani az ágyból, hogy megnézzem a kéziratot. Lehetséges, hogy egy üzleti jellegű, érdekképviseleti beszámolóban szó se legyen arról, amit a szakma el­ért vagy kapott — csak arról, egyedül arról, amit adott és áldozott? Így lett az egyéni lelkiismeret vizsgálatra szánt újévi éjszaka a közvetlenül a lefekvés előtt végzett munka s egy kis láz jóvoltából rámnézve valami „szakmai" lelkiismeretvizsgálat éjszakájává. És most, amikor még mindig betegen, de a láz enyhítő körülménye nélkül papírra vetem az eredményeit: meg kell állapítanom, hogy a beszámolót változat­lanul küldtem el; amit írtam, igaz volt. A „szakmai" lelkiismeretvizsgálat sok hibában marasztalhat el mindnyájunkat. Bizonyára vétekez­tünk eleget 1938-ban is, mint más esztendőben, egy­más és önmagunk ellen, önzésből, rövidlátásból, féle­lemből, gyöngeségből — mint más ember. De egyet a legszigorúbb önvizsgálat után is elmondhatunk magunkról és szembe, szegezhetünk kívülről jövő vádakkal: adtunk és áldoztunk az egész esztendőben, gyönge erőnkhöz képest, néha azon is felül; viseltük az általános helyzet nehézségeit, amelyek ezt a szak­mát mindig minden más szakmánál erősebben sújt­ják; segítséget pedig nem kértünk ós. nem kaptunk senkitől, sőt sok erőt, kellett mesterségesen támasz­tott nehézségek elhárítására fordítanunk. kapni „Adni jobb, mint kapni" — szép és alapjában véve nagyon igaz elv, de alig hiszem, hogy lett volna valaha ipari és kereskedelmi érdekképvselet, amely zászlajára tűzte. Csak a mi egészen sajátos viszo­nyaink között fejlődhetett ki a könyvvel való foglal­kozásnak ez a túlságosan, veszedelmesen gavalléros felfogása. Másutt már a lírai költőtől sem veszik rossz néven, ha írásaiból meg akar élni; nálunk még a kiadónak és a könyvkereskedőnek is lepleznie kell ezt a sötét szándékát. Lehetőleg úgy kell tennie, mintha földbirtokai jövedelméből élne, úri passzió­ból adná ki vagy árulná könyvét — s csak természe­tes, liogy ezt az amúgy is imaginárius értékű áriít a legkülönbözőbb címeken lehet tőle vagy ingyen, vagy kedvezményes áron megkapni. Nem is illik, hogy húzódozzék az áldozattól. Ki pártolja a kul­túrát, ha nem a kiadó, a könyvkereskedő? Hát pártoltuk. Olyan esztendőben, amelynek jó liáromnegyedrésze a legirtózatcsabb válságok szaka­datlan vonaglásában telt el; amelynek húsvéti sze­zonját, könyvnapját, őszi és karácsonyi szezonját sorban nyelte el a válság — ebben a kasztrofális esz­tendőben nincs szere-száma a szakma közös és egyéni áldozatainak. A németek számára felsorolhattuk egy részét, magunk közt fölösleges emlegetni. Adtunk és adtunk — nem kérve és nem kapva semmit. Büszke és jóleső öntudat. De éppen annak a kultúrának az érdekében, amelyért sokan közülünk immár utolsó tartalékaikat áldozzák fel: el kell kö­vetkeznie annak az időnek, amikor kapunk is vala­mit. Harmatból élő írókkal nem lehet kultúrát fenn­tartani; de harmatból élő kiadókkal és könyvkeres­kedőkkel sem. Túlságosan merész újesztendei kívánság Aolna, hogy annyi megszorító, anyagi és erkölcsi terhet jelentő rendelkezés után történjék valami, ami a magyar könyv kiadását és terjesztését megkönnyítse? Vagy még mindig lázas vagyok? (B. M.)

Next

/
Thumbnails
Contents