Criticai Lapok, 2000 (9. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám
Darvasi László: Argentína - Debreceni Csokonai Színház (Urbán Balázs)..................................................2 Kornis Mihály: Körmagyar - Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház (Kovács Dezső).................................................3 Heinrich Böll-Bereményi Géza: Katharina Blum elvesztett tisztessége - Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház (Tarján Tamás)....................................................4 Szakonyi Károly: Életem, Zsóka! - Budapesti Kamaraszínház - Tivoli (Földes Anna).....................................................5 Hubay Miklós: Hová lett a Rózsa lelke? - Nemzeti Színház (Lőrinc Katalin)...................................................7 Serei Zsolt: Egypercesek - Budapesti Kamaraopera Örkény István: Macskajáték - Győri Nemzeti Színház (Farkas Virág).....................................................8 Örkény István: Macskajáték - Győri Nemzeti Színház (Hochenburger Ágnes).............................................9 Németh László: A két Bolyai - Békés Megyei Jókai Színház (Bőgd József).....................................................10 Kórház-Bakony - Szkéné-Picaro Produkció (Budai Katalin)..................................................11 Genet: A balkon - Kaposvári Csiky Gergely Színház (Marik Noémi)...................................................11 Shakespeare: III. Richárd - Miskolci Nemzeti Színház (Mikita Gábor)...................................................12 Shakespeare: Troilus és Cressida - Kolozsvári Állami Magyar Színház (Szűcs Anikó).....................................................13 Shakespeare: Romeo és Júlia - Szegedi Nemzeti Színház (Bóka B. László).................................................14 Csehov: Sirály - Radnóti Miklós Színház (Barabás Judit)..................................................14 Tennessee Williams: A vágy villamosa - Budapesti Kamaraszínház - Tivoli (Stuber Andrea)..................................................15 Három táncszínházi bemutató (Lőrinc Katalin)..................................................16 Ibsen: Kis Egolf - Hétfő Esti Színház (Budai Katalin)..................................................17 Szarvasok háza - Sámán Színház (Lőrincz Katalin)................................................18 Gördeszkák - Frenák Pál Társulata (Szűcs Anikó).....................................................18 Nemzeti Színházi Fesztivál - Bukarest (Darvay Nagy Adrienne)........................................19 Peter Shaffer: Black Comedy (Játék a sötétben) - Játékszín (Sarkadi Lima)............... 21 Lautréamont: Maldoror énekei - Leo Amici Alapítvány (Fried Ilona).....................................................22 SZÍNHÁZ A KÉPERNYŐN (Zappe László)...................................................23 Szabad kilátást a tengerre (régi)............................................................14 ELHAGYE ANAK MINDENEK Darvasi László: Argentína Debreceni Csokonai Színház Darvasi-darab pontos címe hosszabb: „Argentína - Hogyan legyünk szentek, avagy búcsú a huszadik századtól”. Mivel már az előző dráma, a Bolond Helga is érdekes alcímet viselt („egy város, ahol szeretik a mazsolát”), némiképp demagógia lenne azt írni, hogy a hosszú, több metaforára is utaló cím jelez valamit az új műnek az eddigiektől eltérő, többszálú eklekticizmusából, de tény: Darvasi más drámaformával próbálkozott most, mint korábbi színművei esetében. A Vizsgálat a rózsák ügyében és a Bolond Helga egyaránt egy bűntény, egy gyilkosság köré épült, s ennek rekonstrukcióját használta a szerző apropónak a történet rekonstrukciójához. A történet szerepe a Bolond Helgában kivált felértékelődött, hiszen a mű primer síkján előállt egy homályos bűnügyi történet és egy hatalmi viszonyokat és visszaéléseket bemutató látlelet is, s e mögött bomlott ki egy transzcendens szimbólumokat is megérzékítő misztikus történettöredék. Darvasi ehhez kivételes nyelvi, költői erővel tudott egyedülálló atmoszférát teremteni. Megtehette volna, hogy továbbmegy ezen az úton (hány alkotó írja életművé az egyszeri sikert!), mégis a nehezebbet választotta: a rétegekből építkező, de alapvetően zárt struktúra helyett az Argentínában metaforák összekapcsolódásából, szétválásából, variálásából építkező, széttartóan eklektikus, szinte zsánerképszerűen életre kelő jeleneteket elvontan költőiekkel váltakoztató, nyelvében is többnemű, differenciáltabb szöveget hozott létre. Az Argentína főszereplője, Stern úr, a neves tanár és szónok egy napon arra ébred, hogy kezdi elveszíteni a szavakat. Az elsők között veszti el az „Isten” szót, aztán szép lassan elhagyja a többi is. S ahogy a szerző fogalmaz, „a szavakkal együtt lehagyja az élet is, és ő mégis szent lesz, éppen azokban a napokban, amikor, mint egy kifosztott és megalázott ember, búcsút makog tőlünk a huszadik század”. E szemléletes darabszervező metafora köré továbbiak épülnek. Az egyik ilyen a címben jelölt Argentína, a hely, ahová a Stemt ugyancsak elhagyó szerelme, Matild vágyik és utazik, illetve, mint később megtudjuk, nem utazik. Hasonlóképp metaforikus értelmű a szereplők által alaposan körbejárt, viszonyaikat alapvetően meghatározó „Én-Mi-O” hármasság is. (E metaforák erejét - az utóbbiakét legalábbis mindenképpen - gyengíti, hogy inkább allegóriává, mint szimbólummá állnak össze, talán túl könnyen átláthatóvá téve ezzel a mű problematikáját, s gyengítve atmoszférájának sejtelmességét.) Stem létvesztésének és „szentté válásának” stációi stilárisan eltérő jelenetekben mutatkoznak meg. Egyes szituációk és figurák csaknem zsánerkép jellegűek, mások ennek karikatúraszerű - vagy ahhoz közeli - változatai (mint Hellemé és lányainak jelenetei vagy Brünn kapitány alakja), ismét mások a groteszkhez közeliek (az iskolajelenet), s az is előfordul (például a pap jeleneténél), hogy a realista életkép metaforikus tartalommal is telítődik. A legerősebbek persze a gondolati problematikát áttételesebben, költői erővel körbejáró részek (Stein és Matild „kettősei”, Ress jeleneteinek egy része). A stiláris eklektika a mű nyelvezetére is kihat. A szóképekből és alakzatokból jelentést építő, történetet is háttérbe szorító nyelvi fogalmazásmódon ugyan már a Bolond Helgánál is túllépett Darvasi, most azonban gyakran megfigyelhető - egyes mellékszereplők esetében - a tipizált nyelvalkotás igénye, ami által a szöveg ugyan színesebb lesz, de veszít is költői erejéből. (Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének különlegesen szép szövegrészei a darabnak, vagy hogy a mű egész nyelvi szintje ne állna magasan felette a - bemutatásra kerülő - kortárs magyar drámák átlagának.) Kétségtelen, hogy a szerző néha maga is belefeledkezik az általa megformált világba, egyes részeket túlír, a karikaturisztikus szituációkat helyenként némi didaxissal igyekszik ellensúlyozni, míg másutt mintha picit elbizonytalanodna (vélhetően ennek tudható be, hogy a mű egyetlen konkrét bűncselekménye, Ress meggyilkolása nem válik kellően hangsúlyossá). Ám ha esztétikai színvonala nem éri is el a korábbi darabokét, az Argentína nemcsak biztató tapogatódzás egy más drámaforma irányába, hanem jelentős részértékekkel bíró, igényesen megformált, stilárisan gazdag szöveg. További előnye a színrevitel szempontjából, hogy könnyebben értelmezhető, az interpretációnak inkább a színpadi hatást legjobban elősegítő formát kell megtalálnia. Czeizel Gábor nem most találkozik először Darvasi-szöveggel: két éve Debrecenben már színre vitte a Bolond Helgát. Azt az előadást komoly félreértésnek éreztem: Czeizel mintha csak a mű primer rétegét akarta volna megrendezni, a lényegi síkról tudomást sem véve. A rétegzettnek kevésbé mondható Argentína nemigen ad alapot hasonló hibára, s Czeizel nem is követ el semmi súlyosat. Hogy az előadás mégis alapvetően sikerületlennek hat, annak oka valószínűleg az, hogy a rendező a szöveg árnyalásának, a metaforák szemléletes kibontásának, a hangsúlyos részek kiemelésének, a lírai szövegrészek érvényre juttatásának eszközeit nemigen találja. Ezáltal pont a főszereplők kapcsolatrendszere válik elmosódottá, tetteik néha 2