Család és Iskola, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-01-01 / 1-2. szám
HORVÁTH JÓZSEF: HOL VAN A HIBA? A kisvonat vígan futott a lejtőn a kőbányától a falu felé. A bányászok teljesen megtöltötték az apró kocsit. Molnár Bálint a lámpáját törölgette. Fehér Imre újságot olvasott. Ladányi Sándor arról vitatkozott a szomszédjával, hogy tavaly volt-e jobbízű a bor, vagy az idén? Spitzer Dani bácsi forgatta, nézegette a kilónyi húst, amelyet az üzemellátónál vásárolt, jónak találja-e majd az asszony, mert ha nem, holnap reggelig nem lesz maradása otthon. Hátul az ajtónál egy hatalmas szál ember üldögélt szótlanul. Olyan volt ebben a kis kocsiban, mint a ketrecbe zárt oroszlán. Mogorván nézte maga előtt a padlót. Pedig az arcán nyoma sem volt a fáradtságnak. Kincses András, az óriási ércbányász ma is két és fél műszakot teljesített, de fel sem veszi a nehéz munkát. Könnyű az neki, mert ereje is van hozzá, aztán gyerekkora óta beleszökött, s ami a legfőbb örömét leli benne. Kincses András már kétszer kapta meg a sztahanovista jelvényt. Szépen keresett, jómódban tartotta a családját. Nagy volt a házanépe — ő, a felesége, az anyósa, meg a három gyerek : Pista, a legidősebb most jár ,a hetedikbe, Miska, a középső ötödikes, végül a kis Juliska még csak óvodás. Derék, szép család. Kincses András mégis szomorú ember volt, és éppen acsaládi életében volt keserűségének forrása. Fiatalkorában együtt harcolt az öreg bányászokkal a munkásigazságért. Ádáz élete volt, de a jövőbe vetett hitét semmi sem tudta megtépázni. Kincses András érezte, hogy annyi erőfeszítés és harc, szenvedés és áldozat nem maradhat eredménytelen. Nem is csalódott. Mire a második gyerek gőgicsélni kezdett, eljött a szabadság napja. Attól fogva hatalmas vagy feszült Kincses Andrásban. Elhatározta keményen : ő a gyerekeinek olyan életet teremt, hogy azok sohase tudják meg, mi a gond, a nélkülözés. Ne ismerjék a rettegést és bizonytalanságot, amely az apjuk és az anyjuk életét befonta abban a csúf régi világban. A felesége jóravaló, csendes asszony. Akárcsak Kincses András, ő is arra szánta az életét, hogy a gyerekek boldogságát szolgálja. A nagymama egyenesen lázban égett a Kincses-gyerekekért. Mindent a lábuk elé rakott. Kincses András szívét elöntötte a melegség, ha együtt lehetett a családjával, gyönyörködhetett gyerekei örömében. A férfi és az asszony, de még a nagymama is azon versengtek, ki okoz nagyobb örömet a gyerekeknek. Élték is azok világukat. De amint felcseperedtek, Kincses András egyre tisztábban látta, hogy valamiben nagy hibának kell lennie, mert ezeknek a gyerekeknek az élete csakugyan más, mint az övé volt, de nem is olyan, amilyennek szeretné. Pista makrancos, rendetlen és önfejű. A szép szó, a korholás lepattog róla, megy a maga útján, de hová? Misi szürcsöli az anyai és apai szív minden adományát, élvezi a nagymama kezein termett páratlan kényelmet, és hallani sem akar dologról, kötelességről. Juliska még alig bújt ki a tojáshéjból, de ha nem a, kedvére tesznek, kiabál és toporzékol. Sír és követelődzik, kényeskedik, megsértődik, dacból nem eszik, nem iszik, de miért? Kincses Andrásban felülkerekedett a józan ész. Legyőzte még a szerető szív bódulatát is. Mert ő olyan embereket akar nevelni a gyerekeiből, akik boldogulni tudnak az életben. De ezek a gyerekek .. . Mintha kisiklottak volna. Gyerekkori jópajtása, Molnár Bálint előtt ki is fakadt néhányszor. Most, hogy megint nem tudott szabadulni sötét gondolataitól, megint hozzá fordult. —• Te, Bálint. — Hallom. — Beszélnivalóm lenne veled. Molnár jól tudta, honnan fúj a szél. Sokszor megmondta már a magáét, ha Kincses hozzá fordult. Egyelőre nem felelt, hallgatott. A kisvonat csakhamar fékezett, s megtorpant a piactéren. Mindnyájan kiszálltak. Együtt indultak hazafelé. Amikor az utcasarkokon befordultak az emberek, Kincses és Molnár magukra maradtak, Molnár megszólalt. — Nem jól van ez, András, hogy te örökké rágod magad. Miféle ember vagy te, hogy nem tudsz rendet teremteni a saját dolgaidban? Beszéltünk mi már eleget a te gondjaidról. A gyerekek, mindig csak a gyerekek. De én hiába is prédikálok neked,, úgysem hiszel nekem. .— Nono. — Benned van a hiba, meg a feleségedben. Ha gyávák lesztek, nem lesz ember a gyerekeitekből, ez biztos. Hiszen az én fiam már úrfiaknak csúfolja a tieidet. . . Molnár azon nyomban megbánta, amit mondott. Kincses még sötétebben meredt maga elé. Molnár Bálint a legjobb barátja. Az égvilágon sincs olyan hatalom, ami összeveszejthetné őket. De a fene tudja, talán mégis van egy olyan pont, ahol a két jóbarát is összeakaszkodhat. Molnár gyerekei egészen mások, rendes, derék gyerekek, s ha így van, nyilván Molnárnak van igaza, meg kellene fogadni a tanácsát. De nem könnyű ám egy ilyen fordulat, hiszen az fájdalmat okoz a gyerekeknek is, s akkor inkább . . . Vagy öt percig szótlanul haladtak egymás