Család és Iskola, 1959 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1. szám
TIZEDIK ÉVFOLYAM /A Család és Iskola címoldalán 1959 januárjától kezdőve — 12 számon át — ezt olvashatjuk: „X. évfolyam . .Az ilyen évforduló mindig alkalmat ad arra, hogy egy pillanatra megálljunk a munkában, visszatekintsünk az elmúlt évekre, de egyúttal gondoljunk a jövőre is. Nem lesz céltalan, ha megkísérlünk számot adni az elmúlt tíz esztendő munkájáról, az eredményekről, a tervekről, de a valóra nem véltott elképzelésekről is; — a becsületes számvetés, az őszinte, nyílt gondolat és szó a feltétele annak, hogy a jövő tervekről és feladatokról komolyan, határozottan szólhassunk. 1948-ban jelent meg először a Család és Iskola. Időszakos lap volt még akkor, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége gondoskodott kiadásáról. Az iskolák szülői munkaközösségeinek — ezeknek a fiatal, még alakuló, kiforratlan szervezeteknek — munkáját akarta segíteni, elsősorban a szovjet pedagógia, a szovjet családi nevelés eredményeinek népszerűsítésével. Később a szerkesztés munkájába bekapcsolódott a Magyar Szovjet Társaság, a Közoktatásügyi Minisztérium és a Pedagógus Szakszervezet is. 1953-ban a lap már rendszeresen jelent meg, negyedévenként két ívnyi terjedelemben, nem sokkal később pedig havilap lett.'Olvasóink tábora egyre növekedett, s az olvasók közül egyre többen aktívan segítették a szerkesztés munkáját: leveleikkel, kérdéseikkel, tanácsaikkal. Természetesen a célkitűzések is egyre gazdagabbak, sokoldalúbbak lettek; már nemcsak a szülői munkaközösségek támogatásával próbálták a szerkesztők — a lap címében megjelölt hivatásnak megfelelően — a családi és az iskolai nevelés kapcsolatait megvalósítani, elmélyíteni, hanem a szülők pedagógiai felvilágosításával, nevelésével is. Kialakult a lap egyik-másik állandó rovata: átalános, elvi jelentőségű pedagógiai írások után a gyermeknevelés mindennapi gyakorlati problémáiról-gondjaiiról szóló cikkek következtek, a gyermek gondozására, egészségvédelmére vonatkozó tanácsok mellett sohasem maradt el a szülők tájékoztatása az iskolapolitika és iskolaszervezés időszerű kérdéseiről. A magyar olvasók megismerkedhettek azzal a páratlan figyelemmel és gondoskodással, amellyel a haladó emberek szerte a világon a felnövő új nemzedékek szocialista nevelésének ügye gondjai felé fordultak. Mindezen túlmenően a Család és Iskola nevelői munkáját végiggondolva úgy tűnik, egyik legfőbb érdeme az elmúlt évfolyamoknak az, hogy sohasem szólaltatott meg olyan hangot, amely megzavarta volna az első évfolyam beköszöntő írásának tiszta zengését, — sőt az itt leütött akkord évről évre, számról számra fel-felhangzott újra. Ennek a „bevezetés”-nek írója a szovjet embereik felszabadult életének azt az igazi és felemelő példáját idézte, amely azóta is nem csökkenő hatású vezérfonal lehet — és kell, hogy legyen — minden igaz nevelő, szülő és pedagógus nevelői gyakorlatában. Ez a példa: a szabad, szocialista ország felszabadult és öntudatos dolgozói kisgyermekeiknek is szép és szabad életet teremtettek. És nálunk a Horthy-korszak iskolai nevelése, az akkor felnőtté érő munkás- és parasztgyerekek szomorú gyermekéveinek embertelen világa után, az ország felszabadulása óta valóban nem lehetett szebb és nagyobb feladat, mint az, hogy az ország felszabadítása, a felnőttek felszabadulása után ,,a gyerek is, a legkisebb korától kezdve” felszabaduljon, azaz emberhez méltó élethez jusson. Mit jelent ez a felszabadulás? „A gyerek részéről fokozott felelősségtudatot jelent, önállóságot, boldog részkérést a kis és nagy közösség munkájában” — és „A felnőtt részéről a gyermek felszabadítása a gyermek emberszámba vevését jelenti.” A Család és Iskola sohasem mulasztotta el a gyermek felszabadulásának ügyét szolgálni. Elvi és gyakorlati írásai, vitacikkei és tanácsai minden vonatkozásban arra nevelték, tanították a szülőt, a felnőttet — mindenkit, aki gyerekekkel foglalkozik, — hogy az élet minden területén emberhez méltó életet teremtsen a gyermekeknek, akik már mind a megvalósult szocializmus világában fognak átad, s azt lesznek hivatva szüntelenül erősíteni, fejleszteni. Azt szeretnénk, ha a Család és Iskola következő évfolyamairól — újabb 10 év múltán — ugyanezt el lehessen mondani. Ehhez azonban új feladatok megoldására, új módszerekre is szükség van. Szükség van mindenekelőtt arra, hogy a gyermeknevelés problémáiról sokoldalúbban, teljesebben, határozottabb megfogalmazásban — egyszóval bátrabban és félreérthetetlenebbül írjunk. Úgy érezzük, a lap hasábjain felvetett problémák tényleges problémái ma családnak és iskolának egyaránt. Az igazság azonban csak akkor igazság, ha nem marad el egyetlen lényeges vonása sem. És ez a gyermeknevelés problémáira is vonatkozik. Ezek közül pedig nem egyről kevés szó esik. Túlzás lenne azt mondani, hogy a gyermeknevelés körül nincsenek komoly bajok, súlyos gondok. Bár lapunkat túlnyomórészt szülők írják, akik maguk is a gyakorlatból ismerik a gyermeknevelés annyi gondját, nehézségét, mégis — ez a legfőbb hiányosság — ezekről a gondokról, nehézségekről keveset írnak. Pedig nekünk ma nem kell félni az igazság teljes megmutatásától. Ha valamiről elmondhatjuk, hogy gyökeres változáson ment át a felszabadulás óta, akkor elsősorban gyermekeink életéről mondhatjuk. József Attila kegyetlen gyermekkora, a gyermek Móricz „feledhetetlen szenvedései”, az Árvácskák világa — mindez végképp a múlté. Nem ülnek rongyos, éhes gyermekek az iskolapadokban. A parasztgyermekek tanítóinak a legeldugottabb faluban sem gond többé, hogyan küldjék tovább középiskolába tehetséges tanítványaikat. Egyetlen tehetséges gyermeknek sem kell nálunk elkallódnia. Miért nem beszélünk hát arról például — miért nem lázadozunk és tiltakozunk ellene! —, hogy sok helyen verik, néhol kegyetlenül verik a gyerekeket. Néha szülők saját gyermekeiket, néha pedig felnőttek a rájuk bízott gyermekeket. Magyarázat is van hozzá: nincs más „fegyelmezési eszköz”, a szülő már hozzászoktatta a gyermeket a veréshez stb... de nemegyszer még a magyarázkodást sem tartják szükségesnek, hanem egyszerűen verik a gyereket, — indulatosságból, nemtörődömségből, közönséges gonoszságból. — Aztán egy másik „nevelési módszer”: a gyermek megalázása, megszégyenítése. Szamárpadról nem igen hallani, — annál in- CSALÁD ISKOLA