Család és Iskola, 1959 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1959-01-01 / 1. szám

TIZEDIK ÉVFOLYAM /A Család és Iskola címoldalán 1959 januárjától kezd­­ő­­­ve — 12 számon át — ezt olvashatjuk: „X. évfo­lyam . .Az ilyen évforduló mindig alkalmat ad arra, hogy egy pillanatra megálljunk a munkában, visszate­kintsünk az elmúlt évekre, de egyúttal gondoljunk a jö­vőre is. Nem lesz céltalan, ha megkísérlünk számot ad­ni az elmúlt tíz esztendő munkájáról, az eredményekről, a tervekről, de a valóra­ nem véltott elképzelésekről is; — a becsületes számvetés, az őszinte, nyílt gondolat és szó a feltétele annak, hogy a jövő tervekről és feladatok­ról komolyan, határozottan szólhassunk. 1948-ban jelent meg először a Család és Iskola. Idő­szakos lap volt még akkor, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége gondoskodott kiadásáról. Az iskolák szülői munkaközösségeinek — ezeknek a fiatal, még alakuló, kiforratlan szervezeteknek — munkáját akarta segíteni, elsősorban a szovjet pedagógia, a szovjet családi nevelés eredményeinek népszerűsítésével. Később a szerkesztés munkájába bekapcsolódott a Magyar Szovjet Társaság, a Közoktatásügyi Minisztérium és a Pedagógus Szakszer­vezet is. 1953-ban a lap már rendszeresen jelent meg, negyedévenként két ívnyi terjedelemben,­­ nem sokkal később pedig havilap lett.­­'Olvasóink tábora egyre növekedett, s az olvasók kö­­zül egyre többen aktívan segítették a szerkesztés munkáját: leveleikkel, kérdéseikkel, tanácsaikkal. Ter­mészetesen a célkitűzések is egyre gazdagabbak, sokol­dalúbbak lettek; már nemcsak a szülői munkaközösségek támogatásával próbálták a szerkesztők — a lap címében megjelölt hivatásnak megfelelően — a családi és az is­kolai nevelés kapcsolatait megvalósítani, elmélyíteni, ha­nem a szülők pedagógiai felvilágosításával, nevelésével is. Kialakult a lap egyik-másik állandó rovata: átalános, elvi jelentőségű pedagógiai írások után a gyermekneve­lés mindennapi gyakorlati problémáiról-gondjaiiról szóló cikkek következtek,­­ a gyermek gondozására, egész­ségvédelmére vonatkozó tanácsok mellett sohasem ma­radt el a szülők tájékoztatása az iskolapolitika és iskola­­szervezés időszerű kérdéseiről. A magyar olvasók meg­ismerkedhettek azzal a páratlan figyelemmel és gon­doskodással, amellyel a haladó emberek szerte a vilá­gon a felnövő új nemzedékek szocialista nevelésének ügye­ go­ndjai felé fordultak. Mindezen túlmenően a Család és Iskola nevelői mun­káját végiggondolva úgy tűnik, egyik legfőbb érdeme az elmúlt évfolyamoknak az, hogy sohasem szólaltatott meg olyan hangot, amely megzavarta volna az első évfo­lyam beköszöntő írásának tiszta zengését, — sőt az itt leütött akkord évről évre, számról számra fel-felhang­zott újra. Ennek a „bevezetés”-nek írója a szovjet embe­reik felszabadult életének azt az igazi és felemelő példá­ját idézte, amely azóta is nem csökkenő hatású vezérfo­nal lehet — és kell, hogy legyen — minden igaz nevelő, szülő és pedagógus nevelői gyakorlatában. Ez a példa: a szabad, szocialista ország felszabadult és öntudatos dolgo­zói kisgyermekeiknek is szép és szabad életet teremtet­tek. És nálunk a Horthy-korszak iskolai nevelése, az ak­kor felnőtté érő munkás- és parasztgyerekek szomorú gyermekéveinek embertelen világa után, az ország felsza­badulása ó­ta valóban nem lehetett szebb és nagyobb fel­adat, mint az, hogy az ország felszabadítása, a felnőttek felszabadulása után ,,a gyerek is, a legkisebb korától kezd­ve” felszabaduljon, azaz emberhez méltó élethez jusson. Mit jelent ez a felszabadulás? „A gyerek részéről foko­zott felelősségtudatot jelent, önállóságot, boldog részké­rést a kis és nagy közösség munkájában” — és „A fel­nőtt részéről a gyermek felszabadítása a gyermek em­berszámba vevését jelenti.” A Család és Iskola sohasem mulasztotta el a gyer­mek felszabadulásának ügyét szolgálni. Elvi és gyakorlati írásai, vitacikkei és tanácsai minden vonat­kozásban arra nevelték, tanították a szülőt, a felnőttet — mindenkit, aki gyerekekkel foglalkozik, — hogy az élet minden területén emberhez méltó életet teremtsen a gyermekeknek, akik már mind a megvalósult szocializ­mus világában fognak átad, s azt lesznek hivatva szünte­lenül erősíteni, fejleszteni. Azt szeretnénk, ha a Család és Iskola következő év­folyamairól­ — újabb 10 év múltán — ugyanezt el lehes­sen mondani. Ehhez azonban új feladatok megoldására, új módszerekre is szükség van. Szükség van mindenekelőtt arra, hogy a gyermekneve­lés problémáiról sokoldalúbban, teljesebben, határozot­tabb megfogalmazásban — egyszóval bátrabban és fél­­reérthet­etlenebbül írjunk. Úgy érezzük, a lap hasábjain felvetett problémák tényleges problémái ma családnak és iskolának egyaránt. Az igazság azonban csak akkor igaz­ság, ha nem marad el egyetlen lényeges vonása sem. É­s ez a gyermeknevelés problémáira is vonatkozik. Ezek közül pedig nem egyről kevés szó esik. Túlzás lenne azt mondani, hogy a gyermeknevelés kö­rül nincsenek komoly bajok, súlyos gondok. Bár lapun­kat túlnyomórészt szülők írják, akik maguk is a gyakor­latból ismerik a gyermeknevelés annyi gondját, nehézsé­gét, mégis — ez a legfőbb hiányosság — ezekről a gon­dokról, nehézségekről keveset írnak. Pedig nekünk ma nem kell félni az igazság teljes megmutatásától. Ha va­lamiről elmondhatjuk, hogy gyökeres változáson ment át a felszabadulás óta, akkor elsősorban gyermekeink életéről mondhatjuk. József Attila kegyetlen gyermek­kora, a gyermek Móricz „feledhetetlen szenvedései”, az Árvácskák világa — mindez végképp a múlté. Nem ül­nek rongyos, éhes gyermekek az iskolapadokban. A pa­rasztgyermekek tanítóinak a legeldugottabb faluban sem gond többé, hogyan küldjék tovább középiskolába tehet­séges tanítványaikat. Egyetlen tehetséges gyermeknek sem kell nálunk elkallódnia. Miért nem beszélünk hát arról például — miért nem lázadozunk és tiltakozunk ellene! —, hogy sok helyen verik, néhol kegyetlenül verik a gyerekeket. Néha szü­lők saját gyermekeiket, néha pedig felnőttek a rájuk bí­zott gyermekeket. Magyarázat is van hozzá: nincs más „fegyelmezési eszköz”, a szülő már hozzászoktatta a gyermeket a veréshez stb... de nemegyszer még a ma­gyarázkodást sem tartják szükségesnek, hanem egysze­rűen verik a gyereket, — indulatosságból, nemtörődöm­ségből, közönséges gonoszságból. — Aztán egy másik „nevelési módszer”: a gyermek megalázása, megszé­gyenítése. Szamárpadról nem igen hallani, — annál in- CSALÁD ISKOLA

Next