Gyermekünk, 1973 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1973-01-01 / 1. szám
. Biztosan év napján határolta el természetesen, s kemény fogadalommal pecsételte meg, hogy többet nem késik el az iskolából. Olyan jelentőségteljesen fogadkozott, hogy Apa tüstént meg is jegyezte: Nem lesz abból semmi, fogadok, hogy megint te leszel az első késő. — Gabi azonban az első tanítási napon hat órára állította be a vekkert, amikor csengett az óra, azonnal felpattant, s valóban már félórával a tanítás előtt bent volt az iskolában. Másnap már nem volt olyan fürge ... — nem pattant csak kászálódott — de még így is idejében beért. Csak a harmadik napon gondolta úgy, hogy van még egy kis ideje a szerelőzködéshez s a vége az lett, hogy — csakugyan elkésett. — Na ugye, megmondtam — így Apa — miközben aláírta az ellenőrzőt. Gabi pedig elkeseredett és úgy döntött, hogy nem érdemes új életet kezdeni, mert az embernek úgysem sikerül. Pedig az elhatározás helyes volt és igazán eredménnyel kecsegtető. Csak hát milyen jó lett volna, ha Apa nem fogadja le, hogy úgysem lesz belőle semmi, hanem Inkább segít a véghezvitelben egy kicsit s ha az első sikertelenséget nem egy „ugye megmondtammal nyugtázza, hanem biztatással: semmi baj, nem megy az egyszerre, ha kitartasz az elhatározásod mellett, biztosan sikerülni fog. 4. Hosszú esték A téli estéken beszorul a család a lakásba. S a lakás új, szép, barátságos , de kicsi. Három gyerek, a szülők és a nagymama. Ha mindenki kizárólag a maga elfoglaltságával akar törődni, elkerülhetetlen a zsörtösődés. Jobb elkerülni, s a kényszerhelyzet hozzásegít egy kevéssé megbecsült jó tulajdonság kialakulásához; ez pedig a tapintat. Úgy foglalatoskodni, hogy a másik is zavartalanul végezhesse a dolgát, ezt csak a nagy családokban lehet igazán megtanulni s ez igazán értékes és mindig hasznosítható tudás marad. És milyen jó alkalom adódik ilyenkor a közös családi társasjátékokra is. Nemcsak a tévé „ki mit tud”jában lehet részt venni. Szójátékok .. „ Ország, város ... barkochba.... ki mit tud — minderre sor kerülhet esténként. 2. „Eeeeee!” Klári Anya ölében ül a vonaton, mert kevés a hely. Egy kedves öreg néni olvassa mellettük az újságot, s néha barátságosan Klárira mosolyog. Klári egy kicsit piszkálgatja az újság szélét. A néni mosolyog. Erre Klári váratlanul hangosan és nagyon neveletlenül azt mondja beeeee! — Ilyenkor persze több lehetőség adódik. Az egyik, hogy anya fölháborodik, és rendreutasítja a kislányát. Vagy: a néni háborodik fel és megsértődik. Előfordulhat azonban, hogy a felnőttek elnevetik magukat és megállapítják, hogy Klári „milyen helyes”. Csak hát e változatok közül egyik sem jó. A kislány unatkozott, valahogyan össze akart ismerkedni a nénivel, azt akarta, hogy az újság helyett ővele foglalkozzon inkább. Minthogy azonban gyakorlatlan még a „kapcsolatfelvétel” formáiban, ilyen fura neveletlennek minősíthető — módon próbálkozott. A legjobb tehát az lenne, ha Anya és a néni tapintatosan napirendre térne a dolog felett, beszélgetni kezdenének úgy, hogy abban Klári is részt vehessen. Mert hiszen a felnőtteknek meg kellene érteniök, hogy a tapasztalatlanság a kapcsolatteremtésben néha torz és ügyetlen, de a legritkább esetben takar rosszindulatot. PAP KLÁRA rajoaa 3. Az áldozat — Egyedül nevelem a lányomat. Fiatal voltam, amikor elment a férjem és nem akart többé tudni rólunk. Az egész életemet a gyerekre áldoztam. Nem mentem férjhez, pedig megtehettem volna, siettem haza a munkából, minden időmet vele töltöttem, és most — tizenöt évesen — el akar költözni otthonról, mert én „elnyomom”, „akadályozom sűr, önállóságban” — panaszolja egy édesanya, és a beszélgetésben többször visszatér ez a fordulat: mindent föláldoztam érte ... és ez a hála . . . — Alighanem itt a hiba. Hiba volt a gyerekért mindent föláldozni, hiszen a gyereknek nem áldozatokra, hanem boldog kiegyensúlyozott szülőkre van szüksége, de legalábbis olyanokra, akik harmonikus légkört teremtenek a neveléshez. Még nagyobb hiba az áldozatért hálát várni. Aki hálával tartozik, az adósságot törleszt, márpedig az efféle adósságtól minden egészséges ember irtózik. Így történhetett, hogy a tizenöt éves kislány igyekszik az adósságból kikeveredni. 5. Kikaptam Megdicsértek... — Mikor kaptál ki utoljára és miért? — kérdezte a tanító néni a harmadik osztályban a gyerekektől. írásban válaszoltak és a beadott cédulák öszszesítése után kiderült, hogy különböző okok miatt negyven gyerek közül harminchárom egy héten belül kikapott (megszidták, megbüntették) otthon. — Mikor dicsértek meg utoljára és miért? — kérdezte a tanító néni néhány nappal később. A válaszok most így alakultak: negyven gyerek közül tizenhét kapott egy héten belül dicséretet. Fordítva szebb lenne. De megkockáztatjuk, hogy a büntetések talán teljesen el is maradhattak volna, minthogy a nevelésben a jutalmazásnak sokkal jelentékenyebb és mélyebb ösztönző szerepe van, mint a büntetésnek. A harmonikusan fejlődő gyermek számára elegendő büntetés, ha a jutalmazás elmarad.