Gyermekünk, 1973 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1973-01-01 / 1. szám

­. Biztosan év napján határolta el termé­szetesen, s kemény fogadalom­mal pecsételte meg, hogy töb­bet nem késik el az iskolából. Olyan jelentőségteljesen fo­­gadkozott, hogy Apa tüstént meg is jegyezte: Nem lesz ab­ból semmi, fogadok, hogy me­gint te leszel az első késő. — Gabi azonban az első tanítási napon hat órára állította be a vekkert, amikor csengett az óra, azonnal felpattant, s va­lóban már félórával a tanítás előtt bent volt az iskolában. Másnap már nem volt olyan fürge ... — nem pattant csak kászálódott — de még így is idejében beért. Csak a harma­dik napon gondolta úgy, hogy van még egy kis ideje a sze­­relőzködéshez s a vége az lett, hogy — csakugyan elké­sett. — Na ugye, megmondtam — így Apa — miközben aláírta az ellenőrzőt. Gabi pedig elke­seredett és úgy döntött, hogy nem érdemes új életet kezde­ni, mert az embernek úgysem sikerül. Pedig az elhatározás helyes volt és igazán ered­ménnyel kecsegtető. Csak hát milyen jó lett volna, ha Apa nem fogadja le, hogy úgysem lesz belőle semmi, hanem In­kább segít a véghezvitelben egy kicsit s ha az első sikerte­lenséget nem egy „ugye meg­mondtammal nyugtázza, ha­nem biztatással: semmi baj, nem megy az egyszerre, ha kitartasz az elhatározásod mel­lett, biztosan sikerülni fog. 4. Hosszú esték A téli estéken beszorul a család a lakásba. S a lakás új, szép, barátságos , de kicsi. Három gyerek, a szülők és a nagymama. Ha minden­ki kizárólag a maga elfoglaltságával akar tö­rődni, elkerülhetetlen a zsörtösődés. Jobb elke­rülni, s a kényszerhelyzet hozzásegít egy ke­véssé megbecsült jó tulajdonság kialakulásá­hoz; ez pedig­­ a tapintat. Úgy foglalatoskod­ni, hogy a másik is zavartala­nul végezhesse a dolgát, ezt csak a nagy családokban lehet igazán megtanulni s ez igazán értékes és mindig hasznosítha­tó tudás marad. És milyen jó alkalom adódik ilyenkor a kö­zös családi társasjátékokra is. Nemcsak a tévé „ki mit tud”­­jában lehet részt venni. Szójá­tékok .. „ Ország, város ... barkochba.... ki mit tud — minderre sor kerülhet estén­ként. 2. „Eeeeee!” Klári Anya ölében ül a vonaton, mert kevés a hely. Egy kedves öreg néni ol­vassa mellettük az újságot, s néha ba­rátságosan Klárira mosolyog. Klári egy kicsit piszkálgatja az újság szélét. A né­ni mosolyog. Erre Klári váratlanul han­gosan és nagyon neveletlenül azt mond­ja beeeee! — Ilyenkor persze több lehe­tőség adódik. Az egyik, hogy anya föl­háborodik, és rendreutasítja a kislányát. Vagy: a néni háborodik fel és megsértő­dik. Előfordulhat azonban, hogy a felnőt­tek elnevetik magukat és megállapítják, hogy Klári „milyen helyes”. Csak hát e változatok közül egyik sem jó. A kis­lány unatkozott, valahogyan össze akart ismerkedni a nénivel, azt akarta, hogy az újság helyett ővele foglalkozzon inkább. Minthogy azonban gyakorlatlan még a „kapcsolatfelvétel” formáiban, ilyen fu­ra­­ neveletlennek minősíthető — módon próbálkozott. A legjobb tehát az lenne, ha Anya és a néni tapintatosan napi­rendre térne a dolog felett, beszélgetni kezdenének úgy, hogy abban Klári is részt vehessen. Mert hiszen a felnőttek­nek meg kellene érteniök, hogy a ta­pasztalatlanság a kapcsolat­teremtésben néha torz és ügyetlen, de a legritkább esetben takar rosszindulatot. PAP KLÁRA rajoaa 3. Az áldozat — Egyedül nevelem a lányomat. Fiatal voltam, amikor elment a férjem és nem akart többé tudni rólunk. Az egész életemet a gyerekre áldoztam. Nem mentem férjhez, pedig megtehettem volna, siettem haza a munkából, minden időmet vele töl­töttem, és most — tizenöt évesen — el akar költözni otthonról, mert én „elnyomom”, „akadá­lyozom sűr, önállóságban” — panaszolja egy édes­anya, és a beszélgetésben többször visszatér ez a fordulat: mindent föláldoztam érte ... és ez a há­la . . . — Alighanem itt a hiba. Hiba volt a gye­rekért mindent föláldozni, hiszen a gyereknek nem áldozatokra, hanem boldog kiegyensúlyozott szü­lőkre van szüksége, de legalábbis olyanokra, akik harmonikus légkört teremtenek a neveléshez. Még nagyobb hiba az áldozatért hálát várni. Aki hálá­val tartozik, az adósságot törleszt, márpedig az efféle adósságtól minden egészséges ember irtó­zik. Így történhetett, hogy a tizenöt éves kislány igyekszik az adósságból kikeveredni. 5. Kikaptam Megdicsértek... — Mikor kaptál ki utoljára és miért? — kérdezte a tanító néni a harmadik osztályban a gyerekektől. írásban válaszol­tak és a beadott cédulák ösz­­szesítése után kiderült, hogy különböző okok miatt negyven gyerek közül harminchárom egy héten belül kikapott (meg­szidták, megbüntették) otthon. — Mikor dicsértek meg utol­jára és miért? — kérdezte a ta­nító néni néhány nappal ké­sőbb. A válaszok most így ala­kultak: negyven gyerek közül tizenhét kapott egy héten be­lül dicséretet. Fordítva szebb lenne. De megkockáztatjuk, hogy a bün­tetések talán teljesen el is ma­radhattak volna, minthogy a nevelésben a jutalmazásnak sokkal jelentékenyebb és mé­lyebb ösztönző szerepe van, mint a büntetésnek. A harmo­nikusan fejlődő gyermek szá­mára elegendő büntetés, ha a jutalmazás­­ elmarad.

Next